Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)

1929-08-11 / 182. szám

Nyíregyháza, 1929. augusztus 11. * Vasárnap T

i. évfolyam. 182. sz EMMxattal árak ImfylMMi t* vMékra: • Mra 2'SO Negyedévre 7-SO pangO. ét taaMtauk 20»> angcdmés* Alapította JÓBA ELEK Ffi*z»rk«sztö: Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Fcialös Marktoxtfi s VERTSE K. ANDOR. Sa«rks»»2tőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT ö. SZAM. Tölafoo uim 130. Postachequ» XAzlratokat aem adunlc viasza* Vasúti tarifa Irta : Bud János dr. m. kir gazdasági miniszter A közlekedéspolitikai problémák közül azt hiszem, legaktuálisabb az, amely a tarifapolitikával kapcsolatos. Mindenki itt keresi azt a panáceát, amellyel a kérdéseket legjobban, leghelyesebben lehet megoldani. Kétségtelen,, hogy a helyes tarifapolitika gerince a gazdaságpolitikának. Nem lehet azt mondani, hogy nálunk, ebben a tekintetben nem történt semmi. El Ienkezőleg. Hiszen a mult évben, azok a tarifamérséklések, amelyeket az Államvasút keresztülvitt, nem kevesebb, mint tizenötmilliót jeleritettek az eredeti tarifatételekkel szemben. Ez a kérdés határovott tervszerűséget kiván, különösen az export szempontjából. Ebben a tekintetben már megtörténtek az első lépések. A gabonaforgalmi tarifák tekintetében olyan megoldás jött létre, amelyet az összes érdekeltségek a legnagyobb megelégedéssel és megnyugvással vettek tudomásul. Itt megállani azonban nem lehet A kormány ezt a kérdést •szerves megoldás elé viszi, mer* az értékesítés terén fennálló nehéz ségek folytán ezt a problémát nem lehet elodázni. Ha kissé túlzottak is az érdekeltségek kérelmei, azt tapasztaltam a tárgyalások folyamán, hogy a kívánságokat és érdekeket össze Tehet egyeztetni es ha ezeket helyes irányban tereljük, a kérdést meg fogjuk tudni oldani. Anélkül, hogy az Államvasurak anyagi helyzetét tángálni akarnók, támogatnunk kell a gazdaságpolitikát amennyire ezen a téren lehetséges. A munka a tarifális kérdésben már fofyamatban van. A vasúti tarifapolitika szempont jából azonban további feladatok is vannak; ki kell "építenünk a külföld felé a különböző köteléki díjszabásokat, amelyek tekintetében máris eredményeket értünk el. Itt az volt a gazdasági életnek az állandó panasza, — ez azonban, azt hiszem, már megszűnt — nogy saját áruink kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, mint a más államból átvett áruk. A helyzet az„ hogy nekünk mindent ef'kell követnünk a tranzitóforgalomnak mifelénk való terelésére.. Ezt kívánja gazdasági helyzetünk és földrajzi fekvésünk is. És a legnagyobb hiba volna meg nem tenni mindent ennek erdekében. Nem lehet azonban ugyanakkor, hogy a saját gazdasági életünk ebből károsodást szenvedjen! Ez a hátrány megvolt a gabonánál, lehet, hogy fennáll egyéb terményeknél is, bár nem tartom valószínűnek, de ha meglenne, éppúgy ki fogjuk küszöbölni, mint ahogy kiküszöböltük a gabonánál. Nincs olyan tarifapolitikai probléma, amely most előtérben nem volna. Azt, ami tárgyalást igényel, mindenesetre le fogjuk tárgyaim és remélem, amint sikerült az egyik helyen megoldást találni, sikerülni fog a másik oldalon is. De ne várjunk mindent ennek a kérdésnek megoldásától, mert végeredményben ez csak akkor volna lehetséges, ha olyan áldozatokat hoznánk, épen azért, mert rövid távolságról van szó, amelyek nehéz helyzetbe hoznák az Államvasutakat, már pedig ha az Államvasutak nehéz hely zetbe kerülnének ez olyan pénzügyi intézkedésekhez vezetne, amelyeket nem akarunk megtenni. Itt meg kell találni azt a helyes utat, amely a különböző érdekek összeegyeztetésével a kérdés megoldására fog vezetni. Meg vagyok győződve, hogy ez meg is fog történni. Kezdjük a mezőgazdasági termékeknél, azután majd elő vesz szük az ipari cikkeket. A fagykársegélyre vonatkozó rendeletet a főispán végrehajtási ntasitásával Szabolcsvármegye összes elöljáróságainak már elküldték (A Nyírvidék tudósítójától.\ Az idén a közepesnél jóval alacsonyabb termés volt Szabofcsvármegyében, — mondja lakonikus rövidséggel a'hivatalos jelentés. Ennélfogva a közepesnél jóval alacsonyabb a gazdasági vitalitása is a vármegyének és a közepesnél jóval, ijesztően jóvai nagyobb a nyomor, nagyobb a pénztelenség s a munkanélküliek száma. A krónikás véres betűkkel irja naplójába eifftek az -évnek szörnyű csapásait és rettegve néz a vésztjósló jövő elé, mig a vármegye és város vezetői tisztán látva a katasztrofális helyzetet, lázasan dolgoznak, hogy még idejében megmentsék azt, ami menthető. Ezrek és ezrek exísztenciájáról van itt szó, egész társadalmi réA tegek pusztulásáról, földbérlőkről, kisbirtokosokról, kereskedőkről, iparosokról 'és legrettenetesebben a fizikai munkásokról. A fagykárral sújtottak segélyakciója már nágy tempóban halad a megvalósulás felé, de vájjon elégséges fesz e á földmüvelésügyi miniszter által kiutalt összeg akkor, amikor a fagykáron kivül egyes nagy területeken a jégverés is pusztított, amikor az egész tavaszi és nyári időszak munkanélkül, kereset nélkül telt el'és amikor az idén a közepesnél jóvaí alacsonyabb termés Volt Szabolcsvármegyében! Mi nem'vesztettük el reményünket, mert tavasz óta figyeljük azt a heroikus munkát, amit különösen Kállay Miklós dr. főispán és Mikecz István alispán végeztek s amelynek végre is meg lett az eredménye. De meg kéli állapitanunk, ha a szövevényes bürokrácia útvesztőjében nem kalandozott voi na annyi ideig mind az a sok kérvény, felterjesztés, jelentés, ami a Apa és fiu Irta: Vándor Endre Tiz éve elmúlt, hogy utoljára iátta fiát, a művészt, aki mint jövő reménység, az ő életének kiteljesedése, fajának legutolsó és legtökéletesebb hajtása, elindult külföldre, hogy a vele konzseniális festők alkotásait megismerje. És most visszatért furcsán, idegenül. Szemében, kialudt a régi fény, arca megnyúlt, ajkán örökös gúnyos, cinikus mosoly. Mi történt az ő nagy fiával? — Beteg vagy, — kérdezte aggódva. — Nem apám, nem vagyok beteg... de mégis, szeretnék valamit mondani. Az apa rettegve figyelt. — Mondj el mindent — biztatta aggodalomtól rekedten. — Nem festek többé apám, anynyi az egész — válaszolt a festő ís ajkára torzult a cinikus mosoly. — Miért? —' Mert nincs értelme! — Nincs értelme — ismételte az apa elhűlve. — Nincs. — Mindent megfestettek a régiek sokkal 'tökéletesebben, mint ahogy én festeném. — Nem értem. A festő vallott. L'ázasan, izgatottan. Beszélt a klasszikusok tökéletes alkotásairól. Végignézett mindent, de érezte, valami mást akar mondani, másképen akarja önmagát kifejezni. Uj érzések, gonjolatok, uj formáit kutatta. Az expresszionistákhoz kapcsolódott. Be olvadni a természetbe, a tárgyakba beleélni magunkat volt ott a jelszó. A fa néma sovárgását festeni meg, a tavasz szerelmes áhítatát, a hegy felborzolt sörényű dühét, mert bennünk él minden és mi mindenben élünk. Az elmélet nagyszerű volt. Beláthatatlan perspektívák nyíltak meg előtte. De a vászonra rögzített eszme elkorcsosodott, az anyag nem engedelmeskedett az ecsetnek. Később a futuristákat kereste fel. 'Itt is nagyszerű ideológiák viharzottak. El a novellisztikus festészettől. Mi a színek és vonalak ónálló művészetét hirdetjük — ujjongtak az ifjú apostolok. Mintahogy a zene is felszabadult a színjáték felesleges uralma alól, ugy a festőmüvészetet is megszabadítjuk . a cselekmenyék sallangjától. A színek kombinációjával* fejezi ki a művész önmagát es a vonalak harmóniája a kifejezési lehetőségek végtelenségét nyújtja. Ugy érezte, igazuk van és hevesen munkához látott. Hosszú ideig mámorosodott köztük. Bizarr színeket varázsolt lázongó tehetsége a vászonra. Döbbenetes erejű volt Szenvedély cimü képének vörösen izzó lángolása. De később a kétség kritikát lopott szemébe. Meghüvösödött tekintetében silány mázoímánynak tűntek fel képei. Kétségbeesése a szürreálistákhoz lendítette. Ezek, az ősemberek falra vésett primitív rajzához tértek vissza, mint az irodalomban a dadaisták. Az emberi kultura útvesztőbe jutott — magyarázták a sörtesörényü fanatikusok — és mi visszatérünk a barlangba, hogy uj utat törjünk a jövendő generációnak. És itt döbbent a valóságra. Nincs fejlődés állapította meg lesújtva. Ezért nem festek többé apám — fejezte be elbeszélését a festő. Az apa mélységes snónalommai iiezte. Érezte, hogy fia elveszett, de tudta mi rágta el pompásan lombosodó müvészetétt""Próbálta kiirtani a férget, fia hitetlenségét. Vitát erőszakolt, hátha sikerül meggyőzni 'és a hitetlenség maró rrférgét kisajtolni gondolkozásából. Szóval te nem hiszel* a fejlődésben. De fiam, gondolj csak á barlanglakó.ősemberre. Talán csak mégis találsz külömbséget a mostani ember és a barlanglakó között? — Van külömbség apám, de csak a formában, ^A lényegben nem Iátok változást. Az, hogy az ősember barlangban élt, a mai meg téglaházban, csak formakülömbség. Ez még nem jelent egyben fejlődést is. Mint ahogy a fecskét nem lehet magasabbrendü állatnak tartani a galambnál, mert annál 'összehasonlíthatatlanul jobb fészket tud rakni. — Hiszen fokról-fokra bizonyítható fejlődésük, — válaszolt az apa. Ahogy hosszú ideig családonként, szétszórtan élnek, majd a fejlődés folyamán törzsekbe tömörülnek fel ismerve a közösségbe rejlő hatalmas erőt. Ahogy ez a kialakuló társadalmi élet szükségszerüleg centrális vezetést követel, melyet természetesen közöttük a .legbátrabb és legerősebb érdemélt ki. Évezredek végtelen sorozata után a lassú de fokozatos fejlődés a mai társadalmi berendezkedés gigászi méreteihez vezetett és ki tudhatja a jövő fejlődési lehetőségének szédületes perspektíváját. — Kropatkin szerint ez a szédületes perspektíva az — válaszólt a' fiu szinte gúnyosan —, hogy a mai gigászi méretű társadalmi berendezkedés könyörtelenül atomjaira hull szét és a boldog ősemberek anarchikus, individuális életét folytatják a boldog ' eljövendők. Ne hivatkozz félbolond álmodozók képtelen, utópisztikus esz méire — vágott közbe haragosan az apa. — Ne a jövő" bizonytalanságából merítsd ' érveidet. A mult emlékei leifelé' ivelő utat mutatnak. — De apám, Ön az ember, az egyén fejlődését a kollektív élet fejlő iésévef kapcsolja össze. Ez méreteiben kétségtelenül óriásivá Egyes szám ára E6 fillér