Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-25 / 296. szám

30. oldal HIRLAP (Trianon 17.) 1936 december 25. Ezt a kincset hozták haza a nyíregyházi cserkészek a román nemzeti táborból A nyáron rendezett román nem* ze'ti nagytáborban részt vett néhány nyíregyházi cserkész is. A táborban egy székely fiú, egy „román" cser* kész titokban .egy levélpapírra írt vallomást adott át a nyíregyházi fiúknak. Ez a vallomás könnyet csalt a szemünkbe, amikor elolvas* ; tuk. A székely cserkész kifejezést ad az elnyomott magyarság érzel* meinek. Elmondja hűségesen, miit éreztek az erdélyi magyar fiúik, mi* kor arra gondoltak, hogy színről színre láthatják magyarországi test* véreiket. A nyiregyháziak eilhozták a kincset, ezt a nagy magyar érté* ket. Most, karácsony ünnepén, a diadalmas szeretet eljövetelének hitvallásában közireadjuk a székely fiú sorait. íme, magyar testvérek, olvassátok, nézzetek az elszakított területen élő magyar ifjúság lelkébe, amely itt őszintén feltárul előttetek. A székelly fiiú naplósz-erű írása a kö* vetkező: "Vártunk benneteket! . ,. Egy székely fiú szívéből vésrcsepp buggyant élő. A piros vér zöld rétre hullott, megöntözte a talajt és fehér virágok fakadtak nyomán. íme, egy csokor a fehér vadvirá* gokból. s Ez még nem „minden". Ha min* dent le .akarnék írni, egy kötet nem volna elég befogadására. * — Ott lesznek a „magyarok" is... Ezzel indultunk mind a brassói nem* zeti táborba. Mindenikünknek az volt az óhaja, hogy egyszer egy „élő, eleven", árvalányhajas magyar cser* készt láthasson, azzal beszélhessen és megrázhassa a kezét: — Testvér!... Pajti!... 'Én is ma* gyar vagyok ... .•Búsmagyar" ... Egész éjjelen át suttogás hallat* szőtt a kisded „búsmagyar" csapat hálójában. Mindenikünk elmondta a szomszédjának, hogy mit fog majd mondani valamelyik árvalányhajas testvérnek. Ugyanazt mondta min* Szabolcslak • Budapesten CONTINENTAL SZÁLLODA LAKÓI 160 SZOBA KÖZPONTI FŰTÉS, HIDEG, MELEG FOLYÓVÍZ ELSŐRENDŰ ÉTTEREM denikünk, ugyanazt ismételgettük órák hosszáig: — Te magyar vagy! De mi „bús* magyarok" vagyunk és Rád várunk, Testvér, ihogy kiderüljön arcunk. Mik or jösztök? ... É9 újból elölről kezdtük: — Te testvér vagy!... Mi „bús* magyarok"... Állmunkban pedig egész árvalány* hajerdőt láttunk. Hosszü*hosszú sor nyílt tekintetű, izmos, ügves, ke* ményfcötésű magyar cserkész vonult fel lelki szemeink előtt s mind fe* lénk szaladtak: — Testvér!... És mindenikünknek mosoly jelent meg arcán. Indulás előtt pedig Pista bá még* egyszer lelkünkre kötötte tanácsait. Komolyan szólt hozzánk. Erdélyi fiúk vagyunk. Rajtunk keresztül fog* ják megismerni az erdélyi magyar ifjúságot. „Ott túl" sem minden arany. Nem folyik ott sem ;a tejfel, nem fonnak kerítést kolbászból. Ép* pen azért ne panaszkodjunk „nekik". Ha kérdeznek, ügyesen válaszolni, nem kell szépíteni a dolgot, mindent úgy kell elmondani, ahogy az törté* mik a valóságban. Ne kezdjük mind* járt azzal, hogy „mikor jŐ9ztök" és politikával foglalkozni nem szabad. „Ők" úgyis mindent meg fognak Iáit* ni abból, ami őket érdekli. Mi ügye* setk legyünk és komolyak. Szerezzen lehetőleg mindenikünk egyaegy jó barátot magának „közülök". Annak aztán ügyesen, okosan és óvatosam meg tehet mondani egyet*mást... A voinat pedig mind csak ezt za* katolta: " — Magyar testvér ... Búsmagya* rolk ... Árvalányhaj... Búsmagya* rak... Az árvalányhaj pedig mindeni* künk hátizsákjában ott volt. Később egyikünk hasznát 'is vette. De vár* juink a sorára. Ahogy a brassói állomásra megér* keztünk, mindenikünk első szavai ezek voltak: — A ,,magyarok" itt vannak ... A kidíszített indóházon pedig mindenikünk rögtön észrevette azt a 'három színt, amelyet mindenik er* délyi „búsmagyar" a szívébe zárva hordoz, de ajkán ki nem ejt, csak így: „Pé*ef*zé" ... Másképpen nem szabad mondani s így is csak azért, mert így csak „mi" értjük. Brassón végig mind az árvalány* hajait testük. Egyszer csak meg is pillantattuk. Mosolyogva üdvözöltük a gazdáját: „Jó munkát!" ... Az meg rávágta: „Skop!" Cseh volt az Isten adta (később csak így emlegettük: Cseh pimasz) s az árvalányhajat va* !ahal csencselte. A Pojanára felérve azonban mindjárt szemünkbe ötiötit a magyar háramszín, a kapura ki* függesztve és ahogy a táborkapun beértünk, újból csak ezt kérdeztük: — Hol a „magyar" tábor? ... Talán még tábort sem építettünk válna, hanem rohantunk volna a sá* tortengerbe a magyar tábor keresé* sére, harfiirtelen be nem borul az ég és miniket a Min daniható meg nem fenyeget az ő „nyakleveseivdl". Aztán táborikaput építettünk. Szimbólumot, amelyet mindenki megértsen, 'akinek azt meg „szabad" ós meg ,jke'M" érteni. „Búsmagyarok" •— ezt akartuk szimbolizálni ka* punkkal, hadd hirdesse minden raj* ta bejövőnek, hogy iitt nem ,,akárki" lakik. Szimbólumunk sikerült is! Fe* kete kerieszt, fekete betűk: „bús". Hogy 'magyarok vagyunk, azt a két cserkészfej szimbolizálta, amit a „Magyar Cserkész" egyik hozzánk eljutott számából mintáztunk ki lombfűrésszel. Be is festettük: az alapdeszka fehér, kalap zöld (rajta fekete szíjjal), a szemek feketék, de az ajak és az arc: piros. A „Pé*ef*zé" csodálatos harmóniában egyesült itt anélkül, hogy itúl feltűnő lenne. Vasárnap déllelőtt összegyűltünk a megnyitóra. Hűvös szél fújt, az eső szitált. Bizony fáztunk; de ezzel nem törődött egyikünk sem. Mindeni* künk szeme egy férfin függött. Egy fehérsapkás fiún, akiről kisütöttük, hogy magyar vízicserkész. A tábor* ba visszatérve, az eső elől sátraink mélyére húzódva, csak suttogva, de ájtatos szívvel emlegettük a „ma* gyárt", aki „mindenben különb volt, mint a többi", ő állott a legnyugod* •tabban, a legszebb testtartással, a legfegyelmezettebben. A legnyíltabb tekintet az övé volt, a legszebb arc, a legcsillogóbb szem. Egyikünk ezt mondta: — Olyan „vigyázz" *t vágott ki, hogy a könny kiszökött a szemem* bői láttára. Könnyezett örömében. Egyik este azután örömhang csen* dült fel: — Megérkeztek!... Itt vannak!... De örömünk csakhamar dühhé vál* tozott, amikor meghallottuk, hogy autóba dugták „őket" s mellékutcá* kon hozták fel a Pojanára. Ez már nem járta! Kezünk ökölbe szorult. Este családi tábortűz köré gyűltünk a mi kis táborunkban és azért is .mind csak magyar nótákat énekel* tünk. Mikor pedig a szomszéd csa* pátoktól átjött az üzenet: „Csak ro* mán éneket kérünk", — mi elkezd* tünk fütyülni. Több szót nem szól* tünk, csak fütyültünk, majd pedig Pánnal elővetettük tárogatóját s föl* csendült azan a dallam: „Csínom Palkó" ... Szerettük volna a „Krasz* nahorkát" hallani tárogatón, de ez ,,itt" tiltott dal. A múlt évben is feljelentettek, mert azt. énekeltük, most itehát nem akartuk mindjárt az elején 'hazaküldetni magunkat. A tárogató így is szép volt — másnap este még iá román csapatok is „repe* tát" kértek belőle. Aztán megláttuk az első eleven fe* hér árvalányhajat. Szolgálatosok vol* tunk, bevásárolni mentünk egy kö* dös reggelen. Egyszercsak ez ötlik szemünkbe: Hungária. Egy hozzánk hasonló korú fiú viselte ezt a jeL= vényt. Ujjongva rohantunk felé ke* zetszorítanii vele és a nyakába borul* ni, úgy, ahogy azt megáilmodtuk: testvér... de csak három lépésre mehettünk ihozzá s ott megállót tunk. „Inunkba szállt a bátorság." Kezünk lehanyatlott, arcunk hirtelen ko* mollyá vált és mi mozdulatlanul mogállottunk. Ilyen fiút még soha életünkben nem láttunk. Valósággal megijedtünk tőle, annyi határozott* ság, annyi férfias erő és szilárd aka* rat sugárzott le egész lényéről. Ilyein nyílt tekintetet mi még nem láttunk. Komolyan nézett reánk és mi sze* meiniket, mint valami bűnösök, úgy sütöttük le. Nem mertünk ránézni, mert féltünk, hagy a mi szemünk nem olyan tiszta, imin't az övé, nem oly csillogó, nézésünk nem oly nyilt. (Később a magyar táborban ellköve* tett ácsorgásaim közben gyakran láttam ezt a fiút, de a „félsz" .ben* nem maradt. Soha megszólítani nem mertem s mindig kikerültem tekinte* tét is, — nehogy megszólítson.) Ahogy a magyar tábor szépült, — úgy épült lelkünkben egy kis Ma* gyarország. A „Cserkészbolt" előtt órákig elá csorog tunk, a hirdetőtáblá* ra kirakott napiparancsot kívülről megtanultuk, a napi gondolatot száj* ról szájra suttogtuk, az étlapot utá* noztuk és egyetlen sátor árkot nem ástak a magyar táboriban, hogy mi arról a legrövidebb idő ailatt tudo» mást ne szereztünk volna. — A magyar táborba annyi virá* got hordott a közönség, hogy egész tenger van belőle, — jött egyszer egyikünk terepszemléjéről. Mi pedig e hírnek jobban örültünk, mint a jelzett ,,szép" időnek; amit pedig ugyancsak vártunk minden nap egy teljes hétig. Pista bá a magas parsággal egye* temben látogatást tett a „testvérek* nél". Mikor pedig hazajött,, mi meg* ostromoltuk: Mit hallott?... Mit beszéltek? ... Kivel? ... Hogy érzik magukat? stb. Pista bá pedig rejté* lyesan mosolygott és... hallgatott,. — ami „akkor" szerintünk nem volt szép tőle Most már tudjuk, miért hallgatott... Értünk tette ... Mielőtt lejáró biztosítását megújítaná vagy uj biztosítást kötne, kérjen ajánlatot a dllegvezményec kiviil álló ROYAL EXCHANGE angol biztosító társaság képviseleétől Nyiregyháza, Bethlen-utca 12. sz. Telefon 95 és 56. Üzletszerzőket felveszünk. Rádió villany csillár Horváthnál olcsóbb Bethlen-utca 2. Telefon 562.