Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)
1929-09-12 / 207. szám
6 J^VfRYIPÉK. 1929. szeptember 12. Iránytű nélkül Irta: Fehér Gábor ni. Ha az ember huszonöt esztendőn át minden ebéd után le szokott feküdni, akkor erről a szokásáról nem mond le még ha százszor Rómában van is. Az öregek mindig öt után kerültek elő a szobából. A fiatalok addig lenn a társalgóban unták magukat. — Nem jön velem egy déli kirándulásra? — kérdezte a második nap a fiu. Tudok egy kitűnő, hűvös helyet. — Menjünk — mondta a lány jókedvűen. A Fontana di Trevihez mentek, ez volt a legalkalmasabb hely a déli órákban. A folyton zuhogó óriási vízoszlop, amely a sziklákon hófehér porrá zúzódott, finom köddel szitálta be az egész teret és kellemes hűvöst 'árasztott. Itt leültek az ivben futó márvány padra és bámulták a fontanát, meg a közönséget. Előttük egy hat-nyolc éves kis csavargó ült a medence szélén, aki leste az idegeneket. Ha jöttek, lábuk elé vetétte magát és a sapkáját lekapva gyorsan letörölte vele a port a cipőjükről. Aztán felpattanva, a piszkos sajjkát magasra emelte és hátrafelé sasirozva furcsa kántáló hangon kezdett koldulni: — Signore, una solido! Signore, una solido! Margitka nagyon jól mulatott ezen a jeleneten és a kis fürge gamin gondoskodott róla, hogy legyen min mulatni. Úgyszólván percenként végigcsinálta a cipőtisztító komédiát. Ha pedig nem jelentkezett áldozat, egy botot vett elő, amelynek végén széles pléhdarab volt. Behajolt a medencébe és buzgón turkálta a viz alján levő homokot. — Mit csinál az a gyerek? — érdeklődött a lány. — Ez ? Halászik. — — Bottal?! , — Igen. 'Ez tudniillik pénzhalász. Pescatore di moneti. — Pénzhalász?!! — Mi az? — Ez egy külön ős foglalkozás, amelyet sehol a világon nem lehet megtalálni, csak itt. A Fontana di Trevihez az a babona fűződik, hogy aki beledob egy soldót, az életében legalább még egyszer vissza fog térni erre a helyre. Ezeket a pénzeket halássza ki a mi kis barátunk a vizből. Margitka jót mulatott ezen a magyarázaton. Sokáig figyelték a fiút és mulattak impertinens bizalmasságán és kedvességén. Fekete, nagyszemü, borzas gyermek voit. Szép, mint a bambino a rönesszansz képeken és szemtelen, mint egy Szent Márk-téri galamb. Közben elmúlt öt óra; hazamentek. De másnap alig várták, hogy újra kijöhessenek. A kis csavargó megint ~t>tt volt és ugy mosolygott rájuk, mint régi ismerősökre. ők pedig elfoglalták teg napi helyüket és nézték tovább a nagy, tarka komédiát. Egy óra alatt megfordult itt mindenféle náció, hogy eleget tegyen a babonának. A második napon a lány már előre megismerte, milyen nemzetiségű a fontana látogatója. Ha francia jött, az rendszerint ki se szállott az ajtóból, hanem csak lassított. A pénzt nevetve dobta ki és olyan hanyagul, hogy az legtöbbször kivül esett a medencén. Látszott, hogy üres konvenciónak tartotta *az egész szokást. Milyen mások voltak a németek. Mindig tömegben jártak. Rendesen a legnagyobb tipusu tár sas autóval érkeztek, húszan telepedve rá egy tizenkétszemélyesre. Amikor az autó megállott, egy ideig nem mozdult senki, mivelhogy elvileg még a Piazza della Colounán vannak és be kell fejezniök az arra vonatkozó jegyzeteket. Ez végre megtörténik; egy nagyon kellemetlen cérna női hang süvít fel óriási elragadtatással: — Schau mai Erick! Általános mozgás. Leszállanak és megterülnek a medence körül; tágranyilt, naiv szemekkel bámulják a vízesést. Amint igy állanak, azt hinné' az ember, hogy sohasem elégszenek meg a látvánnyal és órákig fogják bámulni a' zuhogó vízből kiemelkedő szobrokat. Pedig nem igy történt. Pár perc múlva nyugtalanság vesz erőt a társaságon. Baj van. Az autót ugyanis óraszámra fogadták; minden perc Isten tudja hány pfennigbe kerül; sietni kell. Végre a söffőr jelt ád; gyorsan beülnek újra. El se indulnak még, a füzeteket már is egymás hátára támasztották és elkezdenek buzgón irni. Egy percig még látni lehet őket, amint robognak a via Martellin. A nagy kocsi zötyög az utca lármázik, ^.z osztrigás ordít, az autótülök bömböl; ők pedig ...jegyeznek, jegyeznek, jegyeznek, Nemsokára ezután elegáns gépkocsi közeledik; egy angol ül benne. A soffőr előreszalad és valami tábori szék-félét állit be a medence elé. Egy cseppet sem kényelmesebb ez a szék, mint egy márványpad, de ő a világért sem ülne oda, ahová más is ülhet. Leül és nézi a vizet. Nézi szigorúan,összeszorított ajakkal. Látszik, hogy gyalázatosan unja egész Itáliát és ezt ki is mondaná szívesen, de fél, hogy akkor megszűnik kulturlény lenni. Mindenkinek ellenszenves és mégis... mindenki halkabban beszél, amíg ő ott ül. A nagy vagyon imponáló közelsége nyomja a jelenlévőket. Végre feláll az angol; savanyu gőgjét még egyszer rámereszti a körülülőkre, aztán... elsuhan az autó, Fellélekzik a közönség. Újra megindul a csevegés, a találgatás, kit hoz a következő perc. Margitka vég nélkül tudott mulatni a tarka és mindig uj jeleneteken. A harmadik délután már alig tudott hazamenni. — Óh, bárcsak maradnánk még egy hétig! — sóhajtott önkéntelenül. A fiatalember elmosolyodott. — Lássa, meg van már fogva maga is. Az első szállal már ide van kötve. És még csodálkozik, hogy én itt szeretek élni. — Az más, — intett határozott, kíméletlen gesztussal a lány. — Azt ne hasonlítsuk ehhez. Maga tutyi-mutyi ember. Hagyjuk el, ismerheti a véleményemet. — Igazságtalan a véleményével. Nem ismer engem,, mem. tudja, hogy mit várok én itt, mi tart engem itt tovább. A lány hirtelen elfordult. —Magának titka van ugy-e? Éreztem ezt már akkor, hogy a tónál nem ^mondott el mindent. És most már emlékszem arra ís; mennyire benne volt a hangjában a vágy, hogy megcáfoljam a szofizmáit. Óh, hát az csak álarcos játék volt! Hála Istennek, hála Istennek! — Ne hálálkodjék még — íntett a másik. — Amit akkor mondottam, azt tényleg nagyrészt a rossz idegek mondatták, dehát... ha az igazságot megtudja, azzal én nem leszek különb a maga szemében. Ha annak örült, hogy újra becsülhet valamire, — korán örült. — Mondjon el mindent, — szóANNA MAY WONG a világhírű kinai mávésznő „Dupont" remekművében PICCAOILLY PÉNTEKTŐL AZ APOLLÓBAN Szerdán LYA MARA az ünnepelt német filmdivával Csütörtökön MARY LOU (AZ OROSZ ARTISTANŐ) Cirkuszartista dráma 9 felv. Irta: L. CARLSEÜ Mary Lon orosz emigrált hercegnő . Lya Mara Fedor Rlmszky »rosz gárdatiszt . . . Fred Lnis Lercb Voroilcoff nagyherceg . . . . Fritz Kamper és a kísérő műso r Pénteken—szombaton—vasárnap A KI MA M&V a világhírű kinai filmmfivészna nnnn ITirt X legnagyobb s legpazarabb njdonsága PICCADILLY 10 fejezet London fertőjebői és ragyogásából. Rendezte : E. A. Dupont Főszereplők. Jameson Thomas Shosho ? Anna May Wong Oilda Cray Jim King Ho-Chang kisárő műsor Valentine Wilmot Miss Mabel . , e a Elóadasok Kezdete; hétköznap 5. 7 és 9, órakor Iott nyugodtan a lány. A fiu még komolyabb lett. — Nem. Ne kívánja ezt. Mire volna ez jó? Ha elmondanám,közben maga... nem állaná meg nevetés nélkül és akkor én... meggyülölném örökre. Nem; jobb, ha idegenek maradunk. — Nem fogok nevetni; nyugodt lehet. Én mindent megértek. — Igen? Na jó... akkor hát próbáljuk meg. Hát.., azzal kezdem, hogy... én,„ művész vagyok, Azaz, hogy... csak félig vagyok az; nekem a müvészlélek összes kínja jutott osztályrészül, a művész teremtő ereje nélkül... vagyis hogy ...épen ez az, ami megint nem biztos, aminek el kell dőlnie. El kell dőlnie; nézze, hogy reszketek, ha csak rá is gondolok. író akarok lenni és... nem vagyok az. De azZá kell lennem, kell, mert különben nincs az életnek számomra semmi értelme. Itt nincs visszavonulás. Ha egyszer be kellene látnom, hogy önáltató senki vagyok... jajj, ez lenne a legborzasztóbb, amit el tudok képzelni. A lány komolyan bólintott; a fiu ajzott idegekkel folytatta. — El tudja-e maga képzelni, micsoda kin ez a bizonytalanság? Jön egyegy óra, amikor az ember érzi magáról, hogy... valaki, Tudom, hogy az Írásaimnak — a Iegroszszabbnak ís — sulyuk van és... nekilendülök olykor-olykor, úrrá lesz felettem az isteni önheccelés, az alkotás mámora. És amikor befejeztem, ugy érzem; nem fáradtam hiába. Másnap pedig, amikor elolvastam az első napi irást... szemembe röhög a sátán és azt mondja: Hát hiszen jók az írásaid, rutinosak, színesek, csak épen egy kicsiség, egy nevetséges kicsiség hiányzik belőlük. Nem ömlenek. A gondolatok egymásba vannak illesztve, mint valami mübutor darabjai, finoman, precízen, dehát... nem lesz azokból organizmus soha. Hiányzik belőlük az 'életadó fluidum, az igazi művészet. Ezt mondja az ördög. De azért hiába beszél. Jönni kell valaminek és ha elsuhannak a predesztinált meddő napok egyszer... meg fog majd engem látni minden ember. Ne higyje, hogy ez hiúság; itt is kontroláltam már magamat százszor. Ez nem hiúság, ez hit. Hát csalhat az, ami olyan atavisztikusan régi, mint ez az én elhivatottságom megérzése? Óvodás gyermek koromban már olyan világosan tudtam, mint ma. Ne higyje, hogy túlozok. Csak aztán ott kezdődik a homány, hogy... ha ez igaz, akkor miért kell, mondja, miért kell nekem még mindig csak várni?!' Miért van, hogy az életem története idáig: kevés eredmény, sokálmodás?! Megcsalna az Isten?! Ez ís lehetséges volna?! Jaj látja, már ide jutottam megint. Mint a veszett állat, belém mar a kétség, megsejtés, hogy akarnok vagyok, vézna kis epigon; vagy talán még az sem, még epigon sem. A lány közelebb lépett hozzá. — Csak a mélylelküek kételkednek— mondotta komolyan. A fiatalember azonban türelmetlenül legyintett. — Ezt ne mondja, ezt éveken át mindennap átgondoltam többször. Teória, mint a többi. Beválik ideig-óráig való narkózisnak, de csak elmélet, nem tud megnyugtatni. Mert amikor rámmered a leirt mondatok borzalmas, logikus józansága; akkor megint elfog az érzés, hogy ez a józanság maga a bennem lakó átlagszürkeség, minden igazi művészet gyilkosa. Oh, hogy gyűlölöm ilyenkor magamat! Dé még ez az öngyülölet ez is csak mértékletes, szürke formában van meg bennem;.
