Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-25 / 293. szám

JSfYÍRVIDEK:. If28. december 36. 1ZOLOOLTVANYOK V r jqS ííha-ÉÍ #v • CYÖKCPEVVESSZOK V * LEC«ÉCÍBB EtlZUOtti. H'. TELEKI • m SZÖLÖTLLLPLK M Képviselő: Klein Emánuel Nyíregyháza, Szitrvas u. 9908-8 kik. Egyszer aztán a »baka« (talán az őr?) azt mondta, hogy suhint­sak közéjük, együnk egy kis hust is, mert unalmas már a kása étel s a tejes. Megpróbáltam. A suhintás pilla­natában mind elszállt s nem is jöttek többé vissza. Az a csapat nem jött. Hanem a csorda ellen­kező oldalán röpdöstek. Ha oda­mentem, azonnal elszálltak. — S az asszonyok?.— kérdezte most a fiatalabb. — Na-ja, téged érdekelnek. Jók. Szivök van. S okosak is. És az erkölcseik?... Valami egyszerű és természetes van bennük, ami soha sem kelt utálatot. Számitás nélkül, az élet tartozékának gondolnak mindent. Ebben .van valami ártat­lan. Talán alsóbbrendünek érző­dik, de éppen azért lovagiasságot ébresztő, védelmet vár az erősebb­től, a magasabbrendütől. A fiatalabb valami történetet várt. Nőről. Nem igy általánosság­ban. — S bátyám...? — és nyelt na­gyot. Uj izt érzett a beszélgetés­ben. Talán Natáliának gondolta, fehérarcunak és hűséges szemű­nek. De a tanácsos legyintett. Mo­solygott. — Nem volt. Nincs ilyen em­lék. — Egy kis kárörvendés szúrt ki a hangjából. A mosoly mögött mégis látott valamit a fiatalabb. Onnan integetett valami árnyék. — Az nem lehet bátyám. Lá­tom: titok. A lelkében maradt valaki. — A — börtön, öcsém. A bör­tön. Megdübörgött a nehéz szó. — Huszonnyolc hónap... Hu­szonnyolc... Súlyos volt a szó és sötét. Csönd hullott szét a fülkében. A tanácsos lehajtotta a fejét. A fiatal nagy kerek szemeket nyi­tott és várt. — A baka bukott ki a ' szó a tanácsos szájából — ha vele nem találkozom, boldog let­tem volna. Tehénpásztor. Boldog tehénpásztor. Még évekig. Éve­kig... Milyen szivesen adták az ételt a menyecskék. Tejet kaptam, amennyi kellett. S egyszer kicsit megkéstem. Két út vezetett oda, ahonnan a tehe­neket szoktam inditani. Megindul­tam azon, amelyiken menni szok­tam, de akkor eszembe jutott, hogy a másik út rövidebb. Tiz lépésről visszatértem. Siettem. Ez volt a vesztem. A baka jött velem szemben. Megszólitott. — Egy plakát van kitéve — mondta — olvastam-e? Németül yan irva. ( Siettem a plakáthoz. Abban volt, hogy gyülekezzünk, de csakis a tisztek. Talán haza...? Nem mertem vé­giggondolni. Melegség futott be­lém. Felgyúlt, meleg világosság: Otthon! összegyültünk. Egyszer csak szuronyok négy­szögében fuldokoltunk. A néma sirás fojtogatott bennünket. Könny nélküli szemekkel, égő­száraz nyelvvel megindultunk. Iz­maink remegtek. Halál?! — Mind azt hittük. Azután huszonnyolc hónapig nem láttunk mást, csak fekete szennyes kőfalakat, meg eget, amely akármilyen fényes volt is, mi nem láttunk rajta semmit, csak életünk sötét fellegét... — Miért, miért volt...? — kér­dezte most a fiatalabb. — Revans... Zalaegerszeg... Legyintett. Sóhajtott. — Azért nem bánom. Érdekes volt. Mennyit beszélhetnék még. N-n-na, hagyjuk. Belenézett a sötét üvegbe. Szik­rákat hullatott a mozdony. Mint­ha hulló-csillagok lettek volna. Mire újból felfigyeltem, már is­mét a szeszről beszélgettek. Hogy milyen nagy a tartály. Hogy az ecet milyen átható Szagú, még most is érzi magán — mondta a fiatalabb. — Én is alig várom, hogy ott­hon legyek, levessem ezt a ruhát — mondta az idősebb. Már itthon volt. Elmúlt belőle Oroszország. Az emlék. A vicinális megállt. A nagy ál­lomás felfénylett. Kiszálltunk. Néhány szó a békeszerződés revíziója kérdéséhez Irta és a Nemzeti Szövetség „Pro Hungária" női osztályá­nak elnökségéhez felterjesztette: Pillér József Méltóságos Dr. Réthy Ferencné úrnőnek a Pro Hungaria Elnökének Budapest. Méltóságos Asszonyom! Régi gyakorlat, hogy aki valami kitűzött célt akar elérni, annak fi­gyelembe kell venni minden olyan objektumot, amit célja eléréséhez felhasználhat. Tervet készit s ide besorozza mindazon rendelkezésére álló momentumokat, melyek nem­csak alapot nyújtanak a célt szol­gáló akcióhoz, hanem ráviIágitanaK az eljárás egész vonalára, amelyen haladva a cél elérhető. A magyar nemzetnek egyetlen főcélja ma: a trianoni békediktátum reviziója. Ennek a szolgálatában áll a Méltóságod vezetése alatt álló Pro Hungaria is. Olvasom, hogy már eddig is nagy sikereket ért el a külföldi propagandákkal. A helyzet nehéz. Nehéz pedig azért, mert idehaza, ahelyett, hogy a lelkek egymást animálnák a cél felé, ellenkezőleg lelohasztani igye­keznek egyesek az itt, ott felcsil­lámló törekvéseket azzal a kijelen­téssel, hogy a revízió «még nem aktuális, még nem időszerü». — Pedig, ha megvizsgáljuk a Kér­dést közelebbről, rájövünk, hogy minden alap meg van ahhoz, hogy e kérdéssel, mint aktuális tét :Ilel foglalkozzunk. Hogy mik azok a momentumok, melyek az alapot ehhez megadják, lássuk egyenként. Itt van mindenekelőtt a béke­pontok között a 19-ik paragrafus, mely jogot ad arra, hogy a határ kiigazításának kérdését bármikor felvetheti a magyar nemzet, anél­kül, hogy ezzel véíene a szerződés ellen, vagy ezzel a lépésével há­borút provokálna. Ezzel a jogával a nemzet mindeddig nem élt. Hogy miért nem ? Érthetetlen. II. Magyarország nemzetiségi vidé­keit a népek önrendelkezési joga alapján csatolták el az ősi törzs­től. A tótok etnográfiáját tekintve, az 1910. évi népszámlálás szerint 1960000 ember vallotta magát tótnak Magyarországon. Ebből az elcsatolás után az anyaországban szétszórtan visszamaradt 141882, tehát csak 1818118 lelket csatol­'tak el; ezekkel szemben érvénye­sítették az önrendelkezési jogot; de a magyar nemzet az elcsatolt 3 és félmillió magyar részere nem Köve­teli az önrendelkezési jog érveay- j sülését. Hogy miért nemi É.tha- • tetlen. III. . Ott van, a magyar nemzet ren- j delkezésére áll a Millerancf-féle kí í sérő-levél. Ennek tudatában és j birtokában irta csak axá a nemzet j a trianoni szerződést, mert ebben j látta biztositékát annak, hogy a jogtalanságok orvosolva lesznek. Ezt a levelet is papírkosárba tette a nemzet. Hogy miért ? Érthetetlen. Éppen most olvasom Millerand­nak egyik ujabb nyilatkozatát, mely szerint a békeszerződést sérthetet­lennek mondja. Tehette! Mert ha a magyar nemzet nem élt a kísérő­levélben lefektetett jogával,, miért tartsa éppen ő emlékében a másnak biztosított előnyöket ? ív: A magyar nemzet ^aját igazának igazolására, méltán hivatkozhat Amerika magatartására, amikor ki­mondta, hogy a trianoni békeszerző­dést igazságtalannak tartja, ezért nem is ratifikálta. V. A kisántánt államok azon eljá­rása, hogy a békeszerződésnek csak a javukra szolgáló rendelkezéseit hajtják végre, a más természetüe­ket pedig megszegik, méltán jog­alapot nyújt arra, hogy a szerződés érvénytelenségét a magyar nemzet kimondja. VI. Hitelesen igazolva van, hogy Wilson a békekötések idejében már agylágyulásban szenvedett. — Ugyancsak beszámithatatlanság állapitható meg Károlyi Mihályról. Tehát két beszámithatatlan ember diktálása, illetve hozzájárulása mel­lett jött létre a trianoni szerző­dés. A megtámadhatóság esélye tehát nyilván fennforog. VII. Nagyon fontosak s talán min­dennél többre becsalendők a iran­cia miniszterelnöknek, Briandnak a szenátusban elhangzott, a magyar igazságot megállapító nyilatkoza­tai, amikor ott a trianoni Dékeszer­ződés becikkelyezéséről volt szó. Vita indul meg, — mondja a tu­dósitás, — amelynek során egyik képviselő heves beszéd keretében kikel a békeszerződés ratifikálása ellen, kifejtve annak igazságtalan­ságait. Egyik többségi párti próbálja cá folni az elhangzottajcat, mire egy másik képviselő keserű gúnnyal állapit ja meg, hogy a magyar nem­zettel nemcsak igazságtalanságok, de embertelenségek, sót istentelen­ségek történtek. A szenátus hangu­lata olyanná változott, hogy alig lehetett remény a ratifikálásra. Ek­kor felállott Briand j mondott egy rövid beszédet: a Igaz — mondotta — amit »z előttem szólók mondottak, sőt több igaz annál, niszen ők nem is tudhatnak mindent. De Uraim, ne feledjünk el két dolgot: Ne fe­ledjük el, hogy az egész világ azt hitte, hogy a világégést a magya­rok nagyravágyása okozta, az a ma­gyar nagyravágyás, mely újra há­rom tengert óhajtott a magyarok határának. Ezért a magyar nem­zetet meg kellett büntetni. Ne fe­ledjük el másodszor, hogy ennek a nagyravágyásnak csúcspontján a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István állott. Ezért Tisza István­nak^ meg kellett halnia. Ilyen tu­dattal készült a magyar béke. Alig volt készen pár hete, megjelenik a bécsi vörös könyv, melyből . meg­tudjuk, hogy egyedül a magyar nemzet volt az, amely akár meg­nyeri, akár elveszti a háborút, csak veszíthetett volna s megtud­juk azt is, hogy éppen Tisza Ist­ván volt az, aki azután a bizo­nyos háborudöntő miniszteri ta­nács után is még egy külön em­lékirattal fordul az uralkodóhoz, hogy a háborút megakadályozza Ez mind kiderült és igaz. De ha mi most nem ratifikáljuk a ma­gyar békét, ezzel nem segíthetünk rajtuk, mert már három nagyha­talom ratifikálta s igy béke már megváltozhatatlan. És még egy meggondolásra intem önöket. Ha már most megbolygatjuk a ma­gyar békét, akkor szükségszerűen meg kell bolygatni a bolgár, meg kell bolygatnunk a török és ne feledjék Uraim, meg kell bolygat­nunk a német békét is. Nos, akarják-e az Urak meg­bolygatni a német békét ? Ezt nem akarták, ezért a trianoni békét ra­tifikálták. Majd 1921. junius 7-én ugyan­csak a szenátusban a következő­ket mondotta: »A magyar határ bizonyos fokig önkényesen van megvonva. Elég ha egy térképet megnézünk s azon követjük a ha­tár vonalát, amely egyébként nem feltétlenül végleges s amely — tudjuk meg mindjárt — nem fel­tétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket sért és ezért bizonyos igazításokra lesz szükség. Méltóságos Asszonyom! A ma­gyar nemzet igazát, a háború elő­készítésétől való tartózkodását vi­lágosabban, meggyőzőbben és illetékesebben senki meg nem ál­lapíthatta, mint maga Briand, a francia szenátus nyilt plénumán elhangzott s fentebb idézett nyi­latkozataival, ahogyan megállapí­totta; ezért méltán nevezhetjük Briandot a magyar igazság koro­natanujának. Olyan hiteles és hi­vatalos kijelentések komplekszu­mát képezik ezek, amely kell, hogy alapját képezze a kibontako­zásnak, az igazság kiszolgáltatá­sának. Aki tehát a revízió kiküzdésére harcba indul, annak elsősorban a Briand nyilatkozatait kell zászla­jára írni s azoknak jegyében meg­indulni. Briand — mint tudjuk — ezidő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom