Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-15 / 38. szám
(Trianon 15) K-5. február h > 15 A 3 oldal. ElieillSttélc Somogyi Gyulát A téli álmát alvó hófedte nyiri rögök felett elsüvítő szél is elsiratta Somogyi Gyula kir. tanácsos, nyug. közjegyzőt, aki ennek a földnek minden rögét, minden rög [munkáskezét ismerte, mert azokkal együtt nőtt fel, együtt élte át a mult gondtalan és a jelen sivár napjait. Somogyi Gyula koporsója felé odaszállt a város minden polgárának a hílája, mert alkotásai áldást, elismerést és büszke séget hoztak erre a városra. Koporsóját, amely elfáradt öreg testét fogadta magába, valósággal koszorú erdő borította. A család hatalmas koszorúin kivül, ott lát-, tuk a város kék piros szalagos koszorúját és mindazoknak a közületeknek és testületeknek a virágait, amelyekben bőségesen ontotta szellemi Jjavait. Temetése tegnap déluián fél három órakor ment végbea részvét impozáns megnyilatkozása mellstt. A gyászoló sokaságban ott láttuk Virányi Sándor alispánt, Szohor Pál h. polgármestert, Dr. Horthy István, Dr. Kovách Elek, és Dr. Kovách Dénes közjegyzőket, ügyvéd pályatársait, a bíróság és ügyészség tagjait. De eljöitek népes küldöttséggel utolsó Isten hozzádot mondani a Ta- karékpénztár Egyesület, a Villa mossagi R. T., a Vadásztársualt, a Kossuth reálgimnázium tanári kara és mindazok, akik szeretve tisztelték hosszú évtizedeken át. A gyászének felhangzása után Krieger Mihály búcsúztatta el az egyház, a város nagy halottját, kiemelve az átlag embereken felül álló kivállé erényeit, vallássosságát és emberszeretetét. A magasszárnyalásu búcsúztató után a volt pályatársai, a közjegyzők nevében Dr. Kovách Dénes vett bucsut. Mélyen tisztelt gyászoló közönség 1 A debreceni királyi közjegyzői kamara és a területén működő közjegyzők búcsúját hoztam el az elköltözött pályatársnak, snnak, akinek egész életfolyama együtt folyt le a közjegyzői intézmény fejlődésével. Az isteni gondviselés közel egy évszázadra szabta meg elköltő zött kartársunk életét és az ő férfikorának kezdetével egybeesik annak a királyi közjegyzői intézménynek rendszeresítése, amelynek pontosan egy fél évszázadon át hűséges mnnkása volt. Mint 30 éves, ereje teljében lévő ifjút nevezték ki közjegyzőnek és 50 esztendőn át állott őrt a reá bizott helyen, a megelőző jogvédelem becsületes szolgálatában. Egy fél évszázad! Micsoda kivételes kegyelme az isteni gondviselésnek, hogy ezt megadta neki és megadta ugy, hogy ez idő alatt a reá bizott erkölcsi és anyagi javaknak mindig hűséges és megbízható sáfárja volt, vir probus, aki a hozzá forduló jogkereső közönségnek mindig hasznára tudott lenni és tudasának, munkájának javát bocsátotta mindig a köz rendelkezésére. Kartársai iránt melegszívű és jóságos volt és amikor 'fáradt keze ezelőtt 10 évvel aláirta le mondását, valamennyi pályatársa megilletődve bucsuzoit a szerető szívű, jó barát ól, a megértő, igaz kartárstól, a tapasztalatokban gazdag és tanácsadásra mindig kész seniortól. És most, amikor 10 évi nyugalom ufán a fáradt test végső pihenőre tér, valamennyi kartársunk utolsó, fáldalmas üdvözletét hozom el mindnyájunk Gyula bácsijának, akinek emlékét a debreceni királyi közjegyzői kamara és a területén működő királyi •közjegyzők mindig kegyelettel fogják megőrizni. Ezután a koporsót feltették a gyászfurgonra és a temetési me net megindult. A gyászkocsi előtt a virágoktól roskadásig megpakolt ;koszorús kocsi haladt. A gyászkccsi mellett a város díszruhás hajdúi haladlak kivont'karddal. A gyászmenet a Városháza előtt egy percre megállott és az után lassú mene ben megindultak az Északi temető fe'é, ahol Somogyi Gyulát befogadta a szabolcsi föld, amelynek szerelmese volt. a Határőr Tegnap este 8 órakor halálos kimenetelű incidens történt Szalma József beregdaróci határőr és Kovács Lajos ottani lakos között. A határőr eddig még ki nem derített okok miatt Összeszólalk070tt Kováccsal. A vita hevében Kovács erőszakosan lépett fel a határőrrel szemben, mire Szalma József szolgálati fegyverével agyonlőtte [Kovácsot. A szerencsétlen ember holtan rogyott össze. Szalma tettéről nyomban jelentést tett a csendőrőrsön, ahonnan telefonon értesítették a debreceni honvéd ügyészséget, amely erélyes nyomozást indított a tényállás tisztázására. Kovács József holttestének a felboncolását elrendelték. fl vármegye Itisgyülése több nyíregyházi képviselőtestületi határozatot hagyott iává Szabolcsvármegye törvényhatóságának kisgyülése tegnap délelőtt tíz órakor tartotta rendes havi ülését, amelyen a távollevő Mikecz Ödön dr. főispán helyett Virányi Sándor alispin elnökölt. A kisgyűlés több nyi egyházi képviselőtestületi véghatározatot hagyott jóvá. A város inségmun kálataira vonatkozó határozat jó váhagyásánál Virányi Sándor alispán bejelenti a város inségakciójának munkálatait. A felülvizsgálat a legteljesebb rendet állapította meg. A város inségakciójára felvett összegek rendeltetésüknek megfelelően a legszükségesebb célokat szo'gálják. A kisgyűlés elutasította azt a fellebbezést, amelyet Sikorszky István adott be az ellen a városi határozat ellen, amely kimondotta, hogy a város biztosításait az Első Magyar Általános Biztosító Társasággal köti meg, mint legolcsóbb ajánlattevővel. A kisgyűlés megállapította, hogy a fellebbezésben közölt adatok nem helytállók és a város képviselőtestülete alapos indokolással hozta meg. A kisgyűlés több nyugdijazási kérdésben uj határozathozatalra utasította a várost. Néhány nyugdijjogosilási ügyben ugyanis a képviselőtestület azzal utasította el a kérelmezőket, hogy kérelmük újrafelvételi kérelem s igy nem tárgyalható. A kisgyűlés ezeket a kérelmeket ujaknak minősítette és teljesítésük érdekében uj határozathozatalra hívta fel a várost. Szabó Jánoz volt városi alkalmazott havi 20 pengő kegydijának felemelését kéite s a képviselőtestület ezt a kérelmet is elutasította megfelelő fedezethiányában. A kisgyűlés feloldotta a határozatot és rámutat arra, hogy az igen érdemes alkalmazott 32 éven át szolgálta a várost. Mikecz István ny. alispán, országgyűlési képviselő is hangoztatta, hogy Szabó az oláh megszállás alatt igen cok és fontos szolgálatot tett. A városi ügyek tárgyalása után a községek határozataira került a sor. Az érdekesebb tárgyak közül kiemelkedik az a fellebbezés, amelyet a mándoki községi tisztújítás ellen adtak be Répászky István és társai. A fellebbezők a többek között azt kifogásolták, hogy a megválasztott pénztáros „álláshalmozó", mert pénztárosa az egyháznak és ellenőre a Hangyának. A fellebezést elutasították, mert kellő okot nem tudtak felemlíteni a választás ellen. A kisgyűlés, amelynek száznegyven tárgysorozati pontja volt 12 órakor ért véget. Fizessen elö a NyirvidékSzabolcsi Hírlapra. Ma csütörtökön utolsó rap ELE6QNCIB FILMSZÍNHÁZ sze n^ciós amerikai filmjáték 1ÜRRM1R • TELEFON 11. SZ.I Előadások 5, 7 és 9 órakor. ONNNIMIUMIMINNUMNNMMIMIMNHINl | Háziasszonyok! Megjelent a Dr. OETKER-gyár uj fényképes RECEPTKÖNYVE, melyet kívánságra ingyen és bérmentve küld Dr. OETKER-gyár Budapest, VII!.. Conti-utca 25. siám. Hirtelen halál a Takarékpalota átjáró udvarán Tegnap délelőtt fiz óra tájban a Takarékpalota átjáró udvarán összeesett egy hatvan év körüli egyszerű asszony. A csikorgó hidegben az eszméletlenül fekvő asszonyt a házbeliek eszméletre próbáiiák téríteni, de minden kísérletezés hiába való volt, az öreg asszony néhány perc múlva kiszenvedett. A halott asszonyban többen felismerték id. Szemák Mihály Antal-bokori napszámos feleségét. A halálesetről jelentést tettek a rendőrségen és hamarosan kiérkezett a rendőri bizottság dr. Kubinyi rendőrfogalma'óval az élén. Dr. Valent Mihály tisztiorvos megállapította, hogy S^emák Mihálynét szívszélhűdés ölte meg. Az elhalt asszony eltemetésére az ügyészség a temetési engedélyt megadta. Március 10-én nagy tenyészállatvásár lesz Nyíregyházán A Szabolcsvármegyei Gazdasági Felügyelőség, a Gazdasági Egyesület a Szarvasmarhatenyésztők Egyesületével karöltve március 10 én tenyészbika vásárt rendez Nyíregyházán, amelyre kizárólag csak a Szabolcsvármegyei Szarvasmarhatenyésztők Egyesületének tagjai által felnevelt, törzskönyvezett magyar és piros^tarka bikák, ezenkívül nem törzskönyvezett kanok, kosok és eladó tenyészbaromfiak hajthatók fel. A vásár rendezőbizottsága most felkérte a gazdákat, hogy a vásárra felhajtani szándékozott apaállatokat már most jelentsék be a Gazdasági Egyesület titkári hivatalánál. — Az Orsz, Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület szegény betegei részére N. N. 10 pengőt adományozott, fogadja e nemes szivü adakozásért Egyesületünk hálás köszönetét. Kovách Elekné elnök.