Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)
1932-07-28 / 169. szám
j&fmvéK. 1932. juewa 2d* llom vagy valóság? VIHAR A MONTBLANK FELETT cimQ hatalmas Ufa hangos újdonság 5o y 3o és 2o filléres helyárak mellett csütörtökig az APOLLOBAN Juh húsból, meg egy szobából. Újra kereset nélkül maradtam'. Ekkor át ballagtam a szomszéd községbe, Maícavára. Itt megfogadtak. Mmden vasárnap az volt a doigtom, hogy vezettem az imádságot a templomba és az ima után beszédet kellett mondani, "szóval, olyan papi teendőket végeztem. Ezt az állást ugy sikerült elnyerni, hogy a volt istentiszteietet vezető megbetegedett és engem fogadtak fel, amíg meggyógyul. Ami hamarosan be következett és. én újra ott állottam, ahol elkezdtem.^ Mikor láttam, hogy igy egyedül sehogy sem boldoguok, elhatároztam azt, hogy megnősülök. Bár azzai tisztába voltam akkor, hogy hejyte.en dolog az, amit cselekszem, mert nekem van feleségem, aki akkor még élt. De miután azok a leve.ek, melyeket a fogolytáborba kaptam, felhecceltek, (megnyugtattam háborgó lelku^meiete• met és kezdtem asszony után nézni.— Arra nem gondolt, Raska, hogy törvénybe ütköző dolgot cselekszik, ha mégegyszer megházasodik? — kérdeztem. — Dehogy nem, csakhogy any nyira elkesiretettek a kapott levelek, hogy elhatároztam azt, hogy viss'za sem jövök többet Ma gyarországba. Oroszországba meg nem tudták, hogy feleségem van.* Most meg, hogy értfaspftie.Ht a toátyám, hogy meghalt a feleségem, nem bírtam magammal, haza hozott a honvágy. A házasságomért tud ; tam hogy nem büntetnek meg itt, mert Irnár elévült, tíz évvei Ezelőtt történt az egész ügy... .-Tehát én asszony ufé?i w€ztem és találtam is... Azaz hogy nem xs én találtam, hanem ugy ajánlották... Az az öreg; nénike komendáíta nekem, aki etetett mmket a szatoakazaiban. Nekem az volt az eiső kérdésem: — Mondja, babuünka, szép az az asszony? — Nem- Ez a baj, hogy népi Sőt imég az a hibája is megveti!, hogy egy lacsit sánta az egyik lábára, mert gyerek korában leesett a tetőről... — No, ha ez igaz — mondtam — akkor én elveszem. Mert nekem többet nem keli szép, én már tanultam, ez a nyomoré^ legalább meg fog becsülni.. E s tetszik tudni hogy ugy is lett. vörös Sorozőblzottság elől. Soha sem fogam elfelejteni, életemnek legborzalmasabb emlékei közé tartozik. Hogy is volt csak?! (Folyt, köv.) Egy nyíregyházi kereskedősegéd szomorn Kálváriája a rendőrségtől a városházáig és vissza « z M Bo nF o d® 1 1 ma k ®Sy fegyvertartási engedély körfii Az áldozat, akin a Dens ex fflachlna sem segíthetett volna Nem adnam ön ezt az asz. szonyi oda a viiag minded kincséért »em azért, hogy santa. Ugy szeretem, hogyha ma meghalna, utána mennék 1 TetsziB tudni mit követett ei ez az asszony értem ? A saját élete kockáz tatásáyai megmentett engem, eldugott a A társadalom tele van zárt for mákkal, komor szabályokka 1, a rend és fegyelem rideg korlátjaival, amelyekbe a legraffiínáflabb ember is belebotlik ol/ko K, hál még egy jól neveit, jámbor kereskedősegéd. Hősünk, akivel e mu'atsájgos eset történt, Hiedelmei Cs réndklvi. udvarias férfiú, 1 .1 kereskedősegéd kéremássan Papp István puskámüvesnél, akinek mel es,eg a Luther-utcában füszerüziete is van. Történt pedig, hogy hétfőn dél előtt io óra tájban Papp puska müves derék segédjét a rendőrségre küldt^ fegyvertartási engedély ügyben. A fiatalember megilletődött lélekkel lépett a zord épületbe ' és mély alázatossággal köszönt a kapunál posztoló nagytekintetü rendőrnek, azután kecses, szolgálatkész mozdu'attal folytatta útját, fel a lépcsőn az emeletre, rendeltetési helye felé. Thurzó kapitány ur irodájának ] ajtaja nyitva volt s barátunk mielőtt átlépte volna a küszöböt, észrevett®, hogy az irodában hárman is tartózkodnak, akiket — ugy gondolta — bizonyára sürgősebb ügy hozott oda. Hősünk tehát a világért sem lépte volna át a küszöböt, hanem, mint ahogy az egy comme it faut úriemberhez illik, szerényen a folyosón az ajtó előtt várakozott, mig rá kerül a Sor. Itt cserélte at Jámbor bará. tünk eddigi szerepet, váratlanul, akaratlanéi és i CmCIt^n dobogó sziwch Egy vastagnyaku, zömök, vü a bajszú ember oszlopos csizmákkal döngette a folyosó kockáit és lépett az irodába Thurzó kapitány elé. A kapitány Szórakozottan emélte fe' tekintetét az aktarengetegből és száraz, hivatalos hangon adta meg az utasítást: — Vegye őrizetbe a fiút, kl sérje a városházára, pontosan álla pitsa meg s zemélyadatait és adótáblázatát. — Igenis] — hangzott a stereotip válasz, s a zömök ember kirobogott az irodából és vésztjósló arccal hŐsünk felé tartott. — No, gyerel _ mordult rá zordul és vaskos marka, mmt vasbihncs kapcsolódott karja köré. Barátunk megingott a rémület tői. Torkára akadt a szó és csak nyögni tudott, mint a fuldokló: — De kéremássan... itt tévedés., én... én... ártatlan,..! — Kuss| Mert goromba leszekl — forrasztotta be s záját a fenye gető válasz és azután mar nem voU ura tőbüí önmagának. Riadt szeme egy pílanatig mint Sebzett madár repdesett körül 3 folyosón mentségért esengve, d« hiába. Egy lendítő erő remegő lábait hatalmas lépésekre kénysze ritette s nuntita 3zarnyaKon repüfi vof. na, 3—4 lépcső. ugrott at egyszerre. Barátunk most már megadta magát sorsának és némán, halálra, vált lélekkel várta végzete beteljesedését. — Itt maradsz melettem és ha lógni akarsz, belédlövök! — Sziszegte a zömök ember, amikor az utcára értek. Hősünknek azonban nem voltak i:yen merész Szándékai Bicsakló lábakkal vonszolta magát előre a bizonytalan cél felé, — mmt akit a vesztőhelyre vlszneit. Lelkében felviharzott életénél* minden eseménye s azok a ballépések, amelyeket valaha elköve tett, szörnyű bűnökké torzultak riadt képzeletében. »Vajjon mit követtem el, Úristen, mi lehet ennek az oka?« — töprengett két ségbee-setten s apró verejtékgyöngyök permetezték homlokát, Aítan nrfeifli megvilágosodott benne minden. — Persze l Hogy ő erre nem gondolt előbb! Az a nyomorult ruszli az oka mindennek, az az egy nyavalyás ruSzUI — Lódulj gyorsabban hékási förmedt rá a zömök ember és ismét érezte a lendítő erő aktivitását. »PerSze, meglátta a gazdám, amikor kivettem a dobozból... a fegyvertartási engedély csak ürügy volt... lépvessző... ügye:en elkészi tett verem. Végem van!« — állapította meg lesújtva s ha a Tisza történeteden Nyíregyházán keresztül hömpölygeti zavaros hullámait, barátunk bizonyára a legvészeseBb örvéfty kjöirfBpébe ugrott volna tejest. Dehát szerencsére Nyíregyháza városon nem folyik keresztül a Tisza s igy hősünk nem hajthatta végre szörnyű szándékát, hanem bár összetört lélekkel, de ép testtel a városházához ért. Zömök JCisérője pedig nem Kérdezeti semmit töle, * , i nem volt Énváncsi barátunk hangjára, családi körülményeire, vágyaira, szerelmére. A zömök, ki& ember mindent tudott. Kezében egy cédulával végigjárta az irodá kat, ugy cipelve magával barátunkat, mint egy terhes batyut. A zömök, las ember egyik irodában csakúgy, mmt a másikban aktákba mélyedt, jegyezgetett, mialatt barátunk ernyedt tagokkal állt ott, mmt a fogason lógó ruha. De miután semmi sem tart örökké, végre ennek is vége lett. Már délután i óra felé járhatott az idő, amikor lethargíába süppedt ferátunk megindult zömök kísérőjévé' vissza a rendőrkapitányságra. • i Thurzó kapitány ur irodájában azután a rejtély megoldódott. A kapitány szórakozottan! emelte f ei tekintetét az akták rengetegébői és egy másodpercig barátunk fakó arcára függesztette. — Ki ez a fiatalember, mit akar vele? _ kérdezte csodálkozva a cölöppé merevedett kísérőtől. A zömök ember harsányan váIas z o!t: — Kapitány ur parancsána a városházára kisértem, megálapitottam személyadatait és adótáblázatát. Barátunk némán, kétségbeesetten állt ott, mmt az ártatlanság megtestesült szobra. — Ennek? Hiszen ez fatális tévedés!? Az a gyanúsított lent vaia a fogdában. A helyzet kínos volt és tragikomikus. A zömök ember ugy meredt barátunkra, mmt valami földöntúli lényre. Dühösen robbant kl belőle a szó: I — Ember, hogy hívják magát? Barátunk kísérteties hangon ad1 ta meg a választ: — B. S. kereskedősegéd vagyok, kéremássan... r — Dehát, miért nem mondta ezt eddig, miért nem beszélt!? — hördült feL a las zömök. — Mert... mert azt kegyeskedett mondani, hogy kussi — kéremássan — válaszolt barátunk fáradt, szenvedő mosollyal és kitámolygott az irodából. W. fc. Értesítők szemléje VII. 1 . A polgári tiuiskoia Értesítője. Tamáska Endre Igazgtaitá ^most tette közzé a községi Jókai Mó* polgári fiúiskola 25. jubileumi érte* sitőj'ét. Az Értesítő "Keéky Istvánnak Cnnepi éneké-vei kezdődik. Ezután a jubileumi ünnepélyelí során elhangzott megnyitó beszédet közli, amelyet Szofíor Pái fő' jegyző tártott. Vajda Emüné beszéde után terjedelmes cikkben színesen ismertetik az iskola törté netét. Elsősorban Kardos Istvánról, az ísko'a' megalapítójáról szói a megemlékezés, aki lankadatlan lelkesedéssel, buzgósággal fck>Jgo ; zott az iskola érdekében, a munkát szeretettel támogatták a ható sá gok. Az iskola 1908-ban jutott mai hajlékába és 1909-ben íéjpfc teljes négyévfolyamuvá. Nyolc év muivai már párhuzamos o sztá!yokra lett szükség. A 25 esztendő alatt az iskolának 6937 nyilvánoséi' 1445 magántanulója volt. Kardos lst-< ván távozása óta Tamáska Endre) az iskola igazgatója. Az iskola ta j nán kara 11 rendes tanárból és 61 hitoktatóból áh. A háborús évek, a forradalmak nehéz helyzetet teremtettek, de az iskola kiheverte a bajokat és tovább folytatta oktató és ne\«ő munká 1 játt. ; A szorgalom és előmenetel jutalmazására szolgá'ó alapítványok száma csekély. Az ifjúsági egyesületek száma 4. Az uj polgáriskolai törvény a'ap ján az iskola a polgári iskolai főigazgatóság hatáskörébe tartozik! Az iskola Nyíregyháza város jubüeumi közgyűlésén kapta nevét. A módosított tanrend rendkívül előnyös és a tanulmányi eredményt fokozta. A füvészkertről em'éke/ik meg ezután a cikk, amely a diákok büszkesége. Ezután a jubiláris ünnepség lefolyását ismerteti 'a cikkíró, atei ab-
