Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-15 / 261. szám

15. november 10. .H fl háztulajdonos meg a lakó A köztisztasági razziák és az azzal kapcsolatos bírságolások nyomán természetesen a háztulajdonosok zudultak fel, mert elsősorban az ő bőrükre ment a dolog. Az ő kötelességük a trágya, szemét kifiuvarozása s miután ez\ egyes indolens háztulajdonosok elmulasztották, most felszisszennek a különben egészen enyhe büntetésekre. Ha elolvasták Demjén József dr városi tisztifőorvos válaszát Kerekes Pál dr ügyvéd és többszörös háztulajdonos cikkére, amelyben bár sok igazság van, de mégsem értek vele egészen egyet, akkor mindenki tisztában van azzal, hogy miért kell az udvarokat tisztán tartani s miért kell rendszeres — legalább kéthetenkint ismétlődő — razziákhal rászorítani a nem rendes háztulajdonosokat a trágya és a szemét kifuvarozására. A rendes háztulajdonos és a rendes , lakó megférnek egymás mellett. De ha akár a háztulajdonos rendetlen, dölyfös és kötekedő természetű, akár I® lakó, mindjárt megvan a baj. Kész a veszekedés, torzsalkodj, harag, amely sokszor a, járásbíróságon nyer részleges befejezést. Ismerek háztulajdonost, aki hónapokon át nem hordatja ki a trágyái az udvaráról s a trágyadomb ott van a lakójának az ablaka, alatt. Viszont télen már délután 6 órakor bezáratja cselédjével a kaput, amely viszont egész éjjel sarkig nyitva áll, mert amint a korán fekvő háztulajdonos aludni tért, a cseléd kinyitja, hogy az udvarlója bejöhessen. Ismerek háztulajdonost, aki reggel jél 6. órakor fölkel, kiorditozza magát az udvaron — lehetőleg lakójának az ablaka alatt —, azután & órakor megint visszafekszik az ágyba. Ismerek háztulajdonost, aki egyenesen megtiltja alkalmazottainak, hogy a lakónak köszönjenek. Vannak azonban háztulajdonosok, akikben a fent elősorolt tulajdonságok mindegyike megvan. Viszont vannak lakók is, akik tulmennek a bérleti jogok határain s ha tehetik, vérig bosszantják a háztulajdonost. Mindez individuális dolog. A komisz ember komisz marad akkor is, ha háztidajdonos, akkor is, ha lakó. Az a legideálisabb házigazda, nem törődik a lakójával, nem üti mindenbe az orrát, nem tesz mindenre megjegyzést, viszont az az ideális lakó, akin a házigazda úgyszólván észre sem veszi, hogy lakik. De hol van ilyen háztulajdonos? És főleg hol van ilyen lakó? .'••^mé^mfm^mmmm REKORD LEGÚJABB DIVAT és a téli szezon DIVATLAPOK DIVATLAP ALBUMOK melérkeztek az UJSÁGBOLTBA BEa már eredeti olajfestményt is vásárolhatnék részletre a legjobb magyar festőktől a Nemzeti Képszalon kiállításán Vasárnap lesz a megnyitó a városháza nagytermében (A »Nyirvidék« tudósítójától.) I Megírtuk már ,hogy vasárnap milyen jelentős képzőművészeti ese mény színhelye lesz a városháza ( nagyterme. Ekkor nyilik meg délelőtt io órakor a debreceni Nemzeti Képszalon nagy kiállítása, amelyen a legjobb magyar festők i szerepelnek mintegy ioo képpel. ! A kiállítás több napon át marad , nyitva s a nap bármely szakában megtekinthető. Belépődíj nincs. Miután a mai nehéz gazdasági viszonyok okozta depresszióval tisztában van a kiállítás rendezősége, ezért kedvező részletfizetési feltételeket nyújt minden vevőnek. Igy a szerény keretek között élő polgárembereknek is módjában lesz megszereznie a magyar képzőművészet egy-egy szép alkotását. Látogatás Nyíregyházán a szín és fény poétájánál Barzó Endre bemutatja tíz éves müvészútjának dokumentumait A szomszéd leányszobából fehér fény szűrődik be, egy másik enteriőrből piros selyemernyő küldi a fényt, a folyosón dus növények zöld ligete s a nagy ebédlőben karosszékekbe süppedt társaság, Barzó Endre festőművész délutáni vendégei. Mert ez a miliő, amely itt elfogódottá tesz, a szemlélődés boldogító elrévülésében körülfog, a fiatal nyíregyházi művész otthona. Eljöttünk hozzá, hogy megtekintsük reprezentatív képeit, izgalmasan érdekes, nyugtalan, a "kohó izzásában égő művész lényének dokumentumait. Fiatalember, neves ember. Még egyéniségének titkos mélységeit a szinek és vonalak nyelvén végső megszólaltatásban ki nem mondó, máris fémjelzett nevü művész. Egy képe Barcellonában van, ahol a világ szeme néz a magyar művészet csodás virágaira. Képei nagy tárlatokat járt, jutalmazott, vásárolt, levelezőlapra fényképezett, folyóiratban tárgyalt, a sajtóban fejtegetett alkotások. És a 'fiatal művész itt áll előttünk tiz esztendős utján és hallani sem akar arról, hogy a sikerek, amelyekkel képeit fogadták, a titok kipattanásai, a megoldások, kalászba érések volnának. Még messze van a felke a diadalmas nagy aratástól. Az édes gyümölcsérlelő nap forrósága még izzik, nyugtalankodik a lelkében. Még vágyón néz a Holnapba és vivja harcát, az örök harcot, a teremtő lélek harcát az anyaggal. Még titka önmagának és érzi: »Finom remegések: az erőm«. A megérzés boldog csodája a költőjé, a megéreztetés boldog küzdelme, forrongása, keresése, kinja az alkotó, a teremtő művészé. Véres, könnyes ut a nagy rátalálásig, az egyéniség hanghoz, színhez, vonalhoz, témához, önmagához jutásáig. Barzó Endre otthonában képek vonulnak el előttünk. Képek sora és látjuk a teremtés kálváriás és glóriás állomásait, az utat, amely magasba ivei és uj és uj fordulóhoz jut. Az első kép: akadémikus rajz. A formamüvészet a régi, a tartalom, a felfogás feszülő, hatalmas kifejező erő. Második kép. Mélyen zengő, barna szinek varázsolta szép táj. Aztán fekete fürtű hegedűs nagy portréja. Melegen, odaadón, lélekkel hajlik a szép fő a hegedűre. Gárdonyi írja: »A hegedű nem zeng magában, csak ha értelem szólaltatja meg. Az emberi test is hegedü«. Ezen a képen szinte hallom a hur zenéjéből felszálló bánatot: A képről lélek zugárzik. A következő kép: Két borozó alak, majd barna szinek fátyolába szőtt magános íeány sudár szépsége. Csupa zárt, nyugodt naturaIizmusu kép. Miért nem maradt a művész a piktúrának eme tradicionális fokán. Hiszen ez is olyan magasságban van, ahová mint a grafikai biztosság, a szin meleg, eleven tónusának fokához annyian vágyódnának? Miért? De miért nem maradt meg Ady Endre az első versek konvencionális formakincsénél? Mert » vágyainak sólyomszárnya támadt«, mint Petőfi vágyainak és vitte a sebes szárny uj utak keresésére. Uj idők, uj dalai jöttek. Barzó Endre művészetében is az önmagát keresés láza bontja. a régi formát és keresi a színnek és fénynek uj igéit. Tájképeket látunk. Az előtérben barna fák magasodnak, a háttérben a lángoló nap aranyözöne. És a művész ecsetje alól a színek izzó fává ja ömlik. Színek harsonáznak, égnek, lobognak. Megint Gárdonyi jut eszembe: »Nézi a csillagot a paraszt. Neki csak fehér szikra. Nézi a csillagot a tudós. Neki egy távol keringő világ. Nézi a csillagot a bölcs. Neki egy fénylő utmu tató az örökkévalóság felé.« Az uj magyar élet uj látású művésze ís nézi a fényt, a szint^ a vonalak játékát s néki nem azt jelenti, mint másnak. Néki lelkiséget, tónust, misztériumot jelent a csodálatos játék. Barzó Endre ujabb képei mind a fénynek, színnek, vonalnak zengő igéi a megérzett szépségről. És a legújabb képek mind jobban leegyszerűsített sikok, színfoltok és szinfelületek. Mintha mesék álomországában jártál volna gyermeki lélekkel* és ott találtál volna ilyen dombokat, ilyen eget, ilyen szempárt. — Hallottam bölcs szent emberekről, akik szines kavicsot gyűjtenek és szines üvegek játékában megtalálják a lelkünk mélyén élő ősi gyermekiség boldog örömét. A látogatók között Szohor Pál is, a társaság tagjai iá" azt a képet látták legtöbb öröm mei és műélvezettel, amelynek »Bánya félé« a cime. A fény átszűrődik az esős légen, a fény megszépíti a dombok, utak, rögök színeit, életre kelt mindent. Ez a kép átmenet a régi formamüvészet és az uj leegyszerűsített képek között. Barzó Endre képei során hozzákik a szemünk a csodálatos, misztikus fényhez és babonázó szinek szuggesztiójában vagyunk. Játszik vonal mint hegedű szava. Sir a fájdalom, a vágy a hajló test vonalainak szavában. És az utolsó képet, ahol pirosas testű, fekete hajú akt pihen smaragdszerüen zöld terítőn, halk tónusu lila tér előtt, már nem az okokat és megszokott összefüggéseket kutató értelem szemével nézem. Érzem, hogy az emberben van egy titkos érzékszerv, amelynek nem fontosak a megszokott szinek, a meiy a szépség láthatatlan sugarait fogja fel, mint a láthatatlanul rezgő áramot az antenna. A lelkem rezonál a hatásra és valami nagy és mélyen, szinte tragikusan komoly szépnek a zenéjévé váltódik át bennem a szines akt látása. Barzó Endre képeinek szépségállomásain örömmel, a misztikum megérzésének boldogságával'és a fiatal művész fényes jövőjének hitével jártunk. T. Fidám esetek Egy kalap története. — Szép, uj kalapod van. Most vetted? — öh dehogy. Nyolc évvel ezelőtt vettem, két év mufva uj 'szalagot tetettem rá, most harmadéve kifordíttattam s tegnap éjszaka a kávéházban — elcseréltem. Elkésett jóslat. — Ha igy él tovább,, negyven éves korában meg fog hafnf. — Fütyölök rá. — Miért, talán annyira életunt? — Dehogy. Hanem negyvenkát éves vagyok. Eltökélt szándék. — És nem fogsz soha elfelejteni, szerelmem? — Nem, már csomót is kötöttem a zsebkendőmre. Mari neheztel. Egy élhetetlen fiatalembernek mondja Mari: — Többet nem megyek magával "halászni Frici. Frici: Miért ? 1 Mari: Maga csakugyan folyton halászik. A bojkott. — Hát kend mit keres itt a városban ? — Levelet hoztam feladni. — No, azt otthon is feladhatta — Az ám, de bojkott van. — Micsoda bojkott? — Hát az, hogy a postásné nem vesz tőlem tojást, én meg nem adok fel nála levelet. volna. Biró előtt. — Gondolja, hogy a vádlott részeg volt? — Nem tudom biztosan, de a felesége mondta, hogy egy ócska tazékfedőt hozott haza s azt mindenáron a gramafonon akarta lejátszani. Megértően. — Nagysága kérem, egy szegény koldus van kint. — Adjál neki egy darab kenyeret margarinnal. — Mondja, hogy valaha jobb napokat ÍÍLtott... — Akkor adj szalvétát is mellé. Szolgálatkész úriember. — Ki vort az a legény, aki vei tegnap láttalak. Meglehetősen bárgyúnak látszik. — Ne bántsd! Igen derék ember. Nagy szolgálatot tesz a családomnak. — Micsoda szolgálatot? — Feleségül veszi a nővéremet..