Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)
1933-08-24 / 143. szám
6. oldal. < TKB01CSIHIBLJ Ü> 1933 augusztus hó 24. 122.000/1933. VII. a. szám. Hirdeim az adóhátrálékoknak terményekben való lerovása tárgyában. L A felszaporodott adóhátrálékok törlesztésének megkönnyítése céljából a mezőgazdák, valamint azok a kereskedők és iparosok, akik főként mezőgazdákkal állanak közvetlen üzleti összeköttetésben, az együttes adókezelésben az 1932. év végén nyilvántartott adóhátralékokat az alábbi rendelkezéseknek megfelelően terményekben is — még pedig búzával vagy rozszsal — leróhatják. Mezőgazdáknak nemcsak az elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó birtokosok, hanem a haszonbérlők, az állandó mezőgazdasági alkalmazottak, valamint az időszaki mezőgazdasági munkások is tekintetnek. Leginkább mezőgazdákkal közvetlen üzleti összeköttetésben álló kereskedőknek és iparosoknak tekintendők általában véve a kisés nagyközségekben lakó kereskedők és iparosok; — a városokban ellenben csak azok a kereskedők és iparosok, akik túlnyomó részben a mezőgazdasági termelés céljaira szükségelt tárgyaknak — pl. mezőgazdasági szerszámoknak és gépeknek, műtrágyának stb. eladásával, illetőleg előállításával foglalkoznak. A vállalatok és társulatok adóhátralékukat terményekben nem róhatják le. Abban a kérdésben, hogy valamely adózó jogosult-e adóhátralékát terményekben leróni vagy sem, vitás esetekben, jogorvoslat kizárásával, a pénzügyigazgatóság dönt. II. Az az adózó, aki hátrálékát vagy annak jelentékeny részét terményekkel kívánja törleszteni, köteles ebbeli szándékát legkésőbb 1933, évi szeptember hó 5-éig írásban vagy szóval a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) bejelenteni és a felajánlott terményeket a termények átvételével és egybegyűjtésével megbízott „Futura" által megállapított időben a kijejölt helyre beszállítani és ott a vasúti kocsiba, hajóba vagy raktárba berakni. A beszállítás és berakás költségei fejében az adózó semmiféle térítést nem igényelhet. A jelentkezéseknek megfelelően a Futura lehetőleg minden járás területén több átvételi helyet köteles kijelölni. Átvételi helyül elsősorban az illető községhez legközelebb eső beraktározásra alkalmas vasúti- vagy hajóállomás fog kijelöltetni. Az átvételi helyet és időpontot a Futura köteles legalább nyolc uappal megelőzőleg az illetékes községi elöljárósággal (városi adóhivatallal) közölni, amely az értesítés kézhezvétele után mindazokat az adózókat, akik adóhátralékuk kiegyenlítésére búzát vagy rozsot ajánlottak fel, az átvétel helyéről és idejéről egyénenként azonnal értesiti. A községi elöljáróság (városi adóhivatal) azokkal az adózókkal szemben, akik az elvállalt szállítási kötelezettségüknek eleget neui tesznek, a végrehajtási eljárást azonnal a legerélyesebben lefolytatni köteles. III. Az adóhátrálék törlesztésére általában véve csak ez évi termésű, egészséges, legalább 79 kg. fajsúlyú, száraz, rostált, legfeljebb 2 százalék idegen keveréket tartalmazó, őrlőképes, dohmentes búzát, avagy ugyanolyan minőségű, de legalább 71 kg. fajsúlyú rozsot lehet felhasználni. A Futura megbízottja a beszolgáltatott búzát illetőleg rozsot a beszolgáltatás és átvétel ellenőrzése céljából kiküldött két községi előljáró jelenlétében minőségileg megvizsgálja és amennyiben az átvételre felajánlott gabona minőségileg a követelményeknek megfelel, azt átveszi. Kisebb eltérések esetében a felajánlott gabonát megfelelő téritéssel szintén átveszi, a meg nem felelő gabona átvételét azonban jogosult minden jogorvoslat kizárával megtagadni. Az adóhátrálékok törlesztésére felajánlott terményeket a kincstár abban az értékben számolja el az adózó javára, amely érték a termények átvétele napján a beszolgáltatott termények helyi piaci árának a gabonajegy értékének hozzáadásával megfelél. A termények helyi piaci átvételi ára a budapesti áru és értéktőzsdén az illető gabona származási helyére és minőségére vonatkozólag jegyzett hivatalos középárfolyam alapján fog kiszámittatni, levonva ebből a feladó állomás és Budapest közötti, az átvétel időpontjában érvényes vasúti fuvardijat, mérlegdijat és kövezetvámot. Amennyiben azonban valamely viszonylatban ezen dijak egyáltalában nem, vagy csak részben merülnének fel, ugy az átvételi ár ennek a körülménynek, valamint az illető piac különleges szállítási viszonyainak figyelembevételével fog megállapittatni. A beszolgáltatott termények után járó gabonajegyek az adóhátralékosnak nem szolgáltattatnak ki, hanem teljes értékükben az átvételi árra! együtt az adóhátrálék javára számoltatnak el. Az adóhátrálék törlesztésére beszolgáltatott terményeknek értékét az adózóval szemben éppen ugy kell elszámolni, mintha ezt az összeget az adózó készpénzben fizette volna. Ezeknek az értékkeknek elszámolásánál tehát ugy a késedelmi kamatokra mint az esetleges kamattérítésekre vonatkozólag érvényben lévő szabályok alkalmaztatni fognak. IV. Az az adózó, aki az 1933. évben előirt adóösszegének megfelelő összeget készpénzben befizet és ezenfelül akár csak terményekben, akár terményekben és készpénzben együtt olyan összegű befizetéseket is teljesít, hogy az esetleges törlések figyelembevételével, a késedelmi kamatok és esetleges adóbehajtási illetékek kiegyenlítése után, terilén az 1933. év végén legalább 50 százalékkal kisebb hátrálék mutatkozik mint az 1932. év végén fennállott tartozása, a terményekben lerótt adó összege után az átvételi áron felül még külön térítésben is részesül. A térítés összege azoknál az adózóknál, akiknek az 1933. év végéig az 1932. év. végén fennállott hátralékuk legalább 50 százalékkal csökken, a terményekben lerótt adó összegének 10 százaléka. azoknál az adózóknál, akiknek az 1933. év végéig az 1932. év végén fennállott hátralékuk legalább 75 százalékkal csökken, a terményekben lerótt adó összegének 15 százaléka, azoknál az adózóknál pedig, akik az 1933. év végéig az 1933. évi előíráson felül az 1932. év végén fennállott hátralékukat, a térítés összegének betudásával teljesen kiegyenlítik, a terményekben lerótt adó összegének 20 százaléka. Ez a kedvezmény azonban csak azt az adózót illeti meg, aki a kedvezmények feltétéléül megszabott lerovásokat az 1933. év végéig teljesítette. A feltételek bármelyikének hiánya esetében csak a lerovás céljából beszolgáltatott terményeknek átvételi ára számolható el az adózó javára. A térítés rendszerint csak 1934. január havában iratik az adózó javára, mert csak akkor állapitható ^meg az, hogy az adózót megilleti-e és hány százalékos térités. Ha azonban az adózó tartozását még az év folyamán teljesen kiegyenlíteni óhajtja, ebben az esetben részére az utolsó fizetés teljesítése alkalmával ugy a terményben lerótt adóösszeg után járó 20 százalékos térítést, mint a folyó évi tartozás teljes kiegyenlítése után járó 2 százalékos kamattérítést meg kell állapítani és javára azonnal elszámolni. Ha olyan adóhátralékos terhéről, aki elsősorban a mezőgazdaság jövedelméből él és elemi csapás folytán az 1933. évre előirt adók összegének megfelelő összeget készpénzben befizetni nem képes, az illető községben előirt 1933. évi földadó janak legalább 40 százaléka elemi kár címén leíratott, részére a pénzügyigazgatóság a térítést abban az esetben ís engedélyezheti, ha a hátrálékos f. évi előírásának csak annyi százalékát befizeti, ahány százaléka az 1933. évre előirt földadójának fenntartatott. V. A jelentkezési határidő lejárta után a községi elöljáróság (városi adóhivatal) köteles megállapítani azt, hogy az adóhátrálékok fejében lefoglalt buzaés rozsmennyiség a hátralékosok által az adók lerovása céljából önként felajánltatott-e, vagy sem. Amennyiben a lefoglalt mennyiség felajánltatott és beszolgáltattatok, a hátralékosnak — az egyéb feltételek fennforgása esetében — a beszolgáltatott termény értéke után a 10—20 százalékos térités jár. Ha azonban az adóhátrálékos a terményeket nem szolgáltatja be, ugy a községi elöljáróság (városi adóhivatal) a hátralékosnál lefoglalt, de az előirt határidőn belül adófizetés céljaira fel nem ajánlott, illetőleg be nem szolgáltatott menyíségeknek a Futurához leendő beszolgáltatása iránt intézkedni köteles, — az ekkép beszolgáltatott mennyiség után azonban az átvételi áron felül még külön térítés nem jár. Budapest, 1933. aug. hó 18. M. kir. Pénzügyminiszter, Budapesti termény tőzsdezárlat. ; 933. aug. 23. Készárupíac. Buza 77. uj 8 15—30 78. uj 8 25—40 79. uj 8-35- -50 80. uj 8 45—60 Rozs pv. és mzs. 495—5*00 Tak. árpa II. 6*25—35 Zab 1. uj 685-95 Zab II. 6 80-6-90 Tengeri tt. és el. 6'80—90 Korpa f. 4-70—80 Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további sz 6 fillér. Kifogástalan jó házikoszt olcsó árban kihordasra is hapható. Péter Józsefné, Vay idám-u. 56. 2674-4 Malombérlet. Kemecsén 8 buza, 6 rozsjáratu malom olaj ütővel, darálóval haláleset miatt bérbeadó. Nem levelezek. Hibján. 2854-3 Szépen befásitott telkek aladók. Az építkezéshez szükséges kölcsönt megszerzem. Árpád-u. 10. 2704-5 kjKényszerkölcsön, hadikölcsönkötvény és Nemzeti bank részvényt veszek. Pollák, Debrecen, Miklós-u. 13. 2774-10 3 szobás minden mellékhelyiséggel ellátott különálló lakás Ószőlő-utca 45. kiadó, esetleg eladó. Értekezni ugyanott és Ruzsonyi sportűzletében. 2784-2 Diákleányt, fiút teljes ellátásra fogad tanárcsalád. Német, francia angol társalgás. Kossuth-utca 34. 2781 öszőlő-utcán 3 szobás ház szólóvei együtt eladó. Értekezni Virág-utca 10 alatt, ugyanott több használt bútor eladó, 278 8 Egv használt, de jó 12-es kaliberű háromkarikás Krupp csövű vadászfegyver olcsón eladó Ruzsonyi sportüzletében. 2785-2 Tizennégy soros vetógép, dohányzsineg 1700 eladó. Cim Józsa András-u. 20 szám. 2789-2 Korlátlan italméréshez üzletvezetőt keresek 100 P óvadékkal. Cim a kiadóban. 2787 A szerkesztésért felelős: Dr. G ARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó, Betéti Társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a Merkúr könyvnyomdában Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. száir.