Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-27 / 46. szám
2. oldal. ta&mcsi HIR UP 1933 április 27. 80 év e s multam, Mert -t ittam, r/[/[ inden héten egyszer, Fél pohárral reggel. Felmentettek a nyiregyházi törvényszéken egy csalással vádolt volt szolgabírót Érdekes ügyben hozott ítéletet a nyíregyházi kir. törvényszéken Sütő Gyula törvényszéki biró, mint büntető egyes biró. A vádlottak padján kopott ruhában a mai élet egy szomorú hajótöröttje ült, olyan ember, aki pár évvel ezelőtt még maga is a főszolgabírói asztal mellől osztotta az igazságot és akit a minden vonalon történt leépítések juttattak oda, hogy ma 25 pengő miatt csalás bűntettével vádoltan ül a vádlottak padján. A bíró kérdéseire a vádlott érezhetően remegő hangon mondja el, Dienes Sándornak hívják, jogtudományi államvizsgája van, végkielégitett tiszteletbeli főszolgabíró, jelenleg egy debreceni ügynökség alkalmazottja. A vádirat szerint a vádlott Matolcsi Géza nyiregyházi percentes korcsmai elárusítótól 25 pengőt vett fel azzal az ígérettel, hogy a városnál és a pénzügyigazgatóságnál lévő összeköttetései révén számára egy vásári italmérői engedélyt szerez és ezt az igéretét nem teljesítette. A vádlott kihallgatása során elmondotta, hogy ezt az összeget tényleg felvette, de a vádirattól eltérőleg nem használta fel a saját céljaira, hanem azt az engedélyhez szükséges okmányok beszerzésére fordította. Állítása szerint az engedélyt tényleg meg tudta volna szerezni, ha Matolcsi megállapodásuk értelmében kellő időben átadta volna neki a kért bizonyítványokat. Tekintettel arra, hogy a tanúvallomásokból sem merült fel olyan terhelő körülmény, ami a vádlott bűnösségét, vagy rosszhiszeműségét bizonyította volna az ügyész a bizonyítási eljárás befejezésével a Dienes Sándor ellen emelt vádat elejtette. A Friedmann-telepi rablótámadás tettesei a bíróság előtt A debreceni Tábla elrendelte a bizonyítás a „Keletmagyarország" sajtóperében Pünkösdkor lesz egy éve, hogy egy közbecsülésben álló földbirtokos Fischer Gvula öngyilkosságot követett el, A tragikus öngyilkosság általános megdöbbenést keltett a városban. A Keletmagyarország annakidején az ügyészségen elfekvő iratok alapján megírta, hogy Fischert, Fülei Gusztáv állam pénztári tiszt állítólagos alaptalan feljelentése keserítette el annyira, hogy a halálba menekült. Fülei a cikket magára nézve sértőnek találta, azért annak irója ellen sajtó utján elkövetett rágalmazási pert indított. A nyiregyházi törvényszéken megtartott főtárgyaláson azzal az indokolással, hogy a cikk megírása nem volt közerdek nem rendelték el a bizonyítást és az újságírót, az enyhitőkörülmények figyelembe vételével 50 pengő pénzbüntetésre Ítélték, amit 3 évre felfüggesztettek. Az Ítélet ellen ugy az újságíró, mint a főmagánvádló fellebbezéssel élt. Igy került az ügy a debreceni Tábla Dr Visky tanácsa elé. A megtartott tárgyaláson az alperes ügyvédjének, Dr Nemes Lászlónak előterjesztése után, a tábla elrendelte a teljes bizonyítást. Az ítélet indokolása igen nagy jelentőségű, mert kimondja, hogy egy ember elhalálozásának a körülményei mindenkor közérdeket képeznek, de a hivatását végző újságírónak jogos magánérdeke is, hogy az eseményeket nyilvánosságra hozza- Hangsúlyozza az indokolás, hogy lelkiismeretes újságírónak erkölcsi kötelessége egy ártatlanul meghurcolt ember emiékének tisztaságát megvédelmezni. Érdekes rablási ügyet tárgyalt kedden délelőtt a nyiregyházi kir. törvényszék Kosinszky büntető tanácsa. Budai Sándor és Ladis Pál nyiregyházi napszámos fiuk együtt csavarogtak a március 6-án megtartott országos vásáron. Este 8 óra tájban betértek a vásártér közelében lévő Kovács-féle korcsmába. Itt találkoztak Vadai Józseffel, a Heiler sőrraktár kocsisával, aki meghívta a vádlottakat egy pohár borra. Budaiék együtt boroztak Vadaival, majd amikor ez 9 óra tájban elbúcsúzott tőlük, hogy haza menjen, Budaiék is kimentek utána és mivel a fizetésnél látták, hogy még nagyobb összeg maradt Vadai zsebében, odakint elhatározták, hogy mielőtt hazaérne kirabolják. Óvatosan követték Vadait, majd mikor kiértek a barakok közelébe, későket előrántva hirtelen rátámadtak. Budai Sándor hátulról lefogta a meglepett embert, Ladis Pál pedig ezalatt sárral betömte a száját és a szemét, hogy fel ne ismerhesse őket. Ezután Vadait hasra fektették és amíg Budai a fejét fogta, Ladis kiszedte a zsebéből a pénzét, amely 17 pengőt tett ki. A vádlottak a csendőri kihallgatásuk alkalmával részletesen beismerték tettüket, a főtárgyaláson azonban ezt a vallomásukat visszavonták és azt állították, hogy Vadai még a korcsmában átadta nekik a pénzét, hogy az ő távozása után is tovább mulathassanak. A bíróság a tanúkihallgatások és a perbeszédek elhangzása után mindkét vádlottat rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek és Budai Sándort 2 évi fegyházra, mig Ladis Pált 1 évi és 6 hónapi börtönre ítélte. Az ítéletben az ügyész megnyugodott, a két vádlott azonban fellebbezéssel élt. Nyíregyháza rohamos fejlődésével több vidéki várost maga mögött hagyott A népszámlálási adatok kétségtelenné teszik Nyíregyháza város rohamos fejlődését. Ha a városoknak a fejlődését nézzük 1869—1930, évről, azt fogjuk látni, hogy a törvényhatóságu jogú városok közül 1869. évben Nyíregyházánál nagyobb lakosú városok voltak: Budapest, Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pécs, Szeged és Székesfehérvár, a megyei városok közül pedig Békéscsaba, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Makó és Szentes s igy Nyíregyháza 1869. éven a 15. helyet foglalta el, addig 1930. évben a 11. helyet foglalja el s lélekszámra maga mögött hagyta a törvényhatósági jogú városok közül Győrt és Székesfehérvárt, a megyei városok közül Békéscsabát, Ceglédet, Kiskunfélegyházát, Kiskunhalast, Makót és Szentest. A pestkörnyéki városok (Kispest, Újpest, Pesterzsébet) kivételével csak Miskolc haladta felül lélekszámban 1869. óta Nyíregyházát. A városok lélekszáma 1930 december 31-én a következő volt: Törvényhatósági joggal felruházott városok: Budapest 1.006.184, 2. Szeged 135.071, 3. Debrecen 117,275, 4. Kecskemét 79.647, 5. Pécs 61.663, 6. Miskolc 61-559, 7.Hódmezővásárhely 60.342, 8. Győr 50.881, 9. Székesfehérvár 40.714, 10. Sopron 35.895, 11. Baja 27.935. Megyei városok: 1. Pestszenterzsébet 67.997, 2. Újpest 67.400, 3. Kispest 64.512, 4. Nyíregyháza 51.308, 5. Békéscsaba 49.374, 6. Rákospalota 42.949, 7. Szolnok 38.706, 8. Kiskunfélegyháza 38.206, 9. Cegléd 37.413, 10, Makó 35.284, 11. Szombathely 35.758, 12. Szentes 32.861, 13. Kaposvár 32.715, 14. Nagykanizsa 30.869, 15. Eger 30.424, 16. Jászberény 30.101, 17. Hajdúböszörmény 28.914, 18. Kiskunhalas 28.829, 19. Nagykőrös 28.591, 20. Mezőtúr 27.647, 21. Csongrád 26.046, 22. Gyula 25.241, 23. Karcag 24.248, 24. Pápa 21.356, 25. Gyöngyös 21.281, 26. Vác 20.960, 1—19.00 között van Budafok, Sátoraljaújhely, Hajdnunánás, Veszprém. Mohács, Esztergom, Hajdúszoboszló és Salgótarján lakosainak a száma, 10 — 15.000 között van a lélekszám Kisújszálláson, Szekszárdon, Turkevén, Zalaegerszegen, Kalocsán, Hajduhadházon és Balasagyarmaton s 10.000nél kevesebb a lakosság Magyaróvárott, Kőszegen, Komáromban és Szentendrén. Május elsejétől kezdve érvényesek a Budapesti Memzetközi Vásár utazási kedvezményei Szórakozási, gyógyászati és egyéb kedvezmények a vásár látogatói számára Május 6.-án nyílnak meg a vásár kapui. A vásárral kapcsolatos utazási kedvezmények azonban már öt nappal korábban, vagyis május 1 tői kezdve érvényesek. A vásár vezetősége ez évben különös gonddal ügyelt arra, hogy — alkalmazkodva a nehéz gazdasági helyzethez — a lehető legmesszebbmenő kedvezményekkel segítse elő a vidéki és külföldi közönség érkezését és Budapesten való olcsó életét. E téren elsősorban maga a vásár járt elől jó példával. Leszállította a belföldi vásárigazolvány árát 2 80 pengőre. Ezzel lehetővé tette azt, hogy a vásárigazolvány beszel zése, illetve az általa nyújtott kedvezmények megszerzése már a Budapest közvetlen közelében fekvő városok lakossága szempontjából is kifizetődő és előnyös legyen. A vásárigazolvány által nyújtott legfontosabb előny az utazási kedvezmény. A vásárigazolvánnyal utazó közönség az összes magvar vasutakon, a dunahajózási vállalatok vonalán és a MAVART autóbusz járatain 50%-os jegykedvezvezményel utazhat Budapestre május 1.ének 0 órájától május 15.-ének 12 órájáig. A visszafelé való utazásnál ez a kedvezmény május 6.-ának 16 órájától, május 20.-ának 24 órájáig érvényes. A dunahajózási járatokon az utazás kedvezménye április 22.-től, május 31.-ig tart. De kedvezményt adnak a magyar repülőjáratok is. A belföldi közönség ezeket a kedvezményeket oly módon veheti igénybe, hogy a vásárigazolvány az indulási állomáson lebélyegezteti és teljes áru jegyet vált Budapestre. Ez a jegy gondosan megőrzendő, mivel a közönség a visszautazásnál ezen jegy és a kellő bélyegzőkkel ellátott vásárigazolvány felmutatása ellenében ingyen utazhat vissza eredeti kiindulási állomásra. Uj kedvezményeket biztosított a vásárigazolvánnyal érkező közönségnek a BESZKART, amelynek vonalain a vásár közönsége 1, 2 és 3 napos kedvezményes villamos bérletjegyeket válthat napi 1'— P árban. A vásárigazolványhoz csatolt levelezőlap felhasználásával Budapest Idegenforgalmi Hivatala utján díjmentesen lehet előre lakást lefoglalni. A vásárigazolvány felmutatása ellenében a közönség háromszor ingyen és háromszor féláru jeggyel tekinti meg a vásárt. A vásár vezetősége mindezeken felül külön kedvezményfüzetet is csatolt a vásárígazolványokhoz. A füzetben található utalványok alapján a közönség 25—50%-ig terjedő kedvezménnyel látogatja Budapest színházait, szórakozóhelyeit, egyidejű kiállításait, muzeumait, nevezetes látványosságait, filmszínházait és kedvezménnyel használhatja Budapest híres gyógyfürdőit és szanatóriumait is. Több intézmény díjmentes belépést biztosit. DIADAL Még ma szerdán két premier egy műsorban! Európa langokban. Egy bécsi leány és egy angol repülőtiszt szerelmi regénye. Háttérben a forrongó Európa. — Főszerepben: CHARLESZ FARREL. A CONGORiLLA (A DZSUNGEL KIRÁLYA) Az egyedüli, helyszínen felvett hangos dzsun gel att rakció . Előadások hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 2, 4, 6, 8 és J0 órakor * Legújabb hangos Magyar Híradó. Kedden, szerdán és csütörtökön N yíregyházán először! Ezen Nyíregyházán példa nélkül álló áldozatra való tekintettel fenti műsor helyárai 30-90 fillérig. Szelvények ráfizetéssel érvényesek! Elitélt a bíróság egy lelkiismeretfen szülésznőt A lelkiismeretlen szülésznők és javasasszonyok által végrehajtott tiltott műtéteknek, amelyek igen gyakori esetben a könnyelmű anya életébe kerülnek, egy iskolapéldáját tárgyalta kedden délelőtt a nyiregyházi kir. törvényszék Kosinszky büntető hármastanácsa. A vádlottak padján magzatelhajtás bűntettével vádolva ült Csordás Margit nyirbátori cselédlány, Tóth Miklósné nyírbátori szülésznő és Kajatin Sándorné nyirbátori napszámosasszony. A vádirat szerint a mult év novemben 9-én Kajatin Sándorné Csordás Margitot előzetes megbeszélés után elvitte Tóth Miklósné szülésznőhöz, aki tiltott műtétet hajtott végre a cselédleányon. A műtét után a leány annyira rosszul lett, hogy be kellett szállítani a nyiregyházi Erzsé. bet kórházba, ahol megállapították, hogy a leány a tisztátalanul végrehajtott műtét következtében, veszélyes hashártyafertőzést kapott. A kedden délelőtt megtartott főtárgyaláson Csordás Margit elmondotta, hogy szállásadónőjének Kajatin Sándornénak a biztatására kereste fel Tóth Miklósnét, aki tőle a műtétért 13 pengőt kapott. Tóth Miklósné tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését és csupán annyit ismert be, hogy tanácscsal látta el a leányt. A bíróság a tanúkihallgatások után mindhárom vádlottat bűnösnek mondotta ki a vádszerinti bűncselekmény elkövetésében és ezért Tóth Miklósnét 7 hónapi börtönre, Csordás Margitot 3 hónapi fogházra és Kajatin Sándornét 1 hónapi fogházra ítélte. Csordás Margit és Kajatin Sándorné az ítéletben megnyugodott, mig Tóth Miklósné az ítélőtáblához fellebbezett. Nyilvános ünnepély lesz a ref. polg. leányiskolában inájus 2-án Nagyszabású ünnepély lesz a Kálvineum polg. leányiskolái tagozatában május hó 2-án az Országos Református Szeretetszövetség javára. Poldini: Csipkerózsa cimü kis operája és D— Az egerek gyűlése cimü meséje kerül bemutatásra. Sem Poldini muzsikáját, sem a D. betű mögé rejtőző Berta néni mesemondó képességét nem kell a nyíregyháziaknak külön bemutatnunk. Ahogy a szorgalmasan folyó próbák előjeleiből látjuk, az ifjúság nagy teljesítménye nagy tömegek érdeklődését fogja kiváltani. — Belépődíj nem lesz, de a perselybe való adakozás a Szeretetszövetség nemes emberbaráti céljaira kötelező. Áz ünnepély a tornateremben d. u. 5 órakor kezdődik. — Részletes műsorára visszatérünk. — Nemzetközi Vásárígazolványok A Nemzetközi Vásár alkalmából félárujegy váltására jogosító igazolványok a Menetjegyirodában kaphatók. Ára : 2'80 pengő. — Filléres papírszalvéta, 100 drb 20 fülér az Ujságboltban.