Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-10-31 / 247. szám
1 3»o ezer enoiber ejti le a kanalát, micsoda borzalmas és siralmas szállítmány... Ha'ottak estélyen estélyi 'fénybe borul a temető. A keresztény kegyeletnek legszebb megnyilatkozása a halottakról váló megemlékezés. A lélek halhatatlanságába vetett hit az alapja ennek a novemr beri gyászpampának, melyhez a kereszténység a szentek egyességének tételét csatolta. A viszontlátásba vetett rendíthetetlen hit nyugtatja ímeg a gyászbaborult szenvedőt. Hit a nagy ünnepben, amikor egyesüknek azok, kik egyek voltak az életben, hogy egyek maradjanak örökre. Hittei álljunk a Styx partjain. A halálhajó alig rakja le drága rakoI1HII 'i'lill'l'WI IMI 1 i IW 'MM IH1 ill I 1 I.ászlóné kárörvendően. — Ugyan miféle szerzet lehet? Pesti, ugv-e? — érdeklődött Nagyné. 'j — Az! — felelt a jót értesült Lászlóné. — És még hozzá mi-\ niszteri titkár és nagyon csinos etmber. — Igen? — rebegte a négy asszony egyszerre — Mindegyik pillantása a terein jobbsarkára röppent egy titkos kívánsággal. — Ugyan hová tette a szemét a szegény fiatalember, hogy éppen ezt a cifra babát választotta, hiszen az még egy rántást sem tud megkavarni, — sajnálkozott Nagyné asszony. — Talán a maga leánya jobban illenék hozzá? — kérdezte a csípős nyelvéről hirhedett Kaszásné, aki légen lemondott már azon anyai reményről, hogy a gilisztánál 'is soványabb leánya valaha is párra találjon. Ott savanyodik az is a Nagyné leányai mellett. — Hát bizony igen! — vágta ki harciasan Nagyné, — nézze meg csak az én Rózsimat és Ilámat, talál-e nálluk finomabb vonású és háziasabb leányokat a vrosban? — Szépek! Szépek! — gúnyolódott Kaszásné, — csak éppen a bőr cSunya rajtuk, akár az' én "Vilmámon. Nagyné asszonyom' még a száját is kitátotta, hogy valami szörnyűt .mányát, visszafordu 1 s visz minket is. A túlsó parton várnak minket. Odaát mindenkinek van ismerőse. Hinni ke l! Nem szeretem akönynyes szemű novemberi kérdőjeteket. Huzd ki magad mint egy felkiáltójel! Az emberi élet rövidke élet és hosszú harc. És a halál rövid harc és hosszú béke! Bánjük-e, ha a hüvelyesek tokját eldobjuk? Bánjuk-e, ha a tojás felpattan és a sasfiók légberöpül ? Ne keseregj, ha látod, hogy minden mu'ik, száll, bucsut int, elillan: az ifjúság, a d&i, a nyár, a csók... Születünk, élünk és észre se vesszük, hogy meghalunk... Földi életünk az örök élethez csak egy. — prológ! toondjon Kaszásnénak, de vége lett a csárdásnak és ez megakasztotta a kitörni készülő vihart. A savanyodott képű leánykák is otthagytak a pártába .maradt helyüket, a karzatra igyekeztek. Az öt asszony szivét dühös keserűség töltötte el, a fonnyadt csemetéik mellőzése miatt. Zaránky a nénjéhez vezette Tini kisasszonyt, azzal az ürüggyel, hogy frissítőket hoz — és ugy eltűnt, mint a kámfor. A következő keringő ideje alatt roppant óvakodott a petrezselymes hölgyeknek még a közeliikbe is kerülni. Az állatorvosék páholya felé még; szagolni sem mert, pedig Tini kisasszony ugyancsak epekedő pillantásokat vetett a hátára. Keringő után éjfélig még két tánc következett^ polka és egy négyes. A polkán Zaránky a pikáns ki? jegyzőnévei vágtatott végig. De micsoda élvezettel! Négyesben Csabay Margittal illt szemközt, egy örökké mosolygó, bájos szőke babával. 'A főszolgabíró ur kezdett a sorsával megbékélni, elfeledte Tjjni isisasszonyt, elfeledte a sajgó ujját is és vidám vigyorgással vette tudomásuk hogy az ifjabb rendezők savanyu arccal hajbókolnak, ímiég savanyúbb arcú hölgyeknek a colón végén. Igy hát a négyes a zöldségei kertnek is örömet hozott^ Zaránky lyik összhangban áll az emberiség fejlődésével, korunk erkölcsi és gazdasági felfogásával. Ezzel pedig ter mészetszerüleg együtt kell járni min den olyasmi gyökeres megreformálásának, ami a kulturával, annak fenntartásával, terjesztésével és továbbfejlesztésével összefügg. Ilyen elsősorban a középiskola. Én nem osztom a Kolléga ur aggódását, tjiely szerint nem szabad lebontani mindazt, amit eddig építettünk. Szerintem nyugodt lélekkel le lehet bontani egy régi épületet, ha az annyira roskadozó, hogy a fejünkre rogyássa 1*fenyeget. Már pedig a mai középiskolátrendszer van annyira roskadozó,hogy ideje volna már lebontani, mert ha rogyik, sokkal nagyobb megrázkódtatással jár és könnyen szerencsétlenséglet is okozhat. Az utóbbi időkben alkalmazott toldozások-foldozások csak annyit jelentenek, hogy ha majd összeomlik, erély essége folytán. A karzaton is feirsiirant az öt asszony szeme. Éppen hogy véget ért a négyes, egy gong-ütés éjfélt jelzett, a lámpák nyomban kialudtak. A teremajtóban éktelen fedőcsörömpölés, malacvisitás harsant fel. Valaki belekiáltott a sötétbe: »szabad a c.sók!« Lett is erre kavarodás, nevetés; halk csókok csattantak', a megcsókolt leányok halkan sikítottak. I;t«ott az a tévedés is megtörtént, hogy két bajuszos száj akaSzkodott össze, amit rosszkedvűdörmögés követett. Zaránky főrendező ur is ki akarta használni a sötétet, ő is csókolózni akart, még pedig a szép jegyzőnévei. Meg is indult hát jkbba az irányba, ahot a s zép Sárit látta. Mmden beléje ütközőt megtapogatott, néha egy frakkszárny akadt a kezébe v majd egy pocakos csóktoH-aj hasán simított végig. Egyszer csak egy selyemmel födött női kart fogott meg. Ez az: örvendezett és csókolt is rajta két hatata-asat. Egyet a szájára, másikat az arcára. De avatag bőre van a szép Sárinak, — gondolta az orrát fintorgatva. — Hirtelen iszonyú gondolat cikkázott át rajta. Nagyot szorított a selyemmel födött karon. Úristen, — dörmögte rémülten, — de vékony, hát persze, hogy nem az! Na, jó' nézek ki, ha valamelyik vén seprüannyivat több erkölcsi és anyagi érték vesz oda, amennyit az utóbitó időkben rápazaroltunk. Nem kell itt forradalmi újításokra gondoáii, mert ezek egy ilyet) ócska szerkezeten annál groteszkekbűi hatnak, hanem amig nem késő, amig az emberekben a reménynek halvány sugarai megtalálhatók." sürgősen fe! 'kel! építeni a régi középiskolai rendszer hely-én az ujat, az egészségeset. Félre kel] tenni :a skrupuhisukat, a régi rendszer érdekében való erős ellenállást és gondolkodás nélkül kell együtt haladnunk mindazzal, ami modern, mert »a modernségben sok rejlik s erről nemcsak beszélni kell, de ennek ér. dekében cselekedni kulturánk nemesítése érdekében kötelesség!« Egyébként tagadom a Kolléga ur azon felfogását, hogy a nemzeti érdekek ellen vétkezne az, aki materiális ál;áspontra helyezkedik a ta nitás anyaga terén. Különben sem tudom összeegyeztetni e megállapinyéÜ Ei akart illanni, de már késő vo t. A lámpák kágyultalc és őmellette Tini kisasszony állt szemlesütve, fülig pirosan. Zaránkyvai forgott a világ. Valamit mondani akart, de a hang csak gurgulvázva jött ki a torkán. Tiniké a kezét nvujtotta felé. Hát nem is kíván nekem boldog uj évet? — kérdezte nyafogva. —- De igen! minden jót kívánok magának! — hörögte Zaránky — csak levegőt nem, tette hozzá magában, mialatt kezet csókolt neki. A báltermet elözönlötték a szakácsok, Kukták, kéményseprők. A szakácsoknál kövér, felszalagbzott kismalacok, fakanalak voltak. A kuktáK. fedőcsörömpö-'éssei riogatták el a mult évről még ittma'radt bajt, bánatot és köszöntötték az ifjú esztandőt. A kéményseprők jópénzért kormos seprüdarabkákat kínáltak és B. U. É. K. feliratú kis kártyákat osztogattak. Négy törpe körülhordozta az uj év számait: 1914. A publikum szerencsét és boldogságot kívánt egymásnak. Szétkapkodták a kéményseprők szerencsegalyait, meghuzgálták a malacok fülét-farkát, ellopták a "Szakácsok fakanalait. Mindezt tréfa és nevetés közben. Tini kisasszony bájos szemforgatás között kérte még Zaránkyt, venne neki is egy kis darab szeJSíVíKYIöálE. 1931. ottSfosr 31. A kultúrválság és a középiskola — Szerény megjegyzés dr. Belohorszky Ferenc „A reálisknltnrélet alapvonalai" című cikkéhez — Igen Tisztelt Kolléga Ur! Engedje meg nekem, hogy nagyértékű cikkéhez néhány sornyi megjegyzést fűzzek. Igaz, megtehettem, voina ezt talán máshol, vagy máskép is, de mindaz, amit elmondani szeretnék, szerény véleményem szerint annyira közérdekű, hogy nem árt meg, ha kettőnkön kivül mások is tudomást szereznek róla. Mint pedagógus ember, nagyörömmel olvastam elmélkedésének első részét. Egy többé-kevésbbé magára hagyott azt is mondhatnám elhagyott — 'társadalmi réteg élniakarásának, életerejének kézzelfogható bizonyítékát véltem felfedezni benne. Mikor azonban a társadalmi, kulturális, gazdasági és világnézeti problémák nagy vajúdásából a Bessenyei Kör feltámaszt;! nak kis egérkéjét láttam megszületni, őszintén szólva nagyon csalódtam. Azt vártam, hogy végre avatott ember, avatott tollából fog hallani a közönség arról a temérdek bajról, amelyeknek orvoslása talán épen a nagyközönségre, a társadalomra tartozik és sehogysem tudok belenyugodni, — akár a »nyájas olvasói, akár a tanár nézőpontjából vizsgálom a dolgot, — hogy egycb problémánk nincs, vagy legalább is, hogy kufturválságunkát más módon nem tudjuk megoldani, minthogy a Bessenyei Kört uj él®tre keltjük-e, vagy meghagyjuk »pusztakovácsi«-i magányában csendesen nyugodni. Legyen szabad csalódásomat néhány szóval indokolnom is: nem azért, mintha enélkiil a világ ei nem lehetne, de mert épen ez az indokolás rejti magában mondanivalómnak azt a részét, amit közér" dekünek tartok. Kolléga Ur felvetette a kuhurválság gondolatát és fe te t • a kérdést, hogy a mai gazdasági világválság közepette szó lehet-e reális kulturéletrői ? Szerény nézetem szerint azonban a feleletet vagy elfelejtette, vagy nem merte megadni rá szabatosan, mert cikkében nem annyira a reális, mint az ideális kulturéletrői elmélkedik. Pedig erre könnyű a felelet: azzal a kulturával, vagy a kulturának azzal a részévei, amely romlottságával már létünket is fenyegeti, egyszerűen szakítani kell és o'yan kultúrát teremteni, vagy ha már van. ápolni, ameVillamos fésül ui életk ép^ Cti'SS; Haját hullámossá, fiatallá és széppé teszi. hajat növeszt Zrínyi Ilona-utca 7. Budapesten: Letrik lerakat V., Jíziel-tér 11.