Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)

1933-08-25 / 144. szám

Francia lapvélemény szerint Mussolini politikájának végcélja : Revízió Magyarország részére Külkereskedelem (pj) A kereskedelmi szer­ződések megkötésének régi rendje szerint, amikor az áruforgalom mennyiségi meg­határozása még nem divott, utólagos megállapítással vált nyilvánvalóvá az egyik or­szágnak a másikkal szem­ben eladósodása. Csakis igy volt lehetséges, hogy kül­földi eladósodottságunk, a 4309 millió pengőt elérhette, a háboruelőttről valorizált politikai adósággal együtt. Amióta azonban az 1931. évi bankkrach beütött és amióta az államközi hitele­zéseket statisztikai vizsgá­latoknak is alávetették, az­óta a külkereskedelmi szer­ződések megkötésénél, a sta­tisztikának is döntő szerepe van és ezidőtől származik az árukon tingentálások szi­gorú mértéke. Nem is lehet ma már szerződéseket kötni anélkül, hogy az áruforgalmi kontingens ezekben ne sze­repelne és ne volna minden szerződőnek az a törekvése biztosítva,hogy mérlegegyen­sulyt érjen el. Kiviteli több­letre szert tenni tehát, csak igen minimális mértékben lehet, de semmi esetre sem olyanra, mint aminő a mult évtized külforgalmában lét­rejöhetett. Velünk szemben a kül­föld abból a téves felfogás­ból indulhatott ki, hogy a nekünk eladott áruk ellen­értékét megfizetni tudjuk. Szinte érthetetlen, hogyan tudta magát a külföld ve­lünk szemben annyira „el­galoppozni", mintamennyire ezt a kereskedelmi és fize­tési mérlegnél tette? Egye­nesen csodálatos ! De az az­után még csodálatosabb, hogy tartozásaink visszafizetheté­sénél miért zárja le határait? Ez a pontos kifejezés, mert teljesen mindegy, ha mér­legegyensulyhoz görcsösen ragaszkodik, vagy minden áruforgalmat megszüntet ki­es befelé egyaránt. Mérleg­egyensuly a külkereskede­Párisból jelentik. A Figaró leg­utolsó száma hosszasan foglalko­zik Mussolini revíziós politikájá­val s ennek a politikának a me­netét is megállapítja. A lap szerint Mussolini első lépése Ausztria és Magyarország gazdasági összekapcsolása volt. Ezt fogja követni rövidesen Róma, Berlin, Bécs és Budapest össze- 8 Pozsonyból jelentik. A pozso­nyi kikötőben kigyulladt a Haar­lem nevű olajszállító hajó. \ ha­jón 40 vagon olaj van. Az olaj tüzének magasba csapó lángja a messze környéket bevilágítja, a fojtü füst pedig Pozsony egész környékét ellepte. A tüz oltásán 250 tűzoltó és egy ezred katona­Prágából jelentik. Benes augusz­tus 28-án Rómába utazik Musso­linihoz. Rómából való visszatéré­se után Párisba megy. Cseh politikai körökben ugy tudják, hogy Benes a dunai ál­lamok gazdasági együttműködésé­ről kiván tájékozódást szerezni, hogy milyen álláspontra helyez­kedjék a kisantant az osztrák­magyar gazdasági együttműködés­sel szemben. Politikai körökben most emlé­keztetnek Benes egy kijelentésére, aki a kisantant elleni lépésnek tekintette mind íaz Anschlust, mint pedig az osztrák-magyar gazda­sági közeledést s azt mondotta, hogy inkább az Anschluss követ­hozása egy blokkba a kisantanttal szemben s befejezője lesz ennek a politikának az a harmadik lé­pése Mussolininak, amellyel meg­indítja Középeurópa területi átala­kításának munkáját. A revízió mindenben Magyarország érdekeit fogja szolgálni, írja a lap, de fe­lette kockázatos kísérlet lesz en­II nek a lépésnek megtétele. ság fáradozik eddig minden ered­mény nélkül. Nagyon félnek attól, hogy az égő olaj kifolyik a Du­nára, mert akkor a Duna-mentén hosszu vonalon eléget miden ég­hető anyagot s könnyen lángba borítja a Duna partján levő há­zakat is. A Dunán megállt a for­galom. kezzék be. A kisantant számára a válasz­tás olyan — mondják —, mint­ha valakinek a között kellene vá­lasztania, vájjon kolerában, vagy pestisben betegedjék-e meg. Párisi hir szerint Benes római utja valószínűleg az ősszre toló­dik el s akkor Titulescu is ellá­togat Rómába. Időjárás A szél lassú gyengülése, de még néhány helyen záporok, az éjjeli lehűlés fokozódása, viszont nappal erősebb felmelegedés vár­ható. Minisztertanács volt ma délelőtt A kormány tagjai Gömbös Gyula miniszterelnök elnöklésével ma délelőtt minisztertanácsot tar­tottak. Az értekezleten Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi minisz­ter beszámolt római kereskede­lempolitikai tárgyalásairól, majd a mezőgazdasági kivitel kérdésé­vel foglalkoztak. Ho-Nan tartomány­ban óriási kárt okoz az aradás Londonból jelnntik. A Times pekingi jelentések alapján közli, hogy a Sárga folyó Ho-Nan tar­tományban kilépett medréből és több mint 500 községet elöntött. 300,000 ember hajléktalanná vált, a termés elpusztult, 2000 ember a vizbe fult. Felrobbantották a lillei tűzfészket A Lille mellett levő földalatti municiós raktárak égése állandó veszedelemben tartotta a város lakosságát, ezért a katonaság az egész telepet, a szükséges óvintéz­kedések megtétele után levegőbe röpítette. Lezuhant két francia repülőgép Cherbourgban két francia hyd­roplán leszállás közben a tengerbe zuhant illetve a sziklához csapó­dott és»elmerült. A gépeken ülő­ket sikerült megmenteni. Bergamóban havazik Rómában és környékén a leve­gő nagyon lehűlt. A Bergamó fe­lett levő hegyekben az éjszaka ha­vazott. Az emberek téli kabátban járnak. A hó ma délelőtt sem ol­vadt el. Amerika keleti partjain óriási vihar dul Londonból jelentik. Az Egyesült Államok keleti részein hatalmas vihar pusztít. A telefon, távíró és villanyvezetékek megsemmisültek. A vihart felhőszakadás kiséri. Sok vonat az állomásokon vesz­tegel. Washingtonban fákat csa­vart ki tövestől az orkán. Éjjel a vihar Newyorkba ért. A kikötők­ben igen sok kisebb hajó elpusz­tult. A kár több millió dollár. lemnél, a fizetési mérleg nulla saldóját ís jelenli. Ez pedig egy, a teljes elzárkó­zással, — fizetésbelileg. Tö­kéletes autarchia! Hogy ezt hitelezőnél mi magyarázza ? Nem érthető! De mireánk tartozik a legkevésbbé. Kereskedelmileg bennün­ket csak annyira érdekel, amennyire itthon nem ter­melt nyersanyagaink beho­zatalát nem érinti. Ha ez |j kielégülést nyerhet a külke­reskedelemben, akkor még nyert ügyünk van. De, hogy ily körülmények között honnan várják tőlünk tartozásaink, vagy azok ka­matainak is fizetését? Ez a ,,rébusz!" Ezt pedig nekik kell megfejteníök. Itthon azonban, mégis másként rendezhetnők be közgazdaságunkat, mint ami­nőben ma élünk! Benes a jövő héten Rómába utazik Negyven vagon olajszállítmány kigyulladt egy dunai hajón

Next

/
Oldalképek
Tartalom