Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)
1932-06-24 / 141. szám
Nyíregyháza, 1932. juntus 24. » Péntek évfolyam. 141. Sz POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : Egy hra 2 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 f. Egrves szám ára: hétköznap 10 f., vasárnap lfl f. Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cirae Széchenyi-út 9. szám. — Telefonszám: 1 39. Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2. A felsőház ülése A felsőház ma is élénk érdeklődés mellett folytatta a költségvetés tárgyalását. Az első felszóJaló Bezerédy Lajos volt, aki hangoztatta, hogy a kormány további politikájának: is a mezőgazdaság talpraíLitására ke i irányulnia és a gazdasági válság tartamára meg kellene szüntetni *a kartelek működését. További rendszabályokat sürget a mezőgazdaság érdekében. Szterényi József báró mondott ezután általános figyelem közepette nagyszabású beszédet. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a kormány Ígéreteit száz százalékig beváltotta és ezért örvend teljes biza:omnak. Minden egyes intézkedése a mezőgazdaság megsegítését célozta. Á legnagyobb e'ismeréssei szói ezután a pénzügyminiszter munkásságáról, "aki helyreállította a költségvetési 'egyensúlyt, biztosította a stabilitást és a pengő értékét, aminek rendkívüli jelentősége van. Helyesli, hogy a kormány megakadályozta az inflációt, amely pillanatnyi' fellendülés után még szörnyűbb helyzetbe döntötte volna az országot. A későbbi feádatokról beszélt ezután, majd hosszasan foglalkozott belés külföldi problémákkal és kiemelte Hoover elnök javaslatának jelentőségét és beláthatlan, kedvező következményeit. Kegnyilják a debreceni nép-| konyhái Debrecenből jelentik: Tegnnp a főispánt munkanélküli küldöttség kereste fel, ame !yet többszáz főnyi tömeg kisért, amely a rendőrség ismételt felszólítására sem volt hajlandó szeríeszéledai. A rendőrség kényttlen voit a tömeget szétoszlatni. Komolyabb rendzavarás nem történ*, letarlöztetásra sem kertiít a sor. .Vargha Elemér polgármester helyettes kijelentette, hogy Dtb recenben bat közmunkát indítanak és két hétre megnyitják a népkonyhát. Hoover amerikai elnök nagyjelentőségű javaslata a fegyverkezés csökkentéséről Vasárnap megjelenik az új termésrendeiet Budapestről jelentik: Purgly Emil földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy az uj termésrendelet vasárnap jelenik meg a hivatalos lapban. Genfbői jelentik: Ritkán volt a közönség és a nemzetközi sajtó érdeklődése olyan nagy a leszerelési értekezlet iránt, mint tegnap. Az ülésen Németország, Anglia, Olaszország külügyminiszterei, valamint Franciaország hadügyminisztere vett részt. Henderson elnök megnyitotta az ülést s rög-i tön az amerikai de egációr.ak Gibbsonnak adta meg a «zót. Gibbson az Egyesült Államok elnöke megbízásából félolvasta Hoower nyiatkozatát, amelyet a világ mmden részében e pi latiatban nyilvánosságra hozzák. Az Egyesült Államok elnöke kilejezést adott annak az a!apos reményének, hogy javaslatának nyilvánosságra hozata át a. Népszövetséghez intézett felhívásnak tekinti. Hoover nyilatkozata szerint a fegyverkezéseket az egész vi ágon kb. egyharmadával csökkenteni keíl. Hangsúlyozza, hogy most már elérkezett az óra, midőn késedelem nélkül határozni kel afelett, hogy megkezdjék az egész vi ágra pusztitóan nehezedő fegyverkezési terhek csökkentését. Iiyen módon lehet megtenni *a leghelyesebb lépést a világgazdaság gyógyulása felé . Ha io éven át a fegyverkezések csökkentésévet ie'galább io milliárd 'dollár elfecsérelését elkerülik, akkor megerősödik a béke gondolata. Hoover tervezete töké-, letesen meg akarja szüntetni a tankokat, a ke,niai háborút, a moz^; gó nehéz tüzérséget, a hadilétszámot egy harmaddal 'kívánja csökkenteni. örü'et volna — mondja a tervezet — hogyha a vi ág továbbra is a katonai kiadásokkal erőtlenit ené ei magát. Hoover nyilatkozatának felolvasása után Gibbson követ hangsúlyozta, hogy Amerika a leszerelés terén a maga részérői a legnagyobb áldozatokra is hajlandó. ANGLIA ÉS OLASZORSZÁG ELFOGADJA A HOOVER-TER" VET •• i A JHoGver-üzeníeít fqlolv ásása* után keletkező vitában Simon külügyminiszter kijelentette, hogy az angol delegáció az amerikai javaslatot minden részében örömmel üdvözli és fenntartja magának a végleges állásfoglalását. P»u ( Boncourt francfa hadügyminiszter azt fejtegette, hogy a népszövetségi paktum francia felfogás szerint a fegyverkezések leszállítását csak a biztonság megszervezésévei "irja elő. Franciaország ragaszkodik eddigi felfogj sához. | A fegyverkezések 'harmadrésznyi leszállítása egyes országok szem1 pontjából igazságtalan. Litvinov orosz delegátus örömmel üdvözli Hoower javaslatait, amelyek hasonlóak az orosz követelésekhez. " f Nadolni német delegátus örömmel fogadja Hoower javaslatait. Az amerikai javaslatok nagy bölcsességet árulnak eí és alkalmasak arra, hogy a konferenciának u] ösztönzést adjanak. Réméi, hogy Hoower javaslatai megkönnyítik a konferencia munkálatait. Grandi külügyminiszter bejelentette, hogy Hoower üzenetét ei_ juttatta Mussolinihez, aki felhatalmazta őt annak kijelentésére., hogy Olaszország az amerikai "tervet teljes egészében és minden fenntartás nélkül elfogadja. Grandi beszédét a delegációk és a közönség nagy tetszéssel fogadták. • < A FRANCIA SAJTÓ A HOOVER-JA VASLATRÓL Párisbói jelentik: A lapok szerint bombaként hatott Hoover nyilatkozata. A Petit Párisién és a Le Journa' hangoztatják, hogy feltétlenül szükséges Franciaország számára a garanciák biztosítása, a a szocialista Populaire véleménye szerint a tervet el kell fogadni és szomorú, hogy nem Franciaországból indult ki ez a gondolat. LauSannei jelentés szerint a jó^ vátéte'i konferencián is nagy hatást keltett Hoover elnök javaslata. — Ugy tudják, hogy a tervezetet Hoover sajátmaga dolgozta ki. — Gibson telefonon biztosította az elnököt, hogy a javaslat kedvező fogadtatásra talál, de a tényleges hatás még a vártnál is sokkal nagyobb volt. Párisbói írják, hogy a francia sajtó semmiképen sem helyesli a Hoover-javaslatot és rámutat arra ,hogy Franciaország jóval Icedvezőtlenebb helyzetbén van a többi államoknál, mert a javaslat azt jelenti, hogy fegyverkezésének' kétharmad részét kell elejtenie, anélkül, hogy más irányú garanciákat kapna. Szökőár és földrengés pnsz titott egy mexicói városban Cuyutlanban, amely Mexicó délnyugati partvidékén fekszik, földrengés, majd tengerár pusztított. Eddig 30 hullát találtak. A tengerár a város nagy részét magá val ragadta. Az elemi csapás óriási kárt okozott az egész partvidék mentén. Vizsgálat Rapp német hittérítő meggyilkolásának ügyében Londonból jelentik: Pekingi hír-j adás szerint a mükdem német főkonzu' a Kirin tartományban lévő Csientaoba utazott, ahol rejtélyes körülmények között meggyilkolták Rapp német hittéritőt. Koreai tanuk ázt állítják, hogy japán katonák követték ei a gyilkosságot, viszont japán vélemény szerint japán egyenruhába öltözött lanaiak a gyilkosok. j Littkéné íelíolyamodással élt letartóztatása ellen Budapestről jelent'k : A vizsgálóbíró Ruttkay százados halálával kapcsolatban szükségesnek látta Litike Kálmánná letartóztatását. Védője a tábla vád tanácsához felfolyamodással fordult és soronkivüli döntést kért a fogvataríás, illetve a szabadlábrahelyezés tekintetében. — < ( IDŐJÁRÁS A Meteorologiai intézet jelenti: Az északi légáramlás elérte a Földközi-tenger medencéjét, valamint a Balkán északi részét. A hőmérséklet ennek folytán az északhoz viszonyítva igen hűvös. Dél Németországban és az Alpokban bőséges az esőzés. Hazánkban tegnap a nappali felmelegedés nyugaton csak 20 21, keleten azonban még 28-29 fokot ért el. Az éjjeli lehűlés általában 10-14 fok között váltakozott. Esők főként nyugaton a Duna-Tisza közén és északon voltak. A Pécs és Paks közötti szakaszrdl zivatarokat jelentettek. Budapesten ma délben a hőmérséklet 16 fok C. A tengerszintre átszámított légnyomás 761 mm. Várható időjárás a kö vetkező 24 órára: Borús, hűvös és még esőre hajló idő. TŐZSDE (A Nemzeti Bank hivatalos árfolyama) A pengő Zürichben 90 02 és tél. Valuták: Ura 2898-29-28 Márka 135*70-136*60 Svájci fr.ll0-7n—111 40 Norv.kor.101 *40—102*40 O.schill.80—454 o'earli g Angol f. £0*80—21 20 Cseh kor.16'96—17-C6 Dinár 9'97-10 09 Doliár 570*50—573*50 Frank 22*30-22^0 Leu 3-46- 3*56 Terménypiac Buza77kg. 11.85-12*20 I Sörárpa L 15*50—16 00 Buza78 kg.l 1*95—12*30 Buza79kg. 12*10—12*50 Buza 80 kg. 12*20-12*60 Rozs 12 10—1225 Tak, árpa 1.1600-16*25 . il. 15*50-15 75 Határidősök: Teng. juL 16-70-16 80 Teng.aug. —• *— IL 1509-1550 Zab I, 16*00- 16*25 . a 15 00-15*25 Tengeri 17*50—17*6ű Korpa 11-70—1185 Buza jun —* *— Buza okt 10*<7—l0*68 Rozs Jun —• Rozs okt. 8*90-8*92 Teng.máj. 1115—11*25 Ara lO íillér