Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-11 / 130. szám

76 JNfYÍRYIDÉK. 1929. junius 12: á vidéki városok nagy fontosságát csak a jövő fogja megmutatni annak a kongresszusnak, amelyik két napon át tanácskozott Miskolcon a vidéki városok fejlesztésének ügyében. Mi igen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a nagy vidéki városok vezetői rájöttek annak szükségességére, hogy maguk vegyék kezükbe saját sorsuk irányításának gyeplőjét, megtagadva a' múltban használt ama gyakori uzust, hogy minden ügyes-bajos dolgokért az állam ajtaján kopogtattak. Az állam a jövőben sem zárkózhatik el, mint ahogy nem is fog elzárkózni a vidéki kulturélet támogatása elölj de ma számolni kell azzal, hogy Magyarországot úgyszólván alapjától kezdve kell újraépítenünk, amely munkában minden irányban nem lehet az állami patronátust- oly mértékben gyakorolni, miként az igények támasztattak. A miskolci kulturkongresszus példaadó módon állította fel azokat a kereteket, amelyek a vidéki városok nagy problémáit hivatva lesznek megoldani, ezen a kongresszuson szóba került a vidéki sajtókérdéstől kezdve minden olyan probléma, amelyik sürgető módon szükségessé teszi a kulturális intézmények meg felelő decentralizálását. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter magas beszédben ismertette kulturális programmját, amelyik már a múltban azt a főgondolatot követte, hogy Csonkamagyarország fejlődésképes metropolisait el kell látni olyan kulturális vértezettel, amelyik nemcsak a város falain belül biztosítja az előrehaladási, de kisugárzó erejével magához öleli a környező vidékeket is. A nyugati államok, Németország, Franciaország és. Anglia jó példát szolgáltatnak arra, hogy milyen nagyjelentőségű dolog egy nemzet életében az">á

T tén^

r, hogy nemcsak egyetlen város foglalja magába mindazokat a kultúrintézménye ket, amely az előrehaladást és a népjólétet biztosítani hivatottak. Magyarország a trianoni békeszerződés óta elveszítvén Kolozsvárt, Pozsonyt, Kassát, Aradot, Nagyváradot, Szabadkát stb., ha kulturális decentralizálásra gondol elsősorban azok a városok jöhetnek számításba, amelyeknek kisugárzó kuiturerejük van. Sajnos, nagyon élőiről kell kezdeni az építést, mert a 67-es kiegyezés után keveset gon doltak arra, hogy a tisztán magyarok által lakott területek kultúrkér déseit rendezzék legsürgősebben. Az építés a perifériákon indult meg, amelyik gyakran a legeldugottabb nemzetiségi községben olyan pompás kultúrintézményeket, elsősorban iskolát állíttatott amelyek leghatározottabban cáfolják azokat a rosszindulatú állításokat, hogy Magyarország nem törődött az ő kisebbségeivel. Szomorú valóság, hogy amig ezeken a területeken óriási kulturális beruházást eszközöltünk, azalatt a magyar Alföld népe a legnagyobb elhanyagoltságban élt. Utolsó órában, de még nem elkésve ültek össze Miskolcon a magyar városok, hogy vállvetett erővel, egymást segítve pótolják a mulasztásokat. Bár minél hamarabb teljes siker koronázza igyekezetüket. Újra válsággal küzd Nyíregyháza egyik legjelentősebb szociális intézménye, a Nőipariskola á város és a társadalom hathatósabb támogatására van szükség. — Dr. Bencs Kálmánné méltatta Kardos István emlékét a lótékony Nőegylet gyűlésén (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A Nyíregyházi Általános Jótékony Nőegylet választmányi ülést, majd közgyűlést tartott a tagok élénk érdeklődése mellett. — A A Jótékony Nőegylet gyűlésein fájó, könnyes emlékezéssel idézték fel a Nőegylet, a Nőiapriskola felejthetetlen munkás támogatójának, tisztviselőjének, Kardos István kulturtanácsnoknak emlékét. A választmányi ülésen dr. Bencs Kálmánné kegyeletes szavakkal mutatott rá a Nőegylet mélységes gyászára a következőkben: Mélyen tisztelt választmányi ülés! Amidőn a választmány igen tisztelt tagjait szívből üdvözlöm f és a választmányi ülést megn/itom — a tárgysorozatra való áttérés előtt engedjék meg nekem, hogy a mindnyájunk lelkében élő, mélységes szomorúságnak és gyásznak adjak kifejezést. A halottak csendes birodalmában még uj a sir, még frissek a hantok, még nem száradtak el a koszorúk és virágok, amelyek egy jóságos ember kihűlt tetemére borulnak, még egyre tart a zarándok ut, ahol összetalálkozik mindenki, aki csak egy elhivatott ember munkájának áldásos eredményében részesült, még újra és újra felszakadnak a sebek, amelyek Isten különös rendeletéből oly váratlanul és mélyen megütötték a lelkét ezen város minden lakójainak . De van-e nagyobb vesztes minálunk, a mi egyletünknél, a mi iskolánknál? Hiányzik-e Kardos dos István valahol és ugy ,mint nekünk? Beleforrott-e ugy más intézményekbe? Tett-e másutt anynyi jót, alkotott-e másutt több maradandót, mint itt? Ezeket a kérdéseket mindenütt felteszik, ahol az ő áldásos kezének munkáját érezték s éppen az mutatja az elhunyt Kardos István nagyságát, hogy mindenki a maga veszteségét tartja a legnagyobbnak, a pótolhatatlanabbnak. Mi is ugy érezzük kedves tagtársaim, hogy mi vesztettünk vele a legtöbbet, hogy nekünk a legpótol hatatlanabb, mi is ugy érezzük, hogy mi szerettük őt a legjobban. Mint egyletünk titkára, mint a Nőiapriskolának igazgatója később is szellemi vezére itt volt közöttünk tanácsával, szeretetével, útmutatásával. Kérő szavunk hűséges tolmácsa volt, díszes pozíciójában is az maradt a mi szerény, a mi velünk érző, a mi ügyünket mindenkor hűségesen képviselő és pártfogoló örökös titkárunk . Mélységes részvétünknek küldöttségileg kifejezést adtunk, ravatalára elhelyeztük koszorúnkat, de a legfőbb megemlékezés soha el nem muló kegyeletünk a nagy férfiú emléke iránt, örök időkre lelkünkbe vésődött. Porszem az ember. .. elfújja a szél... A választmányi ülést követő közgyűlésen szombaton délután dr. Bencs Kálmánné elnöknő uira mély megilletődést keltőim idézte fel a nagy halott ragyogó á városközi hangversenyekről és a Migyar Városok Kultúrszővets^gelink miskolci kongresszusán felolvasta: Benői Kálmán dr m.kir. ko-mányfőtanácso?, polgármester I. Midőn a Városok Kulturális Szövetségének mélyen tisztelt elnöksége azzal a felette megtisztelő felszólítással fordult hozzám, hogy a mai egyetemes ülésen előadást tartsak a városközi hangversenyek ről, valóban rendkivül nehéz feladat elé állított, mert én magam zenei kérdésekkel nem foglalkozom. Hogy mindennek dacára ezen nagy megtiszteltetést vállaltam, annak egyedüli oka, hogy a magyar városok kulturális szövetsége megalakulásának szülőgondolata az volt, hogy a mult évben felvetődött három város között a városközi hangversenyek rendezésének kérdése. Nem kívánok ez alkalommal a hangversenyekről teoretikus ismertetésekbe bocsátkozni, ellenben el szeretném mondani mindazokat a praktikus gondolatokat, amelyek a városközi hangversenyek rendezésére nálam megfogamzottak s amelyeknek egy-egy részét egy három évtizedes fényes múlttal biró kultúregyesület történetéből mentettem. A mult évben a megszállott Felvidéken barangolva, fájó lélekkel néztem, hogy a mitőlünk elrabolt városok maroknyi magyarsága miként küzd a magyar kulturáért s ezzel együtt az általános emberi kulturának fenntartásáért. Bámuló szemekkel olvastam egyik-másik igen kis várokában az ottan működő magyar kulturális egyesületek felhívásait, amellyel egy-egy világmárkája művész közreműködésével rendezendő hangversenyen való megjelenésre hivja fel a város közönségét. Az egyik kisebb városban Hubermann Broniszláv hegedűművész a másikban pedig Németh Mária léptek fel. El nem tudtam képzelni, hogy miként tudják a megszállott területen lévő régi magyar kulturárális egyesületek e világmárkáju művészeket magas tiszteletdijuk mellett leszerződtetni, hiszen az általuk rendezett hangversenyek helyáraiból, figyelembe véve a város lakosságának kicsiny számát, a szereplő művészek tiszteletdijának csak egy töredékrésze fedezhető. Utánnajártam a dolognak, megtudtam, hogy több városban működő magyar kulturális egyesület összeáll s közösen rendezik hangversenyeiket és igy vált lehetővé az, hogy kis városok kulturális egyesületei világhírű művészeket voltak képesek felléptetni. Ez impressziók után arra gondoltam, miért ne lehetne a hangversenyek rendezésének kérdését nekünk is ekként megoldani? Hazaérkezve, azonnal érintkezésbe léptem Debrecen és Miskolc város polgármestereivel, kiktől ez irányban is a legnagyobb megértést és támogatást nyertem s igy sikerült Debrecen, Miskolc ésNyir egyháza város kiküldöttjeit 1928. év junius havában egy közös értekezletre Nyíregyházára összehozni. Ez3n a/ értekezleten lett tulajdonképpen a kulturális szövetség magja elvetve. S ha ma szövetségi ülésünkön körültekintünk, minden reményünk meglehet re^, . hogy közös akarattal, — e mag- | ból kisarjadt palántát hatafmas tölggyé tudjuk felnevelni, — mely a magyar kultura és a magyar városok büszkeségére fog válni. Engedtessék meg nekem, hogy e kéidés taglalásánál reámutassak városomnak zenekulturális életére. E város a jelenben is, de különösen a múltban, egyik legtekintélyesebb gócponja volt hazánk zene kultúrájának. A közönség zenei Ízlésének fejlesztése a Bessenyei Kör nevéhez fűződik. Annak illusztrálására, hogy a Kör milyen zenei eseményeknek volt a múltban színhelye, a következőkkel ismertetem: E közművelődési kör 1898-ban alakult meg. Kezdetben a legszerényebb keretekben kezdte meg működését s főleg helyi erők szereplésével rendezte hangversenyeit és kulturális estélyeit. 1901-ben már bontogatja a szárnyait és országos, sőt világhírű művészek szerepeltetésével vonja magára egyelőre az egész környék később pedig még a főváros figyelmét is. A város zeneértő közönsége mind nagyobb és nagyobb megértéssel fogadja a Kör vezetőségének ezirányu tevékenységét és alig telik el néhány esztendő, Nyíregyháza Budapest után valóban első vidéki zenei gócponttá válik. Hiszen a Bessenyei Kör által rendezett hangversenyek nemcsak az ország határain belül, de művészi körökben a külföldön is ismertekké lesznek. Ez idő szerint nincs olyan európai hirü művész, ki Budapest után ne Nyíregyházát látogatta volna meg legelsősorban. A világháború kitöréséig terjedő időben érte el a' Kör zenei élete tetőpontjának virágzását. Ezen idő ben szereplő művészek közül — a fenti állításaim igazulásáui —csak néhánynak nevét óhajtom megemlíteni. Thomson Cézár, Izay Jenő, Bur mester Villy, Kubelik János, Cotbersohn Sasa, Hubay Jenő, Vecsey Ferenc hegedűművészek. Popper Dávid gordonkaművész. A világhírű orosz zongoratrio: Sauer Emil, Ripper Alice, Dohnányi Ernő zongoraművészek. A brüsszeli vonósnégyes, Hubay Popper, Dienzl, Waldbauer - Kerpely vonósnégyes. Culp Júlia, Gerhardt Elena, Lindh Marcella, Kurz Zelma, Szamosi Elza, Sándor Erzsi, Szoyer Ilonka, Sverdström Walborgs véd operaénekesnő női négyessel és más számos nagy kül- és belföldi énekesnők. Takács Mihály, Anthes György Burián Károly énekesek, AntalffyZsiros Dezső orgonaművész, Moshammer Román hárfamüvész. Országos eseményként közölte iz egész fővárosi sajtó amaz eseményt, amidőn a budapesti £11haimónikusok Kerner István vezényletével Nyíregyházán tartották az első vidéki hangversenyüket. Meg kell jegyeznem, hogy ezen hangversenyek keretében a Kör vezetősége gondoskodott arról is, hogy a hangverseny közönségének nemcsak zenei, de irodalmi vagy előadóművészeti tekintetben is ki legyenek igényei elégítve, akként, hogy egy-egy hangverseny keretében a zenei művészen kivül még a magyar irói. gárdának valamelyek jeles tagját, esetleg országos hirü előadóművészt vagy művésznőt léptetett feL> (Folyt, köv.) , i