Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 173-196. szám)
1932-08-20 / 188. szám
J 1932. augusztus 21). JSfWHYIDEK. Elszállt hófehér galambként lelke ebből a világbál, ahol már hófehér galambokra nincs is szükség — mondotta Schón Viktor úr. Fráter Ernő dr. ravatalánál Eltemette Nyíregyháza társadalma mély tisztelettel övezett fiát, a jogászi kar szerettei körülöleit egyik legjobb, legkiválóbb tagját, a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara elnökét, Fráter Ernő dr.-t. A református templomot, ahol a virágokkal "bontott ravatal "állt, megtöltötte a gyászolók sokasága. A vármegye, a város tisztikara, a kir. törvényszék kara, az Ügyvédi Kamara tagjai, a hatóságok, egyesületek. intézmények kiküldöttei sorakoztak a fekete érckoporsó körül. Fráter Ernő dr-t Bartók Jenő dr. lelkész búcsúztatta megható imával, majd az Ügyvédi Kamara nevében ben dr. Schőn Viktor kamarai alelnök mondotta a következő, mély érzékekből fakadó búcsúbeszédet : Kedves, szeretett Erijő barátom! Eljöttünk koporsódhoz kedves Ernő barátom, nem:sak azért, hogy haló poraidat eltemessük és leikünk mélyébői imleg sirassunk — de azért is, hogy itt a halál árnyékában tanúságot tegyünk arról, (hogy az a férfiú, kit küzdő sorainkból a haláf elragadott, jó és igaz ember volt, aki kötelességeit azon az uton, melyet részére a gondviselés kijelölt ,híven teljesítette. A halá 1 nyomasztó csendje, az elmúlás kikerühetllen végzetessége az élő embert mindig arra a hamleti töprengésre késztett, hogy mi é^tetoe és célja van az emberi erőfeszítéseknek, a testi és lelki fájdalmak elviselésének és hogy általában megér-e az élet annyit, mint amennyibe beiekerü'. A kétkedés a skepticizmuá nem ismer emberi értékeket, az é.et az ő szemében c=ak egy biológiai folyamat, "fegy érdekes körjáték a születés és haiái időpontja között. —• Ha azonban az emberi "értelem belátja, "hogy vannak lezárt ajtók*amiket a gőgös emberi'ész semmi v féle találmányával kujyitm nem képes s ha az életet és ilágot annak az isteni gondolat megvalósításának tekinti, amit a plátói fi-< iozófia iogosznak, annak a nagy aynthesisnek nevez, amelyben mmden emberi lénynek meg van a maga rendeltetése, akkor igenis van célja és tartalma az életnek, améiy cél kiteimeü magából a köteies-5égtelje ütés fanatikusait, a hősöket, a vértanukat 1 Vannak tehát emben 'értékek, amiket észre keh Vennünk, amik előtt tisztelettel kel m'eghajo nunk, ha máshol nem, legalább a sir szélénéi. Fráter Ernő pedig emberi érték volt amely érték mindenekfelett abban nyilvánult, hogy Fráter Ernő barátunk "tiszta leikig jó ember volt. jósága nem az a szentimenta is e érzékenyülés volt, me y pathetikus gesztusokban nyúvánui meg, — hanem az a jóság ami a szí,- és az ész harmonikus együttműködésében születik^ hogy alapját képezze annak a megértésnek ami minden e.nbersze etet forrása. Hitte és vallotta, hogy az embereket jó tulajdonságaikért s erényeikért keh szeretni, nem 1 pedig rossz tulajdonságaikért gyüiöiíu.Ezek a le'kiadottságok irányították életét, melynek főcélja volt mindig és mindenkor jót cselekedni. Ha emberi értékeket lehet osztályozni, akkor bizonyára az első hely azokat illeti meg, kik letudják törölni |a szenvedő ember könyeit, kik az esendő emberbe Önbizalmat tudnak önteni, erőt, hitet adni a csüggedőnek s feltárni a sjjíét szo* ba ablakait, hogy fény és me/egség sugározza be a reménytelenségben fuldokló emberi lelket. Fráter Ernő barátunk ptedig mint ember, mint Kamaránk elnöke mindig is ezt cselekedte. Mmt ügyvéd is hü maradt ideáljaihoz. Abban a harcban ami a fórumokon életért, becsületért, vagyonért folyik, sohasem használt éles fegyvereket, sohasem akart sebeket osztani, de a belátás és meggyőzés Sze'id eszközeivel ki J vánta mindig a legelentétesebb érdekek harmóniáját megteremteni. A jog az ő szemében r/ai öncél, hanem az erkölcsi ^egyensúly biztosításának eszköze, következéskép pen az igazság is csak az volt az ő szemében, amiben az erkölcsiség postulatumai megvalósultak. * Ezt a szellemet igyekezett meghonosítani Kamaránk életében s forró becsvágya volt, hogy ebből az ősszédűh világból az ügyvédség szellemi s erkölcsi tőkéjét egy jobb világba átmeneszhesse. Élete harmonikus egység volt, mert cselekedeteinek irányát mindig összeegyeztette gondolkodásának irányával. — Tiszta lelkű, őszint eember volt, kínéi a szava'sohasem a gondolat eltakarását szolgálták. Férfi kora teljességében s akkor ragadta eí a halál, mikor nagy tervei s szép ábrándjai voltak. Meggyötöit, törékeny testébői elszállott hófehér galambként l e jke, elszállott ebből a világból, hol már hófehér galambokra nincs is szükség. És mi mély fájdalommal nézünk a tovaszáHó galamb után, ki nem tér vissza hozzánk sohasem, s nem marad részünkre más hátra, mint az emíékezés, az ő jóságos, kedves, rokonszenves egyéniségének emléke és mi ezen koporsónál Ígérjük, hogy emlékét szivünkbe zárva mindenkor szeretette-f fogjuk megőrizni. Kedves szeretett Emő Barátom, Isten veled ! A bucsu elhangzása után az orgona gyászindulója melktt vonult ki a közönség a templomból- A koporsót a fiatal ügyvedek gárdájának négy tag^a emel e a kocsira s a fájdalommal sújtott család, a barátok, iis;telők gyászoló sokasága megindult a távozó után a te metőbe, hogy végső istenhozzádot mondjon a felejthetetlen jóságú embernek, az i azság, a jog szerete tol áthatott védőjének, Fráter Ernő dr kamarai éheknek. A vármegyei állatorvosok közgyűlése A vármegyei állatorvosok f. hó 2i-én délelőtt io órai kezdettel tartják még szokásos közgyűlésüket. A tárgysorozatban 2 nagyvonalú dőadás szerepel : dr. Antal J. járási állatorvos a Mirigykór elleni óltásokról; "Kollonai Endre a sertéspestis elleni vírusos oltá sokról és a sertéspestisen átesett vagy az ellen szimultánoltott kocák újszülött malacainak védőoltásáról tart értékes előadást. Az érdeklődő gazdaközönséget ezúton Ss meghívja a rendezőség. — Forró Pál, a kiváló író nevét viselj a Világvárosi Regények uj száma, amely »Nizzai kaland* címen jelent meg. Az előkelő világ találkozóhelyén, a napsütéses Nizzában játszódik fe a humoros és drámai fordulatokban egyaránt gaz dag regény. Az első szótói az utolsóig robogó ütemben halad a cselekmény, amelyet Forró Pál káprázatos ötletességgel építettfel. A népszerű írónak e legújabb regénye, épugy, mmt a Világvárost Regények mmden számla, ízléses kiállításban és könnyen kezelhető for mában csak io fillér. Műköszörűs üzem Bethlen-utca 4. szám alatti acéláru üzletemben raktáron tartom a legkitűnőbb márkájú borotvákat, hajvágó, házi, himző és manicür ollókat, zsebkések stb 1. stb-t. — Köszörülési áraim a következők : Borolvaköszörülés 70 fill. Haj vágógép köszörülés ... 70 „ • Borbélyollo köszörülés ... 40 ,, Házi és manicür, himző stb. ollók köszörülése a legolcsóbb árban ... 20, 30 „ Minden munkáért szavatosságot vállalok Horváth Lajos mukoszfirijs A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL VASARNA PIG ITT MARAD A »FI!LLÉRES GYORS» A Városi Mozgóképszínházban minden egyes előadáson te t ház nézi végig a »Filléres gyors» cimíi fumszkeccs et. Tekintette a nagy, érdeklődésre. A Filléres G.yors vasárnapig marad műsoron. A nyiregynizi M. Ki,. Ali. TanltóMp-tflIntézetMsteorologltt! Allo-násá.iak jelei n.- -, 1932 augusztus hó ls á n i j IS-én || 14 óra | 2 o.v 7 órr» Légnyomás száraz 7 66 mm! 767 mm 767 mm 27'7 Co 21'3 Co C0 nedves 121-1 Co 118'J Co ; 18 2 t-8 •fc maximum 8 1 - 28 9 Co minimum 118'5 Co Felhőzet II derült derült derű It Szélilány és erő || 4o ÉMy2o | ÉK4o = mennyiség íj-mm — ma 4 8 mm » alak l eső 2 >07—932. vgrh. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Atalirott bírósági végrehajtó közhirié tetzem, hogy a nvnv :yh^zi .kir, járásbíróságnak í 931. P t?8vfl. sz. végzése- következtében D.\ Böhm Ignác n :jiís yháci ügyvéd alíal képviselt Magyac Be rga Ásvinyolaj r. t. iavára 500 Pfir jar. erejéig 1932. évi április hó 18. napim foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felül foglalt éa 4780 P-re becsű, következő ingóságok, u. m : lovak, koc;ik, tinói-, stb nyilvános* bírói árverésen eladatnak, ezen árverésnek a fenti kir. járásbíróság fenti sz. végsr-e > >lytan 500 P tők. követe ís, ' ennek 1931. évi augusz us hó 1. napjától j >ró 8% kamatú, V3°/o váltódi; és a jelen 6rv;rési hirdetmény 5 P 90 f. ^.íjüval együtt összesen 147 P 19 f ban megállapított Uxltségek eríjéig"Bököny köz-ég hit árában, a Veszpiémy tanyán leendő megtartására 1P32. évi eugusztus hó 23. napjának d e. 10 óráját határidőül kittizöm és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg jígyzésse) hivatnék meg, hogy az említett ingóságok, készpénzfizetés mellett,ia legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak ad itni. Na^ykálló, 1932. julius 23. ERT^EY LÁSZLÓ 1460 kir. jb végrehajtó. Lillán Harvey, Willy Frltsch 5o, 3D és 2a filléres helyárakkal játszik Mese a benzinkutról cimü uj feldolgozásu operettben Pénteken, szombaton az flPO lLOBftH HBMBHBQ Charlotte Susa. Félix Bressart szenzációs víg operett újdonsága Őnagtfsága soffőrje 5®, 3a és 2© filléres helyárakkal Vasárnaptól keddig AZ APOLLOBAN — A Rörteszedö romai katona szöRevény. Pár nappal ezelőtt Ka< ba községben Fehér János utkapa' ró felesége arra lett figyelmes, hogy^alaki az utkaparóhl(4 ,előtt; levő körtefáról a körtéket szedi. Az asszony az "ismeretlent kérdő 4 re vonta, mire az Fehémét kétszer, egymásután mellbevágta, " majd elszaladt. Az asszony "sikoltására figyelmes lett a közelben dolgozó férje, aki azonnal felesége segítsé gére sietett. Az idegen mikor meglátta Fehér Jánost, futásnak eredt. A férj sem volt rest és öt1 dözőbe vette a verekedőt. Hosszas üldözés után Kaba határában sikerült elfogni az ismeretlent, akit megkötözött és bevitt a csendőrségre, ahol leigazolták és megállapították, hogy az ismeretlen em ber Rosenbaum Béla, aki nemrégiben megszökött az oláh hadsereg1 bői. Rosenbaum Bélát kihallgatása után bekísérték á debreceni kir. ügyészségre, ahol beutalták a fogházba és megindították el ene az eljárást. tése vnrni i 'IIF tnNIT"- V*TT—mari > •< ... <• fwv*; Ö -v. Borbély Sámuelné veze- | i mellett könyvI és papírkereskedés a Práger és Domány rőfösüzlete mellett (Kossuth-tér 13.) e hó 22-én megnyílt. Kérem a n. é. közönség szives j pártfogását Özv. Borbély Sámuelné Malmok, termé ny kere ske d ők, és lisztárusitó üzletek részére a í legújabb miniszteri rendeletben előírt könyvek ka, hatók a Jóba nyomdában, Nyireeyházázán, Széchenyi-út 9. Tokfon 139