Nyírvidék, 1933 (54. évfolyam, 26-47. szám)

1933-02-04 / 28. szám

Jogesetek és bírói döntések a kártérítési jog Köréből ii. 3. Kártérítés autóbalesetért. Egy gépkocsitulajdonos autójá­val egy vigyázatlanu' haladó kerék­párost elütött. A kerékpáros emiatt az autótulajdonos el'en perrel'lép fef amely perben a z autótu ajdonos azzal védekezik, hogy a baleset a sérült hibájából következett be. A Kúria az autótulajdonos kár­térítési felelősségét a következő indokolással állapítja meg. Igaz ugyan, hogy a kerékpárost mulasz­tás terheli, mert előzetes körülte­kintés nélkül és anélkül, hogy előbb meggyőződött volna, szabad-e az ut, kerékpárjával a z úttest balolda­láról egyenesen nekivágott a má­sik oldalnak. Ennek dacára az autótulajdonos is hibás, mert a gépkocsiját a megállapított tényállás szerint 15— 2o km-s óránkénti "sebességgel ve­zette és bár 10 m-ről észrevehette, hogy a kerékpáros kerékpárjának a mozgásbahozatalával van elfog­lalva és az utcai forgalomra nem figyel", mmdezek dacára a 15—2o km-s 'óránkénti sebességgel haladó gépkocsiját nem lassította annyi­ra hogy a balesetet elkerülendő, azonnal meg tudjon állni, holott a tett színhelyén két utcát is kel­lett kereszteznie és Így megsértette a baleset idejében érvényben volt 57.000—1910. B. M. számú rende­le't 41. és 43. §-aiban előirt azt a szabályt, hogy a vezetőnek a gépkocsit állandó figyelemimiei, nagy elővigyázattal és olyan menet sebességgel keli vfezetme, hogy az mindig a hatalmában maradjon és a kellő pillanatban megálitható legyen. Minthogy így ar balesetet nem a kerékpáros kizárólagos hibája okozta^ az autótulajdonos, mint a veszélyes üzemü gépkocsi üzemben tartója a tárgyi felelősség alól nem mentesülhet. 4. Kártérítés a vasuí mozdonya áítai okozott tűzkárokért­A mozdonyból kipattanó szikra felgyújtotta a felperes földjén lévő kévékbe rakott termést. A gazda emiatt a vasut ellen pert indit, amire a vasut azzal védekezik, >liogy a gazda elmulasztotta a fcellqj óvintézkedéseket és az idevonatko­zó rendeletben előirt utasítás sze­rint nem alkalmazott a pálya men­tén ara tás idején védőszántást. A Kúria á gazda keresetét a kö­vetkező indokolással utasította el. A 44.200—1924. B. M. rendeler vonatkozó szakasza' előírja, hogy a a learatotc terményeket legalább 100 m. távolságra keli összerak­ni a vasútvonaltól. Aratáskor kö-. teles a pályamenti gazdaközönség a tarlót a vasut mentén legalább 100 m. szélességben feltí'sztogatni, (feígereblyéztetiu) az első kereszt (boglya) sortól 5—10 m. távolságra a vasut felől legalább 3 m. széles­ségű védőszántást végeztetni. 'Aki pedig ezt nem t eSz l> elzárással és pénzbüntetéssel is büntetendő a vonatkozó rendelet értelmében. Miután pedig a gazda is elis­merte, hogy ezt a védőszántást ' n em alkalmazta azért, mert á le­aratott árpa közé heremagot ve­tett és ezt nem akarta kiszántani, mert ezáítaf a here elpusztult vol­na. Miután pedig a gazda a hi­vatkozott rendeletet megszegte és a kellő elővigyázatosságot ezáltal nem gyakorolta, mindezeknél fog­va keresetét, mint alapltalant, ei kellett utasítani. Nem vette figye­lembe a Kúria még azt a körül­ményt sem 1, hogy a közigazgatási hatóság a gazdát ezen elővigyázati intézkedés megszegése miatti és el­lene folyt' kihágási" ügyben felmen­tette^ mert álláspontja s zermt a felmenő ítélet a kártérítés néző­pontjából nem lényeges. J^ifÍRYIBÉK. i á nyíregyházi pékek a lisitárak emelkedésére hivatkozva emelték a Eenyér árát Január 27-től váratlanul drágább lett a mindennapi kenyér Nyíregy­házáin. A sütő-parosok szakosztálya egyöntetű elhaározással a követ­kező kenyérárakban állapodott meg. Sütemények ára változatla­nul 5 fillér darabonként. Fehér kenyér 46, félfehér 42, barna 34, rozs-árpás kenyér 26 fillér lett ki­logrammonként. A pékek a kenyér árának filléres drágításáról azt a tájékoztatást ad­ták, hogy a t avasz közeledtekor minden évben drágul' a liszt és ezt a drágulást most sémi kerülhette el a pékipar. A lisztet drágították, így drágább a kenyér ís. Tudnivalók a Tisztviselő! Dalkör febrnár 4-ifet kalikóbáljáról A »Nyii'egyházi Tisztviselő Dal­kör« holnap esti "kalikó báljáról a következőket közli a rendező­ség: »A kalikóbál 4-ikén, szombaton este 9 órakor nagy disz felvonulás­sal veSzi "kezdetét. Ezúton kén la rendezőség a résztv evőket, hogy a felvonulás sikere érdekében ponto­san megjelenni sziveskedjeenk. Ugy a hölgyek, mint a z urak fekete Szem álarcban jelenhetnek meg. A Szemálarc nagyon olcsó, beszerzzési "áron Schwarcz bácsi­nál (Vay Adám-u. 2.) szerezhető be, de ugyanabban az árban a báli pénztár is árusítani fogja. — Viseletét nem teszi kötelezővé a rendezőség. Az álarc tánc közben is fennmarad u óráig. A kalikóruhás hölgyek a kiste­remben gyülekeznek, a felvonulás­ban részt nem vevő hölgyek és urak pedig a nagyteremben foglal­nak helyet. Gondoskodás történt, hogy kel­lemesen fűtött és jól világított öl­töző álljon a hölgyek rendelkezé­sére. A bálkirálynő értékes és s zép ajándékban fog részesülni. Jegyek szombat délután 5 óráig az Ujságboltban kaphatók, este S órától pedig a bálipénz­tárnál. A belépőjegy tulajdonosai­nak külön táncosjegyet, viszont a táncosjeggyel rendelkező uraknak külön belépőjegyét váltam nem keli. A férfiak fekete zakóban is megje;enhetnek.» Ismerve a Dalkör által a mult­bna rendezett bálok pompás han­gulatát, joggal remélhetjük, hogy az idei "Kalikóba! sikere is méltó lesz az eddigi'hagyományokhoz; D'AOAL Péntektől, vasárnapig PietfFe Hanoii „Axelle" regényének hangos filmváltozata Szerelmes ellenségek Főszerepben: Warner Baxter Fox hangos híradó. A világ vulkánjai. Hangos ismeretterjesztő. I 2o, 3o y 5a filléres helyárakkal | Előadások 5, 7, 9. Vasarnap 2, 4, 6, 8, 10 órakor. , A Nyíregyházi Sürög Katolikus Egyházi Énekkar vasárnap délután ismeretterjesztő előadást tart A szezon mozgalmas életében élénk érdeklődésre tart számot a z az ismeretterjesztő előadás, ame­lyet a Nyíregyházi Görög Katoli­kus Egyházi Énekkar rendez feb­ruár 5-én délután 5 órai 'kezdet­tel a gör. kat. elemi iskola etmei leti termében. Belépődíj nincs. — Az előadás részletes műsora a kö­vetkező : 1. Szabados. Hiszekegy. Énekli az Énekkar. 2. Előadást fart Molnár József s. lelkész. 3. Magyar dalokat énekei Ki­rály Sándor tanító. Színmű: Csöndes Juli. Szereplők: Juh: Valkó Jolánka, Mari: Salamon Bözsíke, Csuka Pista: Mátyók József, Öreg Csuka : Mátyók Gyula, I. vőfély: Bodnái Mihály, II. vőfély: Szkienyár Pál, Cigány: BrutovSzky Ferenc, KiSvő­fély: Suhanesz László, Koszorús­lány Suhanesz Margitka, Bíró: Du" s zík Ferenc, Magas István: Má­tyók József, Karó Peti : Mátyók Gyula. Piszme: Bodnár Mihály. áz Evangéiifcns Nőegylet mÉsoros teaestje Február i-én, szerdán este fél 9 órakor tartotta meg a Nyíregyházi | Evangélikus Nőegylet ezidei 111 üso- k ros. táncos teaestjét, amely társa­dalmi életünk kimagasló eseménye voft. Az iparosok Székházának ter­meit "betöltő impozáns közönség teljes mértékben dokumentálta azt a jelentős erkölcsi erőt, amely íyei a nyíregyházi püspöki város evangélikus karitatív társadalmi életűn,^" képviselőinek Színe-javát egy táborba vonzza, ha az Evan­gélikus Nőegylet hivó szava elhang zik. A műsoros teán megjelentek Oeduly Henrik ág. h. ev. püs­pök, Bencs Kálmán kir. kormány­főtanácsos^ polgármester Tóth László dr vármegyei főjegyző, a hadse veg tisztikarának képviselete élén vitéz Görgétnyi 'Imre alezre­dessel, a kir. álamrendőrség tisz­tikarának több tagja, a vármegyei, városi közélet számos kitűnősége, az ág. h. ev. tanári, "tanítói kar teljes számban, a testvér-jótékony­sági egyesületek vezetői élükön dr Bencs Kálmánnévaí", a z Altalános Jótékony Nőegylet elnökével..Se.xty Judit alelnökkel. A teaes t műsorát, amelyet min­den ízében ízléssel, műgonddal 1933. február 4. dolgoztak ki "a laVáló rendezők, a i2. honvéd gyalogezred zenekara Ké.'er Rákóczi-nyitányával kezdte meg, majd üde humort sugárzó vig­jeienet pergett I e. No ti.- A vadál­lat c. egyfelvonásos!, amelyben Pecsenye Lenke és Máczay Gyula játszottak ínvenciózusan. A magyar érzésvilág tüze lobo­gott a következő táncszámban, a­meíyet temperamentumos magyar ruhás pár lejtett a magyar tánc ősi "szépségeit csillogtatón: Oláh Sárika a magyar leány Fábry Duci a magyar ifjú művészi ízléssel ne­mesitetten mutatták be nemzeti táncunk délceg mozdulatait Gratz Viimos tanár tüzes vüimusu zon­gorakisérete mellett. Fel-felgyöngyöző kacagás kí­sérte Keéhy Is tván dr aktuális vo­natkozású humoreszkjét, amellyel a kitűnő í.'ó a kedvességében és tiszta Szándékában ártatlan irónia görbí tükrében láttatta meg éle­tünk egy-egy torz vonását. A táncművészet szépségeiben tündöklő szám volt az a ' tánc­együttes^ amelyet Gergely ily Tusi, Fábry Duci, Simkovits Nelly és Olán Sári mutattak be. A hatáso­san alkalmazott fény és szmeffek­tusok ragyogásában fokozódott a graciőz mozdulatok varázsa, a csoport mozgásának tiszta ritmu­sa, könnyedsége és bája és a közönség az elragadtatás tapsával hálálta meg a rendkivü'l * s zép táncegyüttest, amelyet Grata Vil­mos tanár zongorajátéka kísért fi­nom muzsíkalitássaj. Kiemelkedően nagy sikere volt Szenes pompás vígjátékának, A vadvirágnak, amelynek címszere­pét a szinpiadi jellemzésben kivéte­les tehetségű, művészi ihletű Maur er Kati alakította frappirozó játéktudással. A vígjátékban von­zó jelenség volt Paíic l c u, Ruhman Baba, Torma Babi 'játéka és érett színpadi ábrázoló művészettel ját­szottak Brenner Ferenc és Ciaál Elek. A nagyhatású vígjáték után a katona ze nekar színes 1-4-éka fejezte be az emelkedett szel ermme; átha­tott pompás műsort, amelynek számait Stark Líí "konferálta" be kedves közvetlenséggel. Műsor után Weiszer Gyula a z ág. h. e v. leánygimnázium h. igazgatója, az Evangélikus Nőegylet titkára, aki feleségével, tt-etszér Gvu'áné ta­nárnővel olyan eí'smerésre méltó odaadással fáradozott a jótékony est sikerén —, bejelentette a feá és a tánc kezdetét. A nagyterem­ben az Ev. Nőegylet tagjainak ne­mes áldozatkészségéből 'gazdag és ízes büffé árit a közönság rendel­kezésére. A hölgyek lekötelezően kedves és figyelmes gárdája a z asztalok rnefétt elhelyezkedő kö­zönségnek illatos teát s z oigáít fel­Közben a katonazenekar rázendí­tett a vértpezsditő csárdásra, megkezdődött a tánc is, amelyet Weiszer Gyula titkár majtény 1 Kiss Sándornévaf nyitott meg — majcl mind nagyobb lett az ifjúság májusi varázsát Sugárzó s zmes tabló s a fiatalság a reggeli órá­kig járta a s zmes álmok boldog reménységek virágait bontó táncot. A műsor táncSzámflit dr Kovách Lászlóné tanárnő tanította be ki­váló sikerrel. , — Zeneiskolai belratasok Füredi Henrik államilag engedé­lyezett zeneiskolájában a máso­dik féiévre növendékek minden tanszakra felvétetnek az intézet helyiségében Kállai-utca 2 szám alatt. Aprított akác tűzifa 2 40 P Apritatian,, „ 2 20 „ 100 kg.-ként házhoz szálliiva Kohn Jeremiás cégnél, Viz-u 30 Telefon 93.

Next

/
Oldalképek
Tartalom