Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)
1929-07-18 / 161. szám
4 JAíryidbk. 1929. ju'lus 18. küliek számára. Ez igen szép doIeg. De hát hiszen, ha jói körülnézünk, nem abban van itt a hiba, hogy nincsen városunkban elég építkezés. Van itt most is elég szépen. Egyszerre két nagyobb középitkezés is folyik és azonkívül tessék megnézni a régi vásártéren szinte dühöngő építkezési folyamatot. E tavaszon csupán ezen a helyen legalább .20 ház épült fel. Van itt munka elég. Talán soha sem is volt több. A hiba ott van, hogy a nagyobb építkezéseknél jdegen munkások dolgoznak. Az igen t. polgármester urnák minden jószándéka mellett őrt kellene állania a város portái előtt és oda kellene hatnia, hogy addig mig nekünk munkanélküli munkálunk van, addig a középitkezéseknéi ne vegyenek fel idegeneket. És akkor mndjárt enyhülne a helyzet. Szóló. — Fellner sírva könyörgött s vizsgálóbírónak, hogy adják ki — Ausztriának. — Ali Achmed khán trónkövete lőt Kabul uj ura, Habibullah emir agyonlövette. — Budapesten edjdjig 1 kétszá2 rendőr tanulta meg az autóvezetést — Palásti Kovács Mihály csöng rádi gazda elvágta apósának és anyósának nyakát, hogy hozzájusson a vágyonhoz, majd, naikor a csendőrök a bűncselekményért felelősségre akarták vonni, megmérgezte magát. — A polgári társadalom szervezettségének biztosítására a községek és városok impozáns részvételével alakult meg a Pestvármegyei Nemzeti Párt. — Réder János rokkant orvosnövendék Budapesten, a németvölgyiuti tüdőgondozó főorvosát, Gárdonyi Alfréd dr.-t vizit idején zsebkésével mellbeszurta, mert neki tulaj donitotta, hogy nem kapott rokkantsegélyt. — A debreceni Bocskay az M. L. Sz. utján feljelentette a prágai Victória Ziskovot a megállapodás megszegése miatt. — Liverpoolban tegnap ujabb 7 5 fillérrel drágult a buza. — Zalaegerszegen egy Takács József nevü fuvaros fejszével támadt József fiára, akit alvás közben értek a súlyos csapások, de nem öltek meg; Takács, akit V. tartóztattak, beismerte, hogy meg akarta ölni fiát, akit régóta gyűlöl. — A madrasi tüzijátékáru gyárban robbanás történt, hat ember meghalt, három súlyosan megsebesült . — Karol trónörökös táviratozott a Matinnak és tiltakozik, hogy ő is részt vett volna a romániai — puccskísérletben. — Makón leszerelték és ellopták a reálgimnázium nagy rádiókészülékét. kiszenvedett Győrfi István, akiről az orvosi vizsgálat megállapitotta, hogy belső vérzés ölte meg. A nyomozás során a csendőrök előtt a siketnéma fiu jelbeszéddei rekonstruálta a halálos szerencsétlenség részleteit. A kir. ügyészség, minthogy bűncselekmény nyilvánvalóban nem fordult elő, a temetési engedélyt megadta. Napi hírek KISNAPTAR Juli'is 18. Csütörtök. Róm. kath. Kamill. — Gör. kath. Emilián. Prot. Frigyes. — Izr. Thamus 1 o. Diadal-Mozgó : Nincs előadás. Diadal-Kabaré: (fél 9 órakor). Kert Mozgó: A Sátán pilótája (6 és 9 órakor). Apolló Mozgó: Fazil-, a sejk halála X5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától.) Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. ököritói strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeunt: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr. Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. 9.15: A budapesti rádió házitrió zeneka rának hangversenye. — 9.30: Hirek. — I 1.1 o: Nemzetközi vizjelzőszofgálat magvann" és németül. — 12: Harangszó. — 12.05: Honvédzene. — 12.25: Hirek. — 1: Időjelzés. — 2.30: Hirek, élelmiszerárak. — 4: A Rádió Szabad Egyetem előadása. Utána Időjelzés. — 5.20: Szórakoztató zene. Zenekari hangverseny. Vezényel Polgár Tibor. 6.40: Egressy Gábor emlékirataiból felolvas Matány Antal, a Nemzeti Színház művésze. — 7: Hangverseny. Közreműködik Pálffy Mária operaénekesnő és Hütter Pál gordonkaművész. Zongorán kisér Polgár Tibor. — 8.30: Költemények és drámai részletek. Előadják Ürmössy Anikó és Gellért Lajos. — 9-3o: Lakatos Árpád saxofonmüvész hangversenye, zongorán kisér Polgár Tibor. — Utána kb. 10 órakor: Időjárás, hirek. — Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye. — Huszonötéves házassági évforduló. Nagy Elek, Nyíregyháza város műszaki tanácsosa és felesége sz. Jóba Éva tegnap ünnepelték cjpládjuk és meghitt barátaik körében házasságuk huszonötéves évfordulóját. A negyedszázados életútra való boldog visszatekintés felidézte azt a hősi kort, amelyben Nagy Elek műszaki tanácsos mesz. sze kelet fogolytáborában éveken szenvedte a családi otthontói való elszakítottság keserű és fájdalmasan vágyódó idejét. A szenvedések töviskoszorus utján át a jó embernek jutó legszebb ajándékul adta a sors a boldog visszatérést, a régi kedwei való munkás élet kezdését. Az ezüst lakodalom fényében meleg szívvel 'köszöntötték a barátok és pályatársak az ünnepelteket és a sziv mélyéről fakadó jókivánatok egy közszeretetben és becsülésben munkálkodó közéleti férfiúnak, kiható, lelkes magyar embernek 'és jóságos hitvesének életútjára hintettek virágot. 4 , I Rövid hirek j Nem a veséje szakadt le Balcsák Ignácnak, hanem agyvérzés ölte meg A haláleset nincs összefüggésben azzal, hogy megverték mondja az ujabb verzió (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy O10"son a Balcsák családban nagy verekedés volt, amelynek sérültje, Balcsák Ignác kórházi kezelése után, otthon elhunyt. Balcsákról azt híresztelték, hogy a verekedés közben leszakadt a veséje és ez okozta halálát. Tegnap felboncol ták az elhunyt fiatalembert, akirő Konthy Gyula dr. kir. törvény széki orvos megállapitotta, hog; agyában vérömlés van, veséje pe djg ép. Igy valószínű, hogy a ha laleset nincs összefüggésben a ve rekedéssel. A Eiosz tegnapi értekezletén kibontakozott az augusztusi kiállítás nagyvonalú tervezete Vasúti kedvezményben részesülnek a kiállítók (A Nyirvidék tudósítójától.) Kedden délután 5 órakor a városháza kistermében tartotta a K. I. O. Sz. az augusztusi nagy kiállítást előkészítő értekezletét, amelyen a debreceni kereskedelmi- és iparkamara képviseletében dr. Diczigh Alajos kamarai titkár is részt vett. Az értekezleten kibontakozott a KIOSz nagyjelentőségű kiállításának teljes tervezete, amelynek kereteibe úgyszólván az egész ország iparos társadalma belekapcsolódik s a »Magyar Hét« propagandisztikus erejét fogja újból dokumentálni. Diczigh Alajos dr. kamarai tit( kár a debreceni kamara legnagyobb fokú erkölcsi és anyagi támogatását garantálta s a rendező bizottság munkáját teljes mértékben támogatni fogja. A KIOSz rendelkezésére díszokleveleket és érmeket bocsát, azzal a céllal, hogy a kiállításon résztvevő és a zsűri által érdemesnek nyilvánított iparosok között osszák azokat széjjel. Nagy Kálmán gyáros, az előkészítő bizottság elnöke bejelentette, hogy a kereskedelmi miniszter a KlOSz-nak 1800 darab féláru jegyek váltására jogosító igazolványt ad, valamint a "kiállítás résztvevőit a szokásos fuvardíj kedvezményben részesiti. A Kisvasutak igazgatósága viszont a kiállítás tartama alatt íugy a kisvasutakon, mint a kezelési alatt álló autóbuszokon a kiállitá: résztvevőinek, ha jegyüket a ren dezőséggel lebélyegeztetik, a kiin dulási állomásig ingyenes vissza utazási kedvezményt nyújt. Oravecz autóbusz vállalkozó szin tén kedvezményben részesiti a Büd szentmihály—Tiszalök és tiszapol gári meneten utazókat és ha töbl jelentkező akad, ujabb járatokat is beállít a kiállítás tartamára. A Kodak fényképezőgép gyáj hétfőn leküldi filmoperatőrjét, hog) az egyes nyíregyházi cégek muny ját teljesen díjtalanul a műhelyek ben felvegye, csak a filmszalago kell megfizetni. A KIOSz rendezősége kéri mind azokat, akik a mozifelvételeket ki vánják, péntek délig jelentkezzenek és hétfőre pontos időpontot adja nak, hogy mikor lehet a műhely ben mozgóképeket felvenni. Végül bejelentette, hogy a nyír egyházi iskolák legnagyobb része szintén részt vesz a kiállításon, va lamint egyes nagy budapesti gép gyárak a magyar autóipar legujabt és legmodernebb produktumait mu tatják be a kiállítás alkalmával, hogy Nyíregyháza közönsége a kül földön már régen elismert magyar autók kiválóságáról meggyőződhessen. A siketnéma fiú jelbeszéddel írja le a csendőröknek, hogyan temette el az összeomló fal édesapját (A Nyirvidék tudósítójától.) Megdöbbentő szerencsétlenség híre érkezett ma a nyíregyházi kir. törvényszék hatáskörébe tartozó Gacsály községből. Egy Győrfi István nevü 72 éves gazdálkodó, fiával, a siketnéma Sándorral, régi házukat bontotta. Munkaközben a köözépfal összeomlott és az öreget maga alá temette. A siketnéma gyermek nem hívhatott segítséget, senki sem volt a közelben és igy maga vájta ki a romok alól édesapját. Az öreg Győrfi István még életben volt, beszélgetett is a közben hazatérő ismerősökkel és minden csontját fájlalta. A szerencsétlenség után 8 órára azonban KERT-MOZGÓ Előadásokat 6 őrakor a Városi Színházban, 9 órakor a Kert-Mozgóban tartjuk me*. Előadások kezdete vasárnap 3, 5, 7 órakor, 9 órakor a Kert-Morgóban. Kedvezőtlen időben az összes előadások a teremben lesznek megtartva , ; Julius 17-én és 18-án, szerd in és csütörtökön i sátán pilótája Levegőbravur-filra 5 felv, | Főszerepben : A L. W l'L S 0 N 1 i gyermekszív Egy gyermek kálváriája 6 felv . | Előadásainkat saját zeoekarnnk kiséri. Előzetes jelentés! Julius 19-én, pénteken csak 1 napig A sivatag árvája Főszerepben: fiánky Vilma és Ronald Colman A legvidámabb özvegy Letartóztatták és Nyíregyházára kisérték Balla Emmát (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Dombrád községnek nagy szenzációja van. Balla Emmát, egy ismert özvegyasszonyt lopás gyanúja miatt letartóztatott és Nyíregyházára kisért a csendőrség. — Balla Emmát jól ismerik az egész Tisza mentén és mindenütt nagy meglepetést keltett a sorsában beálló fordulat, bár az utóbbi időben gyanúsnak találták viselkedé. sét. Az eljárás megindult a különös érdekességü lopási ügyben. (