Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-08-22 / 188. szám
J^RYIDÉKL Károly' folytatta tanácskozásait Károlyi dezignált miniszterelnök folytatta ma délelőtt is tanácskozásait. Vitéz Keresztes-Fischer főispán, Appcmyi Albert gró, Ivády Béla, Mayer János, Teleslzky* J ános és még több politikussal folytatott tanácskozásokat. A kormányzó ma dé-előtt Wlassich Gyula bárót, Almássy Lászlót és még több politikust fogadott. Pesthy Pál pártelnök Bethlein 'Istvánnal tanácskozott úgyszintén Erpszt Sándor és Mayer János is. A tanácskozások után a sajtó képviselőinek nem adtak érdemleges nyilatkozatotA Királykérdésben sem jelent változást Károlyt mi mszterelnöiísége A MTI- jelenti: Néhány angol lap, valószínűleg német híradás alapján arról számot be, hogy gróf Károlyi Gyula kormányalakítása változást jelent a külpolitikában, valamint Magyarországnak a király kérdésben tanúsított magatartásában. Illetékes helyen kijelentették, hogy ez a hir minden aíapot nélkülöz, mert gróf Károlyi 'Gyula egyenes továbbfolytatja Bethlen István politikájának, ugy a külpolitikában, mmt a királykérdés tekintetében, amit már akkor kinyilatkoztatott, mikor a Bethlen kormányba belépett. Szombaton hozzák nyilvánosságra az uj Kormány névsorát A dezignált miniszterelnök tovább folytatta tanácskozásait. Csü. törtökön Pesthy Pállal, Darányi Kálmánnal, dr Káflay Miklóssal és Ángyán Bélával tárgyalt, este pedig közei két óra hosszat tárgyalt Bethlen gróffal". A kormány névsorát szombaton hozzák nyilvánosságra, eddig tulajdonképen csak tájékoztató tanácskozások folytak. Waikó nem vállai tárcát Walkó Lajos semmiképen sem akar tárcát vállalni és igy az, hogy ő lesz a pénzügyminiszter tárgyta. tanná vált. Bethlen miniszterelnök a kormány megalakulásáig Budapesten marad, azután Inkére ut a" zik. f Ujabb Kombinációk Politikai körökben ugy tudják, hogy a Károlyi-kormány nem át" meneti jellegű, hanem stabil kormány lesz. Az uj kormány összeállítása még csak merő találgatásokra ad alkalmat. Egyes kombinációk Bzeriint az összetétel a következő: miniszterelnök és külügyminiszter gróf Károlyi Gyula, esetleg Csekonits Iván. Pénzügyminiszter: Jakabb Oszkár. Kereskedelemügy: Biró Pál. Belügy: Darányi Kálmán. Népjólét: Czettler Jenő, vagy Wolff Károly. Honvédelem: Gömbös Gyula. Igazságügy: Zsitvay Tibor. Kultusz: Turi Béla vagy Korniss Gyula. Földmüvelés: Ivááy iBéla, vagy Mayer János, esetleg Wekerle. Ernszt miniszter nem vállal tárcát. Más verzió szerint a miniszterek a következők lesznek: Miniszterelnök és külügy: gróf Károlyi. Pénzügy: Korányi Frigyes báró, Walkó Lajos, vagy Jakabb Oszkár. Belügy: Sztranyavszky Sáindor, vagy Puky Endre, esetleg egy főispán. Honvédelem: Gömbös Gyula. Kultusz: Ernszt Sándor, vagy Kenéz 'Béla. Igazságügy: Zsitvay Tibor, vagy Váry Albert. Kereskedelem: Bud János. Földművelésügy: Mutsenbacher EmiL, Wekerle egységtespárti képviselő. Hir szerint a politikai államtitkári állásokat nem töltik be. Szabolcs és üng vármegyében jakinsban emelkedett az elhaltak siáma Legtöbben a tarpai járásban haltak meg A közigazgatási bizottság csütörtöki ülésén Mikecz Miklós dr. vármegyei tiszti főorvos Szabolcsvármegye julius havi egészségügyi helyzetéről a következő jelentést terjesztette /slő: Az elmúlt hónapban a halálozás a vármegye területén általában nagyobb volt, mint az előző hónapban, vagy fnint a mult év júliusában. Az évi promi'Je halálozási arány 22.08 százalék, mig az előző hóban 17.88 százalék és a múlt év julius havában 21.36 százalék volt. Az elmúlt hónapban elhalt 729 egyén és pedig 359 fi, 370 nő. Ezek közül 1 éven aluli gyermek 299 volt, vagyis 41 százalék, mig 2 éven aluli gyermek 117. Tehát a gyermekhalálozás az összes elhaltak .59.7 százaléka volt. Ezzel szemben juliusban 912 gyermek született, vagyis a természetes szaporodás 183 volt. A halálozás legnagyobb vo,t a tarpai járásban, ahol 1000 lakosra 2.28 százalék halálozás esett, legkisebb a nyirbaktai járásban, ahol 1000 lakos után 1.41 százalék halálozási (eset fordult elő. A hevenyfertőző betegségek száma csökkent. A nyiregyházi anya- és csecsemő védő intézetben orvosi tanács-, illetőleg kezelésben részesült 12 anya, 390 csecsemő és 291 kisded. A védőnők meglátogattak 160 anyát, 808 csecsemőt és 624 kisdedet. A nyiregyházi »Erzsébet« kórházban a mu't hónapról visszamaradt 450 beteg. Julius folyamán felvétetett 727 beteg, tehát az ápoltak száma 1177 volt, amelyből elbocsátottak 692 egyént, meghalt 37 egyén és a hó végén ápo'ás alatt maradt 448 beteg. Camilfa Horn — Vihar —Apo ló Az Osztáiysorsjáték mai húzása Az osztálysorsjáték mai húzásán 50000 pengőt nyert: 67443. 40000 pengőt nyert: 58873. g 2000 pengőt nyert: 54 !391000 pengőt nyertek: 7557, 12500, ,32917, 46091, 74250. AZ IDŐJÁRÁS. A 'Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban tegnap mindenütt meleg volt, az Alföldön 33—37 fok C volt a hőmérséklet. Délután a nyugati részeken erős légáramlás és lehűlés ~ állott be, helyenként esők, zivatarok voltak. Mára az Alföldre is átterjedt a lehűlés. Budapesten ma délben; a hőmérséklet 18 fok C- A tengerszintre redukált légnyomás 752 mm. Várható időjárás: Hűvösebb idő esőkkel, az Alföldön zivatarokkal, továbbterjeszkedő lehűléssel. A Dunántúlon hőingadozások. Vasárnap lesz a »Nyirvidék utotsó társasutazása Sárospatakra Vasárnap rendezzük utolsó társasutazásunkat- Sárospatakra a már ismert feltételek mellett. Résa vételi jegy ára 5 pengő, mely a Bessenyei-téri (állomáson váltható. Ötvenezer nézője vöít a Szent Jobb körmenetnek A Magyar Kurir jelenti: A Szent István napi ünnepségek a megszokott fényes keretek között folytak le. A Szent Jobb körmenetnek 50' ezer nézője volt. Az ünnepi nagy misét a hercegprímás pontifikálta, amelyen a kormányzó és a főhercegek, valamint az egyházi, társadalmi ás katonai előkelőségek teljes számban vettek részt. 1 Hadnagyavatás a Ludovikán Budapesttől jelentik: Tegnap avatták fel ünnepélyesen a Ludovikán végzett uj hadnagyokat. Az ünnepélyen a kormányzót vitéz Kárpáthy Kamüló tábornok, a honvédség parancsnoka képviselte. A Nautiius Közeledi*? a jégzónához Londonból jelentik: A Nautilus egyre közelebbér ér a jégvonalhoz. A hideg egyre nagyobb lesz. Andréé. Szigetét már elhagyták, ahol kegyeletes megemlékezés^ adóztak a hős kutató és társai emlékének. — Tankönyvekre előjegyzést már elfogad az Ujságbolt. 52? Intézeti felszerelések! Fehérnemüek, paplanok, matracok, törülközők, harisnyák, zsebkendők, előírásos sötétkék szövetek leányok részére, fiuszövetek. Előírásos egyenruhák, felsők ab át ok, blousok mérték után készítve, nagy választékban, legolcsóbb áron szerezhetők be: Ungár Lipót áruházában •••HHHHHHHnnKMBnm Nyíregyházán, Luther-utca 4. szám. Telefon 63. — Alapítási év 1871. 5315—4 1931. augusztus 22. TŐZSDE (A Nemzeti Bank hivatalos árfolyama.) A pengő Zürichben 90 02 és fél. Valuták: Angol font 27 70—28 — Cseh korona 16*84—17*10 Dinár 10'02--i0'12 Dollár 571-25—576 25 Frank 22-60—23*00 Leu 3*40 —3-45 Lira 29 80—30*20 Márka 135-00—136*20 Osztrák schilling 80 05—80'75 Svájci frank 110 50—111*70 lerménvptac: Buza 77 kg. 9.00 ~9'25 Buza 79 kg. 9 30—9*55 Buza 80 kg. 9 40—9'65 Rozs 9 00 - 9 25 Takarmányárpa I. uj 14*75 —15 25 Takarmányárpa II. uj 14*25—14*50 Sörárpa I. 17*00 —19"00 „ II. 16 00—17*00 Zab I. 18 00—18 50 Zab II. 17*50-17*75 Tengeri 16 00 — 16 25 Korpa 10-10—10*20 Határidősök; Buza decemberre 11*11 -11 13 Buza márciusra 12 31 —12*33 Rozs decsmberre 11 10—11*11 Rozs márciusra 12' 12 -12 14 Tengeri májusra 13 53 —13*56 John Barrymore és Gamiíla Holm az Apolló holnapi műsorán Ma pénteken utoljára kerül bemutatásra a tegnap óriási Sikert aratott gyönyörű magyar tárgyú Ufa-film, a »Magyar rapszódia.« Ezt a jubiláris magyar filmet, mely tegnap este 9 órakor érte el Nyiregyházán az Jj'o .előadást, az Ufa teljesen kivonja a forgalomból. Igy Nyíregyháza közönsége, még csak ma pénteken gyönyörködhet ebben a pompás magyar fi'mbpn. Holnap 6zombatoin és vasárnap az Apolló ismét egy hatalmas filmet iktatott műsorába, a »VIHARt< cimmel. Ez a hatalmas hangos, orosztárgyu film, minden eddigi nagy orosz filmet túlszárnyal, Már maga John Barrymore és Cami la Horn e film főszereplői is garantálják ennek a filmnek nagy értékét. Szebbnél-szebb orosz dalok jobbnál-jobb orosz zeneszámok és a Doni Kozák Kórus fogják tarkítani ezt a grandiózus, pazar kiállítású »Eco« filmcsodát. Ugy a rapszódia mai utolsó előadásai, mint a »Vihar« szombat—vasárnapi előadásai rendkívül olcsó helyárak mellett íognak peregni. 15985—931. vgrh. sz. Árverési hirdetmény kivonat A nyiregyházi kir. járásbíróságnak 8460/3—1930. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Dr. Gergely Albert javára 580 P 92 f. tőke s jár. erejéig 1930. évi augusztus hó 8. napján végrehajtás utján lefoglalt és 2000 P re becsült ingóságok, u. m : tehenek, stb. a nyiregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 37077—930. sz. alatt kelt árvorést rendelő végzése 'tövetkeztében Timár község határában, a Vadásszálláson 1931. évi augusztus hó 24. napján d. u. 6V2 órakor nyilvános birói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1931. augu<»'u3 3. Dr. ZATHURECZK' ..^MOS 5316 kir. jb. végreiiajtó.