Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-27 / 46. szám
Nyíregyháza, 1933. április 13. Csütörtök I. évfolyam. 36. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-u. 1. sz. Postatakarék csekkszám 47.139 Telefon: 77. szám. Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7'50 P. Köztisztviselőknek 20% engedmény. Vádolhatod-e a gépet? Irta: Dr. Söpkéz Sándor, orszgy. képv. a kir. József-műegyetem rektora Néhány évtizeddel a gőzgép születése után Watt gőzgépét egy mozgókocsira helyezik és megszületik az első lokomotiv. 1835-ben megindul az első, tisztán gőzgéppel hajtott óceánjáró hajó, megszűnik a távolság, az ember ur lesz átér felett. 1867-ben kibontakozik a másik hatalmas mérföldkő a tudományos géptechnika utján a dynamó s vele lázas fejlődésnek indul az elektrotechnika. A gőzerővel termelt munkát csak igen kis távolságra lehetett gazdaságosan átvinni. Az ipari termelést ezért a szénszállítás szempontjából kedvezően fekvő gócpontokban, ott ís, lehetőleg, egyes nagy ipartelepeken kellett koncentrálni. Az elektromos árammal azonban a munka tetszőleges távolra szállítható, tetszőleges kis részekre szétosztható, megszűnik tehát annak a szüksége, hogy mindennemű ipari termelés egyes gócpontokba tömörüljön. A technikának ez az ujabb hajtása megdönti Marxnak azt a vádját, hogy a technika haladása az egész társadalmat kiszolgáltatja az összpontosított termelő eszközök uralmának. Az elektromos energiával gazdaságosan üzemben tartható közúti és helyközi vasút, majd a robbanó motorok segítségével létesült autóközlekedés mellőzhetővé teszi a munkahelynek és lakóhelynek azt a természetellenes, higiénikus és szociális nézőszempontból sok kifogás alá eső, egyesítését, amelyet azelőtt elkerülni alig lehetett, Igy létesülnek a nagyvárosok, illetőleg a nagy gyárvárosok körül azok az ideális kertvárosok, a kevésbbé módos osztály részére is emberhez méltó életviszonyokkal. Ezeknek, az e csoportba tartozó technikai alkotások hosszú sorának, valamint a technikával kapcsolatos orvosi tudományoknak köszönhetjük, hogy az emberi középélet-tartam, amely a középkorban 14 esztendő, 1800-ban. körülbelül, 20 esztendő, 1880-ban 40 esztendő volt, ma Angliában 50 esztendő és nálunk is közel jár az 50 esztendőhöz, mig a technikai fejlődésben elmaradt Indiában még ma is csak 22 esztendő. S hogy még egy csoportba tartozó alkotásról tegyek említést: a gép bevezetése megfosztotta a vizet, a folyót erőjellegétől. Számottevő nagyobb munkaszükségletnél nem igen maradt szerepe, legföljebb mint közlekedési útnak maradt jelentősége. A gazdasági élet a találmányokat minden aggodalom nélkül használatba vette. A mai világrend a gép ellen fel-fel ujitott kifogásokat nem honorálhatja. Az autonom testületekre ís kiterjesztik a részvénytársaságok ellenőrzésére alkotott tőrvényt A harminchármas bizottság ma délelőtt folytatta a részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok ellenőrzésere vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. Hoyos Miksa gróf és mások felszólalása során arra kérték a bizottságot, hogy az államnak az egyes részvénytársaságokkal való viszonyát tisztázni kell feltétlenül, mert a közvélemény is joggal követelheti annak nyilvánosságra hozatalát, hogy a közpénzekkel hogyan sáfárkodnak. Kívánatosnak tartják, hogy a törvényjavaslat érvényét terjesszék ki a fővárosra is s ki kellene végül egészíteni a tőrvényjavaslat szövegét olyan értelemben, hogy a kisebb jövedelmű tisztviselők érdekei nem szenvednek csorbát az ellenőrzés révén. Keresztes Fischer belügyminiszter kijelentette, hogy a törvény hatályát ki akarják terjeszteni az autonom testületekre is, mert szükséges, hogy ezek is kellő ellenőrzést gyakoroljanak azokban az üzemekben, amelyekben érdekeltségük van. A kormány felfogása ebben a kérdésben az, hogy e tekintetben a törvényhatóságok és varosok is ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint az állam, Természetesen itt tiszteletben tartják az autonom testületek jogait s az állam csak abban az esetben avatkozik be, ha azok nem tesznek eleget e kötelezettségüknek. Eszterházy Móric annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a vallás és tanulmány alapot vegyék ki a törvényjavaslat hatálya alól. Imrédy pénzügyminiszter kijelentette, hogy a javaslat részletes tárgyalása során erre figyelemmel lesz a kormány. Kijelentette egyben azt is, hogy a javaslat hatálya sohasem érinti a kis emberek illetményeit, hanem csak a nagy fizetéseknél nyer majd alkalmazást. Eszterházy Móric azt kéidi tovább a minisztertől, hogy az állam milyen mértékben van érdekelve anyagilag az egyes vállalatoknál. Szükségesnek tartja a számszerű adatoknak a nyilvánosságra hozatalát. Imrédy Béla kijelenti, hogy körülbelül 200 millió pengőre tehető az az összeg, amellyel az állam a különböző részvénytársaságoknál, vállalatoknál ér dekelve van. Ebből az összegből körülbelül 20 százalék az, ami enyhébb, 80 százalék az, ami szigorúbb elbírálás alá esik. Megjelent a kormány rendelete a gazdaadósok kamatterhének csökkentéséről A kormány a pénzintézetekkel fennálló egyes gazdatartozások után rendkívüli kamathozzájárulást engedélyezett. Erről a Hivatalos Közlöny mai számában a következő kormányrendelet lelent meg : Kamathozzájárulást kaphat e rendelet értelmében 1. mező, erdő, szőlő vagy kertgazdasági ingatlan tulajdonos, ha jövedelme nagyobb részben ebből az ingatlanból ered és terheinek együttes összege az ingatlan koronában kifejezett kataszteri tiszta jövedelmének 15 szőrös szorzatát, mint pengő összeget meg nem haladja; 2. házas beltelek tulajdonosa, ha jövedelme nagyobb részben mezőgazdasági munkabérekből, illetőleg munkajövedelemből származik és terheinek együttes összege az ingatlan házadó alapjának 4.5-szeresét meghaladja; 3. a kar mathozzájárulás mértéke, ha a kölcsön után járó kamat a kölcsöntőkének évi 7.5 százalékát eléri, vagy annál nagyobb, a tőkének évi 2.5 százaléka. Ha pedig a kamat évi 7.5 százalékánál Kisebb, annyival kevesebb hozzájárulás jár, amennyivel a kamat a 7.5 százalék alatt van. Nem jár kamathozzájárulás a záloglevelek, vagy kötvények kibocsátásának alapjául szolgáló annuitásos kölcsöntartozások után. A kamathozzájárulás előfeltételeinek igazolására a szükséges bizonyítványokat a községi elöljáróságok (polgármester), a pénzintézetektől érkező megkeresés alapján is, úgyszintén a pénzintézetek kötelesek díjtalanul kiállítani. E rendelet a kihirdetés napján lép életbe. Öngyilkos lett egy vállalat elnöke Hamburgban a rendőrség házkutatást akart tartani a Német—Orosz petróleum váUalat házában. A vállalat elnöke a vizsgálat során engedelmet kért arra, hogy a szomszéd szobából egy iratot behozhasson a.bizottság elé. Amikor a szomszéd szobába belépett, revolverrel főbe lőtte magát. Eletveszé lyes sérülést szenvedett. Száztizenkilencre emelkedett a földrengés áldozatainak száma A Koss szigetén végbement katasztrofális földrengés romjainak eltakarítása tovább tart. Eddig 119 halottat ástak ki a romok alól, a súlyosan megsebesültek száma pedig elérte a hatszázat. Szombaton hirdetnek Ítéletet Pipás Pista bünpörében A szegedi gyilkos Pipás Pista (Riger Pálné) bűnügyét most kezdte tárgyalni az ítélőtábla. Tudvalevőleg első fokon Pipás Pistát kötétáltali halálra, bűntársait pedig 15 évi fegyháztól 2 évi börtönre ítélték. ítélethirdetés szombatra várható. Agyonverte az unokáját egy gazda Szekszárdról jelentik : Horvát József bölcskei gazda összeveszett a vejével Lóth Jánossal. Lóth kitért az ap.jsa haragja elől, Horvát ezért mérgében Lóth 5 éves kis fiára támadt s a szerencsétlen gyermeket agyonverte. Mikor Horvát haragja lecsillapodott, annyira megrémült tettétől, hogy a szájába lőtt. Ismét megjelent egy fegyverszállitási kacsa Rómából jelentik. A kisantant sugalmazására egyes külföldi lapokban ismét felütötte fejét az a szokott hir, hogy Olaszország ujabb nagy fegyverszállitmányt indított útnak Magyarország felé. A hírek szerint a fegyverszállitmány hajón Burgas kikötőjébe érkezett Az olasz lapok a legnagyobb eréllyel cáfolják meg ezeket a tendenciózus, minden alapot nélkülöző híreszteléseket Brassó környékén még mindig heves hóvihar dühöng Bukarestből jelentik. Brassó környékén a hóvihar egyre tart. Tömös és Predeál között az alagút javítása miatt a személy- és áruforgalmat eddig gépkocsikon bonyolították le, a hóvihar azonban teljesen megbénította ezt a közlekedést is. A 60 cm, magas hóban alig tudnak előrehaladni a kocsik. Az utaknak a hótól való megtisztítására katonaságot rendeltek ki. A Szereth és a Moldva a havazás és az esőzés következtében veszedelmesen árad. Mindkét folyó több helyen kilépett a medréből s a lakosság csak az utolsó pillanatban tudott elmenekülni. Imrédy pénzügyminiszter Genfbe utazott Imrédy Béla pénzügyminiszter ma délelőtt fogadta a francia követet, akivel hosszabb tanácskozást folytatott, majd a követ a minisztérium osztályfőnökével tárgyalt s a miniszter a 33-as bizottság ülésén vett részt. Imrédy délben a bécsi gyorssal elutazott Genfbe. Horogkeresztes mozgalom egy miskolci iskolában A miskolci kereskedelmi iskolából eltanácsoltak egy növendéket horogkeresztes mozgalom megindítása miatt. — Ebből az alkalomból Simon Sándor dr. igazgató kedden, a hirdetési naplóban felhívást intézett a tanuló ifjúsághoz és testvéries együttműködésre szólította fel a tanulókat. Benes lehetőnek tartja a revíziót Benes expozét mondott, amelyben feltűnést keltő nyilatkozatot tett a magyar revízió lehetőségéről. A revízió szerinte nem lehetetlen, de a határkiigazitás csak békés megegyezés és megfelelő ellenszolgáltatás mellett történhet meg. Brazilia elnökét autószerencsétlenség érte Vargas köztársasági elnököt tegnap könnyen végzetessé válható autószerencétlenség érte. Az elnök feleségével autóturán volt. Egy hegyi uton egy hatalmas sziklatömb vált le s az autóra zuhant. Az elnök szárnysegédje szörnyet halt, az elnök felesége a lábán szenvedett sérülést. Időjárás A nappali hőmérséklet további emelkedése várható, éjjel az Alföld egyes helyein mérsékelt talajmentí fagy valószínű, nyugaton és északon felhősödéssel lecsapódások is lehetségesek. \ Ára 91 fillér.