Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-14 / 35. szám

6 oldal. < frMOlCSIHIB UU> ".934 íebr'iár hó 14. a tanú, hogy tudott arról is, hogy helyette a polgármester ur más munkást állított a városhoz s azt ö külön fizette. Hallotta, amikor utasítást adott a polgármester ur, hogy helyette más munkást ve­gyenek fel a városhoz. Gyurján Mihály kőműves mes­ter elmondja, hogy dolgozott a •illánál, de ő nem- volt városi al­kalmazott. A polgármester fizetett a városnak a munká­sokért Elnök azután ismerteti azokat az iratokat, mely szerint a városi házipénztár nyugtáz 2 millió ko­ronát, melyet Dr. Bencs Kálmán polgármester befizetett az általa igényelt munkások fizetése céljá­ból. Gyurcsán József tüzoltókocsis azt vallja, hogy vitt reggelenként téglát, követ az építkezéshez. Er­délyi Mihály ács, 36 évig volt a városnál alkalmazva. Vallomása során elmondja, hogy semmiféle munkát nem végzett az építkezé­seknél. Grencs András ácssegéd 9 hétig dolgozott a villánál, de ezért a fizetést a polgármes­tertől meg is kapta. Gregori László lakatosmester el­mondja, hogy a városnál volt al­kalmazva, mindössze a segédje volt egyszer az építkezésnél, ahol néhány órai munka volt 3 ajtó feltételénél. Ő maga semmiféle munkában nem vett részt. Juhász József lényegtelen vallomása után Gregori István asztalosmestert hall ­gatja ki a bíróság. Tizenhat évig volt a városnál alkalmazásban. A polgármesteri villának a lép­csőházát ő vállalta fel de hivata­los munkaidő után, főleg éjjel dolgozott. A munkadíjban meg­állapodtak ezt pontosan meg is kapta a polgármestertől. Az egész munkát azért vállalta ő fel, mert a polgármester ismerte megbíz­ható munkáját és csak hozzá volt bizalma. De ismétli, hogy csak rendes munkaidő után végezte ezeket a munkákat. Királyfalvi Kálmán asztalosmester tesz vallo­mást majd Juhász Gergely, Ba­lázs János, Zvana János, Dob­ránszki J zsef, Kazár Pál, Bartha István úikaparókat hallgatja ki a biróság. Ezek egyöntetűen azt vall­ják, hogy ők semmiféle munkát az építkezéseknél nem végeztek. Elnök ezután a tárgyalást be­rekesztette és annak folytatását holnap reggel 9 órára tűzték ki. Ma délután tárgyalás nem volt. VÁROSI MOZGÓ Tanárok, papok, mozibarátok a Vörös rémről. Egész Nyíregyháza a Vörös rém c. hatalmas hazafias film lenyűgöző hatása alatt áll. A filmet megnézték az iskolák, a lelkészek, a tanárok, a mozi barátai és soha olyan melegen, olyan bensőséggel nem nyilat­koztak még filmről, mint a Vö­rös rémről. Nem tagadja, hogy izgalmas, döbbenetesen súlyos mondanivalója, amely véges­végig maximumra fokozza az idegfeszültséget, de elismerik, hogy az erkölcsi hálás olyan felemelő, olyan magasztos, hogy nevelöhatása páratlan. Szerda estig láthatjuk, nehogy elmel­lőzzük. Vörös rém a Városi Mozgó idei sikereinek csúcsán van­Eggenberget rommá lőtték A marxista forradalom egész Ausztriát lángba borította Ágyútűz Bécs utcáin — A kormány ura a helyzetnek Berlinből jelentik. Kerülő uton érkezett bécsi jelentések szerint az osztrák marxista forradalom súlyos helyzetbe kergette egész Ausztriát. A rendőrség és a kato­naság a forradalmi jelenségek kö­zött is ura maradt a helyzetnek s legalább mára sikerült Bécs egyes részeiben a rendet helyreállítani. Ma reggel már megindult a bel­városban a villamos közlekedés és ez autóforgalom. A villamos müveket, a gázgyárat és a víz­vezetéket sikerült megóvni a for­radalmi csoport rombolásaitól. Bécs belső kerületeiben helyre­állt a nyugalom, a külvárosokban azonban még mindig folyik az utcai harc. A kommunisták és a szociálisták meg akarták akadá­lyozni a külföldre irányuló sze­mélyforgalmat is, ezért Bécsből Bruck felé páncélvonatot indítot­tak s igy tisztították meg a vonat útját a forradalmiaktól. Magyar­ország felé tehát indulhatnak a vonatok. Bécs egyik külvárosában 72 sebesültje volt a zavargásnak, ezek közül 40 ember állapota rendkívül súlyos. Sokkal nagyobb zavargásokat jelentenek a Mura mentéről, Bruck­ból, Steinből, Linzből és Eggen­bergből. Bécs egyik külvárosában, az ottakringi kerületben a szocialis­ták torlaszok mögül lövöldöztek a katonaságra, ezért itt kénytelenek voltak velük szemben tüzérséget felvonultatni. A Marx udvarból, amelynek 5000 lakosa van, szintén erős tü­zet intéztek a szocialisták a ka­tonaság ellen, tekintettel azonban arra, hogy az épületben igen sok asszony és gyermek is tartózko dik, ezt az épületet nem lövették ágyukkal, hanem csak gépfegyver tüz alatt tartják. Legsúlyosabb a helyzet Eggen­bergben. Eggenberg állandó ágyú tüz alatt áll. Az éjszaka folyamán a katonaság elfoglalta a községet a marxista forradalmároktól, nem sokkal később azonban a forra­dalmiak kiszorították a katonasá­got a községből. Reggel a kato­naság újból megrohamozta a köz­séget s ágyútűz védelme alatt si­került is birtokba venni. Hir szerint Eggenberg teljesen romokban hever. Hasonlóan súlyos a helyzet Grázban is, ahol a katonaságnak 50 halottja van. Florisdorfban 10 halottról szól a jelentés. A forra­dalmi csapatok halottairól és se­besültjeiről még nem érkezett je­lentés. Ujabb magánjelentések szerint Bécsben a Sandleuter házat meg­tisztították a forradalmi csapatok­tól. A jelentések 30 halottról és 160 sebesültről szólnak. Általában megállapítható, hogy ha súlyos megpróbáltatások ne­hezedtek is Ausztriára, a kor­mány ura maradt Ja helyzetnek s lesz ereje hozzá, hogy helyre állítsa a ^rei det. A telefonszol­gálat és vonatközlekedés rendje biztosítva van. A statáriumot kihirdették s a lázadókat rögtönitélő biróság elé állitják. Időjárás A szél gyengülésével jobbára derült idő várható erős éjjeli lehűléssel. — Kozmetika szalonokban sokkal jobban sikerül a szépí­tés mint házilag, mert előzete sen különböző eljárásokkal: gőzölés, zsíros pakkolások, masz­szá< stb felfrissítik az arcot. A modern hölgyek jól tudják ezt s nem mulasztanák e, hogy hetenként egyszer legalább Tel ne keressék a kozmetikát. Nyir egyházán modernül felszereit a Knn MUgda Kozmetikai Intéze te, Vay Ádím u. 5 sz, melyet nagyon ajánlunk a hölgyek fi­gyelmébe. Kálmán Ernőné szül. Laufer Marcsa, Laufer Miklós és Laufer Imre fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy imádásig szeretett drága jó anyjuk özv. dr. Laufer Miksáné szül. BURGER IRÉN életének 69-ik évében hosszú szenvedés után Nyíregyházán elhunyt. Temetése február 14 én, szerdán délután fél 4 órakor lesz a Bocskay-utca 3. számú gyászházból a nyíregyházi izraelita temetőbe. Nyíregyháza, 1934. február 13. Kálmán Ernő veje. Kálmán Tamás Kálmán Gábor Kálmán András unokái. özv. Czinczár Józsefné szül. Burger Róza testvére, özv. Burger Pálné özv. Klein Józsefné Laufer Etelka Klein Ignácz sógornoi, illetve sógora. Minden külön értesítés helyett. Qutyán László garancia mellett ve­gyileg fest és tisztit. Piisszirozás !! Olcsó árak. A mun­kák a legrövidebb idő alatt készülnek. Rá­kóczi utca 12. szám. 5025—20 Vghsz. 388-933. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. falap­ján közhírré teszem, hogy dr, Landau Ernő nviregyházi ügyvéd által képviselt Róth József végre­hajtató kérelmére és javára 480 P tőke és járulékai erejéig a bpesti közp. kir. járásbíróságnak 33414/ 925—65. számú végzése alapján 1933. évi május hó 2 ik napján foganatosított "kielégítési végre­hajtás alkalmával le- és felülfog­lalt és 2407 P-re becsült szobai bútorok, festmények, csillár, rádió és egyéb ingóságok 1934. évi február hó 14-ik napján d. u fél 1 órakor Nyíregyházán, Csil­lag utca 9. sz. alatt végrehajtást szenvedett lakásán bírói árveré­sen a legtöbbet ígérőnek eladom Nyíregyháza, 1934. január 23 BERKY ISTVÁN kir. bir. végrehajtó Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér, Kettó vagy három szobás, fürdőszo­bás egyedülálló lakást kei esek ma.nt 1-ére. Címet a kiadóba kérek. 519-5 Magyar vagv német kisasszonyt ke­resek két gyermek mellé. Holló-utca 29. Tester b31< Eladó bőrfedeles hintó, gumikerekű kocsik. Cim Salamon kovács, Pacsirta­utca. 629-3 Három szoba, előszoba, fürdőszobás különálló haz mellekhelyiségekkel má­jus l-re kiadó. Erdeklód.ii lehet Luther­haz A. épület III e 4. 628-2 Kétszobts lakis mellékhelyiségekkel 1 május hó l-re. Bencs Laszló-tér 9. Kereszteny uri házhoz szobalánynak, vagy minaenrsnek ajanlkozom 15 ére­vagy 1-ére. Árpad utca 9. 639 Főzni tudó mindenest hosszabb bi­zonyítvánnyá! keresek. Cim a kiadóhi­vatalban, 641 Gépírónő nagy gyakorlattal, telek­könyvi ii-mereltel állast keres. Gépirasí olcsón vállal. Epreskert-u. 52. 6i7-2 Önallóan fózó mindenest bejáró nél­kül 1 -érs felveszek Bencs László-téi 13. Faraktár. 63ft Női kerekpáit, ha«znaltat veszek. — Ajanlatokat ármegjelöléssel kiadólrva­talba 638 A szeriteszieserl íelelós : Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős; a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Betéti Tarsasag, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vis^a. \youiatott « vtemuf touyvuyuilidaosff Nyíregyház a, Bercseny-utca 3. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom