Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)

1929-09-11 / 206. szám

JMVÍRYIDEK. 1929. szeptember 11. Iránytű nélkül Irta: Fehér Gábor 11. Másnap gyönyörű napfényes reg­gel lett. A Tramontana megtöl­tötte az örök város utcáit a teng­ger üditő, friss, sós párájával. A társaság megindult az első kirándulásra. A San Pietróba men­tek. A fiu nagy lelkesedéssel kez­dett magyarázni; buzgón, de.... igen vékony eredménnyel. Mert a papa — önérzetes kálomista lé­vén — épen nem volt elragadtat­va a spápista fészektől.« A kupo­lát megbámulta az egész csálád és egyértelmüleg azt mondták rá, hogy »Hü!« Hanem ez után a mü­kritika után annál jobban elhall­gattak mindannyian. A Pietra azt a lesújtó kritikát kapta, hogy : ki­csi. Ezek után a bejárattól kezd­ve hosszában végigmentek az egész épületen — pontosan le­számolva a lépéseket — hogy az oithonvalóknak be tudjanak szá­molni. Mikor pedig mindez meg­történt, átmentek a Vatikánba. Ez már határozottan inkább tet­szett. Az egyptomi muzeumban a mamát majd megölte a csudálko­•as a látnivalókon, sót egy izben a harmadik teremből kiabálta elő az urát, azzal, hogy: — Nézd már te Berti, ennek a múmiának a lábaujján még csak a bütyök is azon mód megmaradt. Viszont a papa egy ókori mozaik előtt állí­totta meg a famíliát és rámuta­va az egyik figurára, káromkodás­szerüen tört ki belőle az elragad­tatás: t Hogy a tatár szedte volna el a körmit, be fainul kirakta, akárki is volt! Részletes pontossággal megbá­multák a mozaikmunka minden fi­guráját és a vezető már azt kezd­te remélni, hogy lassan mégis b®­lejönnek a műélvezetbe; amikor egyszerre váratlanul vége lett min­dennek. A mama ugyanis kijelen­tette, hogy itt cug van és ő nem hajlandó tovább bennmaradni az cpúletben. A papa szintén érzett valami ilyest, aminek az lett a kö- ( vetkezménye, hogy egy negyedóra | múlva már a sörös asztal körül ült az egész társaság. Ebéd után hosszú déli álom kö­vetkezett. A fiu végigdőlt az ágyán de aludni nem tudott. A honfitár­sakkal való találkozás kizökken­tette a rendes kerékvágásból. Azon vette észre magát, hogy valami furcsa, szorongó vágy született a lelkében. Honvágyat érzett, ami eddig — három évi külföldi tar­tózkodása alatt — sohase történt meg vele. Igyekezett elaludni: nem sike­rült. Igyekezett legyőzni a szo­rongó érzést; nem sikerült az sem Öt óra tájban rendbehozta ma­gát. Amazokat már készen ta­lálta. — No, öcsém, hát mára elég is volt a művészetből — szólt a bá­csi, levéve az orra alól a bajusz* kötőt. — Hanem hallod-e, van-e ebben a városban Margitsziget, vagy olyan városliget féle. — Hát bizony bátyám, Margit­sziget nem igen van, de a Város­liget itt van tíz percnyi járásra. — Na akkor előre -— adta ki az öreg a jelszót. Nem sokára kinn voltak az Um­berto ligetben. A szülők nekiin­dultak a parknak, a fiatalok a halastó hídján maradtak. Sokáig állottak ott; a levegő nehéz volt a parti oleanderek szagától. — Miért nem beszél már va­lamit ? — szólt végre nevetve a lány. | — Miért? Igazán alig tudöm megmondani. Pár órája egy furcsa érzés kinoz. Visszavágyom... a Ti­szapartra. — Na, az nem csoda. Három évet itt csavarogni! Brr! Hiszen szép, nagyon szép ez az egész, de ha itt marasztanának még hat hétig, igazán nehezen birnám ki. — "Ne mondjon ilyet — szólott csendes megbotránkozással a fiu Hiszen maga nem látja a fától az erdőt; nem is láthatja még. Kü­lönben is... én nem Itáliát í^nom. Ennek a hangulatnak a magá­val való találkozásom az oka. — A velem való...? — Igen. Azt hiszem, szerelmes vagyok magába és ez az első kór­tünet. Margitka szembenézett a fiú­val. 1 — Na és... miért mondja ezt ne­kem?! — kérdezte ideges nevetés­sel. — No hát — mert kihozta a szó. Nem ártok vele senkinek. — Ez igaz — szólt a leány gúnyosan. Nem árt vele senkinek. Maga általában olyan embernek látszik, aki se nem árt, se nem használ. Olyan esztéta féle. Ilyen volt a rajztanárom is. Mikor fel­vette a finom kulturmosolyát, már tudtuk, hogy a mai órán lehet csinálni akármit, mert ő ma deka­dens kulturlényt játszik. Maga pe­dig szakasztott mása neki; mintha csak őt látnám ! — De miért gorombáskodik ve­lem? — kérdezte a fiatalember meglepődve. — Mert megérdemli. Micsoda ember maga, aki itt veri el a pén­zét és a fiatalságát külföldön, mint egy második Kárpáthy Abel­linó ?! A fiu válat vont. — Könnyű arról ítélni, amit nem ismerünk — mondotta. Előbb ismerje meg azt a kincset, amit ez az isteni város évezredek óta felhalmozott és akkor... még min­dig ne Ítéljen. Nézze meg Firenzét, az álmok igazi városát, ahol min­den téális csak a művészet és ahol az embert pár hét alatt örök­re elfogja a kövek, szinek, for­mák misztikus szerelme. Nézze meg Velencét, legszebb ékszerét a világnak és mindazt a kincs­tömeget, amelyet ebbe a szóba préseltek bele: Itália. Akkor majd másképen itél, egészen másképen. A leány egy időre elhallgatott, mint aki nagyobb erőt sejt ma­gával szemben. De csakhamar összeszedte magát. — Aztán... mondja csak, mit csinál maga itten? — kérdezte tü­relmetlenül. Növeli a vonatok és szállodák személyforgalmát és köz­ben nem dolgozik semmi komolyat, hanem átadja magát egy céltalan esztétizálásnak. Méltó az efféle ibolyafalás egy férfihoz? Mit akar maga itt kinn? — Mit? Élni akarok, öh, aki csak azt az életet ismeri otthon, az el se tudja képzelni, milyen az élet itt. Gondoljon csak előre vagy négy hónappal, gondoljon no­vemberre, amikor' magukat fojto gatja a köd; amikor még a fűtött szobában is ugy nézünk ki, mint egy-egy ázott madár. Itten akkor mélyül el igazán a kékség, akkor tombol igazán a szinek orgiája és minden szembejövő suhanc olyan a szőlővenyigés bottal, mintha Bacc­hus követe volna valahonnan, két ezer éven túlról. A nagy kincses városok pedig uj, őszi pompába öltözködnek és megnyitják a ka­pukat. Bejön a művész, aki a vé rét és az idegrostjai minden rej­tett erejét rásütötte a képeire; bejön, szomjúhozva a pénzt és di­csőséget. Megnyílnak a tárlatok, özönlik a közönség. Kegyetlen, gúnyos, irgalmatlan közönség, XvYJL MARA a bájos temperamentumos német filmdiva n?IRT LOÜ (AZ OROSZ ARTISTANŐ) cimü artista drámában játszik szerdán—csütörtökön az Apollóban Kedden TOLSTOJ LEO viSághirü regénye az orosz parasztokról Kedden A HATALMA Jatszák a leghiresebbb moszkvai színészek CORINNE A Z ÉLET TAVASZA GRIFF1TH (Szegény fiu, gazdag leány) A két attrakció 14 felv. egyszere csakis 16 éven felülieknek Szerdán LYA MARA az ünnepelt német filmdivával Csütörtökön MARY LOU (AZ OROSZ ARTISTANŐ) Cirkuszartista dráma 9 felv. Irta: L. CARLSEU Mary Lon orosz emigrált hercegnő Fedor Rimszky orosz gárdatiszt . Voronkoff nagyherceg . Lya Mara Fred Luis Lerch Fritz Kamper é s kísérő műsor Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9, órakor amelyet csak a teremtő erő tud-, legyőzni, amely erőt akar látni;, legyen az Istentől, yagy az őr­dögtől: mindegy, csak fiatal, dia­dalmas erő legyen, óh az valami nagyszerű, nézni, amint a termek­ben misztikusan, félelmetesen for­málódik az ítélet, örvénylik a cé­zároktól örökölt gyilkos, pogány igazság: Pusztuljon, aki nem első' mindenki vesszen, akinél van kü­lömb! Ha maguk csak egyszer lát­nák ezt a nagy arénát, sohase tud­na a lelkük szabadulni innen. Dehát... a magyar praktikus faj és tud spórolni, legalább is ami­kor a szellemiekről van szó. Rájött hogy Itáliában a nyár a legolcsóbb és hát persze, juliusban jön. No­vemberben pedig rri*r otthon ül Bürgözdön, ahol a disznótor a leg­nagyobb kultur esemény. Maga nagyon jól tudja, mit kell a ma­gamfajta boldogtalan fiatalember nek elszenvedni egy ilyen disznó­toros .meghívás alkalmával. Mikor belépek az előszobába, már ha. lom, hogy a háziasszony próbálja a zongorán a legújabb Zerkovicot. Ilyenkor már jó volna visszafor­dulni, de erről szó sem lehet. Egy fél óra múlva asztalra kerül az ujhus. Úszik a zsirban. Háromszor kell belőle venni; különben biz­tos az aprehenzió. Éjfél után pe­dig, amikor végre szabadulni le­het, bakterlámpást nyomnak az ember kezébe, hogy ha talán le­ragadna útközben a félcsizma meg lehessen találni. Na most... hason­lítsa össze ezt a két világot és vallja csak be, hogy bizony.... Kár­páthy Abellinónak is megvan a maga igazsága. Mit keressen az ember odahaza, mit kezdjen az éle tével. Mit ér ott az erő, ahol nincs miért és nincs kivel bir­kózni? Mit ér az ember, ha ma­gyar?! A lány nagyot nevetett. — Aha, most tetten értem, ked­ves barátom! Persze, persze.... mit ér az ember, ha magyar?! Bor zalmas, megrendítő kérdés ez. Csakhogy, aki ezt legelőször kér­dezte, az... túlnőtt a magyar éle­ten, annak 'joga volt ezt a kérdést a világba kiálltam. De maga ala­posan téved, ha azt hiszi, hogy most már minden fiatalurnak kó­rusban szabad pityeregni ezeket a beszajkózott szavakat és hogy minden lustaságot igazolni lehet egy kis olcsó pesszimizmussal. Mondhatom, "hogy ez gyerkes té­vedés, ami legfeljebb alsós gim­nazistáknak áll jól. A fiatalember elpirult és csak. nehezen tudott egy-két kénysze­redett főlényü szót találni. — Alaposan lefestett engem — szólott kinos nevetéssel. — Most már csak mondja meg őszintén; merjek-e én ezek után Ijazamenni, oda, ahol még a nők is ilyen har­ciasak?. Margitka türelmetlenül v&gott közbe: — Mire való ez a léhaság? — kérdezté ingerülten. — Ezt a té­mát nem lehet elütni, ezt végig kell tárgyalni, amig egyikünk el nem veszti a játszmát. Szóval: mit akar maga itt ezzel az impro­duktív időtöltéssel, amivel az éle­ve legjavát, egész lényegét tönkre fogja tenni? A fiu elmosolyodott. •— Az életem lényegét ? Látja, mos* már én mondom, hogy ez a kifejezés alsós gimnazista szá­jára való. Hiszen az életben nincs is lényeg, itt csak a nüanszok rontosak. A lényeg... az nem fon­tos, azt ugy is előre tudja az em­ber. Ha én most, például haza­megyek Magyarországba, akkor következőképen alakul az a bi­zonyos lényeg: Mindenekelőtt megházasodom, mert itt van már

Next

/
Oldalképek
Tartalom