Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 125-147. szám)
1935-06-22 / 141. szám
6. oldal. [(Trianon 16.) 1935. junius hó 18. A Füredi zeneiskola vizsgája Junius 16-án tartotta évzáró hangversenyét a Füredi zeneiskola a Korona nagytermében. A hangversenyt a Kőszegi Qavott nyitotta meg s Mozart Menüettje zárta be, amelyeket tökéletes összjátékkal adott elő a zeneiskola vonószenekara és amelyben két éve tanuló apró emberkék is voltak és, ahol az utóbbi műben Fried Ágnes játszotta a zongoraszólamot. Riedling Concertóját Balkányi Bertalan hegedülte jól, Kéler: Puszták fiát szintén hegedűn Mester András adta elő, magyarosan szép technikával, biztos játékkal. Arany György, akinél dicséretreméltó ambíció, hogy felnőtt létére tanul és még fejleszteni igyekszik meglevő tudását és ezzel bizonyítja a zene iránti rajongását, gordonkán adta elő Schubert „Du bist die Ruh" c. müvét behízelgő hanggal, komoly előadással. Huber: Kunok ábrándját két hegedűre zongorakísérettel a zeneiskola megszokott magas nívóján is tul, meglepő technikával és lendülettel adták elő Tariska Edit és Schwarzkopf Imre. Az utóbbi mint szóló számot Rhode a moll hegedűversenyének I. tételét játszotta könnyed technikával, érett felfogással, sok tűzzel, Viotti a moll hegedűversenyének I. tételét pedig Tariska Edit interpretálta olyan szép klaszszikus stílusban, gyönyörű vonókezeléssel, ami szinte meglepő ezen a fokon. A zongoristák is jól megállották a helyüket. Kelemen Erzsike Grieg Pillangóját, Győry Éva Haydn Magyaros Rondóját szép előadással, kifejezéssel játszották, UlImannjLucy Mendelssohn Vadász dalát, Fried Ágnes Sinding Frühlingsrauschen c. müvét játszották szép technikával, kiforrottan. Sajnálattal nélkülöztük a betegsége miatt elmaradt Horthy György gordonka szólóját, akinek ezévi fejlődésére kíváncsiak voltunk. Nagyon szép volt a Weisz Éva és Ullmann Lucy által négykézre előadott Berlioz: Rákóczi induló. Junius 17- én délután ugyancsak a Koronában volt az évzáró vizsga, ahol a kisebbek és nagyobbak mutatták be meglepő precizitással előadott darabjaikat és ahol nagyon sok olyan rendkívüli tehetséget fedeztünk fel, akik ha tovább is komolyan tanulnak, igen kiváló jó muzsikusok lehetnek és a jövőben városunk büszkeségeivé válhatnak. A hegedüszámokat Tariska Edit kisérte nagyon jól és aki hegedű tanszakos létére ezúttal mint kiváló kisérő mutatkozott be. Most újból kell hangoztatnunk a már sokszor elmondott meggyőződésünket : igazi, minden irányban fejlesztő zenei tudást, összjátékot, zenekari rutint, kamazenét, tehát zenei sokoldalúságot, amire ma feltétlenül szükség van, csakis a zeneiskolai oktatás adhat és nevelhet. LAPUNKAT PARTOLJA, HA A „NYIRVIDÉK-SZABOLCSI HIRLAP"-BAN HIRDETŐ CÉGEKNÉL SZERZI BE SZÜKSÉGLETEIT SZÍNHÁZ Ma, péntek este fél 9 órakor Én és a kisöcsém, filléres helyárakkal, e szezonban utoljára kerül szinre. Lantos Ica, a szinház tehetséges, fiatal szubrettprimadonnájának búcsúja az Én és a kisöcsém ma esti előadása. Az orvos, filléres helyárakkal kerül szinre szombat d. u. 5 órakor. Ennek a döntő sikert aratott gyönyörű modern, szinbemarkoló színműnek filléres helyáru előadása után egészen kivételes nagy érdeklődés nyilvánul meg. Szeressük egymást 1 Operettújdonság mérsékelt helyárakkal szombaton és vasárnap este. A szezon utolsó operettbemutatója, Nóti Károly, Kellér Dezső és Márkus Alfréd vidám, aranyos operettje Sík Rezső rendezésében, a társulat legjobb erőivel, Rajz Lajos bucsujául olyan ragyogó előadásban kerül szinre, ami valószínűvé teszi, hogy mindkét estén zsúfolt házak fogják végignevetni és végigtapsolni. A Szeressük egymást operett mindkét estén fél 9 órai kezdettel, mérsékelt helyárakkal kerül szinre. Vasárnap d. u. 5 órakor Ördöglovas, Kálmán Imre világhírű operettje mérsékelt helyárakkal. A tomboló sikert aratott operettnek ez lesz a szezonnak utolsó előadása. Szezonzáró filléres előadások hétfőn és kedden. Egy szép és nivós sziniévadot fejez be Sebestyén Mihály igazgató társulata. A szezon befejezéseül népszerű, filléres helyáru előadásokban búcsúzik a színtársulat Nyíregyháza város közönségétől. Ezeknek az előadásoknak a jegyei 20 fillértől 1 ípengőig terjedő árban már váltható a szinház pénztáránál. Az orvos szombat délutáni filléres előadása iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánul meg, hogy hétfőn este ismét műsorra tűzte az igazgatóság a nagyszerű darabot. A szezonzáró előadások műsora a következő: Hétfő d. u. 5 órakor Az ismeretlen lány. Filléres helyárakkal. Hétfő este fél 9 órakor Az orvos. Filléres helyárakkal. Kedd d. u. 5 órakor Vadvirág. Operett. Filléres helyárakkal. Kedd éste fél 9 órakor szezonzáró előadás, A tanítónő, Bródy Sándor halhatatlan remekmüve. Filléres helyárakkal. Heti műsor: Péntek este fél 9 órakor Én és a kisöcsém". (Filléres.) Szombat d. u. 5 órakor Az orvos. (Filléres.) Szombat este fél 9 órakor Szeressük egymást. (Mérsékelt.) Vasárnap d. u, 5 órakor Ördöglovas. (Mérsékelt.) Vasárnap este fél 9 órakor Szeressük egymást. (Mérsékelt,) Hétfő d. u. 5 órakor Az ismeretlen lány. (Filléres.) Hétfő este fél 9 órakor Az orvos. (Filléres.) Kedd d. u. 5 órakor. Vadvirág. (Filléres.) Kedd este fél 9 órakor Tanítónő. (Filléres, szezonzáró előadás) SPORT Keletmagyarország ifjúsági bajnokságának döntő mérkőzése Nyíregyházán Vasárnap DVSC—NyTVE ifj. bajnoki döntő Érdekes mérkőzés lesz vasárnap a NyKISE Bethlen-uti sporttelepe. Debrecen és Nyíregyháza ifjúsági bajnokcsapatai találkoznak a d. u. %6-kor kezdődő mérkőzésen, hogy eldöntsék, kit illet a „Keletmagyarország ifjúsági bajnoka" büszke címe, ami azzal a további előnnyel jár, hogy az országos ifjúsági bajnokság küzdelmeiben is résztvehet a győztes csapat. A NyTVE ifj. csapata épugy, mint a Debreceni Vasutas csapat veretlenül nyerte Nyíregyháza, iltetve Debrecen ifjúsági bajnokságát. A kiírás értelmében kétfordulós mérkőzésen találkozik a két város bajnokcsapata. Az egyik fordulót mult vasárnap Debrecenben játszották le s ott a NyTVE az utolsó percekben vétett tizenegyesből kapott góllal 1:0 arányú vereségat szenvedett. A vasárnapi mérkőzésen tehát 2 góllal kellene győzni a nyíregyházi csapatnak ahhoz, hogy a bajnoki cimet és ezzel az országos bajnokságban való részvétel jogát megszerezze. A mérkőzést sportkörökben élénk érdeklődés előzi meg. Vasárnap már indul a küzdelem a „Mayer Ferenc emlékserleg"-ért Ismeretes, hogy a Nykise sportszerető társelnöke, Mayer István néhai fivérének, Mayer Ferencnek emlékére egy vándorserleget alapított és azt a Keleti Mill-nek adományozta. A Mill a serleget a keleti ifjúsági csapatok részére irta ki és annak nyii egyházi küzdelmeire a Nyvsc kivételével minden helyi csapat be is nevezett. A sorsolást a Mill ejtette meg a következőkben: Junius 23. Nykise—I. Ker., Nytve—Nymove, Junius 30. Nytve— I. Kerület, Nymove—Előre. Julius 7. Előre—Nykise. I. Ker.—Nymove. Julius 14. Nymove—Nykise, Előre-Nytve. Julius 21. Nykise—Nytve, I. Ker.—Előre. A sorsolás értelmében már most vasárnap megkezdődnek a nyíregyházi csoport küzdelmei, ahol előreláthatólag nagy küzdelmet fognak vívni a csapatok az első helyért. A nyírbátori ifjúsági csapatok is játszanak a díjért, ott négy csapat fog indulni. LhSLMS^i Ismét kaphatók drb-kint 10 fillérért ilyen feliratok : Eladó ház Eladó föld Kiadó lakás 1, 2, 3, 4, 5 v. 6 szobás Raktárhelyiségkiadó Pince kiadó Bútorozott szoba kiadő 1 vagy 2 személyre A „Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap" kiadóhivatalában Bethlén-utca 1. Városháza-épület. Kerékpár varrógép es alkatrészeik valamint kerékpárgumik a legolcsóbban VITH ADFK rádió és m üIVIJl ini\LI\ szaki Üzletében Zrinyi Ilona-utca 8. Telefon 476. KRESKAI RÁDIÓLABORATORIUM. WWw vTw w<w«r RÁDIÓ Junius 22. Szombat. 4' 10 Filmcsevegés. — 5 00 Zenekari hangverseny. — 600 Előadás.— 630 Gramofon. — 715 Mit üzen a rádió. — 7 50 Magyar nóták. — 8'40 Vidámest. — 9'50 Hirek, időjátásjelentés, lóversenyeremdények. — ÍO'IO Jazz-zene. — 1100 Budapesti Hangversenyzenekar. — 0'05 Hirek. BUDAPEST II. &35 Előadás. — 720 Gramofon. — T55 Gazdatanfolyam. — 8'35 Zongora. — 915 Hirek. — 9 40 Jazz-zene. — 10 35 Cigányzene. A nyári hőség — mint látjuk — mulandó, de az apróhirdetés eredménye állandó. Express hirdetések Poloskairtást, lakások vizsgálását felelősséggel vállalom. Nánássy, Kossuth-utca 9. szám. Sváb és ruszli irtószer kapható. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további ss<$ 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig €0 fillér, minden további szó 6 fillér Fiatal házaspár ajánlkozik szobainasnak és szakácsnőnek vidékre is. Cim a kiadóban. 2639 Görömböly—Tapolca fürdőn erdős telken 4 szobás villa, mellékhelyiségekkel, nyitott, csukott verandával egészben, vagy szobánként kiadó. Dobos villa, Görömböly—Tapolca. 2634-3 Intelligens házaspár olcsó garzoncomfortos lakást keres üresen. Cim az Ujságboltban. 182 Egy megbízható, ^főzéshez is értő mindenest azonnalra felveszek, Károlyitér 5. szám. 2654 Abauj vármegyében földbirtokos keresztény uri család vállal jutányos áron nyaraló gyermekekét. Cim a kiadóban. 2655 Tisztességes mindenesleányt vagy bejárónőt azonnalra felveszek. Cim Toldy-utca 15. szám. 2653 Napi 5—6 pengő könnyű keresetre azonnal felveszünk biztos fellépésű urakat és hölgyeket. Cim az Ujságboltban. 3x Kenyérhajat, korpát, apró krumplit veszek. Mák-utca 18. A szerkesztésért felelős: Dr. OARAY GYULA A kiadásért felelős; a Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Bstétl Társaság, Kovách B. é» Tár**! kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a .Merkúr" nyomdábats Nyíregyházán. Uercaéfiyi-u. 3 s?.