Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-12 / 282. szám

Nyíregyháza, 1928. deeember 12 * Szerda XLIX. évfolyam, 282. szám Előfizetési Arak helyben és vidéken: Bty héra 2*50 pengi. Negyedévre 7 60 pengd. Kfetmtvketóknek át tanítóknak 20•/• esgedaény. Alapította JÓBA ELEK Fttaaerkeastő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség óe kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 2986ft, Kéziratokat nem adunk vissza. m^mBmmmmBoassmmammm Wekerle Sándor dr. pénzügymi­niszter átvette hivatalát Wekerle Sándor .dr. pénzügymi­niszter ,aki tegnap haza érkezett Genfből, azonnal megkezdte leg­szükségesebb teendőinek elvégzését. Ezek között első helyen áll a jövő évi költségvetés előkészítése és a köztisztviselők karácsonyi segélye. Értesülésünk szerint a pénzügy­miniszter hajlandó teljesíteni a Közalkalmazottak Nemzeti Szövet­ségének memorandumban foglalt kérelmét, hogy minden köztisztvise­lő arányosan részesüljön a kará­csonyi segélyben. A képviselőkre vonatkozó össze­férhetetlenségi törvény szigorítása érdekében mozgalom indult meg az egységespártban Az egységespárt több tagja elha­tározta, hogy az összeférhetetlen­ségi törvény szigorítását fogja kö­vetelni. A mozgalom élén Fráter Jenő áll, aki úgy nyilatkozott, hogy mintegy 71 képviselő foglal helyet különféle vállalatok igazga­tóságában. Ezen a helyzeten min­denesetre változtatni kell. Főleg az olyan részvénytársasági igazgatósá­gokra kell kiterjeszkedni, az össze­férhetetlenségi törvény szigorításá­nak, akik emellett nem tudnak ki­elégítően megfelelni a képviselői teendőknek. Friter elgondolása sze­rint az összeférhetetlenségi ügyek elbírálását a közigazgatási biróság egyik külön tanácsára bíznák, amely tanácsban egy-kéf a képvi­selőház által kiküldött delegátus is részt venne. Kormányzói elismerés Tormay Cecilnek A litnanovai csata évfordulója al­Tormay Cecilnek, a MANSz el­nöknőjének a Szövetség fennál­lásának 10-ik évfordulója alkalmá­val a szövetség körül, valamint a közélet terén szerzett kiváló ér­demeiért teljes elismerése tudtul adassék. y A 10-ik Mackensen huszárok ünnepélye a limanovi csata évfor­dulója alkalmából Székesfehérvá­rott A limanovi csata évfordulója al­kalmából a volt cs. és kir. 10-ik Mackensen huszárok a világhábo­rúban elesett batársaknak emlé­kére Székesfehérváron gyászisten­tiszteletet tartottak. Az ünnepé­lyen megjelent a német követ is, aki koszorút helyezett el az ezred emlékszobrára. Kispest vízvezetékének egyrészébe tífusz bacíllusok kerültek Az országos közegészségügyi bi­zottság megállapította, hogy Kis­pest vízvezetékének egyrészébe tí­fusz bacillusok kerültek és ennek következtében a vízszolgáltatást a város egyrészében beszüntették, miután azonban a szükséges fer­tőtlenitési müveletet végrehajtot­ták, ezáltal sikerült elejét venni a fertőzés veszedelmének. 2000 pilisvörösvári bányász akart a parlament elé vonulni Rendőri és csendőri karhatalommal tartóztatták tel a Budapest felé hömpölygő tömeget A pilisvörösvári bányászok bér­mozgalmában, mely már két hét óta tart, ma reggelre váratlan for­dulat történt. A tárgyalások ered­ménytelensége miatt elhatározták, hogy a kormánynál keresnek or­voslást sérelmeikre. E határozat alapján ma reggel mintegy 2000 főből álló bányász felkerekedett s négyes sorokban, rendben haladva megindultak a főváros felé, hogy a képviselőház előtt demonstráljanak s tudomására hozzák a parlament­nek, hegy a belga érdekeltséghez tartozó bányatelep igazgatósága nem adja meg azt az órabért, ame­lyet a magyar bányák megadnak. A munkások azt is követelték a vállalattól, hogy a munkástelepen lakók ne fizessenek lakbért, vi­szont azoknak, akik nem kaptak la­kást a munkástelepen, lakáspénz pótlékot fizessen a vállalat. A '2000 főnyi tömeget Üröm köz­ség határában feltartóztatta a rendőiség és a csendőrség, ame­lyet előzetesen értesítették a felvo­nulásról. A fővárosból Andrejka Károly főkapitány helyettes és Volkenberg Alajon rendőrfőtaná­csos nagyobb rendőri készültséggel ment a felvonulók elé. A munká­sokat megnyugtatták, letáboroztat­ták s 1 4 tagu küldöttséget válasz­tattak, akiket autókon vittek be a fővárosba, hogy a parlamentben előadják panaszukat. Közben Budapestről megérkezett Esztergályos János képviselő aki megnyugtatta a tömeget s a küldöttség élére állt. A küldöttség tagjai a parlament épületében elpanaszolták sérelmei­ket, amelyeket nemcsak az ellenzék hanem a kormánypárt tagjai is meghallgattak s élénken érdeklőd­tek a részletek iránt. Esztergályos János ezalatt felke­reste Vass József helyettes minisz­terelnököt s arra kérte, hogy fo­gadja a küldöttséget s interveniál­jon a munkások és a bányaválla­lat között. Vass József megígérte Esztergá­lyos Jánosnak, hogy déli 1 óra­kor fogadja a küldöttséget. Az angol király állapota kedvezőtlenre fordult London. A király állapota teg- ' nap déltájban újból kedvezőtlen­re fordult. Az utóbbi napokban a jobboldali tüdő már állandóan ja­vult és remélték, hogy sikerült a fertőzést végleg lokalizálni, noha a a tartós láz mindig aggasztó tünet maradt. Tegnap a fertőzés újból általánossá vált és a szivet igen súlyos teherpróbának veti alá. — Orvosi körökben nem titkolják, hogy a-beteg állapota súlyosan ag­gasztó, a király állapota néhány napig válságos marad. A kedvezőt­len hír nagy nyugtalanságot kel­tett Londonban. A nagyon hideg időjárás ellenére is hatalmas tö­meg verődött össze a Bu­ckingsham palota elé, ahol olyan nagy volt az autó torlódás, hogy a rendőrök megfeszített munkával is alig tudtak a forgalomnak utat törni. Viktória hercegnő, a király nővére lemondott tervezett vidéki útjáról és a palotába sietett. A walesi herceg tegnap délben 1 1 óra 40 perckor ért Brindisibe, erős viharos ut után. A herceg egészséges barna arc­színe ellenére nagyon törődöttnek és levertnek látszott. Az ut fáradal­mai nyomot hagytak az arcán. A herceg minden mozdulata aggódó türelmetlen sietséget árult el. 12 óra 20 perckor elindult a vona\ Az Enterprise késése miatt 90 percnyi késéssel indult el a herceg vónata, de ebből már Anconkannál negyven percet behoztak és remé­lik, hogy az eredetileg megállapo­dott időpontban érkeznek meg a svájci határra, ahol a legmagasabb rangú svájci tisztviselő várja a herceget. A herceg vonata holnap reggel kb. 9—10 óra között érkezik meg Viktória pályaudvarra ,ahol kívánságának megfelelően eltekin­tenek a hivatalos fogadtatástól. A hírektől függ, hogy a herceg meg­érkezése után a lakására, vagy pe­dig egyenesen a Buckingsham pa­lotába megy. A herceg vadászata során többek között egy krokodi­lust, egy elefántot és egy orosz­lánt ejtett el, az utóbbit 120 yard távolságról sebezte meg. MTI. Bolívia és Paragnay között bábom tört ki Luganóból jelentik: A Népszö­vetség mai ülésének nagy szenzá­ciója volt annak bejelentése, hogy a Népszövetség két tagállama, Bo­lívia és Paraguay között fegyve­res viszály tört ki. A félhivatalos távirati jelentéseket a főtitkár nyomban a tanács tudomására hozta s hir szerint a tanács a nyilt ülés után zárt ülést tart, amelyen megbeszélik azokat a módozatokat, amelyeknek alkal­mazásával meg lehetne akadályoz­ni a két tagállam között kitört ellenségeskedés további folytatá­sát. Az ellenségeskedés kitörésére a következ ő eset szolgáltatott okot. Egy körülbelül 300 főből álló paraguay-i csapat Bolivia terüle­tére hatolt s a katonai határőrség 25 trgját lemészárolta. Az elfog­lalt vanuardi erődöt a felvonult bolíviai csapatok visszafoglalták. Ez az erőd már egy évszázad óta vitás a két állam között s több ízben is volt a két állam között sikertelen tárgyalás a végleges határ megál lapítására. Bolivia külügyminisztere a vér­ontás hírére nyomban elküldte a paraguayi diplomáciai ügyvivőnek útlevelét, aki rendőri fedezet mel­lett ment ki a vasútállomásra, az­* után eltoloncolták a határra. Bolivia elrendelte a részlegr­mozgósitást, amelyre hasonlókép felelt Paraguay is. Az ellenséges­kedések ma reggel a két állam kö­zött megkezdődtek. Az időjárás A Meteorologiai Intézet jelenti: Az Európa délkeleti részein beál­lott nagyobb légnyomás különb­ségek folytán keletkezett felme­legedés hazánkban is éreztette ha­tását. Az eső országos volt, meny­nyisége 5—-io mm. között ingado­zott. A Dunántul nyugati megyéi­ben a 10 mm-t is meghaladta. — Szegedről viharos délkeleti szelet jelentettek. Budapesten ma dél­ben a hőmérséklet 8 C. fok volt. Időprognozis: Nyugtalan és job­bára csapadékos idő várható. Tózsde A pengő Zűriekben nyitáskor és zárlatkor 60.55 volt. Valuták : Angol font 27.80—95 Csek korona 16.94—17.02 Dinár 10 00-06 Dollár 670.60—572.60, Fraak 22.40-80 Leu 3-39—40 Lira 2®.90—30.15 Márka 136.375—875 Osztrák korona 30.475—825 Svájci frank 110.20—60. Terminypiac: Busa 78 kg. 25.00—16 > 80 > 25 30—40 Roki 22.60—22.80 Határidősök: Busa mársiuti zárlat 25.60-62, Buza májusi zárlat 21.48—50 Rozs márciusi zárlat 24 56—58 Rozs májusi z*rlat 25.06—08 Tengeri májusi zárlat 28.32—34 T®aer«ri iuliusi zárlat 28.98—50 Egyes szám ára i§ fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom