Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-01 / 222. szám
SZÁLL A NÓTA... RÉNTEKTÖL AZ APOLLÓBAN Sikeres akció a fagykárkölcsönök meghosszabbításáért A mult évi fagykár után a földmüvelésügyi minisztérium megbízásából az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartóz^ szövetkezetek mintegy 4 miüió pengő kölcsönösszeget osztottak ki a fagykárosult gazdák között. E kölcsönnek lejárta ez év szeptember végén van. A terményárak nagymérvű fecsökkenése^ valamint a gazdák egyéb fizetési kö-. telezettségei miatt a tiszántúli, gazdaérdekképviselete* ismételten kérték a kölcsönnek további egy évre való meghosszabbítását s ugyanez a kívánság jutott. kifejezésre a Debreceni Gazdasági Egyesület szept. 17-iki nagygyűlésén is. A debreceni gazdagyülés után Vásáry 'József felsőházi tag, g. e. alelnök személyes érintkezést keresett Mayer János földmivelésügyi miniszterrel^ aki előtt feltárta a tiszántúli gazdatársadalom súlyos helyzetét s többek között kérte tőle a fagykárkölcsönök meg-, hosszabbítását is. Szept. 20-án ujs ra beható tárgyalásokat folytatott Mayer miniszterrel*, aki ez alkalommal "közölte vele, hogy megértve a Tiszántúl" gazdáinak a helyzetét, a pénzügyminiszterrel abban állapodtak meg, hogy általánosságban engedélyezik a fagykár kölcsönök kétharmad részének további egy évre való meghosszabbítását, vagyis akiket a hiteiszövetkezetek hitelképeseknek találnak, azoknak ezúttal egyharmad részét kell kölcsönüknek visszafizetni, a további kétharmad rész befizetésére 1931. szeptemberéig haladékot nyernek. MAGYAR FILM • MAGYAR NÓTA CIGÁNYZENE MAGYAR SZEREPLÖK SZÁLL A NÓTA... JSTVÍRYIDÉK. Leszúrtak egy EfírssélésI munkást a Eossnth Szombaton este 11 órakor azt jelentették a nyíregyházi kir. államrendőrség központi ügyeletén, hogy) a Kossuth-utcában, a Zöldfakocsma előtt egy súlyosan sebesült férfi fekszik, aki azóta talán mái; meg is halt. A rendőri bizottság azonnal kiszállt a helyszínre és | egyidejűleg értesítették a mentőket' * is. A helyszínen a bizottság meg- • állapította, hogy a sérült Kahán | Kálmán nyirszőllősi munkás, akit a korcsmában szóváltás közben egyik ittas társa sebesített meg. A sebesültet, akit a balvállán szúrtak meg, beszállították az Erzsébet-közkorházba. A rendőrségen elő állított munkások nem tudtak felvilágosítást adni a szurkálás részleteiről, mert mindnyájan ittasak voltak. Az október 18-án kezdődő Magyar Hét mozgalmában nagy lelkesedéssel vesznek részt a nyíregyházi iparosok is. A Magyar Hét nyíregyházi eseményeit előkészítői értekezleten megjelent ifj. Tóth Pál ipartestületi elnök is, aki a rendező bizottság intencióinak megfelelően bejelentette, hogy az iparosság készséggel csatlakozik a Magyar Hét mozgalomhoz. A szervezőbizotság az iparosokt részvételének legmegfelelőbb formájául a külföldön is szokásos felvonulást választotta. Október 22-én délelőtt 11 órakor vonulnak fel az iparosok. Virágokkai diszitett, céhládás szekerek sora jön zeneszóval, látható szimbólikus formákkal és csoportokkal. ' Az iparos-felvonulás a Magyar Hét egyik legérdekesebb látványos sága lesz. á Kossntkreálglmnázmm nagytermét zsofolásig megtöltő közönség lelkesít tapsét között tartotta táborzáré ünnepélyét a 88. Szabolcs eserkészcsanat Gyula diák Szabolcsban Rendkívüli irodalmi szenzációja lesz a szabolcsi irodalomszerető közönségnek. Az országosan ismert és általános szeretetnek örvendő Gyula diák december hónapban meglátogatja mindazokat, akik barátai a jó könyvnek és akik szeretik a hangulatos költeményeket. f Joggal kérdezheti bárki is, hogy miként határozhatja el magát egy iró^ még ha olyan népszerű és olvasott is, egy ilyen költséges kirándulásra? Á kétségeskedőket sietünk megnyugtatni és felvilágosítani. hogy nagyon egyszerű e költséges* ut megoldása. Ugyanis decemberben jelenik meg Nyíregyházán és Szabolcsban a Nyirvidék Karácsonyi Könyve, melynek díszes írói galériájában előkelő helyet foglal el Gyula diák költeménye és e költeménye révén a Nyírvidék karácsonyi ."könyve keretében vonul be a szabolcsi'muskátlis ablakú hajlékokba, hogy ujabb híveket szerezzen eddig is hatalmas tábora növelésére. A Nyírvidék karácsonyi könyvét nemcsak régi előfizetőink^ hanem mindazok megkapják teljesen díjtalanul,. akik október elsejétől előfizetőink sorába lépnek. Az ev. Kossuth reálgimnáziumi , tanulóifjúságának cserkészcsapata, I mint ismeretes, a nyáron Kozákj István parancsnok vezetésével az Érhát tanyától 3 kilóméternyire levő füzesben a Tisza partján tartotta meg táborozását. A táborban) 32 cserkész vett részt, akikre a parancsnokon kivül Szilágyi Károly és Ratkó Ferenc segédtisztek ügyei tek fei. A cserkész-szokáshoz hi1 íven, a csapat tegnap, vasárnap délután 5 órakor tartotta a tábori életről szóló beszámolóját, amely nagyon kedves, csáknem családias hangulatot teremtett a cserkészfiuk s a termet zsúfolásig megtöltő érdeklődő szülők között. Az ünnepélyt a cserkészindulói éneklése után Teltsch Kornél igazgató nyitotta meg. A következő) percek nagyon forró sikert hoztak két apró kis cserkésznek^ Solymossy Mártonnak és Horthy Györgye nek, akik közül Solymossy zongorajátékkai és kísérettel, Horthy pedig csellószólójával tettek tanúbizonyságot zenei neveltetésük sikerérői. A kis intermezzo után Ko j zák István parancsnok számolt be a nagytábor lefolyásáról, egyes; kedves epizódról, egy nap programmjárói és étlapjáról, amelyet szinte hitetlenkedve, s talán irigykedve is fogadott a közönség. —1 Lendületes beszámolója végén kiosztotta a legjobb szolgálatot teljesítő cserkészek között a szokásos emléklapot. Emléklapot kapott a három őrsből Török László, Stark Géza és Magics Elemér, ezenkívül nyilvánosan mondott köszönetet a parancsnok két segédtisztjének s a három őrs vezetőinek Mikler Sán, dórnak, Tamáska Endrének, és Mauritz Sándornak. A két hétig tartó táborozást junius 19-én mozgótábor követte, amelyben egy őrs vett részt. AJ mozgótábor utvonala a következő volt. Nyíregyházától Abaujkérigí vonaton mentek, onnan gyalog Gibárt, Boldogkőváralja, Ohuta, Középhuta, (Jjhuta, Tolcsva, Sárospatakon át Karádig, ahol felültek a kisvonatra s ugy folytatták ut-t jukat Nyíregyházáig. A parancsnoki beszámoló után Nagy Ákos zongorázott operarészleteket majd kezdetét vette az imitált tábortűz, amelynek keretében piros fénnyel megvilágított rőzsehasábok körűi elpihenve, dallal, mókákkal, komoly költeményekkel szórakoztatva a közönséget, ízelítőt adtak abból az életi bői, amely a tábortűz körül folyt minden este. Krecsák Kálmán, Török László, Bata Miklós s a ,müsoE végén Kozák parancsnok és "Ratkó segédtiszt mulattatták a közönséget. Hét óra volt, amikor az imitált tábortűz is kihamvadt s az őrsvezetők jelentéseinek megtétele után áhítatos csendben együttj imádkozott a közönség is a pihenni térő cserkészekkel. Szinte megtévesztették az embert a cserkészfiuk. S mikor gyors futásban elvonultak a pódiumról, amint a függöny lassan-lassan összement, két cserkész jelent meg a tábortűz mellett, akik lassú léptekkel, mint az igazi táborban, megkezdték az őrszolgálatot. A következő pillanatban felgyúltak a lámpák a díszteremben s egy; szerre vége fett a varázsnak. A cserkész mamák, akik már hallottak egyet s mást a cserkészéletrői. nem azon panaszkodtak, hogy két órát kellett ülniök, hanem azt sajnálták, hogy a kávéfőzést s egyéb nagyon kedves cserkészjátékokat nem mutatták be a fiuk. — Majd sor kerül egyszer erre is. GJJÖZÖDJÉK NCÖ arról, hogy a legdivatosabb, legszebb és legolcsóbb őszi NŐI KALAPOT WALÜ6RN6 kalapszalonjában vásárolhat. Alakítást, javítást, díszítést és vasalást olcsón vállal. Lutherutca 20. szám. Lova s Kovács-ház. (Tanulólány f elv étetik) 1930. október 1. A MAGYAR DALOK ÉNEKES FILMVÁLTOZATA SZÁLL A NÓTA... AZ APOLLÓBAN Kizárólagos joggal kötötte le a Diadal „az elsodort asszony"-* Még mindenkinek élénk emlékezetében él az elmúlt évek leghatalmasabb, legtökéletesebb Emii Janmngs-fiimje: »Az elsodort ember<í. Most aztán hosszú évek múlva meg született »Az elsodort ember« testvér filmje, »Az elsodort asszony«. A két film alapmotívuma megegyezik. A történet, a meseszövés, rendezés és a megoldás azonban teljesen más. Az elsodort asszony-on meglátszik, hogy a két film keletkezése között több esztendő műit el, amely idő alatt a fíimtechnik? óriási lépéseket tett előre. Ha valamikor Emil Jannigsnak »Az elsodort ember«-e volt a legkimagaslóbb fiiesemény, ugy ma ugyan ezt mondhatjuk Pola Negii legújabb, legszenzációsabb attrakciójáról, Az elsodort asszony-rói. —• Az elsodort asszony megalkotása óriási összegekbe került s igy elképzelhető a Diadal nagy áldozatkészsége, amikor ezt a monumentális filmet kizárólagos joggal 'kötötte le Nyíregyháza közönségének. Az elsodort asszony Bebe Daniels vígjátékával, »A moziriporter«-rel együtt csütörtökön d. u. 5 órakor kerül bemutatásra a Diadalban. Ma és holnap szerdán A? alvilág' réme njarad műsoron A vadon gyöngye c. cowboy attrakcióval, zónahelyárak mellett. A „Régi dal" nagy sikere az Apollóban Ki he hallotta volna hírét Tauber Richardnak — a világ legnagyobb jövedelmű tenonstájának, a kinek egy-egy fellépését százezer, egy-egy gramofondalát pedig tízezer márkával fizetik. Tauber Richárd világmárka, akinek slágerdalait a gramofon tölcsérén át — mind az öt földrészen ismerik. — Hogyne érdekelné tehát a közönséget a nagy német kamaraéne 4 kesnek első hangos filmje, amelynek muzsikája a Tauber-slágerekre van felépítve s amelyen nem csak halljuk a kristálytiszta Tauber dalokat, de látjuk is őt magát a nagy színészt a legkitűnőbb alakításban. Nyíregyháza zeneértő publikuma nagy örömmel fogadta az Apolló tegnapi premierjét, amelyen Tauber Richardnak grandiózus hangosfüror filmjét, a »Régi dal«-t mutatta be a filmszínház áldozatkész vezetősége. Az illusztris hangos filmnek további nagy sikerét már a tegnapi bemutató biztosította. Az Apolló legközelebbi szenzációja a »Száll a nóta« c. fiimérdokesség. Ez a film sem ^ nem talkie, sem nem szkeccs, hanem valami egészen uj dolog. A magyar aalköltészetnek csillogó gyöngyszemei "fognak megelevenedni a vásznon s a nótákat hozzá Császár Teri és Kelemen Lajos személyesen énekelik cigányzene kísérettel. Ez a nagyszerű újdonság péntektől vasárnapig lesz műsoron az Apollóban rendes helyárakkal. POLA NEORI néma filmje kibővített szalonzenekarral szebb, mint a hangos a Diadalban. Nyíregyháza iparosai rnozgé Kiállítással vonulnak fel az október 18-án kezdődé Magyar Hét-en