Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)

1935-12-25 / 295. szám

(Trianon 16.) 1935. december hó 25. C >JYYÍRVIDÉK „ ^ZABOLCSI HIRT.^P 5. oldal. sükre, ez nem így történt. Az urak nem tudták elég gyorsan adogatni a kévéket és ezért a földművesek váltották fel őket. Serényen folyt a munka. Már 10 óra volt és még mindig dolgozott vezérük. A nap igen melegen tűzött. Még állni is elég volt, nem pedig azt a poros kévét dobálni be a cséplőbe. Nekivetkőzött a Duce is. Csak az inget hagyta a felsőtestén, hogy a szalma ne szurkálja össze karját. Általános csodálkozás terjengett a tömeg között. Már látták vezérüket dolgozni, de még így nem. Az óra 11-et mutatott. Még mindig ment a munka tovább. A Duce nagyon belemelegedett a munkába. A kazal is alaposan megfogyatkozott. Elérkezett a dél és a dolgozást befejezték. Porosan, izzadtan, de üdén mászott ki a dob nyílásából. A nép valósággal üvöltött a boldogságtól. Gyorsan vizet készítettek a mosdáshoz. Egy kis szobában rendbe szedte magát Mussolini és azután még vagy egy félóráig beszélgetett a családfővel, nézegette a magot és megelégedéssel szemlélte a bő termést. Lassan felkészültek a továbbutazásra. Odahívta a cséplési ellenőrt, hogy az ő nevét is vegye be a fieztési jegyzékbe, mert felveszi a járandóságot. 6 lira 60 cesntézimó volt illetékes. Ugyanis az étetők 2 lira 20 csentézimót kaptak egy órára. Mivel Sabaudiában voltunk szombaton, saját szemünkkel győződtünk meg a pénz elküldéséről. Határtalan lelkesedést váltott ki ez az esemény. Egy teljes hétig egyébről sem beszélt a környék, mint a sabaudiai történetről. Egy másik érdekes eset a Duce népszerűségéről. Nápolyban és egész Olaszországban már nem azt mondják, hogy lásd Nápolyt, aztán halj meg, hanem lásd a Dúcét és azután halj meg. Ezt bebizonyítva is láttam második álomáshelyemen. Letelt a tanfolyam ideje és indultunk vissza. Nagy tömeg ember volt kint az állomáson, mert katonák mentek Nápolyba .ahonnan egyenesen Abessiniába vitték őket. Egy nagy csoport közepén öreg anyóka sírdogált keservesen. Nagyon sokan vigasztalták. Sűrűn hallottam a Duce nevét emlegetni és ezért kíváncsian közelebb mentem. Megkérdeztem egy ott álló embert, hogy miért vigasztalják annyira azt az öreg nénikét. Erre elmondta a következőket: Az a néni 65 éves. Hat fia és négy leánya van. Mind élnek és egészségesek. A lányai férjnél vannak már mind. ' Nagyon szereti a gyermekeit és egyenlő időket tartózkodik egynél-egynél. Eddig 5 fiát vitték el katonának. A legfiatalabb volt még otthon. Most aztán sor került arra is. Nem tudott sehogyan sem belenyugodni ebbe és azért siránkozott annyira. Most magyarázzák neki, hogy ezt a Duce akarja így és az szent akarat. Ne busuljon, mert nemsokára eljön meglátogatni őt és akkor meg fogja jutalmazni. Nehezen nyugodott bele az öreg. Mindig kérdezte, hogy mikor fog jönni. Ő már nemsokáig él, nem látja többet fiait és nem fogja látni a Dúcét sem. Pedig ő nagyon szeretné látni, legalább,, hirt mondana fiairól. Ha ez megtörténne, akkor nyugodtan halna meg, mert van, aki vigyázzon a gyermekire. Ilyen vigasztalások után lassan megnyugodott az öreg és megvált utolsó fiától is. Még nem volt Mussolini Lecceben, de rövidesen megyen, mert írták olasz barátaim. Bizonyosan nem fogja mellőzni n. ruánikét sem. Most még a mi fogadtatásunkat mondom el. Elutazásunk előtt kihallgatáson fogadott bennünket. Nagy szorongással léptünk a fogadószobájába. Egy óriási nagy szoba van a Palazzo Veneziaban és állandóan ott tartózkodik. Mi is ide mentünk be. Katonás fegyelemmel nagyság szerint sorba álltunk. Megvárta, amíg a mozgás befejeződött és látszott az arcán, hogy a fegyelmünkkel meg van elégedve. Barátságosan mondotta, hogy alakítsunk félkört körülötte, mert így jobban meglátjuk egymást és meghalljuk a mondottakat. Meg is fogadtuk a tanácsát. Figyelmesen végig hallgatta a főtitkár úr szavait és azután válaszolt rá. Beszéde befejezése után, melyben a magyar-olasz barátságot fejtegette, mindnyájunkat alaposan megnézett. Mivel a sor elején én állottam, megnézte a magyar címert és érdeklődött személyem felől. Megkérdezte, hogy szeretem-e Olaszországot. A feleletem nagyon tetszett neki. Különösen pedig az, hogy tanító vagyok és hirdetni fogom a barátságot. Mindenkihez volt egy-két kedves szava. Összesen 45 percet időztünk nála. Egyáltalában nem sietett. A kihallgatás végén csoportképet is csináltunk. Nem hittünk a szemünknek. De valóság volt. Ilyen esetek fordulnak elő nap-nap után a nagy olasz államférfi életében. Fáradságot nem ismer. Meg is van az eredménye, mert népe imádja öt. Nekünk is meg van az alkalmunk, tehát ragadjuk meg és menjünk teljes bizalommal vezérünk után. Egy átrazziázott éjszaka Jönnek a detektívek — megszakad a nóta Kitiltott gonosztevők „falazása" Nők a züllés utján A karácsonyfa mint éjjeli szállás Az eső sűrű szemekben szitál. Az egész város kihalt. Alszik az élet... alszik a nyomor ... Csak a rendőrkapitányságon nagy a sürgés-forgás, készülődnek a „nagy tisztogatásra". Éjjel 11 óra van. Elhangzik a bűnügyi osztály vezetőjének intézkedése. A kapitányság Bujtos utcai épületének hatalmas tölgyfakapuja nyikorogva kinyilik és a rendőrök és detektívek raja gyors léptekkel neki vág az éjszakának. Razzia van I ... A Nyirvidék — Szabolcsi Hirlap munkatársa is részt vesz ezen a razzián, hogy hűségesen beszámoljon annak minden mozzanatáról. A járőr, amellyel elindulunk, egy felügyelőből, egy detektív-csoportvezetőből, két detektívből és három rendőrből áll. A neveket nem említjük, mert a detektív és rendőri testület minden egyes tagja egyformán derekasan kiveszi a részét a nehéz, felelősségteljes munkából. Első állomásunk egy vendéglő. A cigány éppen a „Szomorú vasárnap délután" szivettépő melódiáját játsza, amikor benyitunk. — Mindenki igazolja magát, razzia van! — hangzik a felügyelő kemény hangja. A cigány hirtelen abba hagyja a muzsikát. Riadt arcok. A zsebekből előkerülnek az igazolványok. Legtöbbje ismert korcsmatöltelék, a detektívek régi ismerősei. Az igazoltatásnak gyorsan vége, máris indulunk tovább. A város perifériájára megyünk. Az erdő szélén elhúzódó környéket razziázzák. A revolvereket csőre töltik. Mindenki lábujhegyen jár, nehogy az erős lépések megzavarjak az erdő csendjében meghúzóCiókat. Észrevétlenül kúszunk előre az abbamaradt stadion homoksáncának kavernaszerű gödrébe. A villany zseblámpa előre veti gyenge fényét. Tépett, rongyos ember fekszik a csupasz földön. Felköltik mély hortyogásából. Zavarban van. Nem tudja igazolni magát. Most már ő is kísérőül szegődik hozzánk, mert előállítják. Néhány lépéssel cdébb egy másik zugba kúszik az egyik detektív. Kígyószerű ugrással emelkedik fel a földről egy félelmetes, hatalmas szál ember. A zseblámpa arcába világít. A detektívek lögtön felismerik: Notórius bűnöző, aki csak néhány héttel ezelőtt szabadult ki a váci fegyházból. Talán most újabb bűn nem is nyomja lelkét, de „falazni" kell neki, mert örökre ki van tiltva a városból. Zsebeit átkutatják, töltött revolver van benne. Számon kérik, hogy mit csiff éli versek. ÉNEK A KÖDBŐL. A kék fátyolt szeretném megmutatni néked, a lengő, finom kék ködöt a téli erdön

t ködöt, mit barna testű fák ölelnek. Megkérdezném: Te is fájdalmas szépnek látod, ha hó felett az alkony halk szürkéje kúszik, s pasztellszín árnyak futnak szét a földön. Jó lenne kint kószálni véled alkonyatkor csüggedtkarú, lehajló fák besüppedt útján, alázatos bokrok fehér csendjében. Lágy hóban nem dobbanna hangja lépteinknek, nem tépnénk össze szent csendjét a téli fáknak, szívünk alvó madár szívében verne néha. Szánk pirosán ködök friss íze harmatozna, kék fátyla tompítaná tüzét kigyúlt szemünknek, s a Végtelen érintene boldog szárny hegyével. M. JUHÁSZ MARGIT. rált kiszabadulása óta. Értelmetlen ellentmondó választ ad. Elővezetik. Észrevétlenül gyorsan telnek a percek, a negyedórák. Már a téglagödrök környékén járunk. Amint az egyik vályogcsomó mellett elhaladunk, furcsa hang üti meg fülünket. Egy percnyi tájékozódás és utána a rendőrök már bontják is a titokzatos vályogodút, amelynek mélyén rongyhalmaz között alussza álmát az egyik közismert koldus. Megígértetik vele, hogy rendes, bejelentett lakást szerez és a nyomor szánalmas páriája elcammog az éjszakába. Az egyik külvárosi korcsmába ryitunk be. A borgőz és a füst émelyítő keveréke csap meg, amint Lelépünk. A nótának vége szakad, megkezdődik az igazoltatás. Egy fiatal szőke lány ijedten bújik el a kimérő pult mögé. Előhúzzák. Elmondja, hogy az egvik közeli faluból jött be a városba, hogy itt új életet kezdjen. Alig 15 éves. A rendőrfelügyelő megkérdi tőle: — Mit fog szólni édesanyád, hogy így lezüllöttél? Mire a leány csak úgy félválról felel: — Hát mihez kezdjek? Ő is bekerül a sorba. Útunk egy másik korcsmába vezet. A kép itt is ugyanaz, csak az alakok mások. A csoportvezető egy tömzsi fiatalemberben felismeri az egyik lemezjátékos társaság közismert „slepperjét", aki Debrecenből szokta átteni ide időként működésének szinterét. Most is onnan jött, de mivel nem tudja igazolni jövetele célját, egyelőre őrizetbe veszik. A korcsma egyik külön helységéből zilált külsejű nőt hoz elő a detektív. Ez is régi ismerős, hisz csak nemrégiben került ki a rendőrségi fogdából, ahol csavargásért 30 napos büntetését töltötte. A rendőrség örökre kitiltotta Nyíregyháza területéről, de nem ment el, most megtalálták. Természetesen bekísérik. Be van rúgva, végig kiabálja az utcát. Számos korcsmát és közismert lebujt átrazziázunk még, de a viszonyok itt is éreztetik hatásukat, mert vendég alig akad. A Bencs László tér környékén egy rendőrileg nyilvántartott töíregszállásra megyünk. A rendőröklök erős dörömbözésére egy álmos szemű, hosszú szakállas bácsi ryit ajtót. Alázatos, szinte vonító hangon köszönt bennünket. — Legyen szerencsénk — és beljebb invitálja a késői éjszaka váratlan vendégeit. Három szobában, sűrűn egymás mellé állított tarka huzatos ágyban alszanak a vendégek. A sarokágyban a petróleumlámpa pislákoló féryében felismerjük a konjunkturális idők egyik dúsgazdag síberét, aki nemcsak anyagilag, de testileg is tönkrement és most már csak a jószívű emberek könyörületes fillérjeiből tartja fenn magát. Kivétel nélkül mindenki leigazolja magát és valósággal kórusban köszönnek jóéjszakát, amikor eljövünk. Három óra körül jár az idő, amikor a razzia hat csoportja egyenként kezd bevonulni a rendőrségre. Az utolsó csoport egy meggémberedett fiatal fiút hoz magával. Lehet vagy 14 éves. A Kossuth-téren a halomba rakott karácsonyfák alatt ütötte fel nem éppen kényelmes éjszakai szállását. Az édesapja megszidta, azért 3 nappal előbb meg-