Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 172-198. szám)
1935-08-13 / 184. szám
(Trianon 15.) IQ35. augusztus h6 13. ^ JNCyírvidék ^ Szabolcsi HÍRLAP 3 r»M» ! A gazdasági helyzetről, az adózás kérdéséről s a jegyzői kar helyzetéről tanácskozott a Szabolcsvármegyei Jegyzők Egyesülete Virányi Sándor Szabolcsvármegye alispánjának kezdeményezésére hatásaiban és eredményeiben nagy jelentőségű tanácskozások és elgondolások színhelye volt f. hó 10 én Nyíregyháza Sóstó gyógyfürdő. Virányi Sándor alispán áthatva a magas közhivatali állásából fakadó súlyos felelősség érzetétől, telitve nemes szivjóságának szociális vonatkozású lelki érzéseivel, — átitatva egyrészt a közigazgatási tisztviselői karral való együttérzésétől, másrészt a vármegye minden népessége iránt érzett szeretetétől, a rendkívül terhes idők által teremtett válságos közgazdasági helyzet megjavítása érdekében népes tanácskozásra hívta egybe Szabolcsvármegye központi és járási tisztikarát és a vármegyei jegyzői kart, hogy az eszmék közvetlen kicseréléséből fakadó elgondolások erejével kerestessenek meg az eszközök és módok oly közigazgatási ténykedések bevezetésére, amelyek alkalmasak a köztisztviselői tekintély megóvása és öregbítése mellett az egyénre nehezedő terheknek az állam pénzügyi érdekeivel való harmonikus összeegyeztetésére. 0 járási és községi értekezlet lefolyása A nagyjelentőségű és általánosságban bizalmas jellegű tanácsko zást, amelyen jelen volt a vármegye és központi tisztviselő karán, valamint a jegyzői karon kivül Dr. Mikecz László Szabolcsvármegye főjegyzője, Thury Sándor a Jegyzők Országos Egyesületének titkára. A nyíregyházi pénzügyigazgatóság képviseletében Rácz Gyula pénzügyi tanácsos, Eötvös Pál a helybeli m. kir. adóhivatal vezetője, Dr. Ger gelyffy András orsz. gy. képviselő, Dr. Mikecz Miklós törvh. t. főorvos, Dr. Szesztay András vm. ügyész tb. főügyész, Dr. Fráter Szabolcs vm. árvaszéki elnök, Dr. Tesléry Károly kir. tanfelügyelő, Süle Dénes nép müvelesügyi titkár és hírlapunk képviseletében Dr. Garay Gyula ügyvéd vm. tb. főügyész, — d. e. 11 órakor nyitotta meg Virányi Sándor alispán. a vármegye alispánjának beszéde: Virányi Sándor alispán a szoká sos üdvözlések után a vezető tisztviselő egyéniségét jellemző súlyos felelősség érzetével es aggodalmával rajzolja meg sorozatos elemi csapások súlya alatt görnyedő vármegyéjének válságos gazdasági helyzetét! E szomorú adottság egyfelől kivételeles kormányzati tényeket igényel, másfelől kivételes elbánást parancsol a köztisztviselői lelkiismeretnek a vármegye lakosságát érintő közig, ténykedések kigyakorlásánál. A már évek óa ismétlődő elemi csapások által sújtott Szabolcs vármegye községeinek rend kivül nehéz gazdasági helyzete, az emiitett természeti rendellenességek egyenes konzekvenciáiként ható községi háztartások válságában csúcsosodik ki, amely válság viszont az adóbehajtá- I sok terén tapesztalható, — a magángazdaságot és közületet egyformán veszélyeztető kivételes, — egyben rendellenes állapotok egyenes következménye ! Teljes tudatával bir an nak, hogy ma, amikor az egyénre nehezedő gondok súlya fokozottabb mértékben fekszik reá a néprétegek lelki világára, az általános pauperizmus növekedésével a valóságos élethez simulni kénytelen közigazgatási tisztviselőnek az adóbehajtások terén nem mindég lehet a törvény teljes szigorával eljárni, — mégis tárgyilagosan biráló szemmel meg kell álla pitania, hogy az adómorál a múlthoz viszonyítva még ma is sülyedő tendenciát mutat. Elismeri: súlyos ütköző pont a magángazdaságok zavartalan menetének és az egyén megélhetésének biztosítása egyfelől, — másfelől pedig az adómorál helyreállítása utján az állami és községi háztartások szilárdságának megteremtésére irányuló akarat, — mégis e két ellentétesnek látszó közigazgatási ténykedésnek helyes, célirányos és mindennek előtt az egyén életviszonyaihoz idomuló, egyben következetes végrehajtásában látja a válságos helyzet eredményes megoldásának kulcsát. Ember szeretetből fakadó megértéssel kell a törvény szigorán enyhíteni minden olyan esetben, amikor például a legelemibb életszükségleti cikkek és vetőmagszükséglet átmentése, valamint az egyén létföltételének biztosítása a magángazdaság továbbvitele érdekében közérdek és ahol az adózás terén állampolgári kötelességérzetet s egyben a teljesítés iránti jószándékot véljük felismerni, — viszont a törvény könyörtelen szigorával és következetességével kell lesújtani azokra, akiknél a nem adózás állampolgári kötelességérzet hiányából fakadó konokság. E két vezérelvnek céltudatos összeegyeztetése szolgálhat csak megnyugtató közigazgatási tény gyanánt, lehet alapja a köztisztviselői tekintély megóvásának, forrása a községi lakosság bizalmának! A most hangoztatott elveknek a gyakorlatba való átültetése tekintetében a pénzügyigazgató ur őméltóságával teljes az egyetértés, és meg lehet győződve a vármegye közigazgatási tisztikara épen ugy, miként a vármegye egész lakossága — fejezi be beszédét az alispán,®— hogy a járási és községi tisztikarnak ebben az értelemben kigyakorolt törekvését mindketten hatalmuk egész súlyával támogatják. Lelkes éljenzéssel fogadja a vármegye alispánjának kinyilatkoztatását, melynek lecsillapultával a pénzügyigazgatóság jelenlévő képviselője, dr. Rácz Gyula pénzügyi tanácsos ismerteti az adóbehajtások terén a már hangoztatott elvek megvalósulására irányuló gyakorlati mód szereket és eljárásokat. A rendkívül értékes szakszerű és gyakorlati jelentőségű útmutatásokat az értekezlet nagy érdeklődéssel URANIR FILMSZÍNHÁZ TELEFON 11. SZ. Hétfő, kedd Csak 16 éven felülieknek ! A gyilkos ajtó A „Paramount szenzációs granginyolja Előadások 5-7-9, vasár- és ünnepnap 3-5-7-9. ® Hétfő reggeltől az I. emeleti Mintás mosódelén Festő és karton «**». . Mintás rubabatiszt . Nyárvégi árak külön asztalokon :! -.58 ruhára, pongyolára Finom műselyem Finom mosóvoál ••»««. pontúra Nyári butorkarton színtartók Krepdesin imprimé műselyem újdonság 90 széles •78 1.91 Mintás mosómiiselyem . . . Selyemfényű batiszt SSÍSS™ Selyemfényű batiszt • Angin, zefir, kanavász . . . Az idei közkedvelt GOLDBERGER „Piramide" mosódelén még kapható világos és sötét alapon • • Frisette és Flamisol nehéz műselyem ruha- és kompléanyagofc 68 -.88 2.98 Óriási tétel női kabát- és kosztümkelme, gyaplu férfiöltöny és férfi átmeneti (dubl) kabátkelme (140 cm. széles) egységáron P 4. 80 l-stt emeleten Fejkendők,mosódelén, gyapjudelén, terno, flanelt szövet és selyem anyagból nagy kendő, berliner kendő, vállkendő minden kivitelben, olcsó árakon Vásárolhatja, kóstálhatja a Nemzetközi Vásáron bemutatott és nagy sikert aratott FOLYÉKONY QLMÚT mely az alma természetes levénél egyebet nem tartalmaz, vitamindús és alkaholmentes! Erőt, egészséget jelent gyermekeknek, felnőtteknek, aggoknak, azonkívül élvezetes ital is. Kóstolással egybekötött árusítás hétfő reggeltől III. emeleti élelmiszerosztályunkon 1 üveg 0.7 liter I Vóstolónohár 10 fillér "l savanykás vagy édes folyékony alma — 94 fillér (üvegbetét 20 fillér) I p I Postai megrendeléseket utánvét mellett szállítunk. DMÍ^rKOK Budapest, Rákóczi-ut 72—74.