Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)

1935-12-25 / 295. szám

18. oldal. 0„ JSÍYÍR\riDÉK ^ >2ABOLCSI HIRLAP (Trianon 16.) 1935. december hó 25. — Legalább annyit mondjon, igaz-e az, hogy a Propper Edét meg akarták gyilkolni a Kossuth utcában. A kapitány úr erre a kérdésünkre hetyke kis bajusza alatt bájosan mosolygott s annyit sejtetett, hogy a káposztagyalura került vér nem véletlen műve, hanem valamely titokzatos cselekménynek a következménye. Az állig begombolkozó rendőrség szavaiból azonban annyit mégis sikerült kivennünk, hogy nem lehetetlen, hogy Propper Ede káposztagyalulás közben vérezte meg a gyalut. Mindenesetre a szenzációs esetet, amilyenre még nem volt példa a bűnkrónikában, figyelemmel fogjuk kísérni s elsőnek tájékoztatjuk olvasóinkat az ügy fejleményeiről. Itt említjük meg, hogy munkatársunknak sikerült egv jól sikerült fényképfelvételt is szereznie a káposztagyaluról, amel^ lapunk kiadóhivatalának kirakatában látható. (Farkas PÁL) (Myl.) Meghozza-e az olimpiai esztendő Nyíregyházának a sportcsarnokot és az uszodát? Az olimpiai esztendő beköszöntésének láza füti a sport férfiakat. Nyíregyháza közönsége büszkeséggel vette tudomásul, hogy az olimpiai küzdök között nyiregyházi sportoló is résztvesz. Hátha még sportcsarnokunk és úszodánk volna! Minden igazi sportember átérzi ezeknek az intézményeknek nélkülözhetetlen voltát és azt, hogy sürgető tizenkettedik órája van itt a megfelelő sportintézmények létesítésének. Az olimpiai esztendő küszöbén kérdést intéztünk azokhoz, akiknek szívügye a két sport létesítmény megépítése. Mit várhatunk az olimpiai évtől mi, nyíregyháziak. A válaszok, melyeket kaptunk, biztatók. íme: MIKECZ ÖDÖN DR. főispán: A sportcsarnok és úszoda létesítését a legelső rendű közérdekű feladatok közé sorolom, amelyeket Nyíregyháza városnak megvalósítania kell. A testnevelés kérdése egyike azoknak, amelyeken keresztül annak a generációnak a derekabbá tételét érhetjük el, amely generációra a nemzet nagy kérdéseinek megoldása vár. Nem hiszem, hogy e kérdések az anyagi eszközök elégtelenségén múljanak, mert megfelelő társadalmi összefogás mellett és az önkormányzati hatóságok támogatásával meglehet azt az alapot teremteni, amelynek birtokában joggal kívánhatjuk az állam, illetve a testnevelés legfelsőbb szerveinek anyagi támogatását is. Nem közömbös az sem, hogy az úszoda és sportcsarnok létesítésével a munkanélküliségen is enyhítenünk lehet s az én felfogásom szerint a munkanélküliek foglalkoztatására elsősorban olyan munkaalkalmakat kell teremtenünk, amelyeken keresztül maradandó és közérdekű művek nyernek megvalósulást. Én tehát a legmesszebbmenőleg hajlandó vagyok azt az akciót, amely a nyiregyházi úszoda és sportcsarnok létesítésére irányul, a rendelkezésemre álló anyagi erőforrások felhasználásával is támogatni. SZOHOR PÁL polgármester: A város fejlesztésben két egymással párhuzamosan haladó irány van, amire figyelemmel kell lenni azoknak, akik a közérdeket önzetlenül szolgálni akarják. Az egyik a városi lakosság gazdasági megsegítése, a másik pedig a testnevelés kérdése, mely arra van hivatva, hogy olyan polgárokat neveljen a városnak, akik képesek a rájuk váró nagy gazdasági feladatok megoldására. Igy azután mindenkinek el kell ismerni, hogy sportcsarnok létesítése s talán méginkább központi fekvésű úszoda építése olyan sürgős feladata, melynek megvalósítása érdekében minden erőt egybe kell gyűjteni. Évről-évre erősebb táborba tömörülnek azok, akik a sport kérdését felkarolják s így meg van a reményem arra, hogy ennek az önzetlenül szolgáló tábornak segítségével az olimpiai esztendőben kézzelfogható eredményekkel ajándékozhatjuk meg városunkat. DR. ANDRÁSSY DÁNIEL, a NyTVE ügyv. alelnöke: Az én tudomásom szerint úgy a tornacsarnok, mint az úszoda megépítése igen közeli lehetőség és valószínű, hogy a jövő esztendőben mind a két terv testet ölt. A tornacsarnok céljaira. 20.000 P segélyt helyezett az OTT. nyár végén itt járt elnöke kilátásba, míg az ezenfelül szükséges 20.000 P-t „Szabolcsvármegye Sport Alapítványa", — amely néhány héttel ezelőtt létesült, a m. kir. vall. és közoktatásügyi miniszter jóváhagyására vár, — venné fel kölcsönként a Mabi-tól. Amint a jóváhagyás leérkezik, a kölcsön felvétele iránt az alapítvány vezetősége megteszi az intézkedéseket és miután a tornacsarnok céljaira a város ingyen telket bocsát rendelkezésre, az építkezés előreláthatólag tavasszal meg is indulhat. A tornacsarnok egyébként az említett alapítvány, mint tulajdonos kezelésében állana. Az úszodaépítés már több gondra ad okot. Az O. T. T. és az inségalap — úgy tudom — 20.000 P-vel itt is háta mögött áll ugyan a terv mozgatóinak, a nehézséget viszont az okozza, hogy 40.000 P Mabi kölcsön felvétele Nyíregyháza várost terhelné. Ismerve a város nehéz anyagi helyzetét, kérdéses, hogy ezt a tehertételt a város be tudja-e illeszteni költségvetésébe ámbár nagyon kívánatos volna, hogy pénzügyi aggályok ne álljanak útjában a szép terv megvalósításának. A város vezetői azonban bizonyára mérlegelni fogják a létesítendő úszoda sportbéli és egészségvédelmi jelentőségét, továbbá azt, hogy az úszoda jövedelmezőségében a Mabi által nyújtandó kölcsön annuitásai is részben fedezetet találnának s így a város közönségének legalább is jogos reményei lehetnek az úszoda megépítését illetően. Megjegyzem, hogy az itt mutatkozó pénzügyi nehézségek elhárítására vonatkozólag máris nagyon sok életrevaló tervet ismerek és így azt mondhatom, hogy az úszoda sorsa azon fordul meg, hogy az illetékesek milyen eréllyel óhajtanak foglalkozni a terv megoldásával. Általánosságban a kilátások jónak mondhatók tehát a két sportintézmény megvalósulását illetően s így remény van arra, hogy az olimpiász esztendejében Nyíregyháza sportélete is nagy lépésekkel fog előrehaladni a fejlődés útján. FÜREDI IMRE, a Magyar Úszószövetség Keleti Kerületének) intézőbizottsági tagja: Tavaly ősszel itt járt városunkban Béldy Alajos vezérkari ezredes, a Magyar Úszószövetség alelnöke és ismertette a helybeli uszodaépítőbizottság tagjai előtt azokat a módozatokat, amelyeknek figyelembevéA gyár előtt Irta: Urbán Ferenc Botos Kis Miklós már második hete ácsorgott sóvárgó szemmel, vágyakozón a gyár nagy, vasrácsos kapuja előtt, amely naponta úgy nyelte el az emberek százait, mintha egy éhes nagy száj volna s amely mögött egy telhetetlen gyomor húzódna meg. A nagy kapu minden reggel pontosan hét órakor megnyílott s amint megjelent az egyenrhuás portás, hivatása fontosságának tudatától öntelten, jólétének tekintélyes pocakja kidomborításával adva külső szemléltető képet, mohón ültek ki a munka után vágyakozó emberek szemgolyói üregeiknek sáppadt bőrrel díszített erkélyére. Amint az újabb munkaalkalom folytán felvételre került szerencsések csapata bevonult a végeláthatatlan gyár udvarára, a visszamaradtak szomorú karavánja megindult ismét vissza a kőrengetegbe, hogy másnap újból elölről kezdje a munka utáni sóvárgás kálváriás útját járni. Botos Kis Miklós, az alföld napbarnított arcú, erős izmú fia, keserű érzésektől fojtogatva, szintén megindult a „kovártija" felé. Körülötte nevetgélő, viháncoló sváb lányok, legények dévajkodtak, de ő nem látott, nem hallott semmit. Pedig nem egy Hanzinak Meg Lojzinak okozott nagy szívfájdalmat akaratlanul is, mert a jámbor természetű, szemérmetes Lizik gyakran felejtették rajta álmodozó tekintetüket s csak akkor ébredtek öntudatra, ha vésztjóslóan felhangzott a „Ná, kémé' Lizi!" parancsolóan hívó szava Lojzinak, vagy Hánsz-nak. Botos Kis Miklósnak csak a teste lézengett itt már ilyenkor, mintha álomkóros volna, a lelke ott járt messze lenne, a délibábos rónán, az aranyló búzatáblák között, majd amint alkonyattájt v állravetett kaszával, jókedvűen fütyörészve, egy bogárhátú kis házikó levendula illatú virágos kiskertjéből kivillanó élő rózsa látására öntötte el meleg vérhullám a szive tájékát. Ott járt gondolatban a Kovács Panniék háza táján s maga előtt látta a Panni ragyogó fekete két szemét, melynél egy mesebeli boldogságot sugárzó tündérpalota aranyos szobái sem lehetnek csábítóbbak. Ott látta virítani pünkösdi rózsa pirosságú két orcáját s cseresnye ajakinak csábosán csalogató édességét. — Hajh, de messze estem, hajh de messze mentem — sóhajt fel panaszosan Miklós s mintegy megszabadulandó a megejtő csábos képtől, ingerülten vág bele izmos öklével a füstös, párás, poros levegőbe és kábult fejét dacosan felvágva, őrült iramban megy tovább és tűnik el a nagy emberáradatban. Másnap reggel megint ott találjuk Botos Kis Miklóst a gyár kapuja előtt. Ügyet sem vet a rengő csipejű, magukat kelletően riszáló sváb lányok epekedő pillantására, várja ismét a munka boldogító s kinos töprengéstől megváltó jótékony hatásának elérkeztét. Az eredmény ugyanaz, mint már napok óta mindig. A munkához szokott és munkában megedződött dolgos magyar fiú önmagától szégyelve, mint kivert kutya kullog el a gyár kapuja elől. Gondolati ismét hazakalandoznak kis falujába. Képzeletében megjelenik a gőgös, jómódú parasztgazda, Kovács Péter alakja, amint fennhéjázóan, vérig sértően példálózva mondja: mondja: — Csalán zsákra nem illik a lenvászon fóti Persze, a szegény zsellér fiú, hogy is merte a szemét a módos Kovács Péter viruló rózsájára vetni! Szegény fiúnak szegény lány dukál. Nem is magáért, hanem a módjáért akarja elrabolni a drága szép virágszálat. Amint megszégyenülten hagyja el a gazdag Kovács portát, csak egy lelketlen pára van hűséges jó szívvel hozzá. A Betyár. Panninak kedvenc kutyája kiséri ki a kapuig farkcsóválva, kezét nyalva. Azt a másik hűséges szempárt, amelyik a fuksziával tele ablak mögül int neki záporeső módjára hulló könnyes szemmel búcsút, már nem látja, mert a keserűség, a sértett önérzet fátyolt von szeme elé és szívébe dacos fájdalom költözik, mert azt hiszi, azt gondolja, hogy Panni is elűzi, elkergeti és szégyelli a szegény, de becsületes fiút szerelmével megajándékozni. A keserűn fájó érzések egész lavinája ostromolja szívét, lelkét és nem veszi észre, hogy nem otthon van, hanem egy bábeli zürzavarú város forgatagában sodródik tova céltalanul. Amint az emberáradat sodorja, mintegy önkívületi állapotban, merengésében otthon barangolva, friss rezeda, bazsalikom, meg levendula kevert illata csapja meg az orrát és egy puha, meleg kéz keresi az ő nagy kérges kezét s az a kis puha, meleg kéz egyszer csak megfogja annak a nagy tehetetlen gyermeknek a napbarnított, acélos izmú kezét és viszi, vezeti a tömegben. És amint mennek, törtetnek, egy turbékoló hang bús gerlice módjára zokogja a fülébe: — Hát el tudott kend engem hagyni?! Hát vót szive megválni tüJlem, csak úgy szó nélkül? 1