Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)

1929-08-04 / 176. szám

Nyiregyháza, 1929. augusztus 4 * Vasárnap Xji. évfolyam. 176 szám KIAttzftffeí Arak haiyban 6* vW*k»r>: i«f Mra S'SO pangft. N«.fly<n1évr» 7-fiO pangd. maüttMnükask te twttálmafc 2B*» Alapította JÓBA ELEK íj «xork«t!tzt6s*a kiadóhivatal: IF3a*arfca»ztő : Dr. 8. SZA30 LÁSZLÓ. f _ SZECHENYI-UT 8. SZÁM, FalatAa axarkaaztft: VERT8E K. ANDOR. Talafon «Am 139. Poataunoqu* g

t |

M>m|w||

l Jl Kéxlratokat um adunk. vlaasa. Három nagy sportakció A „Nyírvidék" számára írta: gróí Klebelsberg Kunó, vallás és közoktatásügyi miniszter Hárorürnagy sportakciót kell táplálnunk; egyet az iskolában, egyet az iskola után a leventeintézmény révén, és egyet a társadalomban. Ha az akciónak ezt a három ágát nézem, akkor örömmel konstatálhatom, hogy különösen, a i'estnevelési Tanács szakszerű útbaigazításai mellett, konzekvensen sikerűt rosszul felszerelt iskolai tor natermeinket fokozatosan megjavítani. Az uj iskolaépítkezéseknél is mindenhol igen számottevő öszszeget adtam megfelelő tornatermek létesítésére. Természetes, hogy a munka az iskolában csak akkor lehet sikeres ha megfelelő testnevelő tanárokkai rendelkezünk. Utóvégre; hiába vannak termek, hiába van felszerelés, ha a dolgokhoz nem értő óraadók látják ef a testnevelést .cs nem szakszerűen, erre a célra képzett tanerők. Ezért létesítettük már régebben a testnevelési főiskolát. Egyelőre csak zselléráorDan. Mert ki akartuk próbálni, hogy életképes lesz-e ez az intézmény és csak miután láttuk, hogy mennyire megfelel rendeltetésének és az első tanerők már kimentek az életbe és az iskolába, határoztuk el, hogy az intézményt tető alá is juttatjuk. Ehhez jó alkalmui szolgált az, hogy a fiupedagogiumot és az Erzsébet nőiskolának polgári iskolai tanárképző tagozatát Szegedre vittem és igy Budán rendelkezésre áll a pedagogium ha talmas palotája a hozzávaló telekkel együtt. Ehhez a telekhez, hogy megfelelő torna és játszóterek legyenek, még a szomszédos telket i« megszereztem és igy, minimális áldozattal, olyan testnevelési főiskolát hoztunk létre, amilyen — azt hiszem — Európában kevés van. Azonkívül elhatároztam a rosszkarban levő épület rendbehozását és két főfoglalkozású állást is szerveztünk, az egyéb állásoknál elért megtakarítások terhére, mert az a meggyőződésünk, hogy egy iskola mégsem állhat ienn kizárólag óraadókból, hanem legalább egy-két főfoglalkozású em bernek kell ott lennie, hogy az egész intézménynek erőteljesebb strukturát adjunk. Ilyen módon megoldottuk a testnevelési főiskola kérdését az államnak, valóban minimális megterhelésével. Az iskolai sportokhoz sorolom tulajdonképen a cserkészmozgaimat is és hogy kevés az a 80.000 pengő, amelyet a budget ordináriumában van, ez inkább csak a folyó kiadások fedezésére szolgál és én tavaly 100.000 pengőt, az idén pedig 30.000 pengőt adtam a költségvetés keretein kivül, az évközben mutatkozó feleslegekből, sátrak vásárlására, amelyeket, nagyrészt itt a központban őriznek es a nyáron táborozni menő cserkészrajoknak, bizonyos időtartamra rendelkezésre bocsátanak, ugy, hogy evvel a sátormennyiséggel egy nyár folyamán nagyobb tá borozásokat teszünk lehetővé. Ezt az akciót természetesen, egész erővel folytatni szándékozom. Ami most már az iskolán kívüli sportot illeti, ennek fő intézménye a leventeség. És én azt hiszem, nem azon kell csodálkoznunk, hogy helyenként bizonyos nehézségek mutatkoznak, hiszen a gyerekek százezreit megmozgatni a legnehezebb feladatok közé tartozik. Én inkább azt csodálom, hogy ilyen akciónál, amely pénzügyireg olyan keskenyen van megalapozva, mint a leventeség, sokkal több baj nincs. Igyekeztem a budgetbe 350.000 pengőt beállítani a levente intézmény céljaira, aajnos azonban ezt most nem érhettem eí, csak az iskolai testnevelésre kaptam 350.000 pengőt. Most tehát a leventemozgalom teljesen a testnevelési alapra van utal va, amely egy évben — azt hiszem — 350.000 pengőt költ rá, kicsiny összeget ahhoz a nemzeti jelentőséghez képest, amellyel a leventemozgalom bír. A társadalmi sportot illetőleg, minden társadalmi egyesületet támogatunk, amelyeknek jogos kívánságaik vannak, itt azonban már nem elcg a folyó támogatás, hanem bizonyos nagyobb objektumok létesítésének szüksége merült fe'f. Erre a célra állítottam a budgetbe egymillió pengő beruházási összeget s abban állapodniuk meg a sporttényezők meghallgatása után és a sportvilággal egyetértve, hogy állandó téli uszodát létesítünk. A tárgyalások a Margitszigettel es a Közmunkatanáccsal már annyira haladtak, hogy biztosítva van az, hogy a szükséges melegvizet rendelkezésünkre bocsátják és igy minden nagyobb rezsi nélkül létesülni fog Budapesten egy nagyszabású, uj intézmény, amely a magyar vizisportnak nagy lökést fog adni. Teljesen egyetértek azzal, "hogy kötelezővé kell tenni a magyar középiskolákban az úszás tanulását, előbb azonban meg kell lenni az uzsodának. Tehát akkor kerül sor a kötelezővé' tételre, ha egyfelől, az egyes városok és más kommunitások uszodákat létesítenek, más felől mi, a nagy objektumokat létrehoztuk és igy a beruházási össze gek felszabadulnak kisebb objektumok céljaira is. Ha meglesz a téli uszoda, akkor kerül sor a sportcsarnokra, amelyre főleg vívóinknak és atlétáinknak van szükségük. Azt hiszem, hogy a következő években a téli uszoda és a sportcsarnok is —• amely alatt korántsem értek palotát — meg fog valósulni. Amint látható tehát ami a mai pénzügyi helyzetben lehetséges, azt meg is csináljuk. Természetesen, a háttérben ott van a Nemzeti Stadion nagy problémája. Azonban bizonyos fokig, a feladatok kellő sorrendbe állításának hiánya lenne az, ha mi egyszerre a legnagyobb intézményt hoznánk létre akior, amikor Budapesten és a vidéki városokban az alapintézmények még nincsenek meg. Dosztojevszkij ismeretlen novellája Az alábbi novella, melyet Dosztojevszkij eredetileg „Emlékek a Halottak Házából'* cimü regényének egyik fejezetéül szánt, nincs felvéve Dosztojevszkij munkáinak gyűjteményes kiadásába. Az orosz cenzora törölte annak idejében, csak a mnlt évben találták meg es adták ki. Karácsony első napja volt, —• a második karácsonyi ünnep, melyet a Halottak Házában töltöttem. A fegyenceknek, az ünnep tisztelelére, nem kellett dolgozniok, ami — ha meggondoljuk a dolgot —• nem is volt valami nagy kegy, mert hiszen jobb dolgozni, mint gondolkozni. De mit tegyen az ember, hogy ne gondolkozzék, amikor a keze tétlen és mi lehet borzasztóbb a gondolkozásnál, amikor az nem jelent egyebet, mint visszaemlékezést más időkre, más napokra ? És ki az ördög tudott valaha is menekülni az emlékezés kinja elől, mikor egész, nagy halott súlyával ránehezül az ember lelkére ? Karácsony napján nagyon csendes volt a fogház. Lakói csak suttogó hangon beszéltek egymással, mintha féltek volna ezt a hallgatást és csöndet mással megzavarni, mint a láncok .csörömpöléséÍ

el, mely minden mozdulatuknál elhangzott, — ezekkel a láncokkal, melyek arra valók voltak, hogy a szegény ördögöket, akik hordták, emlékeztessék arra, hogy nyomoruságuk szünetlen közöttük van és tart — hogy mióta és meddig, senki sem tudta megmondani. De néhány fogoly számára biztos és megváltozhatatlan volt, hogy addig tart, mig. eljön a halál és megszabadítja őket létük örök kínjától. A foglyoknak megengedték most is, mint rendesen, hogy ajándékokat fogadjanak el a város jószivü embereitől, akik meg akarták osztani velük ünnepi örömüket. A templomban voltak és jobb ebédet kaptak, mint más napokon. Mikor ennek . az ebédnek vége volt, nem volt mit tenniök, minthogy összeüljenek és próbálják egymást fölviditani, már amennyire lehetett és pedig a nagyteremben, mely háló és gyülekezési helyiségük volt, amikor nem tartózkodtak az épületen kivül. A teremben nem volt más világítás, mint egyetlen pislákoló lámpa, melyet az egyik őr az udvarra nyiló ajtó mellett hagyott. Különben mindent sötétség borított, nehéz nyomasztó sötétség, a vigasztalan gondolatokra .emlékeztető, melyeket lelkük mélyén rejtettek ezek az emberek, akik közül sokan csak névleg voltak gonosztevők. A foglyok, akik egy pár percre felszabadulva érezték magukat a minden mozdulatukat kísérő felügyelet alól, az éjjel alvóhelyül szol gáló nagy fapriccseken ültek vagy feküdtek, miközben az egyik halkan játszott egy balalajkán, melynek csak a fele húrja se volt meg — a többi elszakadt vagy egyáltalában hiányzott — egy másik, feszülten figyelő társainak karácsonyi históriákat mesélt. Ez a másik Timufej volt «a tolvaj», aki azt szokta mondani, hogy sohasem érezte magát olyan boldognak, mint a fegyházban, mert ott legalább volt kosztja, ruhája és tető a feje fölött: olyan fényűzés, amelyet kalandos és bűnöző életében nagyon gyakran nélkülözni volt kénytelen. Ezt a Timufejt a fogházban valami hős fajtának nézték. Senkit sem gyilkolt meg, de annyi rablásban és betörésben vett részt, hogy bravúros cselekedeteinek híre megelőzte a büntető koloniában, ahol gaztettei alapján, kiváltságos pozíciónak örvendett. Mindig barátságos és kedélyes volt, csomó vidám históriát tudott mesélni múltjából, mielőtt elfogták és börtönbe küldték, hogy ott egy jó csomó évet leüljön — mennyit, már elfelejtette — mert olyan megelégedett volt mostani sorsával. Az őrök mind szerették, mert sohasem volt engedetlen és általánosan elterjedt nézet volt íugy a foglyok, mint az őrök között, hogy a legjobb, ha Timufejt békében hagyják és nem akadékoskodnak vele, mert ha felmérgesitik, — igen akkor bajt csinálhat és tudjuk, hogy mit jelent ez a kifejezés egy fegyházban. Nézegettem a sok borotvált tejet körülöttem és azon gondolkoztam, vájjon mivel foglalkozhatnék, amikor egy mély sóhajtás magára vonta figyelmemet. Egy embertől jött, aki kissé távolabb ült a többi fogolytól, magányosan és akit «a bolond Ilja» néven ismertek. Újonc volt és ez völt első karácsonya a fogházban. Gúnynevét teljes közömbössége miatt kapta, melyet minden itt történő dologgal szemben tanúsított és néma alázatossága miatt is, mellyel nemcsak az őrökkel, hanem fogolytársaival szemben is viseltetett, kik engedékeny butaságát alaposan ki is használták. Zsarnokoskodtak vele és mindenféle munkát tukmáltak rá, amit más nem akart elvégezni, például a vedreket vitették ki vele stb. Körülbelül 30 éves volt, alacsony termetű, de erős, egyik szemére vak és egész arcában himlőhelyes. Gyilkosság miatt volt életfogytiglan fegyházra elitélve, ' de soha senki sem hallotta, hogy panaszkodott, vagy célzást tett volna arra, hogy büntetését igazságtalannak érzi, bár nem tett olyan benyomást, mintha ugy venné, hogy ez a büntetés vétkének megfelel: és Egyes szám ára 16 fillér