Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)

1933-09-27 / 171. szám

Ara 10 fillét. Nyíregyháza, 1933 szeptember 27. Első évfolyam, 171-ik szám. * Sseda Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * PÖLlTilli NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2-50 P, Negyedévre 7'50?P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény 3253SSS33 S Apponyi tasoliniról Irta: Straky Henrik A késő ősz folyamán fog­nak napvilágot látni váro­sunk díszpolgárának emlék­iratai. A berlini Scherl-cég fogja őket kiadni német nyel­ven. Nagyobb német lapok­ban most is olvashatunk imitt-amott részleteket a majd nyilvánosságra kerülő me­moárokból. Ezekből meg­kapó az a kép, amelyet Apponyi a Duce-ról fest, akivel mindössze háromszor találkozott ugy, hogy min­den alkalommal egy-egy órát beszélgetett vele négy­szem között. A lángész magyarnak ez a csekély idő elég volt ah­hoz, hogy bepillantson Mus­solini lelkébe, lássa rendkí­vüli ráhatását, lángeszét és páratlan akaraterejét. Apponyi szerint Musso­linit a társalgásban, a min­den kényszertől mentes egy­szerűség, póznélküliség,egye­nesség, biztosság és határo­zottság jellemzik. Apponyi párhuzamot von Napoleon és Mussolini kö­zött. Előbbi csak ragyogó teljesítményekkel szerepel a történet színpadán, amelyek nélkülözték a maradandó­ságot. Apponyi reméli azt, hogy Mussolini alkotásai maradandók is lesznek, tul fogják őt élni. Az emberiség legnagyobb­jainak természete is tökélet­len, a hatalom magas polsán a legkiválóbbak is elszédül­hetnek. Napoleon ezzel nem törődött, ez okozta bukását. Mussolini ezt mindig szem előtt tartja. Mussolini egyik legna­gyobb világtörténeti ténye a Vatikán és a Quirinal­kibékitése volt. Kitépte ez­zel az olasz ember lelké­ből azt, ami gyakran szembe állította az olaszban a kato­licismust a patriotizmussal. Most már lehet az olasz jó katolikus és jó hazafi is. Ebbe az alkotásába lelküle­tet, szellemet vitt be, amely azóta folyton fejlődik és ki­Moore ezredes revíziós nyilatkozata az angol sajtóban A írancia miniszterelnök lapja a revízió meliett Londonból jelentik. Moore ez­redes magyarországi látogatásáról részletes beszámoló jelent meg az angol sajtóban. Az ezredes ki­jelentette, hogy mezgyőződése szerint Középeurópában gazdasági békéről nem lehet mindaddig be­szélni, mig Magyarország hatá­rait meg nem változtatják. Sze­mélyes tapasztalatai alapján arra fogja kérni az angol kormányt, hogy a Magyarországot illető békeszerződések ügyét vigye a Népszövetség elé. Kijelentette vé­gül Moore ezredes, hogy ebben a törekvésében francia oldalról is támogatni fogják. Párisi jelentés szerint a francia miniszterelnökhöz közelálló Re­publique mai számában beismeri, hogy Magyarországtól olyan te­rületeket csatoltak el, amelyeken 3 millió magyar él. Nem lehet tagadni tehát, hogy a békeszer­ződéseknek vannak hibái. Kétség­telen az is, irja a lap, hogy nem­csak a Dunamedencének, hanem egész Európának gazdasági kér­dései a magyar sérelmek rende­zése nélkül nem oldhatók meg. Benes a kisantant felbomlásától fél Sínajából jelentik. A kisantant államok külügyminisztereinek kon­ferenciájáról ellentétes hirek kel­tek szárnyra. Az első hiradás szerint az éj­félig tartó vita igen heves lefolyá­sú volt. Benes és Títulescu csap­tak össze s Títulescu a leghatá­rozottabban tiltakozott az ellen, hogy Benes állandóan a kisantant nevében beszéljen. Kijelentette, hogy ha Benes Rómába megy, csak a maga nevében, illetve Csehország nevében beszélhet, mert a kisantant másik két álla­ma nem bízta meg azzal, hogy az ö nevükben is tárgyaljon. Benes kijelentette, hogy egy ilyen megállapítás egyenlő a kis­antant felbomlásával. Egy másik verzió szerint vi­szont a konferenciának az iett az eredménye, hogy Benes megbí­zást kapott arra, hogy Rómában Mussolinivei a kisantant nevében folytathasson tárgyalást. A konferencia ezután azokkal a lehetőségekkel foglalkozott, ame­lyek az Ausztriával és Magyar­országgal való együttműködésből eredhetnek. Hu z borsodmegyei gazdat tartóztattak le gyújtogatás gyanúja miatt Miskolcról ijelentik. Gagybátor községben rövid idő alatt száz­nál több tüzeset történt, ugy hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a tüzet gyújtogatás okozza. Á csendőri nyomozás során olyan gyanuokok merültek fel, hogy a gazdák maguk a gyújtogatok, akik ezen az uton akartak hoz­zájutni a biztosítási összeghez. Eddig 20 gazdát vettek őrizetbe, akik tagadják ugyan a bűncse­lekmény elkövetését, azonban napról-napra több terhelő bizo­nyíték merül fel velük szemben. Időjárás Nappal derült, éjjel egyes helyeken ködös idő várható, a hőmérséklet nem változik lé­nyegesen. zárja a személyi kultuszt, azaz azt, hogy ez a nagy alkotása az ő elmultával az enyészeté lenne. Azóta felismerte azt, hogy az intézményekbe személyi kultusztól mentes, tősgyö­keres, de nem túlzó na­cionalista lelkületet plántál­jon. Ez az erő, amely él­tetni fogja Apponyi- szerint az ő alkotásait, halála után is. Ő a nagy egyéniség in­tézményeiben hátraszorítja önmagát, az intézmény fent­maradásának kedvéért. A Mussolini-individualitás he­lyét az olasz szellemnek jut­tatja, ezért tiszteli meg szá­zadunk legnagyobb magyarja a legelső és legolaszabb olasz jelzővel. Az állami érdekeltségű vál­talatoknál rendezni fogják a tisztviselői létszámot és az illetményeket A minisztérium azzal a tervvel foglalkozik, amelynek az a célja, hogy az állami érdekeltségű vál­lalatoknál egységesen rendezzék a tisztviselői létszámot és az illet­ményeket. Azoknál a vállalatoknál, ame­lyeknél az államnak csak kisebb érdekeltsége van, változás nem igen lesz, ahol nagyobb az ér­dekeltség, ott tisztviselői létszám­apasztás nem igen lesz, ellen­ben redukálni fogják az illetmé­nyeket, ahol pedig nagy .érde­keltsége van az államnak, a fize­tést 50 százalékkal fogják csök­kenteni s nagyobb elbocsátás lesz a személyzeti létszámban is. Magyarország pénzügyi helyzete a Népszövetség előtt A Népszövetség pénzügyi bi­zottsága ma délelőtt foglalkozott a Magyarországról szóló jelentés­sel. A jelentés szerint az elő­irányzat helyesen állapíttatott meg, mindazoknak a kívánságoknak a figyelembevételével, amelyeket az állam pénzügyi helyzetének egyen­súlya megkövetel. Az elmúlt közigazgatási év költ­ségvetése 137 millió pengő hiányt mutat az előző évi 160 millió pengő hiánnyal szemben. Az ez év julius havában mutatkozó be­vételek kedvezőbbek, mint az elő­ző évek megfelelő időszakában, viszont a kiadások kisebbek, ugy hogy az 1933 —34. évi állami költségvetés 76 millió valószínű hiánnyal fog zárulni. A jelentés ezután a belső ter­melés és fogyasztás kérdésével foglalkozott. Megállapítja, hogy a búzakészlet értékesítése nagy ne­hézséget jelent. A jelentés külkereskedelmi mér­legünk javulását állapítja meg. Foglalkozik az ipari és mezőgaz­dasági árak közötti diszparitással. A jelentés tárgyalásával kap­csolatosan Imrédy Béla pénzügy­miniázter kijelentette, hogy a je­lentés a legteljesebb mértékben objektív képet mutat s kedvező hangulatot teremtett Magyarország mellett. Szabadon bocsátották a Münchenben letartóztatott magyar ujságirót Lóránt Istvánt, a Münchener Illustrierte Presse felelős szer­kesztőjét hónapokkal ezelőtt le­tartóztatták. Szabadonbocsátása érdekében több ízben tettek lé­pést, azonban eredménytelenül. Most a Magyar Újságíró Szövetség közbenjárására sikerült Lórántot kiszabadítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom