Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)

1933-09-27 / 171. szám

2. oldal. j friBOLCSIHIBL lP 1933. szeptember hó 27. Rz adóbuza elődje Az adóhátralékoknak búzával és rozzsal való fizethetése nem uj dolog nálunk. Ismerték az adó­gabonát már 151 évvel ezelőtt is, csakhogy akkor nem kedvezmény volt az, hanem kötelesség. 1782 március 24-én jelent meg a hirdetmény, amely szerint 11. József, a kalapos király a rossz viszonyok miatt megengedte, hogy azok a gazdák, akik pénzt nem tudnak előteremteni, „Élettel a Magazinumokban beszállítván Por­tiójukat Magazináriusoh quietentiái mellett" törleszthették adóhátralé­kukat. Ezeket aztán nagy rak­tárakban gyűjtötték össze. Ilyen raktárak, amelyekben „élettel" te­hát búzával és rozzsal lehetett adót fizetni, a következő helyeken voltak: Moson, Győr, Pozsony, Komárom, Esztergom, Buda, Tren­csén, Baja, Temesvár és még né­hány város. Nemcsak „élettel", hanem „abrakkal", tehát zabbal és árpával is lehetett adót fizet­ni; persze a kincstár által meg­állapított helyi piaci áron számít­va át azt. 1788 május 8 án a kalapos­király nemcsak 400 újoncot kö­vetelt minden magyar ezredhez, hanem mindenkit, nemest és pa­pot is, birtoka arányában gabona­adófizetésre kényszeritett. Olyan kikötéssel, hogy a gabona árá­nak felét készpénzben kapja az illető, felét pedig kötelezvényben fizetik ki, amelyet a háború után fognak majd beváltani. A kész­pénzül való fizetésből semmi sem lett, mire sokan megtagadták az adógabona beszállítását. Ezeknek a magtárát azonban feltörették és a gabonát erővel vitték el. Igy azután az 1787-re kivetett adógabnna 50 ezer mérő hijján beérkezett. Zichy Károly országbíró, a helytartó Jtanács el­nöke már nem remélte ennek be­hajthatását. Erre még 250 ezer mérőt kellett beadni. Zichy a nép nyomora miatt ezt lehetetlennek tartotta, mire a kalapos-király megdorgálta és kegyelemvesztés­sel fenyegette meg őt. A török el'eni hadviselés ter­heinek előteremtésére II. József újból gabonaadót vetett ki és pedig az előző évinél jelentéke­nyen nagyobbat, habár tudta, hogy a termés az előző évinél sokkal kevesebb. Csak annyi en= gedményt tett hozzá, hogy ha a gabona nem volna előteremthető, felét pénzben fizethetik be. Kedd, szerda TÖKMAGKISASSZONY Főszereplő: Dolly Haas Előadások 5-7-9 órakor. Van der Lubbe bevallotta a gyujtogatást Lipcséből jelentik: Van der Lubbe a mai tárgyalás során bevallotta, hogy ő gyújtotta fel a német birodalmi gyűlés épü­letét. Részletesen ismertette, hol és milyen sorrendben helyezte el az égő csomókat az épü­letben. Nyíregyháza egész társadalma hódoló szeretettel várja dr. Berde Máriát Beszámoltunk arról az örven­detes tényről, hogy Erdély nagy magyar Írónője, dr. Berde Mária az ősz folyamán Nyíregyházára érkezik, ahol a város és a vár­megye lelkes közönsége előtt a székely irodalmi est keretében fog személyesen bemutatkozni és ezt, mint felbecsülhetetlen jelentőségű irodalmi eseményt regisztráltuk is. Most kapjuk az értesítést arról, hogy a székely-estre dr. Berde Mária a többi európai hirü sze­replővel egyidejűleg már október elején Nyíregyházára érkezik. Berde Mária csodálatosan szép poézise európai viszonylatban is kimagaslóan értékes, s ezt a nagy irózsenit Szabolcs müveit olvasó­közönsége legújabb müveiből is­meri. Nemcsak müveinek rendkívül magas irodalmi értéke és örök­becse az, ami Berde Máriát a rangsorban a legelső legnagyob­bak közé emeli, de az a körül­mény is, hogy másfél évtized óta a legnehezebb irodalmi poszton állva tanít és ír az erdélyi iroda­lom élén, mellyel kapcsolata az, hogy nem Berde Máriát termelte ki az erdélyi irodalom, de meg­fordítva, Berde Mária hatalmas egyénisége alakította és formálta ki ezt az irodalmat magát. Irányt szabott, utat mutatott, példát adott, stílust teremtett és halhatatlant alkotott a legnehezebb körülmények között. Nyíregyházi személyes bemutat­kozása csak láncszeme annak a fáradságot nem ismerő, áldozatos apostoli munkának, mellyel szü­net és pihenő nélkül a magyar irodalom és a szépségekre szom­jas magyar lelkek szolgálatában áll. Szeretetünk, rajongásunk, há­lánk : ez minden, amit a tőle várt sok szépségért cserébe adhatunk, de adjuk ezt egészen. Nyíregyháza szépért lelkesedő egész társadalma álljon sorompóba és minden igye­kezetével tegye emlékezetessé ezt a kivételesen szép alkalmat. A nagy irónő érkezését és deb­receni, valamint nyíregyházi fo­gadtatásának részleteit a kellő időben közölni fogja a Szabolcsi Hirlap. Utrakészen állanak Szabolcs gyümölcsöseinek legszebb termékei az országos gyümölcskíállításra A vármegyeháza árkádos pin­céinek a lejárata ugy néz ki két nap óta, mintha egy gyümölcske­reskedés raktára lenne. Sürgés, forgás, egyre-másra hozzák nagy ruháskosarakban és különböző ládákban az Országos ,Gyümölcs­és Virágkiállításra a fővárosba való elszállítás végett Szabolcs gyümölcsöseinek legszebb ter­méseit. A pincében javában folyik a munka. Munkáslányok szorgos kezekkel csomagolják az erre a célra leküldött egységes 10, 5 és 2 kilós ládikákba fagyapot közzé a gyümölcsöt. A Szabolcs­vármegyei Gyümölcstermelők Or­szágos Egyesülete nyíregyházi fi­ókjának agilis elnöke, Rajky ny. ezredes és fáradhatatlan igazgatója, Bory Endre irányítják a munkát. Minden egyes ládának a becso­magolása [saját felügyeletük mel­lett történik. Az ő agilitásuknak köszönhető, hogy Nyíregyházáról mintegy 15 kiállító 150 fajta, a vármegye gyümölcstermelői közül pedig 60 kiállító vesz részt, mint­egy 400 tétellel. Széjjelnéztünk a gyümölcsök között. Szinte elképzelhetetlen az a festői kép, amivé ezek a gyü­mölcsök varázsolták a rideg pincét. Éppen Drukker Tibor felsőpá­zsiti gyömülcsösének kiállítási a­nyagát csomagolják. Nyíregyháza egyik legrégibb gyümölcsösének remekei igazolják azt a belterjes és intenzív gyümölcsgazdálkodást, amit Drukkerék folytatnak, mert 21 fajta alma és körte kollekció­juk, diszére válik nem csak nekik, de a magyar gyümölcstermesztés­nek is. Hatalmas kosarakban so­rakoznak az Aranyparmen, Batul, Ananász, Ranet, és a szabályosan egyforma Von Zuzak Maglio Ra­net alma különlegességek és a többi finomabbnál finomabb alma. De ugyanilyen gazdag anyaggal vesz részt a kiállításon körtékben is. Téli esperes, Viena diadala és a legtökéletesebb csendéletre em­lékeztető ragyogó színezésű za­matos Páris grófnője és a nyolc­van dekás nagyságú Douillard körték minden valószínűség sze­rint primadonnái lesznek a kiál­lításnak. Előreláthatólag Drukker Tibor gyümölcsei országos vi­szonylatban is elismerést fognak kelteni. A meglepetés csodálatával ál­lunk meg a többi kiállítók szebb­nél szebb győmölcsei előtt, ame­lyek közül most csak azokról emlékezünk meg, akik látoga­tásunk alkalmával már gyümöl­cseiket beszállították. Mátrai Gyula bankigazgató két fajta Jonatán almával, Reich Ig­nác vendéglős körtével, Bertalan Kálmán három fajta Jonathán al­mával Geduly Henrik ág. h. ev. püspök gyümölcsöse különböző nemesebbnél nemesebb fajta Leszállított áron vásárolhat Dickernél füzetet és iskolacikket A világhirü : autóolajok kannában, palack­1 ban és kimérve Jgarantált mi­nőségben Nyíregyházán mától kezdve nálam kaphatók. László Lajos C o r d a i i c 3455-. lerakat Hyirpízpaíota. alma és körtével, Garay János kisgazda Jonathán és Batul al­mákkal, Szikszay Sámuel ven­déglős almával vesznek részt a nagy fővárosi gyümölcsbemutatón. Liptay Jenő gazdasági főtaná­csos már fogalommá vált gyümöl­csösének válogatott remekei utra­készen állanak. Különösen ki kell emelni közülök az Arany­parmen, "Pünkösdi Ranet és a Pázmán almát, amelyek a szak­értők megállapítása szerint is tö­kéletes. Nyíregyháza város kertészete, a már vasárnap megtartott bemu­tatón kiállított gyümölcsremekeit indítja útra. Előre láthatólag egyike a leggazdagabb kollekció lesz, mert mintegy 70 különböző fajta almát és körtét állítanak ki. A ki­állítás anyagát Barucha Pál okle­veles kertész a telep vezelője maga állította össze és a csoma­golást is sajátkezüleg irányítja. A telep gyümölcseinek kiválóságát mi sem bzonyitja "jobban, mint­hogy összes termeivényüket a Banán Behozatali és Kiviteli R.-T. már egy tételben meg is vette. Marton Emil fakereskedő alsó­pázsiti, Dr. Rácz Gyula pénzügyi tanácsos sóstótelepi és Haufel La­jos kereskedő nyíregyházi gyü­mölcseik legszebb példányaiból állítanak ki gazdag anyagot.! A vármegyéből beérkezett gyü­mölcsösök közül szebbnél-szebb alma és körte különlegességek­kel szerepelnek Kiss Péter pol­gári esperes, dr. Korniss Ferenc Büdszentmihály. Pazonyi Elek Emil Demecser, Mikecz István ny. alispán, országgyűlési kép­viselő Kemecse. Mike János gaz­dasági titkár Kisvárda, Soltész Aladár jószágigazgató és a vár­megye minden számottevőbb gyü­mölcstermelője. A Felsőszabolcsí Gazdakör kötelékébe tartozó 25 község 250 kilogramm válogatott fajtájú szebbnél-szebb gyümölcs­csel vesz részt a fővárosban va­sárnap megnyíló országos ki­állításon. Az innen utbainditott anyag előre engedi sejtetni, hogy a ki­állítás sikerének egyik komoly és döntő tényezője lesz Szabolcs gyümölcsöseinek remekei. Hirdetéseket felvesz a ki­adóhivatal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom