Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-12-25 / 292. szám

1931. decemter 25. JhfVÍRYlDÍK. m Hajdan és most Széljegyzetek a házasság s:ociofogíájához Kedves Főszerkesztő Ur! Ugy-e már ismer engem arról az oldalamról, hogy bölcs és előrelátó ember vagyok. Hiszen emlékszik rá, hogy adventben már karácsonyi eszmefuttatással mentem b. lapja támogatására és — hiába —fa vér nem váük vizzé, a tarsang is att lesz rövidesen és igy természetesnek fogja találni, hogy én mármost a legfőbb farsangi témával próbálkozom, — a házassággal Azt is tudja a kedves Főszerkesztő Ur, hogy már tui vagyok a negyvenen,és ebben a korban, még a svábnak is meg szokott jönni "az esze egy pillanatra, tehát jómagam, — aki szittya magyarnak tartom magamat — talán már tudok bizonyos életformákat tárgyilagosan mérle-* gelni- Tehát lássunk a dologhoz! A téma nagyon komoly! Irdat

J lan nagy irodalom van. No ne tessék megijedni, nem akarom még az alapvető munkákat sem ismertetni, csak jelzem, hogy a házas-* ság történetével nem kisebb emberek foglalkoztak, mmt Darwin, Letourneau, Lubbock, Morgan, Spencer, Waíiace és Westermarck. AZÍ utóbbi a többek közt ezt mond' ja: »A házasság, általánosan szólva, az emberi faj haladására* arányban tartósabbá vá t.« Irta pedig ezt 1906-ban és én nem tudom, hogy ma, egy negyedszázaddal később 100 százalékos igazság-e ez a megállapítás! ? De nem merengek e felett, mert én tulajdonképen nem is a házasság tartósságát akarom vizsgálódásom tárgyává tenni, hanem azt, hogy milyen lelki hozománnyal ment a régi — mondjuk a háború előtti —. generáció a házasságba és milyennel megy a mai* a régieknek volt-a igazuk, vagy a mostaniaknak, vagy — hogy még. közelebb hozzam a témát az olvasó lelkületéhez — helyesebb-e illúzióval neki menni egy kockázatos házasságnak, vagy teljes tárgyilagossággal, tehát illúzió nélküt kötni meg egy házasságot, amelyből ilyenformán a kockázat már előre ki van küszöbölve? Már látom az olvasók egy részének fanyar arcáról, 'hogy a téma eldönthetetlensége mel ett foglait állást. Rendben van. Én teljes tisztelettel hajlok meg minden okosan indokolható álláspont előtt, dd méltóztassanak egy pár idetartozó megfigyelést é= gondolatot meghallgatni és tessék a cikk elolvasása után hozzászólni. Mi öregek jól tudjuk, hogy a jövendőbelinket, mindig az ügyes harmadik művészies és hatásra szá-t mitó rendezésében láthattuk a szalonban, a társaságban, koncerten, szitiUőadáson és a bálban. A természetes ösztönünk ezt a fényes környezetet meglehetős alkalmatlannak találta, de mert ez közszokás volt, kénytelen-kelletlen beletörődtünk és az éberszemü környezetnek csak pillanatokig lehető kijátszását is, — egyéni boldogságunk mérlegén többre értékeltük, mint a hivatalos ás ünnepies taáikozások hosszú óraszámait. Hogy leendő élettársunkat a maga igazi'— sértő szándék nélkül legyen mondva — hétköznapi mivoltában, mintegy lelki pongyolában megismerhessük, annak minden lehetőségét alaposan keresztül húzta a mindkét nembeli »garde«-k hadtesteinek koncentrált felvonulása. A vőlegény helyzete, csak a miliőben tért ef az őskori vőlegényekétől". A jámbor xfju kapott egy lefátyolozott arát, akinek ismerte a családi viszonyait, számszerű pontossággal ismerte a hozomány értékét, —a menyasszony családja viszont tudta, hogy mi a vőlegény kereseti lehetősége, elő' menetele, karrierkilátása, de a két fiatal lény egymás jellemét csak annyiban ismerte, amennyi a szertartásos találkozások céltudatos burkoítságábói 'kilátszott. Sejtelmük sem volt egymás természetérői és egy hosszú együttélés ezernyi problémájáról és ennek a mesterségesen istápolt ilfuziónak sok hatásos és cifra selymébe volt beburkolva —- a kockázat. Két — szinte — vadidegen egyén kötött házasságot, helyesebben két idegent házasítottak össze. A mai fiatalság egészen más sti'usu életet vezetett be a maga ' számára. Mindenek előtt a nem /érdeke tek gyámkodása alól felszabadították magukat. Ma a „fait accompiic-k korát éljük és ennek az elvnek megfeielőieg, az u- n »hozzátartozók« csak utoljára értesülnek arról, amit a két fiatai mint souverén jogkörükbe tartozó ügyet, rnár egymás közt elintézett. Megismerik egymást hivatásuk gyakorlata közben, a főiskolán, a sportpályán, vagy vafami olyan közületben, ahová a közös érdeklődésük vezeti őket és a felesleges és kellemetlen »harmad'ik« csak akkor kezdheti keverni a kártyát, a-» mikor már késő, vagyis mikor — ahogy mondani szokták — már a viz sem mossa ei a biztos házasságot- Ebben a modem gyakorlatban a házasság már nem sorsj'áték. Egyetlen mai fiatalember sem hagy már zsákban macskát magára sugalmazni és a másik részen.egyet len iiatai lány sem vitorláz be az illúziók sejtelmes fátyolával a házasság misztikus révébe. (Ugy-e szép mondat, k. Főszerkesztő Ur?) A mai rohamsisakos generáció, ha nem is néz mindig bizonyos fanyar fölénnyel a régi emberek házassági módszereire, de atavisztikus felületességekre csak véletlenül hajlik. A helyzet ugy fest, mintha a régi módszerekkei való kapcsolatok teljesen és alaposan megszakadtak volna. A régi tömegform art ások helyébe az egyéni kezdeményezések, egyér.i megoldásai léptek, amelyek a tárgyilagosság, természetesség és főként az önállóság kívánalmai szerint rendezik a legkomplikáltabbnak látszó helyzeteket. Mi öregek ugy 'átjuk, hogy»a mai fiatalság tisztább és bátrabb látással tekint egymás Szemébe, vagy — ne haragudjanak meg a fiatalok | — taián ez a látszat a modern házasságkötések modern ilfuziója! ? Az emberi házasság ezen két legutóbbi formájának, a réginek és az újnak futólagos összehasonlítása — kivált fcgy napilap nagyon is szük keretei közt — csak felületesen történhet. Azt azért mégis megállapíthatjuk, hogy a »régi módi« házasságok százalék szeri/it is sikerültek olyan mérA KARÁCSONY IEGNAGYOBB ÖRÖME m gyári lerakat Katz Miksa nyáregyháza Takaréhpalota. Telefon 3-93. 54S5-? tékben, mint a maiak. A régi »Oair-obscur«, vagy a modern »piain air« csak változó világítási effectusa a múltban és a jelenben lényegileg azonos ténynek. Hanem van a házasság történetének legújabb fejezetében egy egészen forradalmi alakulat — a pajtásházasság! Micsoda Járma van e körűi a kérdés körül az orvosok, pedagógusok és mora'fsták berkei* ben? És amíg az elméleti vita hömpölyög, az érdekelt fiatalság cselekszik. Az idő kiforrja. A kérdés a mai formájában még annyira nyers, hogy mindenféle állásfoglalás csak elfogultsági alapon lehetséges. Az bizonyos, hogy koploma. Ne higyje, hogy ma már aa nem ímponá'- Jöjjön kérem, Kinevezem önt a válialatomhoz... kezdő-.- kezdő fizetéssel. De íehet élni belőle. Lehet. Előleg? Előleget is adok, hogy felöltözzön, hogy •jól-' lakjon. Keli a jó megjelenés, meg mi... már a személyzet miatt 43... a tekintély miatt... no... Aztán behúzódnak egy kapuaiba és ott adja át. ötszáz pengő! Ötszáz! Szédületes! Egy jó vacsora. Meleg ágy. Egy öltöny ruhaFriss borotválkozás. Illatos, uj élet-.- : . f. Vagy máskép. Például most megállana. A zsebébe nyúlna... Érzi, hogy elpirul. Bizonyosan akkor csak azt az öt pengőst venné elő-.Nem, nem- Csak: megáll. És... — Itt van, barátom, aztán most már hagyjon békében végre. Látom, hogy pénzre van szüksége, éhez, ugy-e? Ennyit adhatok..ennyit-.Hát mégis, igy bánna vele...? — Öt pengőt...!? — Mondaná és röhögne a szemébe az öreg urnák, ugy, mint amazok neki, akik a tehetségét boncolgatnák. És végűt lerázták sablonos közhelyekkel. A vállukon keresztül 'beszéltek vele. Engedné az ötpengőst leesm a földre s mondaná: — Uram, hát ön még mindig ennéi a rongy ötpengősnéi tart? E«t ide akarta adni még a körúton. Azóta mennyi minden történt kettőnk között! ön előbb félt tő'em, azután sajnált, azután meglátott! Miért akarja most magát mégis vaknak tetetni és eíhiteni velem és önmagával", hogy nekem pont erre a nyomoruk öt pengősre van szükségem, amivei megválthatom pillanatnyilag a gyomrom kínjait. Az öreg ur hebeg, habog, szégyent magát. — Gondoltam — mondaná —, hogy önt nem lehet öt pengővel megváltani- Gondoltam- Hiszen talán ön az, az a tehetséges fiatalember, akit a titkárom bejelentett. — Ugy-e, ugy-e? Mondta önnek a titkárom, hogy a vélemény... igen, a véleményünk, az kedvezőS mondta, hogy én nem beszélhetek önnel, mert egy államtitkár van nálam... — V ' — Ne nevessen kérem, az igaa voh, az az államtitkár... — Igen, önöknek, a kezdőknek, várniok kéü! Várjon kérem két hetet... A vékony kabátos most már dühbe jön. Nevethetnékje ís van. Egészen az öreg ur mellé szegődik, egészen közei hozzá, hogy az érezze a ziháló, vészes iélekzését, lássa szemében a sikoltást, a menekülés vágyájt s a haldokló álmokat s illúziókat, melyeknek hörgése ott iap

ut a zsebében. A diploma mellett... Nyihogó, halálos nyöszörgés futdokiik a torkában s felkében utolsó erőfeszítéssel döngenek a mondatok. — Két hét! Mi lesz velem két hét alatt...!? Addig én éhen h,. iok! Érti? Éhen! Ne féljen tőlem, mit riadozik, ne nézzen rendőr után, nem vagyok útonálló! A diploma itt van a zsebemben, amiért küzködtem, a tehetségem... — Pénz. Heverő. Halott és felválthatatlan. Eddig még az Volt legalább is. Mert önök nem akarják, önök váratnak, ülve a fűtőtest mellett, a puha székben, az irótasztatnái. Gazdagon és beérkezetten. Sétálgatva és szivarozva. Boldog öregen. Mig én, a .fiatal, az energia, a sóvár akarat, megtorpanok. Megállok. Elpusztulok talán... A finom bundás öreg újra meggyorsítja lépteit s lelkendezve menekül egy ismerőse mosolyához, aki már is a két kezét rázogatja. Megállanak. — Jó, hogy találkozunk. Beszéltem a fiatalokkal s haliom, hogy csődbe jutott a vállaiatod. De hát hogyan is találhattál ki űyet ? Magyarországon tearaktárt nyitni, valódi és eredeti csomagolt teából raktárt. Egyedül teából. Az itt nern megy. Ideáista vagy, öregem. Ideá'ista. De azért ne ess kétségbe. Mondom, beszéltem a fiatalokkal, akik ott lenn a kisvárosban tárt karokkal' várnak. Ne vedd a szivedre azt a bukást. Bolondság volna. Minek mégy te erre a liget félé...? No-no!... ne érzékenykedj. A jói szituált vőd... különben gyerünk be ide, ebbe a kis korcsmába. Elbeszélgetünk. Az öreg ur halványan és fájdalmasan visszanéz. A vékonykabátos ott á'l s kiégett szemekkei bámul utána. Tekintetük találkozik. — Nincs... látod, nincsen nálam mit keresned... — mondaná az öreg. — Még az az öt pengős sincsen, amit pedig olyan nagyon szerettem volna neked odaadm... A vékonykabátos még ott áli egy darabig, áU és nézi a kis korcsma aj'taját. Pecsenyék szaga áraa ki az ajtón. Borgőzös meleg pára. A liget felől fuj a szél. A v ékonykabátos most már még jobban fázik. A fák amott mélységes csendben állanak. Feketék. Mozdulatlanoknak látszók. S emerre, ellenkező irányban a város... A Város!... Hűvös fény-folyam hömpölyög utcáin. Amazok ott siklanak ismeretien életükkel. Szerelmes gondo'áti. Harcos hajón. Karcsú motoroson. S ki veszi észre, ha egy-egy kis íéiefcvesztő összetörik...? LesüHyed. Vészkiáltását ei nyeli a szörnyű fényfolyam. A vékonykabátos megindul. Lábain ól.omcsizmák nőttek. De nem a liget felé megy. Beleveti magát a fényfolyam áradó habjaiba.