Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-10-31 / 247. szám

1 3»o ezer enoiber ejti le a kanalát, micsoda borzalmas és siralmas szál­lítmány... Ha'ottak estélyen estélyi 'fénybe borul a temető. A keresztény ke­gyeletnek legszebb megnyilatkozá­sa a halottakról váló megemléke­zés. A lélek halhatatlanságába ve­tett hit az alapja ennek a novemr beri gyászpampának, melyhez a kereszténység a szentek egyességé­nek tételét csatolta. A viszontlá­tásba vetett rendíthetetlen hit nyugtatja ímeg a gyászbaborult szenvedőt. Hit a nagy ünnepben, amikor egyesüknek azok, kik egyek voltak az életben, hogy egyek ma­radjanak örökre. Hittei álljunk a Styx partjain. A halálhajó alig rakja le drága rako­I1HII 'i'lill'l'WI IMI 1 i IW 'MM IH1 ill I 1 I.ászlóné kárörvendően. — Ugyan miféle szerzet lehet? Pesti, ugv-e? — érdeklődött Nagy­né. 'j — Az! — felelt a jót értesült Lászlóné. — És még hozzá mi-\ niszteri titkár és nagyon csinos etm­ber. — Igen? — rebegte a négy asszony egyszerre — Mindegyik pillantása a terein jobbsarkára röp­pent egy titkos kívánsággal. — Ugyan hová tette a szemét a szegény fiatalember, hogy éppen ezt a cifra babát választotta, hi­szen az még egy rántást sem tud megkavarni, — sajnálkozott Nagy­né asszony. — Talán a maga leánya jobban illenék hozzá? — kérdezte a csípős nyelvéről hirhedett Kaszásné, aki légen lemondott már azon anyai reményről, hogy a gilisztánál 'is soványabb leánya valaha is párra találjon. Ott savanyodik az is a Nagyné leányai mellett. — Hát bizony igen! — vágta ki harciasan Nagyné, — nézze meg csak az én Rózsimat és Ilámat, talál-e nálluk finomabb vonású és háziasabb leányokat a vrosban? — Szépek! Szépek! — gúnyoló­dott Kaszásné, — csak éppen a bőr cSunya rajtuk, akár az' én "Vil­mámon. Nagyné asszonyom' még a száját is kitátotta, hogy valami szörnyűt .mányát, visszafordu 1 s visz minket is. A túlsó parton várnak minket. Odaát mindenkinek van ismerőse. Hinni ke l! Nem szeretem aköny­nyes szemű novemberi kérdőjete­ket. Huzd ki magad mint egy fel­kiáltójel! Az emberi élet rövidke élet és hosszú harc. És a halál rövid harc és hosszú béke! Bánjük-e, ha a hüvelyesek tok­ját eldobjuk? Bánjuk-e, ha a tojás felpattan és a sasfiók légberöpül ? Ne keseregj, ha látod, hogy minden mu'ik, száll, bucsut int, elillan: az ifjúság, a d&i, a nyár, a csók... Születünk, élünk és ész­re se vesszük, hogy meghalunk... Földi életünk az örök élethez csak egy. — prológ! toondjon Kaszásnénak, de vége lett a csárdásnak és ez megakasz­totta a kitörni készülő vihart. A savanyodott képű leánykák is ott­hagytak a pártába .maradt helyü­ket, a karzatra igyekeztek. Az öt asszony szivét dühös keserűség töltötte el, a fonnyadt csemetéik mellőzése miatt. Zaránky a nénjéhez vezette Tini kisasszonyt, azzal az ürüggyel, hogy frissítőket hoz — és ugy el­tűnt, mint a kámfor. A következő keringő ideje alatt roppant óvako­dott a petrezselymes hölgyeknek még a közeliikbe is kerülni. Az állatorvosék páholya felé még; szagolni sem mert, pedig Tini kisasszony ugyancsak epekedő pil­lantásokat vetett a hátára. Keringő után éjfélig még két tánc következett^ polka és egy né­gyes. A polkán Zaránky a pikáns ki? jegyzőnévei vágtatott végig. De micsoda élvezettel! Négyesben Csabay Margittal illt szemközt, egy örökké mosolygó, bájos szőke babával. 'A főszolgabíró ur kezdett a sorsával megbékélni, elfeledte Tjj­ni isisasszonyt, elfeledte a sajgó ujját is és vidám vigyorgással vet­te tudomásuk hogy az ifjabb rendezők savanyu arccal hajbó­kolnak, ímiég savanyúbb arcú höl­gyeknek a colón végén. Igy hát a négyes a zöldségei kertnek is örömet hozott^ Zaránky lyik összhangban áll az emberiség fejlődésével, korunk erkölcsi és gaz­dasági felfogásával. Ezzel pedig ter mészetszerüleg együtt kell járni min den olyasmi gyökeres megreformá­lásának, ami a kulturával, annak fenntartásával, terjesztésével és to­vábbfejlesztésével összefügg. Ilyen elsősorban a középiskola. Én nem osztom a Kolléga ur aggódását, tjiely szerint nem szabad lebontani mindazt, amit eddig épí­tettünk. Szerintem nyugodt lélekkel le lehet bontani egy régi épületet, ha az annyira roskadozó, hogy a fejünkre rogyássa 1*fenyeget. Már pedig a mai középiskolát­rendszer van annyira roskadozó,­hogy ideje volna már lebontani, mert ha rogyik, sokkal nagyobb megrázkódtatással jár és könnyen szerencsétlenséglet is okozhat. Az utóbbi időkben alkalmazott toldo­zások-foldozások csak annyit jelen­tenek, hogy ha majd összeomlik, erély essége folytán. A karzaton is feirsiirant az öt asszony szeme. Éppen hogy véget ért a négyes, egy gong-ütés éjfélt jelzett, a lámpák nyomban kialudtak. A te­remajtóban éktelen fedőcsörömpö­lés, malacvisitás harsant fel. Vala­ki belekiáltott a sötétbe: »szabad a c.sók!« Lett is erre kavarodás, nevetés; halk csókok csattantak', a megcsókolt leányok halkan sikí­tottak. I;t«ott az a tévedés is meg­történt, hogy két bajuszos száj akaSzkodott össze, amit rosszkedvű­dörmögés követett. Zaránky főrendező ur is ki akarta használni a sötétet, ő is csókolózni akart, még pedig a szép jegyző­névei. Meg is indult hát jkbba az irányba, ahot a s zép Sárit látta. Mmden beléje ütközőt megtapo­gatott, néha egy frakkszárny akadt a kezébe v majd egy pocakos csók­toH-aj hasán simított végig. Egyszer csak egy selyemmel fö­dött női kart fogott meg. Ez az: örvendezett és csókolt is rajta két hatata-asat. Egyet a szájára, má­sikat az arcára. De avatag bőre van a szép Sárinak, — gondolta az orrát fintorgatva. — Hirtelen iszonyú gondolat cikkázott át raj­ta. Nagyot szorított a selyemmel födött karon. Úristen, — dörmög­te rémülten, — de vékony, hát persze, hogy nem az! Na, jó' né­zek ki, ha valamelyik vén seprü­annyivat több erkölcsi és anyagi érték vesz oda, amennyit az utóbitó időkben rápazaroltunk. Nem kell itt forradalmi újítások­ra gondoáii, mert ezek egy ilyet) ócska szerkezeten annál groteszkek­bűi hatnak, hanem amig nem késő, amig az emberekben a reménynek halvány sugarai megtalálhatók." sür­gősen fe! 'kel! építeni a régi közép­iskolai rendszer hely-én az ujat, az egészségeset. Félre kel] tenni :a skrupuhisukat, a régi rendszer érde­kében való erős ellenállást és gon­dolkodás nélkül kell együtt halad­nunk mindazzal, ami modern, mert »a modernségben sok rejlik s erről nemcsak beszélni kell, de ennek ér. dekében cselekedni kulturánk ne­mesítése érdekében kötelesség!« Egyébként tagadom a Kolléga ur azon felfogását, hogy a nemzeti ér­dekek ellen vétkezne az, aki mate­riális ál;áspontra helyezkedik a ta nitás anyaga terén. Különben sem tudom összeegyeztetni e megállapi­nyéÜ Ei akart illanni, de már késő vo t. A lámpák kágyultalc és őmel­lette Tini kisasszony állt szemle­sütve, fülig pirosan. Zaránkyvai forgott a világ. Va­lamit mondani akart, de a hang csak gurgulvázva jött ki a torkán. Tiniké a kezét nvujtotta felé. Hát nem is kíván nekem boldog uj évet? — kérdezte nyafogva. —- De igen! minden jót kívánok magának! — hörögte Zaránky — csak levegőt nem, tette hozzá ma­gában, mialatt kezet csókolt neki. A báltermet elözönlötték a sza­kácsok, Kukták, kéményseprők. A szakácsoknál kövér, felszalagbzott kismalacok, fakanalak voltak. A kuktáK. fedőcsörömpö-'éssei riogat­ták el a mult évről még ittma'radt bajt, bánatot és köszöntötték az ifjú esztandőt. A kéményseprők jó­pénzért kormos seprüdarabkákat kínáltak és B. U. É. K. feliratú kis kártyákat osztogattak. Négy törpe körülhordozta az uj év számait: 1914. A publikum szerencsét és bol­dogságot kívánt egymásnak. Szét­kapkodták a kéményseprők szeren­csegalyait, meghuzgálták a ma­lacok fülét-farkát, ellopták a "Szakácsok fakanalait. Mindezt tré­fa és nevetés közben. Tini kisasszony bájos szemfor­gatás között kérte még Zaránkyt, venne neki is egy kis darab sze­JSíVíKYIöálE. 1931. ottSfosr 31. A kultúrválság és a középiskola — Szerény megjegyzés dr. Belohorszky Ferenc „A reálisknltnrélet alapvonalai" című cikkéhez — Igen Tisztelt Kolléga Ur! Engedje meg nekem, hogy nagy­értékű cikkéhez néhány sornyi meg­jegyzést fűzzek. Igaz, megtehettem, voina ezt talán máshol, vagy más­kép is, de mindaz, amit elmondani szeretnék, szerény véleményem sze­rint annyira közérdekű, hogy nem árt meg, ha kettőnkön kivül mások is tudomást szereznek róla. Mint pedagógus ember, nagy­örömmel olvastam elmélkedésének első részét. Egy többé-kevésbbé magára hagyott azt is mondhat­nám elhagyott — 'társadalmi réteg élniakarásának, életerejének kézzel­fogható bizonyítékát véltem felfe­dezni benne. Mikor azonban a tár­sadalmi, kulturális, gazdasági és vi­lágnézeti problémák nagy vajúdá­sából a Bessenyei Kör feltámaszt;! ­nak kis egérkéjét láttam megszület­ni, őszintén szólva nagyon csalód­tam. Azt vártam, hogy végre ava­tott ember, avatott tollából fog hal­lani a közönség arról a temérdek bajról, amelyeknek orvoslása talán épen a nagyközönségre, a társada­lomra tartozik és sehogysem tudok belenyugodni, — akár a »nyájas ol­vasói, akár a tanár nézőpontjából vizsgálom a dolgot, — hogy egycb problémánk nincs, vagy legalább is, hogy kufturválságunkát más mó­don nem tudjuk megoldani, mint­hogy a Bessenyei Kört uj él®tre keltjük-e, vagy meghagyjuk »pusz­takovácsi«-i magányában csendesen nyugodni. Legyen szabad csalódásomat né­hány szóval indokolnom is: nem azért, mintha enélkiil a világ ei nem lehetne, de mert épen ez az indokolás rejti magában mondani­valómnak azt a részét, amit közér" dekünek tartok. Kolléga Ur felvetette a kuhur­válság gondolatát és fe te t • a kér­dést, hogy a mai gazdasági világ­válság közepette szó lehet-e reális kulturéletrői ? Szerény nézetem sze­rint azonban a feleletet vagy elfe­lejtette, vagy nem merte megadni rá szabatosan, mert cikkében nem annyira a reális, mint az ideális kulturéletrői elmélkedik. Pedig erre könnyű a felelet: azzal a kulturával, vagy a kulturának azzal a részé­vei, amely romlottságával már lé­tünket is fenyegeti, egyszerűen sza­kítani kell és o'yan kultúrát terem­teni, vagy ha már van. ápolni, ame­Villamos fésül ui életk ép^ Cti'SS; Haját hullámossá, fiatallá és széppé teszi. hajat növeszt Zrínyi Ilona-utca 7. Budapesten: Letrik lerakat V., Jíziel-tér 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom