Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)

1929-09-22 / 216. szám

4 JNLFÍRYIDÉK. 1929. szeptember 25. NINCS PÉNZ...!!! Akármerre megyünk, mindenütt és mindenkor ezt a két szót halljuk: — Nincs pénz! Mint egy önmagába visszatérő görbe vonal, mint egy wagneri leitmotívum, mint egy kísérteties visszhang, ez zug, ordít, bömböl a fülünkbe: — Nincs pénz! Siró, jajveszékelő hangok borzongatják meg lelkünket a gazdasági küzdelem wateríooi csataterén, s talán van is valaki, vagy vannak, akik a Sasfiók révedező borzadályáyal hallgatják ezeket a kísérteties, síri hangokat, de nem halljuk a riadó harsona szavát, amely uj küzdelemre hivná a sebesülteket, a szétzüflött rongyos hadsereget, a megtépett, golyó verte zászló alá. — Nincs pénz! Vájjon mi lehet az oka ennek? Az államkasszában fölöslegek vannak. A külkereskedelmi mérlegünk javult és továbbra is javufóban van. A gyufakölcsönbői hatalmas ösz_ szegek, fantasztikus milliók folytak be az államkasszába. — Mégsincs pénz! — Vájjon mi tartja vissza ezeket' a milliókat az ésszerű felhasználástól ? — Gazdasági életünk vérkeringésének érelmeszesedése ? — .A rossz pénzügyi politika ? -— A vesztett háború következménye: a jóvátételi fizetések? Ezekre a kérdésekre várnak feleletet azok, akik kiforgatott, üres zsebbel, kezeiket tördelve sóhaj tozzák: — Nincs pénzl Ezekre a kérdésekre várnak feleletet : a tisztviselő, aki még huszadikán sem kapta meg a fizetését; az iparos, a kereskedő, aki nem tud pénzt kapni a tisztviselőtől; az orvos, az ügyvéd, aki a készből él, mert alig keres valamit; Bódi Márton kissé restelkedve húzta nyakát a válla közé és már félt, hogy elmegy a lakója, mielőtt még beköltözött volna. '— Ne tessék haragudni, tekintetes ur, hiszen csak ugy mondtam.... Nem akartam az urat megbántani! — Há'szen jól van, Márton gazda, mégis kendnek van igaza. Kend nem ismer engem, jogos a bizalmatlanság. De hogy nyugton alhasson mindennap, vegyük bele az írásba, hogy ha nem fizetek pontosan, addig innen el nem költözhetem, amig a tartozásomat az utolsó fillérig ki nem fizettem... Jól lesz igy? __ Földerült az arca Vörös Bódi Mártonnak. Igy már igen. Mégis jó volt szólni! Annak rendje módja szerint megcsinálták az irást. Még tanukat is hoztak, ugy irták alá mindketten. Telt, mult az idő. Somorjay János egy-két hónapig pontos fizető volt, de hogy növekedtek a gondok, a lakbérből annál "kevesebbet fizetett. Márton gazda sürgette a hátralékot, de János bácsi ilyenkor mindig megnyugtatta: — Ne féljen kend, mig engem lát. Tudja, hogy én innen addig el nem mehetek, amig kendnek csak egy fillérrel tartozom!... A gazda ilyenkor meg-megnyugodott, de utóbb megint csak kétségei támadtak. Igaz, hogy kétségeit élete párja és a szomszédok gúnyos megjegyzései csak növelték. Egy napon bement a városvalamint a többiek, akiknek az exisztenciája egyedül 'és kizárólag arra van alapítva, hogy mindenkinek legyen pénze. — De mi lesz most, amikor sensenkinek sincs pénze? — Azaz talán mégis van, de nem képezi közforgalom tárgyát! Ami még rosszabb! Szólaljanak meg tehát azok, akik eddig szoros és kellemes üzleti öszszeköttetésben álltak a Pénzzel! Talán ők felvilágosítást tudnak adni. Ha ők nem, akkor talán majd megkérdezzük magát a Pénzt. Addig azonban jöjjenek a többiek. • A városházán halígat a folyosó. Csend, kinos élettelenség. Fáradt, szomorú emberek járnak a lépcsőkön, állanak az előszobákban. —7 Nincs pénz. A városnak sincs pénze. Nem jönnek az emberek fizetni és aki jön, annak a város nem tud fizetni. Hol a pénz? A kassza üres. Alig gyül össze benne néhány százas. Sokszor tizpengősök árvasága hirdeti a szegénységet. És a szobákon át szárnyaló legérdekesebb hir: van-e pénz ? A polgármester homlokára ez a kérdés von ráncot, szobájára ez sötétíti a gond boruját. Mert mindenki őhozzá fordul, őt kéri, őt teszi felelőssé azért, hogy nem kap pénzt. Jönnek az iskolák, óvodák munkásai. Itt a szeptember közepe, ~ pcnz kellene. Nincs. A Nőipariskola 400 pengő segélyre vár. Egész délelőtt itt járogat a gondokkal sújtott igazgatónő. Négyszáz pengő! Máskor ezrek torlódtak a kasszában. Ma nincs négyszáz pengő sem. Ezen a délelőttön mindössze hatvan pengő van a páncélszekrényben. * De hát miért nincs a városnak pénze ? Ezt kérdi az a kisiparos, aki munkásai számára verejtékezve fut a pénz után és akinek régi szám ba a fiskálishoz. A fiskális elolvasta a kontraktust s amikor a végére ért, alig tudta komolyságát megtartani, harapdálta a szájszélét, hogy hangosan fel ne nevessen. [ — Ki csinálta ezt az irást? — kérdezte. — Somorjay tekintetes ur. — Aztán ki az a Somorjay tekint ese ur? — Hát... a lakóm. — Azt sem tudja, mi a foglalkozása? 1 j — Most semmi, de ezelőtt jegyző volt Nagyüszögön. A fiskálisnak valami derengeni kezdett az agyában. Visszaemlékezett a nagy port felvert dáridóra, melynek a végét már tudjuk. — Nincsen semmi baj, Márton gazda! Menjen nyugodtan haza és mondja meg a lakójának, hogy ha három nap alatt nem fizet, kihordatja a bútorát a határba. Megértette? — Megértettem instálom, de hát az irás... — Azt csak hagyja nálam!... — szakitotta félbe az ügyvéd. — Ha nem megy szépszerével, ibizza a dolgot rám és a bíróságra! Ezúttal Vörös Bódi Márton sem hagyta magát. Pör lett a dologból, jó zsíros pör, aminek csak a fiskálisok látták hasznát, de Somorjay Jánosnak ki kellett költöznie Márton gazda házából. Három évnél tovább lakott egy lakásban, melyért jóformán semmit se fizetett.... . 1 i Iája vár itt a városnál kifizetésre. Miért nem tud a város fizetni? Lehet-e az, hogy a városnak nincs pénze ? Nem kell olyan egyhamar Ítélni. Hogy a városnak nincs át. fogó gazdasági programmja! Mit ér itt a terv, a programm ? Ha valahol, igenis a nyíregyházi városházán van programm. Temetőépítés, vágóhíd, utcák, terek kövezése, világítás fokozása, Népház, iskolák, óvódák, járványkórház: — mind-mind terv. Programm, terv van, de nincs pénz. Nincs, mert nem hozzák, akiknek kellene. A költségvetésben szép rendben felsorakoztak a bevételi tételek. A föld birtok jövedelme, a házak jövedelme még csak befolyt. A városnak átengedett adók azonban nem. Már a kisgazda is tartozik. Neki sincs pénze, ő sem fizet. Nem fizet senki, üres a kassza, nem fizet a város, nem fizeti az iparost és az iparos sem fizeti munkásait; mindezek pedig együttvéve: nem fizetik a kereskedőt, aki viszont — circulus vitiosus — nem fizeti be az adót. * Láttam a városháza folyosóján könnyezve nevető iparost. Kétségbe esett embert, aki nem tudott pénzéhez jutni. Igen, a 'pénztelenség lelki és erkölcsi válsággá mélyül. A pénztelenség pusztít. Emészt, mint a vész, elpusztítja az emberek kedélyét, életkedvét, feldúlja családi életüket, megingatja életbiztonságukat. Recsegni, ropogni kezdenek a társadalom stabilitását biztosító traverzek. A pénztelenség olyan, mint a láthatatlan gyilkos, a gáztámadás. Behatol a mérge a testbe, a lélekbe, az erkölcsbe. * Siró anya a beiratkozásnál. Nincs pénze, amivel gyermekeit beírathatná. Hatezer tanköteles van Nyíregyházán. A legtöbbje a legnagyobb erőfeszítéssel, lemondással, hihetetlen önmegtagadás árán hozta el a beiratási költségeket. Az i egyik nyíregyházi középiskolában "i van két jeles diák. Árva mind a ! kettő. Nagybátyjuk tartotta, isko. j láztatta őket jó szívvel. A nagybácsi \ gazdálkodó. Őszre hirtelen lezuhant a termények ára. A beiratás idejére nem volt pénze. Ott sírt a két diáklány. És meghatottan, fájó szívvel állták körül a tanárok. Ök érezték át igazán, mit jelent a fejlődő szellem, a pompázó virágba nyiíó lélek üt ját szegni. Visszatorpanva megálllani a tudás csillagos utján. Az intézet nemes szivü igazgatója telefonon szólítja fel a jóembereket, egyesületeket, magánosokat: segítsenek. Nehezen megy: nincsen pénz. Mégis elhelyezik a diákokat instruktornak, sorkosztosnak. Dehá nyan vannak, akik számára nincs mentés, nincs segítség. A rossz tanuló, a tudomány utján botorkálva járó talán jobb is, ha mesterségre megy. Szegény ember fia csak akkor tanuljon, ha kedve, tehetsége van. De hányan vesznek el a tudás, a művészet világa, a nemzet, az emberiség kultúrájának kárára a tehetséges, szegény diákok közül ma, a pénzhiány miatt. Szivettépő, lesújtó, segítséget sürgető szimptomája a mai leromlottságnak az a kép, amely az elemi iskolai beiratásoknál döbbent elénk: több szülő nem Íratta be gyermekét, mert nem volt meg a beíratáshoz szükséges ötven fillérje... Ötven fillérje sincs ma a szegény embernek a kuL turára. Nincs pénz és lassan-lassan !

áldozóba hanyatlik a fényes nap, a magyar kultura, a magyar kultúrfölény napja... Mindenütt kaphatói TcnMils Orsi. TeJszSvetkcsetl Kftzpong B«d.p..t, I., Hwthj 11W1M. A cipőkereskedő ezeket mondja: A nagyközönség felvevő képessége gyöngült. Hogy a kereskedőknek miért nincs pénze ? Egyik komoly oka ennek, a takarékossági szövetkezetbe való belépés. Mi belépünk e szövetkezetbe, a közönség vásároi és — nem fizet. Ráadásul ezek a szövetkezetek még a készpénzzel fizetőket is rászoktatták a részletre. Azután ma senki sem kap pontosan fizetést, egyik sem fizet a másiknak és igy pénz nélkül maradunk. * A borbéiy: Hogy miért nincs pénz, azt nem tudom. Csak azt érzem, hogy nincsen. Mintha még a szakálluk is gyérebben nőne az embereknek a sok gondtól. És a nők haja is nehezen nő. Tessék elhinni, most még a hölgyek is csak 2—3 hónaponként vágatják a hajukat. * A ruhakereskedő: Véleményem szerint van pénz, csak mire hozzánk eljut, addigra elfogy. Ugy hiszem, nem egy oka van a pénztelenségnek. Hibás a pénzügyi politikánk, a nagy adók teljesen megbénítják a gazdasági vérkeringést. És abban a pillanatban, mikor véletlenül pénzhez jutunk, betéved egy vevő, aki vásárol is, betoppan a forgalmiadó ellenőr és »behajtja« a bevételt. A fűszeres: A helytelen gazdasági politika csaknem minden kereskedőt csődbe kerget. A gaztVv sági harcban 'kimerültünk. Az államkincstár feleslegéi: a mi véres verejtékünk. Ha a nagy adókat csökkentenék az egész vonalon, talán javulna a helyzet, valamivel több maradna ugy elsején a zsebünkben, igy legalább valami jutna mindenkinek. * A szűcs: A magam részéről nem kutatom a pénztelenség okait. Nincs.... — * * A nyugdíjas: Még nem töltöttem be 1 5-ik szolgálati évemet, — amikor a körülmények kényszerítő hatása folytán nyugdíjba voítam kénytelen menni. Megjegyzem, hogy ezeket a körülményeket nem én idéztem elő és teljesen ártatlan vagyok abban, hogy még ma is nem vagyok aktiv tisztviselő. De erről kár meditálni, ami történt, megtörtént. Tény az, hogy a kormány több mint 5 esztendeje, dacára annak, hogy a szanálási levonások megszűntek, szanálási adó. címén még mindig 40 százalékot von le amúgy is szerény nyugdijamból. Ez az összeg évente 500 pengőre tehető. Amit eddig levontak, az az összeg kb. 2500 pengő. Hogy mikor lesz vége ennek a levonásnak, azt még csak nem is sejtjük, anynyi azonban bizonyos, hogy dacára a képviselőjelölt urak ígérgetéseinek, dacára a nyugdíjas közalkalmazottak folytonos panaszkodásának, a magas kormány még a legkisebb hajlandóságot sem mutatja arra, hogy ezt a lehetetlen állapotot megszüntesse. — Én tehát lemondtam mindenről, ei vagyok keseredve és ha módom lenne, tudnám, hogy fizessem vissza ezt a jogtalanságot. Ezért nincs nekem pénzem s ezért nem kívánom még