Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)

1929-03-29 / 73. szám

1929. március 31. JsÍYÍRYIDÉK. 229 HALÁLOZÁS Matyasovszky András nyűg. ál­lamvasút! főkaiauz március hó 26-án réggel 4 órakor 62 éves ko­rában elhunyt. Ma délután temet­ték el nagy részvét mellett. Az elhunytban Matyasovszky Sándor nyiregyházi adótiszt édesatyját gyászolja. Özv. Erőss Lajosné szül. Ko­lozsy Borbála 65 éves korában tegnap hosszas szenvedés után Nyíregyházán elhunyt. Temetése pénteken, március 29-én délután 3 órakor lesz Tiszabüdön. Az el­hunytban dr. Erőss János nyíregy­házi ügyvéd édesanyját gyászolja. Egyházi zene. A helybeli róm kath .templomban a nagyheti szer­tartások során élénk szerep jut az egyházi zenét kultiválóknak. A szerda—csütörtök -pénteken dél­után 6 órakor megtartani szokott Lamentatiót az idén a következők énekelték: Simanecz János, Sza­bó Gusztáv, Lyachovits Sándor, Szatke Sándor, Galló Lajos, Fábry Ignác., dr. Mayer Béla és Rajtik Pál. A Miserere-kórust ugyancsak férfikar adta elő. Vasárnap ^húsvét első napján, délelőtt 10 órakor zenés szentmise lesz, amelyet Énekes János pápai prelátus, kanonok, prépostplébá­nos celebrál fényes segédlettel. — Ez alkalommal a nyíregyházi Szent Gergely Ének és Zeneegyesület Schubert monumentális F-dur Mi­séjét adja elő a katonazenekar kí­séretével. Az orgonán Vertse K. Andor játszik, vezénylő karnagy Jakab József. Szólót énekelnek: l.esskó Anna, Simkovits Endréné, Grigássy Aranka, Fábry Ignác, Galló Lajos, Szatke Sándor. — Tartós szép Ondolálás, spe­ciális nőihaj vágás Kovács liölgy­' fodrásznál," Bessenyei-tér 2. 1 5*. DIADAL Március 30 án és 31-én, nagyszombaton 7 és 9, húsvétvasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor HARRY L1EDKE SZERELEM A HÓ ALATT Vigjátékaltrakció 10 felv. BUCK JONES KENYERES um sifífrm/<mm PAJTÁSOK Két naplopó története 6 felv. Az előadásunkat 7 tagu saját zenekarunk kiséri. Április 1., 2., 3., húsvéthétfőn 3, 5, 7 és 9, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor ZORO HUHU legújabb filmie A KÉT ALKOHOLISTA Vígjáték 10 felvonásban REX BELL A RÁDIÓ COWBOY Tfxasi történet 6 felv. Wiadischgrátz herceg meilekbüntetését májusban elengedik A »Mitrópa« jelenti: A fővá­rosban az. a hir terjedt el, hogy Windischgraetz Lajos hercegnek májusban elengedik a politikai jog gyakorlására és hivatalvesztésre vonatkozó mellékbüntetését. Né­hány héttel ezelőtt nemcsak poli­tikai körökben, hanem a társada­lom minden rétegében feltűnést — Influenza, torokgyulladás, tii­dőcsucshurut, az orr és garat el­nyálkásodása, a mandolák, a füil és a szem megbetegedése esetén gondoskodjék arról, hogy gyom­ra és eblei a természetes »Ferenr József keserűvíz használata által többször és alaposan kitisztit­tassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József víz orbáncnál és más lázzal járó fertőző betegségeknél is a szenvedő emberiségnek nagy szol­gálatot tesz. Kapható gyógyszer­tárakban, drogériíkban és fűszer­üzletekben. A Szociális Missziótársulat ezutoii mond köszönetet a kö­vetkező adományokért. Illés An­dor kir. törvényszéki elnök utján járásbíróság gyűjtése m pengő. Gr. Wolkenstein Oszwald ioo I' Szalánczy Bertalan 3 zsák burgo­nya, Bányay Jenő kanonok 20 kg. liszt, 2 kilogramm zsir 2 kg. rizs, Hoffmann Adolf 15 kg. bab, Napközi Otthon részére varr­tak Magyar Lajosné, Yrabecz An­dörné, Járó József né, Korompay Irma, Háuffel Lájösriétól több db. használt ruha, Marton Emil 1 mázsa szén. Adomány a Böszörményi­családnak. A házösszeomlás kö­vetkeztében hajléktalanná vált Bö­szörményi családnak N. N. 3 pen­gőt juttatott szerkesztőségünk ut­ján. Az összeget rendelkezési he­lyére juttatjuk. — Ne feledkezzünk meg a sze­gényekről a húsvéti ünnepek előtt. A húsvéti ünnepek előtt a nagy készülődésben ne feledkezzünk meg a szegényekről: a 87 éves özv. Molnár Sándornérói (Nádor-u. 21.) és a 48-as honvéd özvegyéről, aki betegen fekszik s akinek a kiadó­hivatal továbbítja a szeretetado­mányokat. A Szociális Misszió Társulat részérc küldendő húsvéti szeretet­adományokat a debreceni-utcai in­gyen levesosztó helyiségében egy "állandóan inspekciózó megbízott egész napon át átveszi. Itt emiit­jük meg, hogy a 3 Böszörményi gyerek már régebben a Misszió ellátását élvezi, a 2 Eisler-gyerek­nek pedig, akiknek anyját a Misz­szió megoperáltatta, az ellátáson kívül szállást is adnak az ingyen levesosztó házban . — Gyenes Guttmann Lajos és Kálmán Éva tánciskolája. Gye­nes Guttmann Lajos fővárosi tánctanár értesiti növendékeit, hogy szokásos tavaszi tánctanfo­lyamát ezidén Kálmán Éva tánc­tanárnővel közösen tartja meg a Bethlen-u. 16. — Dessewffy-tér sarok — alatti tánciskolában. — Gyermektanfolyamok, diákcsopor­tok. A tánctanitás április hó 3-án kezdődik. Beiratkozások a táncis­kolában. 4x — Budapestre utazása alkalmá­val ne mulassza el cipőszakmánk nak szenzációját megtekinteni, Si­rály, Erzsébet körút 40 -42. keltett az a hir, hogy Win­dischgraetz egy társadalmi akció keretében akarja bonyolult ügyét rehabilitálni s evégből egy 7 ta­gu bizottságot kért fel az általa beterjesztett adatok felülvizsgálá­sára. A mellékbüntetés elengedé­sének hire váratlan fordulatot je­lent s most már teljesen felesle­gessé teszi a bizottság működését. Windischgratz ügyének ily módon való elintézése széles körökben fog megnyugvást kelteni, mert ilyen­formán nem kerül sor arra a tár­sadalmi akcióra, amelynek meg­indítását sokan megütközéssel fo­gadták. Biológiai tanfolyam Tihany­ban. A kultuszminiszter Kornis Gyula államtitkár előterjesztésére elrendelte, hogy a húsvéti szü­netben tizenöt állami tanitóképző intézeti természetrajzszakos tanán hívjanak be a tihanyi biológiai tanfolyamit. A tanárok hétfő óla vendégei a tihanyi biológiai inté­zetnek és kiváló szakemberek irá­nyítása mellett tájékozódást nyer­nek a modern biológiai legújabb eredményeiről. Jövőre a felekezeti képzők tanárai, a nyári szüneti időben a középiskolák tanárai vesz­nek részt a tihanyi biológiai tanfo­lyamon, Nyíregyházáról árkosi Barabás Tibor áll. tanitóképző intézeti tanár utazott Tihanyba, a biológiai tanfolyamra. — A vármegyei könyvtár mo­dern katalogizálása. Mikecz Ist­ván alispán megbízást adott Gaal István tanárnak, a vármegyei könyvtár kezelőjének a fővárosi, könyvtárak tanulmányozására. — Gaál tanár Budapestre utazott és a Nemzeti Muzeum, az Egyetem, az Akadémia, a fő­város könyvtárában tanulmányozza a modern könyvtárakat a logiálás és könyvtárkezelés módozatait. A Degenfeld gróf által adományozott több ezer kötettel a megyei könyv­tár olyan nagyszabású, tudomá­nyos kutatás céljára alkalmas bibliothékává fejlődött, hogy ke­zelése, őrzése a legújabb könyv­tári elvek alkalmazásával lehetsé­ges. Bethlen Margit grófnő a Szürke ruha első próbáján a Vig­szinházban. A Színházi Élet hús­véti száma érdekes képeket és ri­portot hoz a miniszterelnök fele­ségének uj színdarabjáról. Fedák Sári Rózsahegyi Kálmánról irt cikket. Karinthy Frigyes megírta a Különös közjáték paródiáját. — Görlstatisztika, Riport Fedák Sári uj lakásáról. Simon Böske napló­ja, Grafológusiskola, Egy józsef­városi cukrászda Hollywoodban, Elkészült Molnár Ferenc Rabok című regényének filmváltozata, Greta Garbó az első férfiről, első szerelméről beszél és elmondja, hogy miért utazott haza Svédor­szágba. Farkas Imre húsvéti aján­déka a Színházi Élet olvasóinak. Különösen gazdag és érdekes hús­véti számában kezdi közölni a Színházi Élet Miryam Harry: »A gyönyör szigete« cimü szenzációs regényét. Darabmelléklet a »Miss Amerika«, ezenkívül kottamellék­let, novellák, riportok, gyönyörű képek teszik gazdaggá a Színházi Élet húsvéti számát, amelynek ára 1 pengő. Negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet-körut 29. Uj szín­darab jegyzék ingyen I Gyönyörű mellékletekkel je­lennek meg a fővárosi lapok hús­véti száma-. A budapesti napi­lapok húsvét ünnepére kivételesen nagyszerű, tartalmas számokkal kedveskednek olvasóközönségük­nek, A nagypénteki munkaszüne­tes ünnep miatt tudvalevőleg Nagy szombaton nem jelennek meg a lapok, így a húsvéti számok tar­talmilag is ,oldalszámra is kivéte­les értékűek lesznek, amelyek ve­tekedni fognak a karácsonyi szá­mokkal. A húsvéti számok ára ez­zel szemben mindössze alig lesz drágább a vasárnapi árnál, mind­össze 50 fillér, aminek az ellené- , ben viszont az egész ünnepre bő­séges olvasnivalót nyújtanak. A húsvéti számra előjegyzést már most elfogad az Ujságbolt. Liptay lréne énekel a húsvéti ünnepi zenésmisén. A húsvéti ün­nepi zenésmisén délelőtt 10 óra­kor a helybeli róm. kath. temp­lomban Liptay Iréné urleány az Offertóriumkor Hűmmel Allelujá­ját énekli orgonakisérettel. A Zsidó Dalkör műsoros estjéről irott tudósításunkból ki­maradt Bőhm Lili aki a »Sarzsi« női főszerepét játszotta bájos köz­vetlenséggel és Kohn Olga, aki a »Hittanárban« szerepelt nagy sikerrel. Zárva lesz a városi gőzfürdő húsvét mindkét napján. A Városi Üzemek r. t. vezetősége ezúton is közli, hogy a gőzfürdő húsvét mindkét napján zárva lesz. Köszönetnyilvánítás. — A »Nyiregyházi Takarékpénztár Egye sülét tekintetes igazgatósága a a gör. kath. Nőegylet részére az 1928. évi üzleteredményből 100 (Egyszáz; pengőt volt szives ado­mányozni. Az adományért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki a Gör. Kath .Nőegylet elnöknője. — Az orthodoxok külön temetőt kérnek. Nyíregyháza város átve­szi a temetők kezelését. Minden temető községi temető lesz. Az izraelita temető is a város felügye­lete alá kerül, de önállóságát, fe­lekezeti jellegét a városi keretben is megőrzi. A zsidótemetőben Nyíregyházán együtt temetkeztek az orthodoxok a statusquo i'" hitközség tagjaival. — Most az orthodox egyház ügyvédje utján beadványt intézett a városhoz és kéri, hogy számukra külön temető­területet jelöljön ki a város. A temetőügy rendezése a tavaszi na­pok beálltával kezdetét veszi. Mi újság az anyakönyvi hiva­talban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban március 27-én a követ­kező bejelentések történtek: Szü­lettek: Garai Erzsébet Piroska ág. h. ev., Magyar Ilona ág. h. ev., Hegedűs Valéria Mária ref., Vö­rösházy Endre Pál r. kath., Vörös­házy Rózsa Erzsébet r. kath., Varga János r. kath., Kriska Lí­dia ág. h. ev., Czapulicz Endre g. kath, Geczó István g. kath., Tim­kó István ref. Házasságot kötöt­tek: Ifj. Ruzsinszki András föld­műves ág .h. ev. és Pristyák Ju­lianna ág. h. ev., Zajácz János földm. ág. h. ev. és Koska Mária ág. h. ev. X^GmmRRÓÖÉPEK MÉGIS A L SS öcí OK B AK T »

Next

/
Oldalképek
Tartalom