Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-07 / 227. szám
1930. október 7. JiIfímfiDÉK. ínttl LUCIAN 0 ALBERTINI NÉMA FILMJE IU11 • tiz fillérrel olcsóbb belyárakkal az Apollóban. Farszky birta végig. A csatársorban Kozma, Mező baloldal volt igen veszélyes és Bodnár csinált néhány szép lefutást. A gólokat dr Tárkányi lőtte. NyKISE-NyMTK 3:0 (2:0) Bíró: Szabó pálmán. Vasárnap délelőtt játszódott le a mérkőzést, amely, amint előrelátható volt, a NyKISE biztos győzelmével végződött. — A NyMTK csapata nagy elszántsággal védekezett az egész mérkőzés folyamán, amivel sikerült is a vereség gólarányát csökkenteni. A győztes csapatban a sérült Tassy védett, két izben alkalma is volt tudását fenntartani. A védelemben Rubicska és Friedmann biztosan állták meg helyüket. A halfsor csak fokozatosan melegedett bele a játékba. A csatársorból. Hajdú és Benke emelkedtek ki. A Munkások tizenegye minden dicséretet megérdemel lelkes játékáért. Különösen Göcze kapus védése keltett feltűnést. Az első félidő góljainak Berky, a harmadik gólnak Asztalos a szerzője. NyÖTSE—P. MÁV 2:1 (0:0) Biró: Bakó. Erősen tartalékos csapattal állott fel a NyÖTSE és igy győzelmével igen értékes bajnoki pontokat Szerzett. A gólarány még igy is nagyobb lehetett volna, de a csatárok a legnagyobb helyzetekben is hibáztak. A győztes csapat, s egyúttal a mezőny legjobbja Neumann centerhalf volt, ki megismételte a D. KASE elleni kiváló teljesítményét és egyszerre a kerület legjobb centerhaLfjává küzdötte fel magát. Komoly válogatott jelölt. A védelem is jól működött; egy hibát csinált Kiss és ebből szerezte a Máv. gólját. A csatársor a mezőnyben szépen kombinált, de a kapu előtt tehetetlen volt. A ladányiak ambicióval küzdöttek. — Gól nélküli félidő után a 6. percben Kovács szabadrúgásból megszerzi a vezetést. A Máv. Kiss luftját kihasználva, 2 perc múlva egyenlit. Kezdés tán erős NyÖTSE támadásból Hécey és Pelák II-nek közösen megszerzik a vezető, egyben győztes gólt. Pelák II-nek volna még nagy helyzete, de a kapus kezébe lő. Bakó jól vezette a különben heves, de fair játékot. III. ker. FC—Hungária i:i fi:o) Sabaria—Budai Ii: i :o (i:o) Nemzeti-Bocskay i: I (i: I) Vasass—Kispest 3:0 (1:0) Ferencváros—Bástya 2:0 (1 :o) Újpest—Pécsbarnya 3:2 (1:0) Budapesti profi kombinált—Érsekújvári SC 6:2 (5:1) Északmagyarországi válogatott — Kassai kerül, válogatott 3:2 (2:0 HOCKEY MAC—BHE 3:0 (1:0) Passepartoukat isléses kivitelben készit a Jóba-nyomda könyvkötészete f Nyíregyházén, Széchenyi-út 9. sz. — Bulgária népe lelkesen tüntet királya mellett. Szófiából jelentik: Bulgária népe lelkesen tüntet királya és jegyese, Giovanna hercegnő mellett. Tegnap olyan elementáris erővel vonult feí a tüntetők tömege a királyi palota elé, hogy a rendőri kordont elsöpörték. A menet élén a miniszterelnök s a kormány többi tagjai haladtak, majd utánok a polgármesteri kar s az ezrekre menő tömeg keletkezett. — Megjelent a Kecskeméti Faiskola és Magtermelő R. t. jubileumi vagy oktató árjegyzéke. — Készséggel szállít: Gyümölcsfákat, díszfákat, díszcserjéket, rózsákat, élősövénycsemetéket, sima és gyökeres szőlővesszőket bármily mennyiségben. Kívánatra küld árjegyzéket ingyen és bérmentve. — Kecskeméti Faiskola és Magtermelő Részvénytársaság Kecskemét, Széchenyi-tér 6. Díszes és nagyszáma közöoség jelenlétében nyíl! meg tegnap a debreceni Nemzeti Képszalon kiállítása a Korona dísztermében Vasárnap délelőtt (Nyíregyháza előkelő és müveit közönsége adott egymásnak találkozót a Korona emeleti dísztermében, ahol a debreceni Nemzeti Képszalon kiállítása nyílt meg ünnepélyes keretek között. A mintegy kétszáz szebbnélszebb képből álló hatalmas gyűjtemény valósággal az egész magyar képzőművészetet reprezentálja. Mintegy 70 magyar festőművész szerepel ezen a tárlaton több sikerült alkotással, amelyek közül különösen Pál Nagy Zsigmond »Utolsó vacsorá«-ja, Udvary Géza »Csárdajelenet«-e, Margittay »Szivarozó fiu«-ja, Deák-Ébner Lajos »Szolnoki vásár«-a és Gaál Ferenc »Vadvirág« csendélete keltett feltűnést, de állandó sok nézője volt Bruck Lajos, Pálik Béla, Katona Nándor, Komái omi Kacz Endre és Boemm Ritta képeinek. A kiállítás, amelynek gazdagsága vetekedik a fővárosi képkiállitásokkal, tíz napon át marad nyitva s a kiállított képek kedvező részletfizetési feltételek mellett is kaphatók. Belépődíj n,íncs. vasárnapi előadásokon még pótszékeket is be kellett állítani. Gazdaságok részére mindenféle nyomtatványt jutányos áron készít a J Ó B A-nyom d a Nyíregyházán, Széchenyi út 9. Telefon 139. 3D I JSL X$ M. Ka 6450 Premier! 3 napos zónaelőadás! Újdonság! SZIVEK GENERÁLISA Kisérő műaor: AMERILLIS (Mágikus kert) Szánhas ORSZÁGOS KAMARASZÍNHÁZ Igazgató: Alapi Nándor. HETI MŰSOR: Kedd: A templom egere Szerda: Ifjú Pásztor. RÓBERT és MARIAN NE Szombaton este mutatla be zsúfolt nézőtér előtt a kitűnő Alapitársulat uj csapáson járó színmüvét, a Róbert és Marianne-t. A 3 felvonásos játék megérdemelt sikert keltett. Meséje nem sablónos, mindennapi és a darab szépségét csak emeli Kosztolányi Dezső kitűnő forditásaá. Az Alapi társulat vendégszereplése óta talán éppen szombaton nyújtotta a legjobb előadást. Most is meg kell dicsérnünk a kitűnő összjátékot, amely valóban fővárosi nívójúvá teszi az Országos Kamara Szinház előadásait. Az együttesből messze kimagaslik Alapi Nándor, akinek Róbert egyik legjobb szerepe és ez az alakítása méltó volt a »Minden jóra forduk Martini Lori-jához és »Az ördög cimborája« Richárdjához. — Szepessy Edit szubtilis, finom játéka Marianne szerepében igen jól érvényesült. Mihályi Mária mint mindig, ezúttal is kifogástalan alakítást nyújtott. Kisebb szerepeikben jók voltak: Witt Böske, Ihász Lajos és Füredi József. Vasárnap délután »A Beleznayasszonyok«-at ismételte meg a szinház, este pedig másodszor került színre a Fruska. A kitűnő vígjáték tegnap is osztatlan elismerést keltett. A közönséget állandó derültségben tartotla Patrícia ártatlan cselszövése. Hajnal Betty tegnap is kitűnő volt. Miskey Józsefet — mindig örömmel látjuk a színpadon. Nagyon jó és szimpatikus színész. A többi szereplők is jól megállották helyüket. Örömmel látjuk, hogy Nyíregyháza kulturközönsége a nehéz gazdasági helyzet ellenére is naprólnapra jobban méltányolja az Alapi társulat előadásait. A szombati és TŐZSDE, A pengő Zürichben nyitáskor 90'20 zárlatkor 90'24 volt Valuták : Angol font 27.73—88 Cseh korona 16.86—16-98 Dinár 10.04 — 10.11 Dollár 57 T50—573-50 Frank 22.30—60 Lsu 3.36—340 Lira 29.80—30.10 Márka 135.60—136.20 Osztrák schilling 80.35-80-75 Svájci fraak 110.75—111-25 Terménvpiac: Buza 78 kg. 15 35 —15*55 Buza 80 kg. 15 60—15-80 2ozs 8-35 —8'55 Takarmányárpa I. 12-50—13.25 „ IL 12 00—12-25 Sörárpa I. 18"50—20'00 II. 14-50—14-75 Zab I. 15,50—16.50 Zab II. 15 00 — 15-25 Tengeri 14'95—15'00 Korpa 7-10—7-20 Repce uj 26'15—26*50 Köles 11-00—H-50 Határidősök: Buza októberi zárlat 15'65—66 Buza márciusra 16*65 — 66 Buza májusra 17 05—06 Rozs októberre 8'92—94 Rozs márciusra 9 80—81 Tengeri májusra 12-80—82 Tengeri transit májusra 11-55—60 ONOGRAi! .iV iÜ A 2 zi | ÉS ZÁSZLÓSZALLAOOK HÍMZÉSE A LEOJUTÁNYOSABB ÁRON KÉSZÜLNEK VÁSÁRTÉRKÖZ- 10. SZ. ALATT LEGÚJABB DIVATLAPOK AZ UJSÁGBOLTBAN