Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-15 / 38. szám

6. oldal. (Trianon 15.) 1935. február hó 1 4 . Tanitők napja Tanítói körökben olyan most a hangulat, mint amikor a gyerme­kek majálisára 'folynak az elő­készületek. Akkor is a legtelje­sebb harmóniában dolgoznak együtt a fe'ekezeti iskolák meg­bízottai, hogy az országban pá­ratlan, grandiózus gyermeknap felejthetetlen élménye legyen a kicsi Kéknek. Most pedig, zimankós február­ban a tanítók napjával foglalko­zik a rendezők gárdája. A luthe­ránus iskola tantestületi szobájá­ban már sercegnek a tollak és elindulnak u jakra a meghívók. Minden apró részletet gondosan mérlegelnek, mert a főrendezőnek (jurassa tanfelügyelő) nagyon éles a szeme és a legkisebb nüánsz sem kerüli el figyelmét. Kész a gtönyöiü műsor és az idegenből erkező vendégek foga­dására és időközi elszállásolására is rendelkezésre állnak majd a szükséges dolgokkal felszerelt me­leg helyiségek az egyes iskolák­ban. Emlékezetes nap lesz március másodika: a jó hangulatnak ideje, amelyet bearanyoz fannak tudata, hogy az összes megjele­nő* az áldott békességnek, az összetartásnak, a felekezetek közti harmóniának jegyében találkoznak a tanítók bálján. Nyíregyháza közélel­mezése Szohor Pál h. polgármester az elmúlt évről szóló jelentésében a következőket mondotta a város közelmezéséről: A város közélelmezését a tanyák és a közeli falvak látják el ugy, hogy a piac elég gazdag és a la­kosság szükségletét bőven fedezi. A piacok ellenőrzését évnegyeden­kint felváltva a kerületi orvosok végzik, ezenkívül havonta egyszer a debreceni m. kir. Mezőgazda­sági Vegykisérleti Állomás kikül­dötte száll ki piaci vizsgálás és élelmiszer minták vétele végett, amelyek Debrecenben vizsgáltat­nak meg és a leleteket az intézet postán küldi meg, mig a kifogá­solt és igykihágási eljárást igény­lő eseteket a piacvizsgálat alkal­mával felvett jegyzökönyvet kap­csán a kihágása ügyosztályhoz küldik meg eljárás végett. Megvizsgáltatott az év folya­mán 221 tejminta, amelyek közül kifogástalan volt 139, részben le­fölözött 52, nagymértékben lefölö zött 19, vizezett 11. Ezek az adatok tehát azt mu­tatják, hogy a piacon árult tej legnagyobb részben megfelel a Kívánalmaknak, mert a vegyki sérleti állomás kiküldötte csak akkor vesz mintát, ha az gyanús és még igy is 221 minta közül 63 százaléka kifogástalannak ta­láltatott, 40 tejfelminta közül meg­felelt 31, kifogásolt 17, 15 vaj­minta közül megfelelt 9. alacsony zsírtartalmú volt 6, 3 tehéntúró közül megfelelt 1, alacsony zsír­tartalmú volt 1, magas víztartalma miatt kifogásoltatott 1, 5 juhturó közül megfelelt 4, alacsony zsír­tartalmú volt 1. Ugyanez volt 5 juhgomolyánál. 13 paprika minta (közül) mind megfelelt. 10 ecet­minta közül megfelelt 4, alacso­nyabb savtartalmu volt 6, 4 fa­héjminta közül megfelelt, 3 fagy­laltminta közül 2 megfelelt, aía csönyabb zsírtartalmú volt 1. Csokoládé és kakaó minta meg­felelt. Már teljesen kigyőgyultnak vélték, amikor megbénult és borzalmas kínok között meghalt az ujfebériói véres verekedés áldozata Beszámoltunk arról a vereke­désről, amely január első napjai­ban az Ujfehértó melletti Kálmán­házán jitszódott le. Egy kocsmai összeszólalkozás közben leütötték Pergel Kálmán 21 éves legényt, akit a mentők szállítottak be a nyíregyházi Erzsébet kórházba. Pergel mintegy három hétig ál­lott gyógykezelés alatt, a kórház­ba, ahonnan két héttel ezelőtt fel­épülve távozott el. A fiatal legény egyenesen hazament, ahol újból hozzálátott a munkához. Néhíny nappal ezelőtt azonban heves fáj­dalmak lepték el, ágynak dőlt és szája félrehúzódott, keze lába megbénult úgyhogy újból be kellett szállí­tani a nyíregyházi kórházba. A gondos orvosi ápolás nera segí­tett lajta és tegnapelőtt kiszenve­dett. Az ügyészség indítványára Horváth Sándor vizsgálóbíró köz­benjöttével Pergel holttestét fel­boncolták és a boncolás megálla­pította, hogy halálát az ütődések­től elszenvedett agytájog okozta, amely a beszakadt agycsontok folytonos iritációjától állott elő. Pergel két gyilkosát Thuróczi Árpádot és Tiencsényi Mihályt halált okozó súlyos testisértés mi­att nyomban letartóztatták és ma délelőtt a bűnjelekkel együtt be szállították őket a nyíregyházi ügyészség fogházába. fi Gazdasági Egyesület közleményei i. A Dohánytermelők Országos Egyesülete, a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület közreműkö­désével Nyíregyházán, február hó 10-én tartotta nagyjelentőségű dohánytermelési nagygyűlését ^a vármegyeháza nagytermében, a Mangalicatenyésztök Országos Egyesülete pedig a nagygyűlés utan igen értékes szakelőadásokat tartott a sertéstenyésztésről és seitéshizlalásról. A dohány termelési nagygyűlésen gróf Bethten Pál, a DOE elnöke elnökölt, al<i mellett Eszenyi Jenő alelnök és Dr. Papp-Szász Tamás igazgató képviselték nevezett egye­sületet. A kir. dohányjövedéktől Dr, Fattinger Sándor miniszteri osz­tálytanácsos, központi igazgató, a földmivelésügyi kormány részéről Titsch Sándor miniszteri tanácsos, az Országos és Tiszántúli Mező­gazdaskgi Kamara képviseletében vitéz Czeglédy Béla kamarai {igaz­gató, a vármegye képviseletében Virányi Sándor alispán és Dr. Mikecz László főjegyző, a vár­megyei gazdasági egyesület ré­széről Dr. Jármy Menyhért egye­s JIeti elnök és Szalánczy Ferenc alelnök, a Felsőszabolcsi Gazda­kör képviseletében Liptay László elnök, a debrecáni m. kir. Gaz­dasági Akadémia részéről Dr. Ruffy Varga Kálmán igazgató, a pallagi m. kir. dohány termelési j kisérleli állomástól Juhász Á-pád I kisérletügyi főigazgató, azonkívül a vármegye dohánytermelő gazdái közül mintegy százan voltak jelen. A nagygyűlés napján a legna­gyobb hóvihar dühöngött és már attól lehetett tartani, hogy keve­sen fognak azon megjelenni, de a hóviharban is összehozta a gazdákat a közös nyomorúság és az egymáson segitni akarás ér­zése. A nagygyűlés a legnagyobb egyetértéssel és a legjobb siker­rel folyt le. Gróf Bethlen Pál elnök meg­győzően vázolta a dohánytermelő gazdák és dohányos kertészek jelenlegi tarthatatlan helyzetét és előterjesztette a több pontba fog­lalt javaslatot a termelők meg­segítése és a dohánytermelés más alapokra való helyezése tárgyában. Báró Vay Miklós számszerű adatokkal illusztrálta a dohány­termelés jelenlegi tarthatatlan hely­zetét, rámutatott arra, hogy a dohányoskertészek alig keresnek napi 60 fillért, amely uzsorabért a törvény is tiltja. Felhívására a jelenlevők közül 30 dohányter­melő irta alá a DOE tagbelépési nyilatkozatát, hogy ezzel is do­kumentálható legyen az, hogy a termelők egyöntetűen állanak ér­dekképviseltük mögött. A Szabolcs vármegyei Gazda­sági Egyesület megbízásából Klár Gyula adta elő a vármegye do­hánytermelő gazdái sérelmét és kívánságait. Szakszerűen világi­Értesitjük az ügyvéd urakat, hogy az Árverési feltételek állandóan beszerezhető, — Tisztelettel a Nyirvidék-Jzabolcsi Hirlap kiad6hivatal a Bethlen-utca 1. Városház-épület. Telefon 77. — Agy- és szivérelmeszé­sedésben szenvedőknek meg­becsülhetetlen szolgálatot tesz az enyhe természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz azáltal, hogy a tápcsatorna tartalmát kíméletesen levezeti és az emésztőrendszer működését biztosan elősegíti. Kli­nikai tapasztalatok alapján kétség­telenné vált, hogy a Ferenc Jó­zsef viz féloldali hüdésbin fekvő betegeknél is általában mindig megteszi a kellő hatást s igy nagy megkönnyebbülést szerez. totta meg a jelenlegi dohányter­melési utasítások és dohánybe­váltási szabályzat hibáit és kö­vetkezményeit, amelyek megvál­toztatása nélkül a dohányterme­lést folytatni nem lehet. Rendkívül tudományos" felké­szültségről tanúskodó előadása párosulva a gyakorlati gazda éles­látásával, a szenzáció ferejével hatott és a legmagasabb körök részéről is meleg ünneplésben részesült. Felszólalt még Eszenyi Jenő, Rhédey Lajos és Bodor Zsigmond, ami utin a nagygyűlés egyhangú lag elfogadta az előterjesztett ha­tározati javaslatokat. Dr. Fattinger Sándor dohány­jövedéki központi igazgató már a gyűlés kezdetén kijelentette, hogy a pénzügyi kormány a legköze­lebbi időben anyagi segítségben fogja részesíteni h dohánytermelő gazdákat, a gazdasági egyesület megbízásából előadott kívánságo­kat és sérelmeket gondosan és a legnagyobb megértéssel fogja ta­nulmány tárgyává tétetni, amelyre Juhász Árpádnak a Dohányter­melési Kísérleti Állomás vezetőjé­nek már a gyűlés alatt megbízást adott. Kijelentette, hogy a dohány­termelő területekből máris vissza­fognak juttatni elvett területeket, mivel a dohánykészletek már apadást is értek el. Bristol . . . Bristol . . . Bristol... Szálloda Budapest Danapart H Árban és szolgáltatásban vezet Szoba teljes ellátással személyenkint napi pengőért — Agyonlőtte a feleségét, majd saját magát is életveszé­lyesen megsebesítette Újvidéken Andrijsejewszki mérnök, aki el­vesztvén állását, nem tudott ujabb keresethez jutni és emiatt állandó viszályban élt feleségével. A gyil­kosságot is egy heves összeszó­laikozás közben követte el. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom