Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)
1929-09-06 / 202. szám
N yiregyháza, 1929. szeptember 6. * Péntek x £ a évtQiyam. 202. sz. KMHiefcM árailr fe«ly®en te vttéfcMi: i Mra 2"50 p»rgd, NCfesrwMvrs 7 &0 p»ngö. 4* tnUMmsá 20*,% cag^áaBtey, Alapltotte JÓBA ELEK PSutwrkMztfi : Or. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Palalös utrkOftstS l VERTSE K. ANDOR. SsiírfcBiztSsíj Rr«<főhrv«tmls SZÉCHENYI-UT 9. SZAlVt. Talttfon oxáin 139. Postachaqu* Kteirttokat a«m »<iunk. vlaua. Mára várják Biiand felszólalását Geníben Párisból jelentik: MacDonald és Briand megbeszélése elsősorban a leszerelésre vonatkozik, különös tekintettel a tengeri leszerelésre. Londonból jelentik : Az angol sajtó állandóan foglalkozik a hatással, melyet MacDonald beszéde Amerikában keltett. Aggasztónak tartják a Fehér Ház és a sajtó hallgatását. A dominiumok nem tudtak még megegyezni a döntő bírósági záradék tárgyában. MacDonaldnak azt az ajánlatát, hogy a birodalommal szemben felmerülő ügyeket ne vigyék döntőbíróság elé, Délafrika nem fogadta el. Párisból jelentik : A »Le Matin« vezető helyen foglalkozik a genfi eseményekkel ,annak a reményének ad kifejezést, hogy Briand most szerez kárpótlást a hágai engedményekért. Londonból jelentik : A »Daily Telegraph« genfi levelezője felhívta Henderson figyelmét az egyes francia lapokban megjelenő hírekre, amelyek szerint a rajnai harmadik zónát Franciaország csak bizonyos annuitások teljesítése után üriti ki. Henderson kijelentette, hogy az egyezmény szövege világos, azt félreérteni nem lehet, és ennek megfelelően a harmadik zónát juniusig ki kell üríteni. Nagyon sajnálja, hogy egyes francia és német lapok növelni akarják tendenciózus cikkeikkel Briand és Stresemann belpolitikai nehézségeit. Genfből jelentik. A hágai állandó nemzetközi bíróság statútumának tárgyában tegnap este ujabb gyűlést tartottak, amelyen Sir Cecil Hurst előadó beszámolt arról, hogy milyen feltételek alapján hajlandó Anglia aláírni. Két pontot szeretnének módosítani. A vitában Gajzágó László magyar delegátus is rész tvett, kiemelve a magyar kormány álláspontját. A szöveget, ezután módosítás nélkül elfogadták és a főbizottság elé terjesztik. Genfből jelentik : Briand tegnap este felkereste MacDonaldot. Az összejövetelen Henderson is részt vett. Az államférfiak folytatták azt a tanácskozást először a pénzügyi dolgokra vonatkozólag, amelyekről már MacDonald tavalyi párisi látogatása alkalmával is beszélgettek. Genfből jelentik: Stresemann külügyminiszter, aki tegnap érkezett Genfbe, ma reggel jelent meg .először a közgyűlésen. A közgyűlés tagjai örömmel üdvözölték Stresemannt s előbb MacDonald váltott pár szót vele, majd "Briand helyéről felemelkedve hozzásietett és percekig beszélt vele. '>BUD JÁNOS LETETTE AZ ESKÜT. Bud János, az uj kereskedelmi miniszter ma délelőtt "fél 12 órakor a kormányzó kezébe letette a hivatali eskiit. Az eskütételnél a miniszterelnök helyett Vass József dr. jelent meg. A zászlósúr tisztét Pe. rényi Zsigmond báró látta el. Eskütétel után Bud külön kihallgatáson yolt a kormányzónál. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a hőmérsékleti maximumok tegnap is 30 fok körül ingadoztak. Ma reggel a hőmérsékletben némi csökkenjéíS mutatkozott. Eső a Dunántul déli részein volt. Komlóson 7 mm. csapadék volt. Budapesten ma délben 12 órakor 29 fok C. volt a hőmérséklet. Prognózis:: Meleg idő várható, esetleg itt-ott helyi zivatarokkal. Nyíregyházán szeptember 4-én szerdán este 9 óráig a hőmérséklet maximuma 31, a minimuma pedig 13.5 C. fok volt. A NAGYRÉV I TjÖMEGGYILKOSSÁG EGYIK GYANÚSÍTOTTJÁT SZABADLÁBRA HE. LYEZTÉK. Szolnokról jelentik: A budapesti Ítélőtábla határozata értelmében a vizsgálóbíró ma reggel szabadlábra helyezte D. Szabó Máriát, a tiszazugi mérgezési bűnügy egyik gyanúsítottját. A gyanúsítottak védői fenntartják álláspontjukat, hogy a Tiszakürt és Nagyrév környékén a föld arzén tartalmú s innen kerülhetett a méreg a tetemekbe. AZ OSZTÁLYSORSJÁTÉK MAI HÚZÁSA. Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki : 5.000 pengőt nyert : 71545. 3.000 pengőt nyert : 9581,40666, 736432.000 pengőt pyert : 26416, 60354. 1.000 pengőt nyert : 16920, 26762, 49150, 62630, 73382. 800 pengőt nyert: 859, 4217, 43758, 4475o, 53873, 58095, 64983, 71271, 75 I59> 818I4. 600 pengőt nyert: 1127, 292b, 2346?, 25641, 26902, 556I7Az arabok megmérgeztek egy angol kapitányt Palesztinában Anglia ragaszkodik a Balfour-deklarációhoz Londonból jelentik: A három angol parlamenti párt képviselőiből a palesztinai események felülvizsgálására kiküldött bizottság el. sősorban annak megállapítására törekszik, hogy előre megszervezett tervszerű akció eredménye volt-e a zavargások kitörése? A gyarmatügyi hivatal jelentésében hangsúlyozza, hogy a kormány nem akar éltérni az 1917. évi Balfour-nyilatkozatban a Zsidó Nemzeti Otthon tekintetében adott Ígéretétől. A palesztinai hatóságok utasitást kaptak a zavargásokra Vonatkozó összes bizonyítékok gyűtésére. Az előreláthatóan nagyszámú bünügy elbírálására független bíróságot szerveznek. Általában nyugodt a helyzet Palesztinában, de kisebb csetepaték még mindig előfordulnak. Hattaniban visszaverték az arabok támadását a rendőrkaszárnya ellen. Jessonban és Hamalában kézitusa fejlődött ki, melynek során több embert letartóztattak. Az egyik palesztinai zászlóaljnál szolgálatot teljesítő Bulfin angol kapitány egy arab kávéházban — mérgezési tünetek között megbetegedett. Azt hiszik, hogy kávéjába mérget kevertek. A kapitányt beszállították a hai fai kórházba, ahol iszonyú kinok között meghalt. Az angol hatóságok erélyes vizsgálatot indítottak a mérgezés elkövetőinek kiderítésére. Londonból jelentik: A gyarmatügyi minisztérium MacDonald tegnapi genfi beszédének megfelelően, amelyben a miniszterelnök bejelentette, hogy az angol' kormány különleges rendszabályokkal fogja megakadályozni a sajnálatos palesztinai események megismétlődékét, a késő esti órákban közleményt adott ki, amelyben kijelenti, hogy a minisztérium négytagú vizsgálóbizottságot küld ki Palesztinába. A bizottság feladata az lesz, hogy állapítsa meg a palesztinai véres zavargások okát és elsősorban azt, vájjon a zavargások az arab lakosság spontán kitörésére vezehetők-e e vissza, vagy pedig rendszeres izgatás következményei vóL tak-e. A vizsgálóbizottság jelentése alap ján az angol kormány ezután részletes programot fog kidolgozni a palesztinai közigazgatás, átszervezése ügyében. f j Londonból jelentik : A palesztinai főbiztos augusztus 31-iki kiáltványa értesiti a lakósságot, hogy a zavargások során előfordult bűncselekményekben angol bíróság mond Ítéletet. Ez a körülmény nagyon elkeseríti az arabokat. — A helyzet ma már nyugodtabb, de sok zavart okoz az a körülmény, hogy Transjordániában nincs fegyvertartási tilalom. Jesud-Hamala mellett az arabok sikertelen támadást kíséreltek meg e3 14 halottat vesztettek. Kisebb csete-patékat jelentenek Semati és (yosa mellől. Az angol csapatok páncélos autókkal operálnak. — Mesgha mellett zsidók megtámad tak egy arab lovas csapatot, de az angolok szétszórták őket. Kovnóból jelentik : A cionista zsidók a palesztinai eseményekkel kapcsolatban gyűlést tartottak, amelyet zsidó kommunisták meg akartak zavarni. A cionisták a kommunistákat megverték és átadták őket a rendőrségnek. CHURCHILL SZERINT TIZ ÉV MÚLVA VÉGET ÉR A SZOV JET URALMA Londonból jelentik: Churchill be szédet mondott Vancouverben az angol-orosz kérdésről és kijelentette, hogy Oroszországban 10 év múlva helyre áll a rend. Ez Ang. liát fokozottan érdekli, mert Orosz országgal mindig élénk üzleti öszarefeöttetésben állott. Beszéde tcx» vábbi során annak a véleményének adott kifejezést, hogy Indiában véres események fognak lejátszódni, ha Anglia kivonul Egyptomból. A SZOVJET CSAPATOK KÍNAI TERÜLETRE VONULNAK Tien-Csinből jelentik: Háromezer főnyi szovjet csapat behatolt augusztus 3i :én Sinkiang tartományba és átkelt az Ili folyón. TŐZSDE A pengő Zürichben nyitáskor 90.675 zárlatkor 90 67 volt Valuták : Angol font 27.68—83 Cseh korona 16.87—97 Dinár 9.97 — 10.05 Dollár 570. 572.— Frank 22.25—55 Leu 3 36—40 Líra 29.85—30.15 Márka 136.00—60 Osztrák schilling 80.40 — 80 Svájci frank 109.90—110.40 1 erménvDiac: Buza 78 kg. 22 75—22.95 > 80 » 22 15—22.35 Rozs 16.00 —16 30 Árpa I. 16.75—17.00 „ II. 15 75—16.25 Elsőrendű sörárpa 22.00—22.45 Másodrendű „ 19.00—21.00 Zab I. 15,50—16.00 „ II. 12.65—13.25 Tengeri 21.75—22 — Köles 14.50-15.00 Korpa 12.f0—25 Repce 47 00—49.00 Határidősök: Buza októberi zárlat 22 60—22.61 1930. márciusi zárlat 25.00—25.05 Rozs októberi zárlat 17.46—17.47 1930. márciusi zárlat 19.80—19.82 Tengeri májusra 18.46—18.47 Egyes szám ára 16 fillér