Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-07 / 152. szám

Nyíregyháza, II929. julius 7 * Vasárnap N Xa. évfolyam, 152 szám Rieflzetéal ink fceiyb»n vidéken: S«P Mra 2 80 Negyedévre T-60 p»ngd> IGMitttfiMWraiik ég laatitótotó ea^tüakay. Alapította JÓBA ELEK Föazerkeaztd: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelte szerkeszti: VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőségi ée ftratfőhrvateíí SZÉCHENYUJT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheqji* Kéziratokat aam adunk vissza. „Nyíregyháza a nyíregyháziaké" Ez alatt a jelige alatt a nyíregyházi iparosok és munkások érdekében kérek szót az itt következő sorokban a nyilvánosság előtt. Jelszavak és hangzatos frázisok idejét éljük. A fenti jeliige is szállóigévé lett s utóbbi időben mind gyakrabban és gyakrabban hallja áz ember. Ám a mindennapi élet valóra vált történései között mind ritkábban és ritkábban találkozik vele az ember. Olyan ez is, mint a legtöbb divatos jelszó. Közönséges frázis. Pedig nagyon jó lenne komolyabban venni és következetesen és becsületesen végre is hajtani. Mert a jelszó helyes és csak az emberekben van a hiba, akik a helyes jelszavakat sehogyan se akarják követni és tettekkei szen- Jj tesiteni. Nyíregyháza a nyíregyháziaké: azt jelenti, hogy ebben a városban minden érvényesüléshez elsősorban a nyíregyháziaknak van joga! Mi nyíregyháziak nemcsak a városi polgárt megillető és emésztő terhekből kívánjuk a magunk részét, amit anélkül is viselnünk kell, ha nem kívánjuk, hanem részt kérünk itt minden olyan alkalomból is, ami viszont egy-egy darabka kenyeret jelent. Mert hiszen a terheket is csak ugy tudjuk elviselni, ha viszont van egy kis keresetünk. Teljesen beteges állapot, hogy | nagyobb vállalatokat következetesen idegenek kaparintanak el a helybeli iparosok és munkások elől Már pedig ez a beteges tünet kezd szabállyá válni. Legutóbb is a törvényház építésénél egy jelentős munkát budapesti vállalkozónak adtak. Én nem tudom, hogy az illetékes köröket mi indította erre a határozatra, de a helybeli iparosok és vállalkozók renoméjának érdekében ki merem mondani, hogy ezt a munkát helybeliek is kétségtelenül és kifogás nélkül eltudták volna végezni. Azt megengedem, hogy talán a kalkulációnál a budapesti cég valamivei előnyösebb volt és ez indította az igazságügyi kincstárt a munka kiosztásánál, ám ugy vélem, hogy jelentéktelenebb differencia esetén még akkor is nyíregyháziaknak kellett volna a munkát biztosítani, ha ezek valamivei talán drágább ajánlatot tettek. Hiszen a kalkuláció felállításánál egy vidéki pályázó sem bir azzal a rutinnal, amivel a budapesti, se pedig az anyagbeszerzési forrásokat nem ismerheti olyan jól, mint a pesti konkurrense. Itt tehát az illetékes hatóságoknak kellene valamikép a vidéki pályázónak segítségére jönnie és nem rideg szám tani müvelettel elintézni az ügyet. Akármilyen fonákul is hangozzék, ilyen kérdéseknél egy kis rész t rehajlást is megengedhetőnek tartunk! Egy kis részrehajlásban nincsen olyan igazságtalanság, mint abban a tényben, hogy a helyebli vállalkozókat könyörtelenül mellőzik. Miféle szemmel nézik azt a munkát a nyíregyházi iparosok és "munkások, akik itt ölbetett kézzel vesztegelnek, .ellenben, amikor az idegen vállalkozó elviszi a vállalati dijat, akkor a városi adókat s egyéb közterheket nekik, a helybelieknek kell viselnie! Nyíregyháza a nyíregyháziaké 1 Ezt a jelszót kívánjuk keresztülvinni a közélet minden vonatkozásában ! Tehát nemcsak közteherviselésnél, hanem a helyben kínálkozó mindenféle érvényesülésnél és munkaalkalomnál. A boldogulásnál is! ' A hivatott tényezőknek és hatóságoknak ezt a tételt soha, semmiféle körülmények között nem volna szabad szem elől téveszteni. Nem privilégiumot követelünk, hanem méltányosságot és megértést! Ott persze, ahol szembetűnő aránytalanság, tájékozatlanság, tudatlanság, szakértelemnélküliség mutatkozik, ott nincs szavunk. Hiszen a lokális érdekeken felül magasabb érdekek is vannak, de ott, ahol komolyjelentkezőknek komoly ajánlatáról kell dönteni, ott kicsinyes szempontok miatt soha sem volna szabad a helybeli vállalkozót mellőzni! Még kevésbé tartjuk helyesnek, hogy idegen vállalkozók tömegesen hoznak ide idegen munkásokat! Ez nemcsak a helyben munkások szakértelmének, • munkaképességének és megbízhatóságának az egyenes megsértése, hanem jogos munkaigényének a sérelme is! Hová menjen munkát keresni a helybeli pólgár, ha saját városában ilyen mellőzésnek van kitéve? Ezeket a sérelmeket a legnyomatékosabban ajánljuk, az illetékes körök figyelmébe. Munkanélküliség a nyomott gazdasági helyzetnek egyik szomorú következménye. Azon mindenkinek kötelessége segíteni és enyhíteni. Ám annak a módja nem a hasonló mellőzés, hanem a munkaigények nek megfelelő biztosítása. Ösmerek kisiparost és ösmerek derék, komoly, munkabíró és munkaszerető munkást, akinek a mult év október hava óta semmiféle munkája nem akadt! Ez végzetes következményekkel járhat s ez indított arra, hogy a fenti jelszó alatt komoly intelmet és megszívlelendő kérelmet intézzek minden illetékes tényezőhöz és hatósághoz, akiknek és amelyeknek a munkaalkalmak kiosztásánál és szabályozásánál valami ingerenciájuk van. Nyíregyházi munkát a nyíregyházi munkásoknak! Nyíregyházi vállalatot a nyíregyházi iparosoknak! Ez ne csak frázis, hanem komoly valóság legyen! Sasi Szabó László tsa Móricz Zsigmond emlékezése családjáról és szülőfalajárói Az iró egyik leveléből Szülőfalumhoz engemet csak szeretqt, csak hála s boldog és szép emlékek zavartalan sorozata füz. Nekünk Csécse falujában, már nekem csak Csécse marad s nem Tiszacsécse, bármilyen büszke is vagyok a »Magyar folyóra«, ahogy Nagymagyarországban a Tiszát be céztük, tehát nekünk Csécsén három házunk volt. A szüleim háza, a falu koródi vé gén van. Az a ház, amelyet édesapám adott el a községnek iskola céljaira. Ezt a házat egyfelől az országút, jobbról egy sikátor övezi Ebbe a házba jártam én öt éves koromba iskolába »szoktatóba«. Ma is emlékszem az udvaron egy nagy fára s a szilvásra, a kertre, mint szép háttérre. A másik házat édesapám sajátkezüleg építette édesanyja, mostohaapja és kis mostoha, illetve féltestvére Farkas Károly bátyám számára, aki azt még talán ma is birja, ha még él Amerikában, mert a háború óta nem tudok róla. Szüleim az első évben a régi házban laktak, amely Lengyel-ház volt. Anyai nagyanyám Lengyel Zsuzsánna volt, akinek »Lengyei Pál volt a nemzőapja«, mint azt apám egyetlen nővére néhai Móricz Borbála, Papp György magosligeti gazdaember felesége ejtette. Ebbe a házba jött nagyapám Móricz Mihály házasodni. Kóródról. T)e az édesapám már az első évben átvette anyai nagyanyámnak, Pallagi Józsefnének birtokát s beköltözött a falu túlsó végén lévő Pallagi házban s itt születtem én. Ez a ház a falu milotai végén van. Ezt is két ut övezi. Az országút s másfelől a mezőre vivő utca. Ezt a házat anyám nagybátyja Nyila István gazda segítségével vásárolta meg nagyanyám. Nyila Katalin, özv. Pallagi Józsefné, Nyila József csécsi pap leánya, mikor özvegyen maradt a beregujfalusi birtokuknak eladási árából, körülbelül öt hold földdel együtt. Nagyanyám korán özvegyen maradva, oda vágyott vissza, ahoi gyermekkorát élte s ahol olyan nagyon szeretett c^ tekintélyes testvérbátyja élt. Ez a ház tehát az, amelyet én szülőházamnak kaptatai a végzettől).* Ezt a házat vette meg a község később községházának s így én mindig büszkén gondoltam arra, hogy ugy apai mint anyai ősi hajlékunk a közönség céljára szolgál. 1879. junius 29-én, Péter és Pál napján születtem. Az anyakönyvbe helytelenül van bejegyezve julius 6-ika születési dátumnak. Valószínűleg a keresztelés! nap volt az. Szüleim s én is egész életünkben Péter-Pál napját tartották meg szü letési évfordulómnak. Elmondták, hogy édesanyám nem akart se Petit, se Palkót, mert erre a névre akartak keresztelni s nagy öröm volt, amikor édesapám Illyés tiszteletes urnák nagy fennhangon azt diktálta be, hogy az újszülött neve: Zsigmond. Én magam bizony kevés ideig éltem Csécsén, Édesapám, aki egész életében vállalkozó és bátor ember volt, ott, fiatai házasképen is, a kisfalu életéhez képest nagy vállalatokba fogott. Megvette a tiszai vízimalmot s megvett sok földet s több házat is a faluban, ugy, hogy apai örökségét, amely igen csekély volt, alig pár holdacska|, meglehetős jelentékenyig re gyarapította. Megtartani azonban nem birta s mikor én a hatodik életévembe voltam, tönkrement, elköltözött a faluból. Dé énnekem Csécse maradt a tündérsziget, ahova mindig viszszavágytam, ahol engem mindenki szeretett, ahol már igen pici gyermekkoromban feltűntem s ahova mindig ugy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a boldogság és a béke kedves szi getére. Kívánom is, hogy e kis község nek minden lakosa maradjon boldog s éljen boldogul a kedves Tisza partján s őrizzenek meg szeretetükben s vegyék tudomásul, hogy én, mint iró igazi magyar ideálokat közülök hoztam s mindig rájuk gondolva rajzoltam meg az egyszerű, derék, tisztes és emelkedett lelkű magyar ember jeliemét. Még valamit meg kell jegyeznem, azt, hogy én csak szegény édesanyám halála után kapott teljes keresztlevélből értesültem arról, hogy apai nagyszüleim az anyakönyv tanúsága szerint nemesek voltak. Édesapám jellemére, későn halála után fényt vetett előttem) az, hogy ő ezt soha, a hat fia előtt, egész életében nem emiitette. Bár ez sok mindent megmagyaráz, amit sohasem bírtam megérteni nála. Hogy anyai őseim nemesek voltak, a Pallagiak, Nyilasok, Isaákok, ezt viszont édesanyám sohasem feledte. Ilyen emlékek özönnel rajzanak bennem, mint a tavaszi méhek zsongása, ha Csécsére gondolok. Köszöntöm is az egész kedves szép kis falut, amelyet az Isten megmentett Trianon szörnyű csapásától s határon innen hagyott ebben a rettenetes világpusztitáshar» Egyes szám ára fillér