Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-20 / 240. szám

Nyíregyháza, 1929. október 20. * Vasárnap If, évíolyam. 240 sz. Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7'50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi-ut 9. sz. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja: 1—39. Postaoheque 29556 Kéziratokat nem adunk vissza. Nemzeti szempont és gazdasági szempont A miniszterelnök az egységes­párt keddi értekezletén mondott beszámolóját az ellenzék egyik ve­zére lapjában kritikában részesí­tette, amelyre a miniszterelnök a Budapesti Hírlap hasábjain adta meg a feleletet. E válasz pontról-pontra kiter­jeszkedik mindazon kifogások cá­folatára, amelyekkel az említett cikk a miniszterelnök állításait gyengítem igyekszik, de ezek közül mi csak azzal szeretnénk foglal­kozni, amely az ország általános külpolitikájának irányításáról szól. Rassay Károly többek között szemére Vetette a miniszterelnök­inek, hogy az ország azért is küz­ködik súlyos gazdasági nehézsé­gekkel, mert az értékesítést meg­nehezítette külpolitikánk általános iránya. Vagyis az <5 véleménye szerint jobban körül kellett volna udvarolnunk az utódállamokat, mintegy könyörögni tőlük, hogy eltulajdonithatatlan jogaink egy részéről lemondva, kegyeskedjenek nagyobb mértékben átvenni a ma­gyar mezőgazdaság és ipar termei­vényeit. Nyilvánvalóan ez oly hebehurgya és esetlenségekre alapított külpo­litikai koncepció lenne, amelyet egyetlen felelős kormány sem te­hetne magáévá, mert amint a mi­niszterelnök nagyon világosan meg­mondta, a külpolitika legfőbb irá­nyító eszméje és alapgondolata, csak a nagy nemzeti szempontok eredője lehet,emellett a gazdasági koefficiens csak másodsorban jö­het tekintetben. -Hangsúlyozta, hogy sohasem lenne kapható olyan külpolitika folytatására, amely rosz szul értelmezett gazdasági szem­pontoknak feláldozza a nemzeti szempontokat. Ma tetszetős taktikája az ellen­zéknek, hogy az általánosan jelent­kező világkrizisnek Magyarorszá­gon tapasztalható jelenségeit gaz­dasági t érről politikai térre transz­formálják s ahelyett, hogy a prob­lémákat a maguk területén és a maguk eszközeivel próbálnák meg­oldani, a sajnálatos nehézségeket politikai demagógia üzésére hasz­nálják fel. Igy keletkeztek azután azok a tetszetős jelszavak, amelyek a magyar kormánytól, mintegy megalázkodást várva felelőssé akar ják tenni az értékesítés nehézsé geíért, csak azért, mert nem volt hajlandó és sohasem is lesz haj­landó lemondani olyan jogokról, amelyeknek hangoztatása, nemcsak a nemzeti becsület kérdése, de a jobb jövő záloga is. A miniszterel­nök felvetette a kérdést, hogy váj­jon ki hinné el, hogy megalázkodó gesztusok fejében Csehország ba­rátságosabban viselkednék az agrártermeivények terén Magyar­országgal szemben, mint azt teszi jelenleg, vagy Ausztria, amellyel baráti jóviszonyt tartunk fenn, váj­jon nem épiti-e ki mezőgazdasági vámvédelmét ellenünk és minden mezőgazdasági cikket exportáló országgal szemben? Az egyes ál­lamok külpolitikájának ama részét amely érintkezik általános gazda­sági kérdésekkel, minden ország a legridegebb önzés alapján próbálja keresztülvinni s ha valamelyik el­követné ázt a hibát, hogy nemzeti követeléseinek integráns részeiről lemondana csak azért, hogy meg­álmodott, de valószínűleg soha va­lósággá nem teljesült előnyöket kapjon, az ilyen országot legfel­jebb megmosolyognák s kormány­zatát ügyetlennek minősítenék. Kí­váncsiak vagyunk, hogyha Rassay Károly véletlenül a kormányrúd­hoz kerülne, nem olyan élességgel és határozottsággal lenne kényte­len kitartani a magyar nemzet vi­tális követelése mellett, mint Beth­len István, mert hiszen e köve­telések mellett való kitartás egyál­talán nem személyi, vagy nem ka­rakterbeli kérdés, hanem annak a kényszerítő erőnek való behódolás amellyei a nemzet minden minisz­terelnökét rákényszerítené arra, hogy ezekből egy jottányit sem engedjen. Rassay Károly kritikája az első pillanatra lehet tetszetős, mint minden ofyan politika, mely momentán felkapott jelszavakra épiti a vádjait, de mélyebben vizs­gálva a mai helyzetet, a nemzet­nek meg kell látni ennek a kriti­kának nemcsak üres, de veszélyes voltát is. Megcáfolták MacDonald lemondásának hírét Londonból jelentik: Az angoi fővárosban az a hir terjedt el, hogy MacDonald egészsége a fá­rasztó amerikai ut alkalmából meg­rendült és visszatérte után lemond a miniszterelnökségről. Ottawából jelentik: A kiadott hivatalos jelentés is megcáfolja MacDonald lemondásának hírét. Ez a hir a miniszterelnök egy kijelentésének téves értelmezésén alapult. MacDonald csak azt akar­ta kifejezni, hogy minden ember, aki már sokat dolgozott életében, szívesen gondol egy távolabbi jö­vőre, amikor a jól megérdemelt nyugalmat fogja élvezni. Első magántitkára értesítette a Foreign Office-t, hogy a minisz­terelnök a hosszú ut fáradalmai ellenére is jói érzi magát. Ugyancsak megcáfolták Ishbel kisasszonynak lord Arnolddal való eljegyzéséről elterjedt híreket is. Csökkentik az angol tengerészeti kiadásokat Londonból jelentik: A »DaiIy Maik szerint a nyugdíjreform ja­vaslat és több fontos kérdés sn­íyos feladat elé állítja Snowden kincstári kancellárt. A palesztinai események ugyancsak sok pénzt emésztettek fef. Ezért a katonai kiadások csökkentését határozták el. Csökkentem fogják a gibral­tári helyőrséget és a maltai hajó­hadat. Az admiralitás első foíŰja pedig a tengerészet létszámának apasztását határozta ef. Lehetsé­ges az is, hogy Snowden bevezeti a földadót. Old meg! Irta: Emilé Solarl. Valaki szóba hozta a hírlapok­ban megjelent hirt, amely azt új­ságolta, hogy egy ember megölte a feleségét, mert meg akarta kí­mélni gyógyíthatatlan bajában a további szenvedéstől. A társaságban egyszerre megin­dult a vita. Tiz hang is beleszólt és valamennyi megegyezett abban, hogy az emberölés jogos volt. — Helyesen cselekedett az az ember 11 ügyetlen hang emelkedett csak tiltakozásra: Francois Rudel hang­ja. — Soha. Annak az embernek nem volt joga ahhoz, hogy életet kioltson. Emberölést csak egy esetben mond elfogadhatónak a törvény: ha t. i. önvédelemből tör­ténik. Más okból soha és semmi­féle körülmények között sem sza­uad. És éles hangon mégegyszer is­mételte : — Soha! Amikor e kijelentés nyomán fel­hangzott zaj', ellentmondás íecsil­lapult, Rudel ünnepélyesen kije­lentette: — Pedig én is ölni akartamegy alkalommaf, olyan alkalommal amelyre ma is rettegve gondolok vissza. Akkor én is helyesnek, sőt nemcsak jogosnak, hanem köteles­ségemnek véltem, hogy kioltsam egy emberi lény életét. És a sors mégis hatalmas módon cáfolta meg a föltevest... A tulajdon fiam­ról van szó; őt kellett volna meg­ölnöm. Egyszerre csend lett a szobában valamennyi szem meglepetten, vá­rakozással nézett a beszélőre. — Elvégre, — szólt Rudei — elmondhatom az esetet. * Rudel néhány pillanatig elgon­dolkozott, mintha az emlékeit lo­gikus rendbe kellene osztályoznia, azután elmondta az esetet. — Negyven éve annak, tehát 1885-ben volt. Abban az időben Versaillesben laktam. Fiatalon nő­sülvén, korán alapítottam családot és annak körében feltaláltam az igazi boldogságot, amelyet az élet az embernek juttat. Szép felesé­gem és három gyönyörűséges gyer­mekem paradicsommá varázsol­ták számomra az otthonomat: két fiu, Paul "és Germain, meg a le­ánykám, Susanne. Házam, amely kert közepén állott, vidám han­goktól, csengő gyermekkacajtői visszhangzott naphosszat. Fájda­lommai gondolok vissza azokra az időkre, mert azóta soha többénem voltam olyan boldog... Egy napon eltűnt a gyerekek legkedvesebb játszótársa: Turc, az idomított házi eb. ^íagy lőn a szo­morúság az udvarban; de hát hasz talan kuttattunk minden zugban, az állat nem jelentkezett. Napról­napra kevesebb reménnyel keres­tük, mígnem beláttuk, hogy Turc örökre elveszett. Az eltűnésnek ötödik napján Paul fiam egyszerre hangos riadót csapott az udvarban: — Turc! Turc!... itt van Turc! Én éppen az emeleten a szobám ban olvastam lapjaimat; erre a hirre azonban lesiettem én is. Persze a gyernekek már mind együtt voltak és dédelgették a megkerült pajtást. ,Csak Susanne panaszkodott: — Milyen piszkos a szegény!! Bizony szánalmas állapotban lá­togatott haza a kutyus; látszott rajta a csatangolás megviseltsége, meg az éhség. Alig értem azonban az udvarra hirtelen rémült sikoltás támadt a csoportban: Turc mind a három gyereket megmarta. Megdöbbené­sem eiső pillanatában tisztán lát-, tam a helyzetet: az eb megveszett. Előbb Susannet marta meg és. amikor Pauf és Germain a test­vérkéjük segítségére siettek, azo­kat is megharapta. Rettenetes pillanat, volt ez. .Én azonban sietve fölkaptam a kerti asztalt és annak lapját ráborítot­tam az állatra, amely az erős ütés következtében élettelenül'terült el. * Abban az időben, — . ta Rudei — még nem ismerte r­vosi tudomány a veszettség gyógy szerét és Susanne harmincöt nap­pal a megmaratása után belepusz­tult iszonyú sebébe. Micsoda hetek voltak azok. Lát­nunk kellett a föltartóztathatatlan borzalmas katasztrófát. Hasztalan járt ei naponta hozzánk a legjobb orvos, Charles Serret, — a tudo­mánya csak vigasztaló szavakat talált, de mentséget nem. És alig temettük el a kis Susan­net, következett a másik áldozat: Germain. Emberfölötti erővel "küz­döttünk a halál ellen, ott virrasz­tottunk szegény gyermek mellett, sírva és imádkozva az egekhez. Mégis második temetésre gyűltek össze a barátaink. Egyetlen gyermekünk volt már csak: Paui a legfiatalabb. Ugy látszott, mintha e megme­nekült volna a végzet csapása elől. Vidáman játszott tovább az udva­ron, sőt hamar belenyugodott, abba is, hogy testvérkéi eltűntek mellőle. 'Mérhetetlen szenvedésünk ben ez a gyermek nyújtott vigaszt nékünk, — de csak addig a napig, mignem Pául egyszerre szintén szo moru íett, éppen ugy, miként a testvérkéi baja elkezdődött. Egy este történt. A feleségemet akit a hosszú ápolás végsőkig ki­merített, kényszeritettem, hogy ko­rán pihenőre térjen. Amióta egye­dül maradtunk Paullal, a gyermek mindig vele aludt. Én odaültem a szoba másik végébe és olvastam. Az éjszaka csöndjében aztán ki­Egyes szám áfa 16 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom