Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-20 / 42. szám
4 jNtlrfRYiüéK. 1930. február 20. hogy a nyiregyházi építtető közönség ezekre a kontárokra na gyon sok esetben érzékenyen ráfizetett? Én magam is e sorok írója több esetben voltam törvényszéki szakértő és voltam az épittető feleknek is szakértője, amikor kétségbeesetten panaszkodtak, hogy most mitévők legyenek ? Az uj épület készen áll be edve, de az ácsmunka lehetetlensége miatt lakhatási enge délyt a mérnöki hivataltól nem kapnak, menjek és vizsgáljam meg, hogy most mit lehet tenni ? Bizony le kellett bontatnom és újonnan megcsinálnom, amelynek költsége nagyon keservesen érintette azt az épittetőt, aki már egyszer késznek hitte épületét. Sok esetben a faanyagszámla kiizzadása azoknak az építtetőknek nagy gondot okoz, akiknek kontárok végzik a munkáját, nagy értékű felesleget fizetnek azáltal, hogy a kontárok az enélkül is drága faanyagot szaktudás hiján agyondarabolják, ugy hogy az igy mutatkozó felesleg mint csak tűzre értékes igen drága tűzifa, a kontárok padlására vándorol, igy a munkabérkülönbözetet triplán fizeti meg az építtető. Ezek uán elhiheti, hogy igen is vannak kontárok. Tudja-e ön, hogy igen nagyot tévedett, éppen azért Írtam cimül cikkemnek azt a latin feleimet, amelynek értelme az, hogy „tévedni emberi dolog'', hogy ön máskor ne hagyja magát tévedésbe ejteni, mert hiszen igaz, hogy tévedni emberi dolog, de nem tudni: szamárság. Majd amidőn incognitóját felfedi, még egyebekre is ki fogom önt oktatni pl. arra is, hogy a Czihály János-féle emberek olajozott agyszerkezetét mi már nyiregyházi képesitett ácsmesterek annyira ismerjük, hogy azon elkövetett rövid cikkecskét a leghazárdabb gondolatmenetünk mellett sem imputálhatjuk Czihálynak. Ha pedig ön továbbra is homályban akar maradni, maradjon homályban, ami önt erre a helyre méltóan predisztinálja és mielőtt az örök homályba költözne, ne cikkezzen olyanról, amihez nem ért, ehelyett szálljon magába és mondja el a mea culpát. Tisztelettel Jakab Kálmán • Magyar Ácsmesterek Országos Szövetségének elnöki tanácstagja a fenti szövetség Nyiregyháza és vidéke ácsmesteri csoportjának elnöke. A téli Iskolalátogatás sorrendje az ág. h. ev. tanyai Iskolában 20-án 8—10 órakor Nádasibokor tanyán (Estók József, 10—12 Magyar Tamás b. (Hook Oyula), 8—10 Puposhalom b. (Szántó Jenő), 10—12 Sipos b. Fodor Gyula). 21 én 8-10 Benkő I. b. (Korenyné Algöver Irén), 10-12 Benkő 11. b. (Koreny Oyula). 8—10 Halmos b. (ifj. Prékopa István), 10 12 Antal b. (Bohusné Soltész Anna). 24 én 8—10 Rozsrét b. (Mikler Sándor), 10-12 1. Manda b. (Prékopa József), 8-10 II Manda b. (Arany Qyörgy), 10—12 Bálint b. (Krecsák Jolán). 25 én 8—10 Felsősóskut 1. (Petrikovics Lajos), 10-12 Felsősóskut II. (Pajor Mihály), 8-10 Jakus b. (Garay József,) 10—12 Szarvassziget fFíedler Ferenc). 26-án 8—10 Kisteleki I. (Péter Irma), 10—12 Kisteleki II. (Benkő Imre), 8-10 Felsősima (Szigeti Sándor), 10-12 Újtelek (Buna István). 27-én 8-10 Salamon b. (Soltész István), 10—12 Súlyán b (Fiedler János). A zárjelben foglalt nevek az egyes iskolák tanerőit jelzik. A Diadal Mozgó a nyomorenyhítő akció javára rendezi holnapi előadásait A Diadal Mozgó vezetősége, amely mindenkor tanújelét adta áldozatkészségének, elhatározta, hogy a holnapi, csütörtöki három előadás jövedelmének 20 szazaiékát Nyíregyháza szegényeinek juttatja. Reméljük, hogy Nyiregyháza város mozilátogató közönsége megértő támogatásban fogja réNapi hírek KISNAPTAR. Február 19 csütörtök. Ro n. kath' Aladár. Qrö. kat. Leó. ProtÁlmos. Izr. Sebath 22. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Nincs előadás. APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: A szibériai bilincsek. (5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Vetélytársnak (5, 7 és 9 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: zárva. Stabolcsvártnegyel Jőta-Muzenm: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át sa Osgyáni és Töröík gyógyszertárak tartanak ügyelati szolgálatot. VÁSÁROK JEGYZEKE. Február 20-án. Tét. Kirakodóvásár : Bajaa. Február 21-én. Csenger, Veszprém. Állatvásár: Földeák. Marha- és sertésvásár : Szarvas, Február 22-én. Újpest (bizonytalan), Lenti (sertésvásár nincs). Kirakodóvásár: Földeák. Lóvásár : Szarvas. Marha- és sertésvásár : Szekszárd. Rádió-műsor. Budapest. Csütőrtöí. 5.15: Hangverseny. ^ 9.15: Hangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangvarsany folytatása. ii. 10: Nemzetköri vizjelző szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. szesiteni a Diadal Mozgó vezetőségének nemes akcióját s mi nél tömegesebben fogja látogatni ezeket az előadásokat, amelyeken Ohnet egyik legjobb regényének, „A vetélytársnők" nek a filmváltozatát játsszák, Korda Mária főszereplésével, elsőrendű kisérő műsorral. 10.30: Időjelzés, hirek. Utána: A hangv. folytatása. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, idő járás jelentés és hirek. 12.05: A Mandits scafotutenekari hangverseny. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és vii állásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci áraik és árfolyamhirek, 4: Rádió Szabad Egyetem. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés és hirek. 5.15: A földmivelésügyi minisetérium rádióelőadása. 5.40: Citeiahangverseny. 6.55: Angol nyelvoktatás. 7.30: A m- kir. Operaház előadása. Poldini : Farsangi lakó dalom. 10.35: Időjelzés, hirek. Utáíia: Pertis Jenő és cigányaccekarának hangversenye. Ma, utoljára JOHN GILBERT Városi Mozgó. — Halálozás. Özv. Kain Al bertné, néhai Kain Albert mérnök, Máv. felügyelő, a Ferenc József-rend lovagjának özvegye hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. Hült tetemét hazahozzák. Temetése holnap délután fél 3 órakor lesz az izr. temető halottas házából. — Díszközgyűlés lesz a vármegyeházán. Március 1 -én a vármegy® törvényhatósági bizottsága díszközgyűlést tart, amelyet a kormányzói jubileum alkalmával hív össze dr. Erdőhegy Február hó lf-20, szerdán, «sütörtökön Vetélytársatok (MADONNA ODER DIRNE.) .{Ucca leánya.) Ohnet világhírű csodálatos szépségű regényének filmváltozata 10 feiv. Főszereplők: Korda Mária, Hans Adalbert, V. Schlettow, Hans Albers, Gertrúd Arnold és Paul O tó. Kísérő műsor: Bsrnák előnyben, 2 felv burl Hei'igenblut és Königsell környéke ismertetöfilm. HÍRADÓK Lajos főispán. Nyiregyháza város képviselőtestülete is díszközgyűlésen ünnepli a kormányzót. Testvér, — kit a jó Isten dolgozó két kézzel, fáradságos munkád gyömölcsének élvezésével, életörömmel megáldott, kinek megvan a mindennapi kenyered, Testvér, láttál-e már rongyokba öltözött, sovány ványadt arcú kis fiúcskát az utcasarkon, amint könyörögve kér tőled pár fillért alamizsnaként, mert még az nap nem evett?! Álltál-e már durvalelkü férfitől elhagyott nehéz beteg asszonynak szalmavackon vetett ágya mellett dohos istállóban, amint négy gyermeke sirva könyörög tőle egy harapás kenyeret?! Nézted-e már ily közelről a nyomort? összefolyt-e könnyed a tehetetlen kinban szenvedő édesanyával, összeszorult-e torkod a kitörő sirás érzésétől ? I Pedig van szived, küldenél is a szerencsétlennek, de ugy elfoglal napi munkád gondja, hisz az élet ma reggeltől estig nehéz robot! S van is rá mód. hogy mosolyt deríts a kis ártatlan elhagyottakra, közvetítő kéz is van, mely elviszi adományodat méltó helyére, hogy örömmé varázsold a keserű könnyeket. Ez a közvetítő kéz a Nőegyletek dolgozó asszonyainak keze. Leleményességük mindig megtalálja az utat Hozzád, egyik bált 'rendez, másik uzsonnákat ad, az Ev. Nőegylet vig műsoros előadásra hiv, máicius 1 én a Kossuth gimn, tornatermébe, ahol a kacagtató műsort vig házi tombola és büffé követi, belépő dij nélkül, a tea és finom házi sütemények megváltott filléreiből pedig az élet nyomorultjainak önkénytelenül is áldott támogatója leszel! — A Szabolcsvármegyei Turáni Kör február hó 27-én, csütörtök délután 6 órakor egyesületi helyiségében rendes évi közgyűlést tart. Közgyűlés után este 8 órakor a Korona szálló emeleti kistermében a hagyományos turáni vacsorára gyűlnek össze a tagok és családtagjaik, ahol a serlegemlékbeszédet Prőhle Vilmos egyetemi tanár mondja. Egy teríték ára 4"50 P. Vacsoraelőjegyzések az egyesület helyiségében. --•- Tánctanitásl jelentés. Kálmán Éva táncta'nárnő értesiti a tisztelt közönséget, hogy március hó 1-én tavaszi tánctanfolyamot nyit gyermekek, diákok és felnőttek részére. Beiratkozni lphet Bethlen u. 16. sz. alatti tánciskolájában. 848 - 2 — A Ref. Nőegylet Leánycsoportjanak felhívása Folyó hó 20 án, csütörtökön [délután a rendes munkadélután keretében Fehér Gábor tanár úr tart előadást. Kérjük leánytestvéreinket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Elnökség. 2x — Csütörtökön és pénteken szünetel a Városi Mo2gó. Csütörtökön és pénteken „A mámorkeringő" c. beszélőfilm szerelési munkálatai miatt a Városi Mozgóban nem lesz előadás.