Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-05-17 / 110. szám

9 JSÍVÍHYIDÉK. 1931. május 17. aesz a he,lyzet a kis- és nagy községekben? Minket ez a kérdés különösen azért érdekel, mert a város vagyonának "egy igen jelentékeny" része — "Nagykálióban fekszik. A helyzet az lesz a törvénytervezet szerint, hogy a községek két költségvetést fognak készíteni:az egyik lesz a normál költségvetés. Ez öt évre szói és magában foglalja az általános igazgatás, adókezeiés, tűzrendészet!, köz- és állategészségügyi, nép- és testnevelési, szegény és népjóléti igazgatás bevételeit és kiadásait. Itt rendkívüli tételek nem fordulhatnak elő. A személyi járandóságokat az jaüspán, a nem személyi járandóságokat a belügyminiszter havonként fogja utalványozni. A községnek nincs többé adóbevétele; a kereseti adók. bor, hus, szesz, söradó jövedelmek, forgalmiadó részeg sedé.s, házadórészesedés, bírságok, államsegélyek, pótadók többé nem képezik a község jövedelmét, mert ezek ezentúl az Országos Közigazgatási Alapba fognak befolyni. — Ellenben ezen Alap javára első ízben — talán már 1932-re — 30 százalékos pótadót fog az állami költségvetés megszabni. Ez a pótidő a föld, ház, kereseti, társulati és tantiem adók után lesz kivetve. A másik költségvetése a községnek az évenként készítendő önkormányzati'költségvetés. Itt a bevételeket a saját vagyon jövedelmei JSs a kivethető pótadók fogják képezni. Itt is kivethető a fenti adók után 30 százalék pótadó. Amint látható, a városi földek batáron tuü részét a föld- és házpótadóként terhelni, ami nem ijesztő, mert hiszen pl. Nyirpazonyban 100 százalék a pótadó. De nagyon (érinti a város haszonbérlőit a kereseti adó pótlékolása, mert az öszszesen 60 százalékra emelkedő pót adó azt jefentf, hogy haszonbérlőink az eddigi 5 százalék helyett 8 százalékot lesznek kénytelenek fizetni. Ez pedig nagyon sok, főleg most, mikor a haszonbérek — melyek a keresetnek adózás szempontjából való kiszámításánál döntőek, tui magasak a termény értékéhez viszonyítva. Ezt a város haszonbérlői hem fogják tudni elviselni, ami előreláthatólag a haszonbérek csökkentésére és a város bevételeinek apadására fognak vezetni. íj..; Szerintünk ez a helyzet, ez a kilátás ösztökélőleg kell, hogy hasson annak az elaludt mozgalomnak a fel élesztésére, melynek célja a Császár szállásnak Nyíregyházához valő csatolása volt. A he'yzet azzal, hogy a községek a föld- és házadót nem pótlékolhatják immár tetszés Szerint, hogy az eddig őket illetett kereseti adónak csak "egyharmada (30 százalék) felett rendelkezhetnek, lényegesen megkönnyebbedett és a megegyezést sokkal inkább lehetővé teszt'. Az államkincstárral' melynek mindegy, hogy a föld- és házadó Nagykállóban vagy Nyíregyházán fofyik-e be, könnyű lesz megegyezni. Nekünk azonban nem mindegy, hogy a pótadók hozzánk vagy más helyen folynak-e be? E mellett fontos érdekünk fűződik ahoz, hogy földjeink haszonbérlőinek súlyos helyzete nehezebbé ne tétessék. <t * AP AMI ASHAJTÓ!| hm. A magyar dal Irta és a gávai dalosversenyen a Hősök Szobránál elmondotta Györák József ib rányi "ref. lelkész. Ez a nap, amelyet itt ma, a daadi 'felső járás székhelyén, a járási dalos egyesületek egyetértő buzgalommal rendeznek, legkifejezőbben a magyar dal ünnepnapjának mond ható. A magyar dal, ez a bűvös szavú, (ez a gyöngyös ruhájú, arany koronás, gyönyörű tündérkirály leánya, a nemzeti'léleknek ezer éves históriáján át legbeszédesebb szószólójává iett. A századok utfordulóinál, hol borús, hol biz'tató, de mindig küzdelmes magyar élet sorsváltozásaiban, a kiállott szenvedések fájdalmát, majd a reménységnek felpirkanó hitét, a nemzeti aspirációk lángralobbanását, semmi sem tudja annyi megértéssel kifejezésre juttatni, mint a magyar nóta, amelyben benne zokog, mint a holdfényes vizek ezüstös tükrében a csillagok remegése, a fajtánk tragikumának minden bánata és könnye, minden keserve és minden boldogsága. De benne van az egyén életének hullámzó sorsa is: a csalódott és édes szerelem; a liönnyü jkedv és a méla bánat, a virágos ablak, a kolompoló juhnyáj, a kesergő kuruc és a trianoni átok el len öklöt szorító magyar. A magyar dalban minden benne van, ami magyar és emberi; benne van a magyar faj egész ezeresztendős kulturhistóriája és benne van — sajnos — a tévedése és a végzete is, óh, ha benne volna a jövendő ígéretének illatos, édes, aranyvirága is! A meótisí ingoványoktól elindult magyar nagy utat járt be, amig idáig jutott: egykor féfvilágot cibálta rettegő daliás hírétől mai megcsonkított, összetört, rablókézformálta csonka hazájáig. A szabad puszták tivornyás áldomásain büszke, boldog, nagyszerű magyar, ma a gondok kerekébe kötött, vergődő, éhes, egymást maró, Szegény, boldogtalan ember. A puszta virágából csokrot kötő legény, m^ sorsot, embert, életet vádoló keserűséget visz a kedvesének. Szomjas, szűz napfényt, csókot éhező Almokról, vágyakról beszél a színpadon a szereplő. Meséli, hogy mit álmodott. A rendező lehunyja a szemét és maga előtt látja a gyakran megismétlődő álmot, mikor eljön hozzá az, akire csak "félve, csak titkon mer gondolni és ő végig simítja az arcát könnyes boldogsággal, mert még álmában is tudja, hogy ez nem igaz!! A felvonás végén a kékszemű kicsi lány odamegy a rendezőhöz, átöleli a nyakát és megcsókolja sokszor egymásután, a rendező tudja, hogy miért, hálából, mert a próbákon ismerték meg ők ketten egytaást a fiúval. Szünet. A szereplők kivonulnak az udvarra, a tavaszi levegőre, kacagás, diskurzus veri fel' az öreg szinház udvarát, bent pedig a lesötétitett színpadon intézkedik a rendező, hogy melyik kulissza is jö_> jön előre, hogy rendezzék be a harmadik felvonást. Kalapálás, zaj, por, bontják a díszleteket, a rendező fáradtan dől az egyik kuliszszához és nem látja, hogy alól a csavar már fet van bontva, erre a félig felbontott nagy kulissza meginog, de hirtelen valaki erős kézzel megfogja és az erős kar a sietésben súrolja a lány vállát, ki csak azt érzi, hogy valaki magához rántja és erre felnéz, hogy ki az, ki ilyen hirtelen a Segítségére jött és egy perc alatt összefut a szeme előtt az egész színpad. Munkások és kulisszák őrült táncot járnak, a szíve valahol fennt a torkában dobog, a szája száraz fesz az izgalomtól és az ereiben zug-kalapát a vére. Pedig nem történt semmi' egy erős férfikar védőleg keresztül öléit egy leányt, hogy felfogja a ráeső diszletet és ^ez az érintés egyszerre félkavart mindent, amit jó mélyen eltemetett egy bohó leánysziv, a fehér leányálmokat, az ima titkos szavait: »hogy c

sak egyszer, csak egyszer öleljen át a két karja, csak ennyit adjál Istenem, aztán jöhetnek a szürke hétköznapok.« Igaz, hogy csak a véletlen hozta ide őt, gondolja magában, de még igy is gyönyörű volt, igy is köszönöm, mert ennek á rövid pillanatnak a fénye bevilágítja az elkövetkezendő szürke, egyforma napokat... « A férfi, "ki mindezt nem ís sejti, — nevetve mondja, hogy »ugye olyan végszóra érkeztem, mintha csak én is Szerepelnék, remélem • meg van a rendező velem elé- j gedve ?« A rendező meg van elégedve és mosolyogva köszöni meg, mig az arca hol olyan fehér mint a kabátja, hol pedig piros lesz az izgalomtól és ki néz az ajtón át a kék égre és hálától dobog a szive, hogy imáját meghallgatta az> aki ott fönt a fehér bárányfelhők fölött trónol és intézi az emberek sorsát, aki megszánt egy egyedül járó lányt ás juttatott neki a boldogság dúsan megrakott fejedelmi asztaláról egy picike morzsát!! A csengetésre a szereplők bejönnek, már nincs lámpaláza egynek se, pereg a darab, csak egy ideges közöttük, aki most roszszui inti be a világítást és nem tudja figyelemmel kisérni a darabot, csak nézi a mellette alló alakot és a szive kalapál és megérti egyszerre a szerelmes kicsi lányt, aki bátran indul az életnek a párjával és nem fél a szegénységtői, ő is elindulna bátran előre, csak nyújtaná oda azt az erős kezét a férfi. De az az erős kéz most szórakozottan játszik, ami színpadi kelléknek van kikészítve egy kicsi asztalra. Felveszi, megsimítja vele az arcát, gyönyörködik benne, majd leteszi. »Az utunkat most már mindig együtt járjuk« szól a színpadon a szereplő és boldogság cseng a hangjában... A rendező a kis asztalhoz megy és titkon félve, — hogy meg ne lássa senki, — felveszi a virágot és hirtelen fehér kabátja zsebébe teszi mosolyogva, hogy ime az ő magányos útjára is hullt egy kicsi fehér virág... AZ IGAZI HASHAJTÓ szabad, boldog életünkből" jaj hová zuhantunk, jaj, mily mélyre es-i tünk! 1 '•>••; Szobrász hiába próbálná vésőjére venni ezt az ezer évet, merev (lenne a'kő ezer év mozgalma számára. Költő nincs, ki ezt átfogni tudhatná. A történelem is csak évszámok kövébe merevül. A lantosok és az igricek vigyáztak ébren, udvarházakról udvarházakra járnak, eldalolják a dicsőséges és gyászos eseményeket és megőrzik és a regéik nyomán támadt feljegyzések megmentik számunkra az írásbeli hagyományok nélküli korok történetét. Közben kedves, idyllikus jelenetek is akadnaky virágéneknek' valók, amit a várfalak tövében szerelmes trubadurok zengtek a hatytyufehér madonnák ablakai alatt. Hová tünt volna ez a kor, ha a magyar dal meg nem őrzi nekünk az emlékét ? A kuruc kor nagyszerű epopeáját ki "tudná és ki értené, ha fenn nem marad számunkra annak az időnek nóta-aratása? A küzdelem kirobbanásának forróságát, kinját és elszántságát ki tudná kifejezni jobban, mint ez a régi ének: C Ne higyj pajtás a németnek, Akármivei hitegetnek, Mert h;a ád is nagy levelet, Mint a kerek köpönyeged, S pecsétet üt olyat rája, Mint a holdnak karimája, Nincsen abban semmi virtus Verje meg 'a Jézus Krisztus. f A hasztalan ígérgetések, a soha meg nem tartott békekötések kijózanult keserve rettentő megtorlást kiván: —I s már dalba is szövődik a bosszú: . * Fakó lovam, a Mursza, Lajta vizét megússza. Bécs váráig rúgtatom, Császárt ott megugratom. I A vesztett harcok gyászát, a bujdosás könnyét ei"tudná-e mondani valaki hívebben, mint ez a szivekrőt leszakadott könnycsepp: i Zöld erdő harmatát, Piros csizmám nyomát Hóval lepi be a tél Iióvai lepi" be a tél. » 1 < Aztán, — tovább fordufván történelmünk küllője, — Kossuth idejét zengheti-e szó szebben, mint ez a kortörténetet jellemző ének: I Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára. Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája! r Csoda-e, ha a haza atyjának ezt a képét ma sem lehet elhalványítani a nemzet lelkében? Századokat lépő táltos paripámon most Trianonhoz érek. Ki félne tőle, mikor ezernyi ezer gyermek ajkán zendül rnár a riadó szava: 'r Horthy lovát kantározzák Rajta a nyereg, Szép országunk védelmére Indui a sereg! • • Mz ©korit© strandfürdő vasarnap, megngttik