Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-20 / 42. szám

1930. február 20. BKII»il !• I imiMIIMIMiailW l'l IBIIIIIIIIIIlillHSM — Műkedvelői eíőadis Ib­rányban. Február 15-én és 16-án este az ibrányi „Levente Egyesü­let" igen szépen sikerült, meg­ható és a hazafias szellemet erő­sítő előadást tartott. A pontosan és lelkesen betanított műkedvelők nagy sikerrel adták elő Nyáry Andor a „Levente" cimü ízig­vérig hazafias darabját. A gondos és kifogástalan betanítást Bakó András ref. tanitó végezte. A da­rab kezdettől fogva végig lekö­tötte a hallgatóság figyelmét, ami­ben igen nagy része volt a kitű­nően játszó műkedvelő gárdának és a pontos, lelkiismeretes be­tanításnak. — Értesítés. Kálmán Éva tánc­vizsgája f. hó 22-én 9 órakor lesz a Kereskedők és Gazdák Körében, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja. 883-1 — Politika és közgazdaság. Ezen a címen fog előadást tar­tani március 2-án, vasárnap dél­után 6 órakor a Kereskedők és Gazdák Körében Halasi Fischer Ödön. Nagy érdeklődéssel fogad­ták városszerte a hirt és meggyő ződésünk, hogy a Kereskedők és Gazdák Körének terme szűknek fog bizonyulni az érdeklődők be­fogadására. Fischer Ödön egyike legügyesebb szónokainknak, aki beutazta Európát, közgazdasági tanulmányaiból és ismereteiből fog ez alkalommal Nyíregyházán is bemutatót adni. Fischer Ödön igen előkelő helyet foglal el Bu­dapest közgazdasági életében is. Hogy számos hivatala és tisztsége közül csak kettőt említsünk meg: ő a Cobde n-szövetség elnöke és az Omke-nek alelnöke. A Cob­den-szövetség vezérkara lekíséri nyíregyházi útjára elnöket és igy nemcsak az értékes előadás, de az azt követő ünnepi vacsora is bizonyára felejthetetlen lesz a nyíregyháziakra nézve. Már előre felhívjuk olvasóink figyelmét az értékes előadásra. — Lnkner Béla eidadesa a Tiszántúli Sötők Szövetségé­nek közgyűlésen. A Tiszán­túli Sütők Szövetsége márc. 2-án Debrecenben, a Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében közgyű­lést tart, amelyet Sesztina Jenő kormányfőtanácsos, iparkamarai elnök nyit meg. Az előadók kö­zül szerepelnek dr. Radó Rezső iparkamarai főtitkár, dr. Harsányi Imre, dr. Olasz Vilmos, dr. Di­czig Alajos iparkamarai titkárok s Lakner Béla nyíregyházi pék­iparos is, aki az öreg sütemény és kenyércseréről fog értekezni. A közgyűlés után társas vacsora lesz az Arany Bika-étteremben. J&ÍRYIDÉK. mmmmmmmmmmmima •• m Ha 89 fillérért felad egy 10 szavas apró hirdetést a Nyírvidékbe, melyben kiadó laká­sát hirdeti, lakását a lakáskeresók oly tömege keresi tel, bogy azok közül feltétlen kiválaszthatja, az önnek megtelelő lakót. Tüsesvérű lovainak áldozata lett egy tiszakanyári gazdálkodó (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Nagy Lajos tiszakanyári gaz­dálkodó még a mult hó 17-én gyanús körülmények között meg­halt. A vizsgálat megállapította, hogy előző nap Nagy Lajos lovai megbokrosodtak az országúton egy gépkocsitól. A vadul száguldó lovakat Nagy képtelen volt megfékezni és egy hirtelen kanyarodónál a szeren­csétlenség bekövetkezett. A sze­kér a gyors fordulattól felborult és Nagy hatalmas ívben a mély árokba zuhant és oly súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy néhány órai kínlódás után meghalt. A nyomozás megállapította, hogy gondatlanság a szerencsétlenségért senkit sem terhel, mert Nagy lovai annyira tultápláltak és tü­zesvérüek voltak, hogy a legki­sebb zörejre ijedten horkantak fel. Nyíregyházán keresnek egy lopott Bolls Roys antót A Nyírvidék tudósítójától Ma délelőtt a nyíregyházi rend ó'rséget rádión értesítette a bu­dapesti főkapitányság, hogy fo­lyó hó 16 án Budapesten isme­retlen tettes ellopott egy K. 1463 jelzésű B. Rolls-Royce gyártmá nyu, 7 üléses, nagy, vörösszinü autót. A kocsi hátsó részén uta zóláda van két pótkerékkel. Felkérjük a közönséget, hogy amennyiben valaki hasonló le­írású autóval találkozik, jelentse a rendőrségen. ITÍeghivó. A Szabolcsvármegyei Turáni Kör Általános Közművelődési Egyesület 1930. évi február hó 27-én (csü­törtöi) délután 6 órakor egyesü­leti helyiségében rendes évi közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Főtitkári jelentés. 3. Pénztári kimutatás és szám­vizsgáló bizottsági jelentés az 1929. évről. 4. Költségvetés az 1930. évre. 5. Megüresedett tisztviselői állás betöltése. 6. Esetleges indítványok. Nyíregyháza, 1930. február 18. Dr. Klekner Károly 884 elnök. — Diósgyőri levélpapír doboz­ban, elegáns, magyar, finom, ol­csó. Kapható a* Ujságboltban. — Grammofonok, lemezek 12 havi részletre kaphatók az Újság­boltban. rnmsmst Nyíregyháza megyei város pol­gármesteri hivatalától K: 1283-1930. Versenytárgyalási hirdetmény. Nyíregyháza város alólirott' polgármestere zárt írásbeli ver­senytárgyalást hirdet Nagykálló község határában a császár­szállási pusztán fekvő kb. 800 magyar holdas u. n. „Jármy" tanyai birtokának 1931- évi ja­nuár hó 1. napjától 12. eszten­dőre leendő haszonbérbe adá­sára. Az ajánlati feltételek Szent­pétery' Endre pénzügyi tanács­noknál megtekinthetők és dara­bonkint 5 pengő kiállítási költ­ség ellenében megszerezhetők. Az ajánlat benyújtói megelőző­leg 8000 pengő bánatpénzt tar­toznak a város házipénztárába befizetni, amelyet az ajánlat el­fogadása esetében a bérleti szerződés megkötésével egyide­jűleg egy félévi haszonbér ősz­szegének megfelelő készpénz­biztositékra kell kiegészíteni Az ajánlatok, a feltételek ta­nuk előtti aláirása és a bérösz­szegre vonatkozó rovat kitöl­tése után a bánatpénzbefizetését igazoló házipénztári elismer­vénnyel együtt lepecsételt borí­tékba helyezve legkésőbb folyó évi március hó 21 napjának déli 12 órájáig Szentpétery Endre pénzügyi tanácsnoknak adandók át, amikor azok azon­nal fel lesznek bontva, a fel­bontásnál az. ajánlatok benyúj­tói jelen lehetnek. Később be­érkezett, vagy táviratilag feladott ajánlatok figyelembe nem vehetők. Az ajánlatok benyújtói mind­addig kötelezettségben marad­nak, amig a város az elfogadás tekintetében nem nyilatkozik és őket az ajánlati feltételek alá­irása szerződés erejével köte­lezi. A város fenntartja magá­nak azon jogot, hogy az aján­latok közül szabadon választ hasson, vagy azok egyikét sem fogadva el, uj versenytárgyalást tarthasson Nyíregyháza, 1930. febr. hó 18. Dr Bencs Kálmán s k. m. kir. kormányfőtanácsos 885-2 polgármester. Simkovics András hentes Jókai-utcai üzletében A w I w e • fuao, maj kilogrammonként i pengőért kapható. 805—* —-, jafaig'Vilwp „. „ Continental-szálloda Budapesten | VII., Dohány-utca 42—44.'sz. Táviratok: Continenialote!. A vidéki uriközönség igazi otthona | Tisztaság! — Kényelem 1 — Elozekeojríéj ' Hj»den seobában hideg-meleg folyóm, központi ítttés. Egyigy&s szobák árui: 5, 6, 7, 8, 9, lO pengő. Kétágyas siobak árai: 8, 9, 10, 11, 14, 15, 16 pengő. Szobák telefonnal. m-ia Szobák fürdőszobával. Elsőrangú étterem! Zenei Táno! iJM Meghívó a Nagykállói Takarékpénztár Részvénytársaság 1930. március 9 én délelőtt 11 órakor, az in­tézet helyiségében tartandó VII. évi rendes közgyű­lésére a tisztelt részvényeseket tiszte­lettel meghívjuk. Nagykálló, 1930. febr. 18-án. AZ IGAZGATÓSÁG Tárgysorozat: 1. Közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére két részvényes tag választása. 2. Az igazgatóság és felügye­lőbizottság jelentésével, az 1929. évi zárszámadás beterjesztése, a mérleg megállapítása, a nye­reség felosztása. 3- Az igazgatóság és felügye lőbizottság részére a felment­vény megadása. 4. Alapszabályszerint kilépő négy igazgatósági tag helyének betöltése. 5. Ot felügyelőbizottsági tag választása. 6. Felügyelőbizottsági tagok tiszteletdijának megállapítása. 7- Az alapszabály 24 §-ának módosítása. 8. A 7000—1925. P. M. ren­delet 12 §-a alapján a még át nem cserélt régi részvények, úgyszintén összevonásra még be nem mutatott hányad rész­vények átcserélésére határidő megállapítása s az 'ezzel kap­csolatos intézkedések. 1. A közgyölésen szavazati joggal csak azo<i ré« vényes bír, aki részvényét a köz­gyűlési megelőző napon, déli 12 óráij a tár»«»ip péuztáráha letette. f 2 A részvényeket. közpérztárak, vagy nyilvános számadásra kötelezett vállala tok által, a '.nlajdooos nevére kiállított letéti jegyek helyetUsi lk A részvényeaek szavazati jogukat személyesen, v*gy írás­ban felhita mizott, s avazati joggal bíró részvényes á tal gyakorolják. Minden rész­tanyes egy részvéDy ntau egy szavazattat bír, azonban sajat ré«z fényei ntán leg­feljebb 2í, meghatalmazás utján szintén 25 szavazatnál többet nem gyakorolhat senki. Az eredeti mérleg az intézet hivatalos ke'jiségében a köígyülés napjáig a rész­vényesek által meg'akinthatők. 888 I Nyíregyháza megyei város polgármesterétől. Ad. 2692—1930. Hirdetmény. Tudomásomra jutott, hogy egyesek jégvermeiket fertő­zött és egészségre ártalmas ;el töltötték meg. ekintettel arra, hogy az egészségügyi vizsgálat során az ilyen jégveremnek azon­nali kiüritését fogom elren­delni, felhívom a jégvermek tulajdonosait, hogy a tisz­tátalan jeget haladéktalanul távolítsák el és jégvermeiket a városi tiszti orvos által ki­jelölt helyről származó jéggel töltsék meg Nyíregyháza, 1930. febr. 15. Dr. Bencs Kálmán s. k. m. kir. kormányfőtanácsos 886-3 polgármester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom