Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-12 / 285. szám

4. tIétí _ JSÍYÍRYIDÉK „ BZABOLCSI HIRLAF (Trianon 17.) 1936 december 12. f5is%adob műkedvelői a szegényekért A szociális tevékenykedésben min­dig az elsők között haladó tiszadobi uri társadalom ismét tanújelét adta annak, hogy állandó munkaprog­rammjává avatta a mai magyar élet oly fájdalmasan időszerű pioblémá­jának, az Ínségesek segélyezésének apostoli munkáját. Megérti azt, hogy a nyomor, a szenvedés, a kétségbe­esés mind sűrűbben hangzó vészes SOS jelzéseire nem hangzatos jel­szavakkal, hanem áldozatos tettekkel kell felelnie ma mindenkinek, akinek a Gondviselés legalább meleg szo­bát és belevő falatot juttatott. A község uri fiatalságából alakult műkedvelő gárda a község szegé­nyeinek segélyezésére f. hó 5-én és 6-án műsoros estét tartott a maga nemében szinte páratlan erkölcsi és anyagi sikerrel. Nem volt még a községnek olyan társadalmi meg­mozdulása, amelyet olyan páratlan érdeklődés kisért volna, mini ez az előadás, melynek teljes sikerét nem­csak a lelkesedés, hanem a szerep­lők pompás művészi játéka is biz­tosította. A műsoros est szereplői: Fekete Márts. Hamary Anci, Nánási Irén, Szabó Erzsébet, Szakács Jolán, Tóth Csöpi, Barcsa Béla, Bereczki Lajos, Herényi Mihály, Kuki Lajos, Labancz Imre, Porkoláb Albert és Szabó Gyula — kik minden nehézséget leküzdve, eszményi formáját mutat­ták be a műkedvelő színjátszásnak — megérdemlik, hogy nevük myil vánossagra kerüljön. Az előadások művészi megrendezésének minden érdeme Tóth Lajosné úrasszonyé, aki kitűnő képességével és áldoza­tos lelkülettel fáradozott a teljes si­ker érdekében. A két előadás közel 200 pengőt jövedelmezett s ad majd oda az el­esettek, az örömtelenek asztalára, akiknek kietlen, bus életében kis örömtüzeket gyújt most az irgalom és a mindent megváltó szeretet. T. I. Jl% ttjfehértöi kat. fflö'szöoetség ünnepi közgyűlés keretében ünne­pelte fennállásának 15. évfordulóját. A tagokon kívül a termet teljesen betöltötte a meghívott ünneplő kö­zönség. „Te vagy földi éltünk ..." éneklése után Csernyus Elekné elnö: üdvözölve a megjelenteket, tartalmas beszédével megnyitotta a gyűlés'. Dr. Ulviczky Ferenc tart. tábori lei­lelkész A. C. orsz. szaktanácsosa, rk. plébános a szentek egyességé­ről, mély tudást eláruló módon be­szélt. Majd Minya Mária titkár je­lentésében beszámolt az Egyesület 15 évi munkásságáról s ismertette az A. C. célkitűzéseit mindenben szem előtt tarló jövő évi program­mot, melyben „Krisztus és a falu" ügyét kívánják szolgálni. Több sza­valat után Vofovcsák Miklós gör, kat. esp. parochus mindenkit meg­ható beszédében ismertette azt a kort, mely az egyesület alapítását szükségessé tette s hangoztatta, hogy nem volt parancsszó s a tagok mint egy testvérek, célúk elérésére oda­ajándékozták legjobb tudásukat és tehetségüket. Különösen megemlékezett Farkas Pál akkori plébánosról, ki minden nemes törekvés lelkes pártolója volt, az egyesületnek működő alapitóiról, CsernyuS Elekné elnökről, Minya Mária titkárról, dr. Posgay Béláné­ról. Kádár Béla ügyvezetőről, a mü ködő összes tagokról s áldozatos munkásságukról, különösen méltatta dr. Fekete Jenő vez. közs. főorvos érdémeit, Isten áldását kéri a jövő munkálkodásra. Csernyus Elekné elnök megkö­szönte társai nevében is a szívből jött megemlékezést s a magyar Hi­szekegy éneklése után a közgyűlés véget ért. Országos levente birkozóverseny Mind nagyobb arányokban fejlő­dik ki a december 13-i országos levente birkozóverseny képe. Egy­másután futnak be a nagyszámú ne­vezések az ország különböző részei­ből, igy Cegléd 15 versenyzőt, Szol­nok szintén 15 versenyőt, Turkeve 5 versenyzőt nevezett, ezenkívül még Karcag, Debrecen és Miskolc is el­küldi legjobb levente versenyzőit, úgyhogy a nyíregyházi verseny­zőkkel együtt mintegy 70 főre te­hető a versenyen indulók száma. Ez pedig olyan óriási szám, amilyen még a budapesti országos bajnok­ságon sem fordult elő. Tekintettel pedig arra, hogy ezen levente ver­senyzők között már I. osztályú se­niorok is vannak, pazar küzdelmekre, kiforott technikájú és fiatalos lendü­letű akciókra van kilátás, ami feltét­lenül ki fogja elégíteni az abszolút sportot kedvelő közönséget. A verseny délelőtt 10 órakor kez­dődik a Nytve tornacsarnokában és egész napon át tart s tekintettel, hogy annak jövedelme a szegény­sorsú leventék karácsonyi felruházá­sára fordittatik, felhívjuk a közönsé­get a minél nagyobb szárnu érdek­lődésre. Helyárak egész napra ülő­hely 50 fillér, állóhely 30 fillér, le­ventéknek és katonáknak 20 fillér. Rekord teljesítmény 5 ORION ifif— rádióval TELEFUNKEN és 2 PHILIPS rádiók Kuharek műszaki üzletében Zrinyi Ilona-utca 8. Telefon 4-76. KRESKAI RÁDIÓLABORATÓRIUM §|j RÁDIÓ PÉNTEK, december 11. .4.15: Diák* félóra. 5.oo: Brahms: f*moll szonáta, 5. mű. Zongorán előadja László Sán* dor. 5.45: Kit és mit idézők? Bánóczd Dezső dr. előadása. 6.15: „Régi ma* gyár muzsika." Siklós Albert előadá* sa Palló Imre dr. (ének) és a Buda* pestii Hangverseny Zenekar közre* működésével. 7.25: Sportköalemé* nyek. 7.35: Hanglemezek. 8.4o: „A divat harminc év előtt és ma." Már* kus Emília, Lázár Mária és Simon Blanka csevegése. Rendezi Csanády György (viaszlemezfelvétel). 9.2o: Hírek. 9.4o: A rádió szalonzenekara, lo.lo: Időjárásjelentés, ll.oo: Hírek •angol nyelven. ll.o5: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál a Gellért* szállóból. 12.o5: Hírek. Budapest II. 6.3o: Gyorsírótanfo* lyam. 7.2o: József Attila és Sárközi György költeményed. 8.4o : Hangié* mezek. SZOMBAT, december 12. 4.15: Mesedélután. 5.00: Zsebők Vilma és Rohmann Henrik hárfakettőse. 5.30: Felolvasás hanglemezekkel. 6.05: Lá* togaitás a Képzőművészeti Főiskola epreskerti műteirmeiban. 6.45: Kará* csonyi Margit magyar nótákat éne* kel, kíséri Veres Lajos és cigányze* nelkara. 7.45: Nagy Endre csevegése. 8.10: A bécsi rádióállomás műsorá* nalk közvetítése. 9.40: A válogatott magyar*olasz ökölvívómérkőzés köz* vetítése a Városi Színházból. Beszélő Pluhár István. 10.15: Hírek, időjá* rásjelentés. 10.35: A rádió szállónze* miekara. 11.30: Kertész Miklós jazz* zenekara játszik a Spolarich-Jkávé* házból. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.05: Hanglemezek. 6.45: Mezőgazdasági félóra. 7.15: Elő* adás. 8.15: Hírek. Állandó hétköznapi közvetítés: 6.45: Torna. Utána: Gramofon, lo.oo: Hírek. lo.2o: FeJoirasás. lo.45: Felolvasás. ll.lo: Vízállásjelentés. 12.oo: Hawtnflszó, időjárásjelentés. 12.o5: Hangverseny. 12.3o: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás* és -vízállás* jelentés. 1.3o: Hangverseny. 2.4o: Hírek, élelmiszerárak, árfolyamok. 4.45: Időjelzés, idő járás jelentés. Babák iparmütfész-babák Játékbabák legszebbek, legolcsóbbak az Ujságboltban i vármegye egészségügyi állapota Szabolcsvármegyében az elmu't hónapban a születések száma 1087, a halálozások száma 445 volt, igy a természetes létszámszaporulat 642. Fertőző betegség járványosán nem fordult elő. A szórványosan előfor­duló ragályos betegségeknek 30 ha­lálos áldozata volt. Az „Erzsébet" kórházba 80, a kis­várdai kórházba 236 beteget veitek fel ápolás végett. Rendőri hullaszemle 8, boncolás 1, öngyilkosság 6 esetben volt. Az öngyilkosság okai: elmezavar élet­untság, nyomor és fzerelmi bánat. A vármegye területén 358 elmebe­teg és hülye, 254 süketnéma, 306 vak és nyomorék van nyilvántartva. A belügyminiszter Nagyhalász és Kemecse községekben népélelmezesi főzőtanfolyamokat állított fel, amelyek nov. 20 óta nagy érdeklődés mellett működnek. — Siestasszanatórium, Budapest, I., Ráth György*utc« 5., a "óváros egyik legideálisabban fekvő és orvo« silag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel* és ideggyŐgyá» szat, sebészet, szülészet, nőgyógyá» szat, urológia stb. Röntgen. Kémia és mikroszkópladaboratórium. Elek» trocardiograph (sziwizsgáló). Krogh. féle alap anyagcsere vizsgáló készü» lék. Enterocleaner (bélfürdő). Mo» dern vízgyógyintézet. Orvosilag ve» zetett villanyüzemű konyha. Első« rendű ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsó árak. AA Harapós kutya zománctábla ismét kapható a Nyir­| vidék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Költözködik ? Ciánoztasscn. Nánásay Kossuth-utca 9. Bprőhirdetések 10 szóig ay fillér, minden további 0i£ 8 fillér, sliást keresőknek 10 szóig Öt fillér, minden további szó 6 (lilét BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Mosni vasalni tudó bejárónő felvétetik 15-re. Inczédi-sor 8. 5829-2 Szabolcsmegye teriilétére körzeti képvi­selőt keresünk, aki az üzletszerzésben meg­felelő eredményt tudna felmutatni. Ugyan­csak keresünk agilis üzletszerzőket fizetés, magas jutalék és vasüti költség megtérí­tése mellett. Ajánlatokat eddigi működés részletes megjelölésével „Biztosítás" jel­igére a kiadóba. 5839-2 Vidéki magános úrhoz jól főző minde­nes házvezetőnő azonnalra felvétetik. Je­lentkezés Bethlen-u. 2. 11. 8. 5831-2 KÜLÖNFÉL E Lucernát, vagy szénát kazalban veszek. Ajánlatokat kérek. Retsky Honvéd-utca 21. Egy háromlámpás hálózati lámpás igen olcsón eladó. Közép-utca 47. 5791 Sóstógyógyfürdő közelében eladó 5 h. fajszőlő és 2 h. termo gyümölcsös, kisebb parcellákban is. PROPPER JÓZSEF ingat­lanirodája, Zrinyi llona-u. 4. 5838-2 ízletes házikoszt kapható kihordásra is uriháznál. Kálvin-tér 9, 5744 Tyukszemvágást, masszírozást és hi­degvíz kúrát házaknál elválalok. Tündér Lajos. Telefon 542 Bethlen-utca 29. sz. 5840-2 Nyomtatványok alábbi szövegben a ki­adóhivatalban darabonként 10fillérét kap­hatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó pince. Ez a ház eladó. — hold föld eladó. Bú­torozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6. szobás stb. Ólmot bármilyen mennytségbea vesz a Merkúr könyvnyomda, Ber­csényi-utca 3. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi HirlaD Lapkiadó Betéti Társasán. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk mcű és nem adunk vissza. Nyomatott * „Merkúr" könyvnyomdában Nyíregyháza, BercaényU*cü f. m. F«Mfe: Oian Kinfe

Next

/
Oldalképek
Tartalom