Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 197-221. szám)
1932-09-14 / 207. szám
JNfYÍRYIDÉK. Nyíregyháza társadalma a felekezeti béke mellett tüntető lelkesedéssel ünnepelte Bernstein Béla dr. főrabbit 1932. szeptemÉe: 14. Kedd, szerda Gusíav Fröhlich, Dita Parlo főszereplésével a Tegnap délután a szivek hatalmas összhangban dobbantak öszsze Nyíregyházán, ahol az egyházi és polgári' 'társadalom, a felekezeti "bék«, a vállvetett, munkára kész hazafiság öntudatával és lángol ió lelkesedésével ünnepielte Bemsetin Béla dr-t, a nyíregyházi statusquo izr. hitközség tudós főrabbiját papi működésének 40 éves jubúeuma alkalmából. Az ünnepségen hatalmas erővei tört fei a telkekből a revízió vágya, az ország integritásáért való harc együttes készsége és belső revízió szükségességének hangoztatása a béke, a szolidaritás, az erkölcsi megújhodási terén. A nagy reneszánsz vágya és hite abból a szeretetbői "táplálkozott, amely a zsidó pap ünneplésében egybeforrasztotta a sziveket, a keresztény egyházak küldötteinek, a vármegye, a ván-s hatóságainak, egyesületeinek, 'egész társadalmi életét dokumentál képviselőinek impozáns kézfogása. — Nyíregyháza ősi Telke lobbant lángra a haza olátra mellett, a béke.; a munka, a felekezeti és társadalmi ös zefogás szel eme, amely oázissá varázsolta ezt a várolst a belső harcok viharai idején is. Hálaadó istentisztelettel kezdődik a hatalmas ünnepség délután öt órakor a szarvas-utcai temp lomban, amelyet zsúfolásig megtölt a felekezeti "különbség nélkül felvonuló impozáns közönség. A bejáratnál díszruhás városi hájduk áí.anak diszőrséget, az udvaron a diákifjuság kordont von. Az utcán autók hoSSzu sora áH, közöttük a debreceni'autóbusz, amely 11 vendéget ig/.ott Nyíregyházára. A templomban megtelnek a szivek a szárnyaló gondolatok Szépségének fényével, a hríJa melegével, az imádság áhítatával. Schlesinger Sámuei; 'a debreceniek fflozóf mélységű főpapja beszél gyönyörűen a papi" hivatás heroikus harcáról az eszméért, a tökéletes emberért, Bernstein Béla dr negyven évéről, amelyet az isteni sugallattal erősített zsidóság negyven évi'pusztai vándorlásával Bzímbo'iz'át mély szép ségeket csillogtatón. Bernstein Béla dr főrabbi fenkött papi íelke imában szál' a magasba és sasszárnyán a csillagok urához emeli könnyező boldogsággal vele szálló hiveit. Tölgylomb, őszi rózsa dísze az iskolában A szarvas-utcai emeletes iskola hatalmas dísztermében, amelynek falai Bernstein dr építőkezének acélos erejét és iskoiaszeretetének fáradhatatlan íendü'etét hirdetik, ünnepségre vonul fei a város közönsége. A lépcsőházat, a nagytermet tölgylombok és virágok ékesítik, az elnöki emelvény fölött fehér őszi rózsából 'formálták kí: 40 év. A rózsák közé rejtett piros-fehér-zöld villanykörték felvillanva a dicsőséges háromszint vetik a szivek felé, amikor az istentisztelet végeztével megérkezik dr Erdőhegyi Lajos főispán és az előkelőségek hoszszu sora. Az asztalon remekbe készült, ezüstcimeres album, a nyíregyházi statusquo "hitközség ajándéka dr Bernstein Bélának. Az albumot a Corvin-kódexek miniatűr remekeit csillantó művészettel készítette Dienes István. Mindéi lapja gyönyörű keretrajzban kék betűs kézírást -tartalmaz, egyesületek üdvözletét a n^gy paphoz. Mély elgondolásu és kifejező erejű rajzok díszítik jellegzetesen a lapokat: itt kőtáblát visz a aiagasba a küzdő pap, amott sziveket vet az ugarba a szeretet magvetője. Az album 1 mellett alapító oklevél: a hitközség 2000 pengős alapítványáról szól Bernstein Bé'a dr nevére. Az alapítvány kamatait évről-évre ennek az ünnepnek fordulóján fordít-; ják a Bernstein dr áltai megjelölt kulturális és karitatív célokra. Délután hat órára megte'ik a terem, több száz e m6er kinnreked, a szeretet papjának ünnepén, mindenki ott szeretne lenni". Az emelvény meíiett három karosszék: Bodor Zsígmondné, dr Bernstein Bélán (5, dr Fiegmann Jenőné, az Izr. Nőegylet e:nöknője ütnek itt. Az e]nöki emelvényen helyezkedik el dr Erdőhegyi Lajos főispán, Virányi Sándor alispán, dr " Mikecz László vármegyei főjegyző, dr Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos. polgármester, itt üi díszben Énekes János prelátus, Paulik JrVios ág. h. ev., Bartók Jenő dr ref. Ielkés^ A'mös Zoltán dr a gör; kat .egyház képviselője, dr Tóth Pál kir. törvényszéki tanácselnök, a róm. kat. egyházi tanács és képvíselőtestüét viági elnöke, Kovách Elek dr kir. közjegyző a ref. presbitérium elnök®, Fiegl'L. gyöngyösi Róth Samuéi 'sátoraljaújhelyi főrabbi, dr Fejér Ferenc a debreceni hitközség elnöke, Liptay Jenő gazdasági főtanácsos, dr Dési Géza országgyűlési képviselő, dr Schlezinger Sámuel a debreceni főrabbi, Hoffer Bertalan hitközségi jegyző, megérkeznek a budapesti notabilitások élén Hevesi "Simon főrabbi, Stern Samu udvari tanácsos, országos elnök. Itt vannak dr Víetó.nsz József f. főigazgató, dr Gutfreund Sámuel ' a debreceni Chevra elnöke, Schwartz Vilmos debreceni hitközségi 'elnök, dr Nyíri Ernő ügyvéd, Széf Mihály dr a kisvárdai hitközség elnöke, Friedmann Viirnös rabbi, Geiger Béla isko'aszéki elnök/dr Bernstein Sámuel Székesfehérvárról, Bertistem Leó dr Budapestről, Koréin Dezső fővárosi bizottsági tag, Schichbaum Ármin az Országos Izr. Tanítóegyesület elnöke, dr Szántó Sámuei debreceni igazgató, dr Rosenberg Emil egészségügyF tanácsos, aki' annak idején Bernstein Béla dr szombathelyi főrabbinak átadta a nyiregvházíak mandátumát, Benkő András ny., Tesléry Károly vezető kir. tanfelügyelő, dr Vág Sándor a deb| i'Qceni 'isidó gimnázium ígazga| tója, Schwartz Ede a Chevra eíl nöke, Führer Ignác, Drucker Henrik alelnökök, Margócsy Emil< Adorján Ferenc igazgatók. Lovas Kovács András a gazda küldöttek élén, ifj. Tóth Pái elnök, Bálint Istváín dr ügyész az ipartestület, Uingár Béla a Kereskedők és Gazdák Köre élén jelent meg. Megjelenik Szohor Pál főjegyző vezetésével a város egész tisztviselőkara, itt vannak dr Foítín Endre, dr Szekeres Ferenc kir. törvény széki bírák, Borbély Miklós kir. ügyész, Kemény Péter az Általános Tanítóegyesület elnöke, Simonides Gyula pü. főtanácsos, pénzügyigazgató helyettes a Jár. pénzügyigazgatóság és Eötvös Pál pü. tanácsos, adóhivatali főnök a Hi. adóhivatal képviselői, dr . Janssn Ferenc, dr Juhász Sándor bankigaz gatók és társadalmi é-etünk képviselőinek megSrárr-'á'haiat an r 0ka sága. ( (A bagdadi kolüu?) Pazar kísérő műsor Csütörtöktől A kuruzsló™ Viharos éljen hangzik, amikor Bodor Zsigmond hi'cközsági elnökkel és kíséretévei megje.enik az ünnepelt dr Bernstein Eéa főrabbi és elfoglalja helyét. A .gyermekek színesen zengő kórusa a Magyar Hiszekegyet énekli, majd Bodor Zsigmond hitközségi elnök megnyitja a? ünnepi" diszgyülést és üdvözli "dr Erdőhegyi Lajos főispánt, Virányi Sándor alispánt, Bencs Kái mán dr polgármestert, a felekezetek, a- egyesületek, hatóságok küldötteit, a Nyíregyházáról' és a vidékről magjelent küldötteket. Bodor Zsigmond jellemzi Bertóin Béla dr. papi működését Bodor Zsigmond elnök 'ezután jellemző erejű szavakkal ví-ágitotta meg Bernstein Béla dr r.egyve ;éVes pályájának etikai szépségeit. Bernstein Béla dr 1909 április havában jött Nyíregyházára Szombathelyről ,ahoi már 17 év óta lelké^zkedett. Olyan lelkészt nyertek benne a nyiregyházia*k, aki az ősi tradícióhoz való törhetetlen ragaszkodás mellett a modem élet követelte kultúrával' és gyakorlati 'érzékkel "rendelkezik, aki á modern európai műveltséggel egyesíti a vallás konzervativizmusát. Székfoglalójában két főfeladatot tűzött maga elé,a meíy vallásos életrevaló nevelést, amely megó^ a kor eltévelyedéseitől, a hipermodemség átkától és a zsidó cSa'ád ezer esztendőkön át' fenntartó erejű erényeinek, az otthon áldozatos szeretetének ápolását. Ezeket az elveket békés eszközök ke f és szilárd akarattal valósította meg. Minden idejét az iskolában tölti és már akkor ünnepelhette volna őt a hitközség, "amikor iskolafejlesztési programmjának nagyszerű eredményei mutatkoztak. Rámutatott Bodor Zsigmond a tudós főrabbi irodalmi "és karitatív tevékenységére is, majd átadta a jn'ai ünnepség emlékét, a hivek sugárzó szeretetét megörökítő díszes albumot és a 2000 P-ő* alapítványról szó'ó oklevelet. A nemzeti élet erejét — mondotta Bodor Zsigmond — az egyesek munkássága táplálja, mmt a folyók a tengerét. £s van-e magasztosabb, áldozatosabb munka a lelkész hitet ébresztő Istenbe vetett bizalmat erősítő munkájánál. A nyíregyházi hitközség tagjai háÖn is meggyőződhet, hogy a KORZÓ CIPŐriRUMZ I Olcsók ! cípőujdonságal Elegánsak I Tartósak l lás szeretettei látják ennek az építő munkának boldogító ejedményeit, Bernstem Béla dr áldásos működésében. Üdvözlések Az elnök méftató szavait határtalan lelkesedcS3el, ünneplő tapssal fogadták, majd az üdvözlések következtek. Elsőnek Erdőhegyi Lajos dr főispán üdvözölte a négy évtizedes alkotómunka útját dicsőséggel'járó lelkészt, aki kötelességét híven teljesitete, mert ha nem így volna, nem látná most maga körött a vármegye, a város közönségének szine-javát felekezeti különbség nélkül. A főispán szavaira szűnni nem akaró percekig tartó taps viharzott fel, májd MiKecz László vármegyei 'főjegyző hajtotta meg a vármegye címeres lobogóját a szeretet, a szolidaritás nagy papja előtt, majd Szohor Pái főjegyző mondotta el' költői szárnyalású, r.agyhatásuu üdvözletét Nyíregyháza közönsége és a Város tisztviselőkara hevében. Szent IstvánIkírá^ lyunk intelmeiből "idézett a kiváló szónok: Mindenek felett tiszteljétek a papokat, mert ők nemcsak a maguk, de a mások terheit is hordozzák. Bernstein Béla dr negyven éve alatt annyi ember terhét viselte, olyan soknak nyújtott erkölcsi energiát adó tanácsot és támogatást, hogy hálás szeretettel hajaik meg előtte Nyíregyháza városa. Rendkívül m'éíy hatást keltett az ünnepségen a keresztény felekezetek papjainak őszinte szeretetet, hálás elismerést sugárzó üdvözlő jeszede. Énekes János prelátus a róm .kat. egyház 5 a városi iskolaszék, a Vörös Kereszt Egylet, a fiatalkorúak felügyelő hatósága nevében mondott gyönyörű beszédet^ A papi hivatás isteni küldetési hitére utalt. Nem kufárielkek, hane m ihletett és önmagát előkészítő, az' anyagiakról Temondani "tudó kiválasztott lelkek az igazi papok, akiknek ma az a hivatásuk, hogy mlképt Mózes és Áron kivezették a' Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja