Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)

1932-06-19 / 137. szám

JsfVfRYIDÉK. Rapszódia Irta: Kováts Erzsébet Egy felvidéki kúria kertjében nyári pompában virultak a rózsák, fehér margaréták, illatos szekfűk, szivárványnál változatosabb színű tátikák boldogan hajtották szirmaikat a nap csókja felé. A vadszőlővel futtatott lugasban két férfi sakkozott. Az idősebb a házigazda volt, a másik a fiatal iTamásy szolgabíró, szívesen látott vendége a háznak. A nagy csöndet, ami körülvette őket, most zongoraszó törte meg, csodás dallamok szálltak a lakás nyitott ablakán át. — Liszt rapszódia — ezt nekem játssza a kisleányom — mosolyodott el a házigazda. — Sárika valóságos művésznő — szólt iTamásy és az ő arcára is mosoly derült. Zengve szállt az andante lassú dallama, majd a mesteri futam után a gyors capriccio —friska—moderato, végül a staccato. Az utolsó akkord is elhangzott és a kert kavicsai könnyű lépések alatt csikordultak meg. — Tetszett apukám ? — Egy szőke hajú, Karcsú leány állott a lugasnál. — Nagyon szép volt kisleányom ! — — Gyönyörűen játszott Sárika — lelkesedett a szolgabíró, elkapta a bíborossá gyúlt arcú leány kezét és megcsókolta. Az őszülő hajú házigazda boldog megelégedéssel nézett a két fiatalra. Az égbolt kékségét itt-ott fehér bárányfelhők fodrozták, nyugodt csendes volt minden. Ide még nem hallatszott a távolról jövő vihar, még nem látszott az alattomosan gomolygó sötét, vészes felleg. Mert titokban már a világ minden részében gyújtogatni kezdték a háború tüzét, melynek lángja beborította a föld kerekségét. Multak a hetek — és már nyoma sem volt a boldog békeidők nyugalmának. A Balkánon eldördült a jeltadó revolverlövés, — következett az általános mozgósítás, sorozás, kiképzés^ — virágos sapkájú, dalos ajkú magyar fiúk indultak a frontra. .Tamásy is bevonult, — az ő sapkáját is virág díszítette és a lassan induló vonat után egy fehér kis kéz batiszt kendőt lengetett. A búcsúzásnál még vidáman mosolygó leányarc könnyessé vált, a daltól hangos katonavonat pedig eltűnt a távolba, csak a mozdony füstje szállott, terjedt szét a nyári égbolton. 1 Przemysl, orosz betörés, Mazuri tavak, orosz forradalom, különbéke, majd a gyászos piavei áttörés,, — vége lett a háborúnak, de jött nyomába a bolsevizmus, a megszállás minden borzalmával, menekülés az ősi földről ellenséges megszállók elől. Évek multak, — Tamásy is hazakerült a francia hadifogságból. Első útja visszavezetett a felvidéki kúriához, ahova — a sok szenvedés és megpróbáltatás között — mindig visszavágyott. Mikor megtudta, hogy a régi lakók elmenekültek, Pestre ment. Itt hallotta aztán, hogy Sárikát külföldre sodorta az élet, — edesapja meghalt, elment oda, ahol nincs vagonlakás, nincs megszállás, demarkációs vonal — csak órök béke. Tamásy nem tudta magát beleélni a megváltozott viszonyokba. Az álmok, amik éltették a nélkülözéssel teli évek alatt — szerte hulltak, — a jelen sivár és reménytelen volt, — a jövő sötéten meredt elé. Megfelelő állást sem talált, egy ideig a rokonoknál tartózkodott, majd hosszas gondolkodás után,, fájó búcsút véve a hazai földtől — egy napon Berlin felé vette útját. A hatalmas méretű világvárosban az egyedüllét nyomasztó érzése nehezedett lelkére. Idegen volt körülötte minden- Egy este — céltalan bolyongása közben betévedt egy fényes világítású kávéházba. Zene szólt, pohárzörgés hangzott, az asztalok között szolgálatkész pincérek siettek tova. A zenekarhoz közel leült Tamásy,, majd rajnait rendelt Mikor egy pohárral megivott a borból, cigarettára gyújtott. E percben — bocsánatot kérve — egy magas férfi ült le az asztal mellé. Tamásy rápillantott és a meglepetéstől felkiáltott: »Sándor!« A másik férfi felugrott az ismerős hangra és örömmel hoszszasan szorították meg egymás kezét. Egy ezredben szolgáltak, küzdöttek, szenvedtek éveken át a fronton, hűséges bajtárs volt Sándor. Tamásy aztán fogságba került és többet nem látták egymást. Beszélgetni kezdtek. Tamásy, Sándor sorsa után érdeklődött— Művész vagyok barátom, — filmművész — tette hozzá tréfás büszkeséggel, — egyelőre ugyan csak statisztai minőségben, de legközelebbi szerepemben, ahol lakájt alakítok, már egy szót is kaptam. Amint beviszem a pezsgőt, ezt is mondom : »— ist gefellig«. — Hát a birtokod ? — Azon most oláh a gazda, — de nem soká — szólt szikrázó szemmei Sándor. — Adja a jó Isten í — És Te ? Honnan és hová ? Keserű mosoly húzódott a másik férfi arcára. Hová? Talán az idegenlégióba. — Csak azt ne ! — Hát mit tegyek? Nem tudtam elhelyezkedni pajtás, — otthon minden megváltozott. Sári is idegenbe került, ki tudja hol, merre jár 1 Két szempár meredt a cigaretta füstjébe, csönd hullt közéjük. Haza a csonkaföldre szálltak gondolataik ... A felhangzó nagy taps, zaj visszahozta őket merengésükből a fényes, lármás berlini kávéházba. A zenekar mellett lévő emelvényre estélyi ruhás nő lépett, sanzonokat kezdett énekelni. Újból megtapsolták. Most a karmester intett és csodás dallam hangzott fel. Tamássy felfigyelt. A lassú andante után a gyors capriccio — mintha minden hang a szívét simogatná... A képzelet elévarázsolt egy nyári pompában viruló kertet, a felvidéki ősi kúriát és egy szőke hajú leányt... Pattog a friska csárdásüteme... a férfi a zongoránál ülő sötétruhás nőre pillant. Szőke ő is, — és ez a fehér arc í — szíve gyorsabban'kezdett dobogni, arca kipirult az izgalomtól, rekedten súgva kérdezte barátjától: — nem ismered ezt a nőt? Sándor vállát húzta, csak annyit tud, hogy magyar. — Magyar ! — A szíve azt súgja, ő az — a régi ideál ! Már a staccato résznél tartanak, befejezték, hatalmas taps honorálta a művészi játékot. Szünet következett- — Pajtás — szólt Tamásy — én most odamegyek! — Talán ismered? — Azt hiszem — és már ott is állt a csodálkozó nő előtt. Sándor figyelte őket, látta, amint a nő arca mosolyra derül, és mindkét kezét nyújtja a férfi elé, aztán pár perc múlva már ott állanak az asztalnál. Tamásy arca ragyog, mintha kicserélték volna. Bemutatta őt is a szőke zongorista nőnek. — Sárika — sürgette Tamásy — hát hogy került ide ? — Nagyon szomorú történet' ez, nem való hozzá ez a lárma, fényesség! — hanem tizenegykor végzünk itt a műsorral, akkor féljönnek hozzánk. Itt lakunk nem meszsze a nénimmel ,aki velem van, mióta szegény apuska itt hagyott. Fehér függönyös, egyszerűen berendezett kis szobában négyen iiltek, Sárika, az idős nagynénje, Tamásy és Sándor. A lámpa fénye ráhullt a lehajtott fejekre. A leány felnézett, folytatta az abbahagyott beszédet: — maga se menjen idegenlégióba Laci. Majd találunk magának is valami elhelyezkedést — legalább így közelebb érezzük magunkat ,a hazai földhöz. Olyanok vagyunk, mint a fészkét vesztett madár, amelyik ágról-ágra repdes menedéket keresni. Dolgozzunk addig, míg üt az óra és... akkor otthon leszünk L 1932. junius 19. Hittel, reménységgel tekintettek egymásra. — Most pedig menjünk egy kicsit haza — Sári felállt, beigazította a rádiót. Éjfél volt. Az éther hullámain át fenséges dallam szállt az idegenbe szakadt árva magyarok szívéhez — és mint az imádságot — remegő ajkakkal ,könnyes szemmei suttogták: — Isten áldd meg a magyart! A nyírségi futóhomok problémája Irta: Vertse Albert A Nyírség domborzatának morfológiája és a nyírségi futóhomok genetikai magyarázata ma is vitás kérdések. Tanulmányom keretében a Nyírség domborzatának sajátosságait magyarázó elméleteket szándékozom tapasztalataim alapján kritika tárgyává tenni. A Nyírség tanulmányozásában két szempont vezérelt: megismerni domborzatának morfológiai jellemvonásait és ennek kapcsán lehetőleg feleletet találni arra a kérdésre, hogy milyen irányú szelek formálták felszínét. A Nyírség az Alföld északkeleti részének igen jól jellemezhető, önálló darabja. Geográfiai értelemben Nyírség fogalma alá tartozik az a pleisztocén* löszplató, mely az Ecsedi-láp, a Tisza hajdani árterületei és az Ér la llúviális!** völgysíkja között, szabálytalan négyszög alakjában, az Alföld átlagos szintjéből mintegy 16 m. átlagos magassággal kiemelkedik. Általánosságban Nyírségnek ennek a lösztáblának csak homokkal borított, legnagyobb részét nevezik, a lösztábla homokmentes nyugati és déli darabját nem szokták ide számítani. A Nyírség homokja, habár teljesen kötött, még most is alakulóban, terjedőben van. Futóhomokkal csak ott találkozunk ,ahol a növénytakaró valami okból kifolyólag elvesztette talajkötő képességét. Vízrajzi szempontból két területre oszthatjuk, egy nagyobb 'északnyugatira, ahonnan a csapadékvíz a Tiszába ömlik és egy kisebb délkeletire, amely a Kraszna és Ér vizeit táplálja. A vízválasztó vonal Vásárosnamény és Hajduhadház között húznató meg több-kevesebb biztossággal, a Nyírség legmagasabb pöntjai a vízválasztó vonai mentén helyezkednek el, legmagasabb pontja Szalmad község körül 186 n^-t sz. f- magasság. ! Éghajlata, mint általában az Alföldé, igen komplikált. Meteorológiai viszonyainak főbb vonásait — Nyíregyházára vonatkoztatva — a következő adatokkal rögzíthetjük : Nyíregyházán az egyes szélirányok százalékos előfordulása, (1891—1902) Mészáros szerint: N NE E SE S 'SW W! NWP** 12 35 3 8 6 28 5 3 Az egyes szélirányok a következőképen oszlanak meg a Nyírségen Hegyfoky szerint: Télen az uralkodó szélirány E—SE Tavasszal az uralkodó szélirány N—Wi Nyáron az uralkodó szélirány W.—N\X^ Ősszel az uralkodó széürány SE—E A csapadék évszakos értékei Nyíregyházán milliméterekben (1871—1900) Anderkó szerint: Tél Tavasz Nyár ösz Összesen 101.2 150.2 217.9 157 5 626.8 mm Az 1. ábra sematikusan szemlélteti a föntebbi adatokkal vázolt szél- és csapadékviszonyokat a Nyírségen. (A folytonos vonal az őt megillető világtáj felől fúvó szél viszonylagos gyakoriságát, a szakgatott vonal pedig a megfelelő szélirányokkal kapcsolatos csapadékmennyiséget jelenti évszakok szerint. Pld- nyáron az uralkodó szélirány a W—NW, de ugyanekkor esik a legtöbb eső a Nyírségen.* (Folyt, köv) i