Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-08 / 281. szám

Nyíregyháza, 1929. december 8. * Vasárnap, J^,, évfolyam, 281. sz. Előfizetési árak helyben és vidéken: ffify hóra 2'60 pengő. Negyedévre 7-50 pengő. Kistisztviselőknek és tanítóknak 20°/« engedmény. HUHU Alapította *!ÖQA ELEK Felolös szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi-út 9. az. | Szerkesztőségi telefon: 5—22. 1 A kiadóhivatal telefonja; 1-39. i Pastsüheque 29566 <ít

s,zlratokat nem adunk vissza. Bolsevista elvek alkotmányos köntösben Irta: Vertse K. Andor. Nógrádvármegye törvényhatósága a nyugdíjazások revíziója tárgyában átirattal fordtilt a társtörvényhatóságokhoz, s hasonló állásfoglalásra hívja fel őket. Az átirat nehézményezi, hogy egyes nyugdijasok a nyugdíj élvezete mellett más foglalkozás után néztek, s így kettős jövedelmet élveznek. Rá kell szorítani tehát őket, hogy hagyják abba tényleges foglalkozásukat, vagy ami még egyszerűbb, ezeket a nyugdijasokat fosszák meg a nyugdíjuktól. Valami furcsa ize van Nógrádvármegye megkeresésének. Az ember, mikor olvassa, hirtelenében nem tudja, vájjon tényleg 1929-et irunk-e, avagy 19'19-et. A kommün alatt bőven volt alkalmunk hallani eféle indítványokat, amelyek ujabb és ujabb jogfosztást tartalmaztak, annak dacára, hogy a véres uralom a világszabadság jelszavát tűzte vörös lobogójára. A vidéki sajtóorgánumokban is volt visszhangja a nógrádi indítványnak, s ez a visszhang némileg igyekszik mérsékelni annak jogfosztó erejét. — Nem a 30—50, sőt 200 pengős havi Csekély nyugdijakra gondolunk — mondják az indítvány értelmezésénéi — hanem azokra a magas nyugdijakra, amelyek mellett a kegyelmes nyugdijasok 2 —3, esetleg több miniszteri, vezérigazgatói javadalmazással járó hivatalt viselnek. Ezeket a nyugdijakat kell revízió alá venni —r mondják — mert mégis csafeí igazságtalan dolog, hogy amíg rtfás embernek egy állása sincs, addig egyesek " dúskáljanak abban. ! ' Először is meg kell állapítanom, hogy nemcsak a nyugdijasok estek bele ebbe .a paradicsomi állapotba, hanem — ás légióként — a tényleges tis#.viselők is. Dicséretükre legyen mondva, némelyikük 8—10 különböző helyről szedi a salláriumot. Igaz, hogy ezt nem fehet általánosítani, mint ahogyan a nyugdijasokra sem lehet általánosságban kimondani, hogy otthon a páncélszekrényben élire állítják a bankót. Másodszor megkell állapítanom hogy a nógrádi indítványt nem tisztviselő tette. Csodálatos dolog, hogy- ha valakinek valamilyen honmentő ötTet jut az eszébe, mindjárt a tisztviselők és főleg a nyugdijasok jövedelmére akarja az adót kiróni. Arra a tisztviselőre és nyugdíjasra, aki végignyomorogta a 10 éves gazdasági háborút, rongyokban járt, nem evett, amig mások vagyont gyűjtöttek, ingatlanokat vásároltak, jól éltek, arra a tisztviselő' re és nyugdíjasra, aki még ma is csak százalékos töredékét kapja a békében is elég csekélynek bizonyult jövedelmének, arra a tisztviselőre és főleg nyugdíjasra, akik legtöbbje nem tud megélni ebbői a jövedelemből, amelyet az áílam képes. neki nyújtani, hanem kénytelen más foglalkozás után nézni. Nagyon tetszetősen hangzik ez az Indítvány: Az államgazdálkodás nehézségekkel küzd, vegyük ei' a nyugdíjasok jövedelmét! Mit szólna a nógrádi tekintetes j törvényhatósági bizottság mélyen • tiszteit indítványozója, ha felállna \ valaki és azt mondaná: Az inditványttevő urnák 500 hold földje van. Minden ember beláthatja, hogy 500 hold föld I

egy polgárnak tulon-tul sok. Indítványozom, hogy 400 holdat vegyünk el tőle, még mindig marad 1 100 holdja, abból tisztességesen S meg lehet élni, hiszen másnak 1 még', annyi sincs.' Vagy egy másik tag felállana s ezt mondaná. v Tudomásom szerint az inditványttevő urnák 6 háza van. Teljesen elegendő lenne, ha egy házat meghagynánk neki, a többit pedig a háborús adósság törlesztésére fordítanánk. Más embernek egyetlen háza sincs, mégis megél. Igazságtalan dolog, hogy amikor az ország ilyen nagy nyomorban van, egyeseknek hat házuk is legyen. Eszembe jut erről egy adoma, amely a kommunizmus akasztófahumorában született. István gazda azt kérdi a szomszédjától, hogy ugyan mi hát az kommunizmus. Mire a szomszéd megmagyarázza. — Idehallgasson — mondja neki. Ugy-e a Kovács Jánosnak van 30 hold földje. — Van bizony! — bólogat István gazda, aki csak másfél holdon gazdálkodik. — Nahát ebből a 30 holdból 15 a kendé —• mondja a szomszéd. — Nagyon helyes — mondja István gazda. — Azután a Kovácsnak van 12 ökre, abból 6 a kendé. — Az is nagyon helyes — bólogat István bácsi. — Na most kendnek van két hízója, abból egy az enyém — mondja a szomszéd. — De a nemjóját — pattan feí István gazda — attui coki mindenkinek ! Azt hiszem, hogy az indit' v'ányttevő iv is azt Telelné a fentiekre. Sajnos Magyarországon még mindig nem idegzőclött be kellőképen a szellemi munka iránti meg becsülés éá tisztelet. Egy íateiner embernek 18—20 esztendeig kell tanulnia, amíg megkezdheti 'pályáját a legnyomorúságosabb feltételek mellett. Tegyük fel, tisztviselői pályára meg}', mert az 'öregek azt mondják, hogy kiá féri joga Irta; Hugues Le Roux. Amint az uton fölfelé ment a temető felé Benda, a csendőr meglátta unokatestvérét, Mihályt aki a gazdája sirkőteiepén egy márványtalapzatot fürészelt. — Erős, parancsoló hangján rákiáltott: — Mihályi A munkás, aki nagyot hallott a fűrész fülsiketítő csikorgásától, fölemelte a fejét s mikor megpillantotta Benda egyenruháját, abbahagyta a munkát és odament a kerítéshez. — Mit akarsz tőlem,' Benda? — Terkáról akarok neked egy szót szólni — mondta a csendőr — Ha ráérnél, elkísérhetnél a laktanyáig. — Nem bánom, — mondta a kőfaragó. Sapkát tett a fejére, elreteszelte a telep ráesos ajtaját s megindultak. Egy darabig szótlanul' lépegettek egymás mellett. De alig tettek ötven lépést, Benda megragadta Mihály karját, mint ahogy az országutakon az útleveleket szokta kérni a csavargóktól s ráförmedt : — Tudod-e, mi Vagy Mihály? Agancsos,, még pedig a javából! S ha éppen tudni akarod, ki rak szarvakat a homlokódra, egyéb se kell, nézz hátra, ott láthatod a temető kapuja mellett. Mihály önkéntelenül is hátranézett. Ott, a hosszú kőfal kiszögellesénéi állt a fiatal Prévot, a második temetőőr, köpenyét a karjára vetve, ezüstzsinóros sapkában, kardosan, hetykén, kípödrött bajusszal. A hírhedt nőcsábító! Ajka, mint mindig, gúnyosan mosolygott. Mihály szótlanul rábámult a csendőrre. — Azt' hiszed, mindenki olyan süket, mint te, szegény öregem. Sajnál érte mindenki, hogy nehéz a hallásod. De most már arról is suttognak, hogy nemcsak süket vagy, hanem vak is, mind. a két szemedre. S ha neked mindegy, hogy Terka hozzádörgölődzik annak a kölyöknek a paszomántos kabátjához, én, aki unokatestvéred vagyok és állami egyenruhát viselek, azt mondom neked, nem megyek bele az ilyen históriába. S ha te nem teszel semmit, hát olyan botrányt csapok, amilyet a község még nem látott. Kemény és tekintélyes hangos szólt, mint a törvény 'embere, aki nem hajlandó eltűrni efsőizigleni rokonának erkölcsi Ianyhaságát. Mihályj annyira le voft sújtva, hogy szólni sem tudott. Negyven éves korában élettársul fogadta azt a csinos, rőthaju kislányt, aki összeadta magát vele, mert olyan életet biztosított neki, aminél jobbat álmában sem kívánhatott. ! Terkának egyéb dolga sem volt, a mint egész nap csinosította magát ' vagy ott kellette magát a szatócs5 nál, vagy kinézegetett az utcára 3 és nézegette a járókelőket. S a kőfaragó nem kért, nem várt tőle náást, csakhogy a vacsoránál ott üljön vele szemben s aztán üde arcát odafektesse ugyanarra a vánkosra az ő borostás arca melle. £s most Benda azt állítja, hogy ez a gyermek akivei ugy bánt, mint egy sefyembabával, megcsalja.' ökölbe szorította a kezét, egy darabig lihegett, aztán mélyen a csendőr szeme közé nézve, megszólalt tört hangon: — Biztos vagy benne, Benda? A csendőr vállat vont. Hát hiába volna o hivatalos személyiség? Maradhat-e titokban ő előtte valami? Csak sajnálni tudja szegény Mihályt kételyei vei.-' Mindezt s még sok egyebet kifejezett a válla mimikájával. — No, hát én biztos vagyok a dolgomban, Benda. Ha igaz, Isten legyen neki irgalmas. Megölöm! A csendőr megint csak a vállát vonogatta. — Ahhoz nincs jogod, Miháily. — Nincs jogom? — Nincs. Elitélnek élethossziglani börtönre. A kőfaragó szeme a távolba mélyedt, mintha keresgélne az emlékei közt. — No, hát nem jól tudod, Benda. Fölmentenének. — S ugyan honnan veszed ezt, szegény Mihály? — Honnan? Hát az újságból. Éppen tegnap este olvasta föl Ter ka. A rouem esküdtek tegnap ítéltek egy marommei pékről, aki rajtacsípte feleségét az egyik legénnyel. Egy kilósSai szétzúzta a koponyáját és azt mondta: »Nem tehettem másképp, a vér a fejembe szállt«. S' a hajaszála se görbült meg. 1 1 R Benda elnéző mosollyal szemlélte a kőfaragót. — Nem érteid az ügyet, szegény Mihály. Nálad más eset forog fenn. • — Micsoda eset? A szegény kőfaragónak, a törvényben való járatlanságát a csend őr határozottan mulatságosnak találta. — Azt a marommei péket a felesége csalta meg. — És engem? Hát engem kicsoda? — Ki? Ki? Hát Terka. Ö pedig nem hites feleséged. — Hát aztán? Három év óta élünk egy födél alatt. — Az nem számit. Az ilyet jobb elő se hozni. Terka szabadon rendelkezhetik magával. Neked meg jogod van számon tartani, hányszor lép a tilosba, vagy kitenni a szűrét. Ez a legokosabb, amit tehetsz. Ezt tanácsolom neked, Egyes ssám ára ÍS faltér