Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)

1928-11-24 / 268. szám

1928. november 24. Diadal Mozgó JSÍYÍRYIDÉK. November hó 23., 24.és 25-én, pénteken, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Harry Liedike Hans JunNermenn legpompásabb katona filmje A kis garnizon legragyogóbb vígjáték a boldog békebeli katonai életből 7 felv Yadnyugaii gigerii cowboy történet 5 felv. Előzetes jelentés; Phyllis Haver Harisson Ford Radió-Oroszian es Első Simphonia MEGINDUL A REPÜLŐFOR­GALOM Az izgága és más link emberek, Elképzelem, mennyire örülnek, Annak, hogy tavasztól Nyíregyházán Rajtuk kivül mások is repülnek. Csak ép azt nem tudják, hogy miért kell Oly veszélyes masinára ülni, Amikor repülőgép nélkül is Olyan vigan tudnak ők repülni. Dioikus. — Vaddisznó Vásárhely környé­kén. Hódmezővásárhelyről jelen­tik- Már napok óta nagy izgalom uralkodik az aranyági szőlők és a halmi téglagyár környékén. A mult hét közepén ugyanis egy hatalmas vaddisznó tünt fel aranyágban s a vad azóta rémü­letben tartja a környék lakosait. Vasárnap délután a halmi tégla-­gyár egyik agyag-gödrében dolgo­zó munkásembert zavart meg a vaddisznó. A munkás ijedten sza­ladt be a téglagyár udvarába és fellármázta társait, akik azután üldözőbe vették a kellemetlen jö­vevényt. A vaddisznó üldözői elől a kanálison keresztül a közeli ná­dasba menekült, ahová azonban a botokkal felfegyverzett vadá­szok már nem tudták követni. A vadkan megjelenésének híre gyorsan elterjedt a városban s most azután a vadászatot kedve­lők nagy serege keresi fel az aranyági szőlőket, hogy puskavég­re keríthesse a vaddisznót, amely valószínűleg Erdélyből tévedt át az Alföldre. — Befutottak az első fényké­pek a húszezer dolláros Miss Ma­gyarország választására. A Miss Magyarország választás első fény­képsorozatát a Színházi Élet e he­ti száma közli. Európában a Szín­házi Élet hívta fel először telefo­non Hollywoodot és a szenzációs beszélgetést a hollywoodi magya­rokkal e heti számában közli. — Zichy Tivadar gróf tizenkét éves korában vezetett először autót, kedvenc színésznője Titkos Ilona, akit személyesen nem ismer, ked­venc íróját pedig családja index­re tette. Nők, akik egy hónapra rendezik be életüket. Clemen­Obis Gynla a Széchenyi-nti betörő cioiknsas idézi fel a helyszínen a betörés részleteit Minden áron lopásnak akarja feltüntetni a vakmerő betörést (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Megírta a »Nyirvidék«, hogy Obis Gyulát, aki a Széchenyi-uton az áll. tanítóképző int. épületébe furfan­gos módon t behatolt és az interná­tus hálószobabájába surranva el­lopta az alvó diákok ruháját, óráját óraláncát, pénzét, tegnap délután Miskolcról Nyíregyházára hozták, ahol kihallgatták. Obis Gyuláról az első pillanatban az az impersz­sziónk, mintha elmebeteg volna, de ha jól megfigyeljük, kitűnik, hogy cinikus, ravasz, élesszemü, szimu­láló veszedelmes betörő, akinek van gondja rá, hogy a betö­rést tagadja és azt enyhébben minősülő lopásnak tüntesse fel Ma reggel kilenc órakor Obis Gyu­lát a helyszínre kisérték a detek­tívek. A betörő váltig hangoztatta, hogy a szomszéd ház nyitott kapu­ján sétált be, holott mindenki tud­ja, hogy ennek a háznak kapuját már a kora esteli órákban lezárják, j A szomszéd ház fala mel- j lett olyan bűnjeleket találtak, ame- I lyek rábizonyítják, hogy a magas kőfalon át jutott az udvarra és on­nan került be a hálószobába. Érde­<• kes, hogy amig a betörő az alvó diákok között motoszkált, neki esett a kályhának, zajt ütött, ugy, hogy egyik felébredt diák rá is szólt, hogy mit járkál a szobá­ban. Minthogy azonban azt hitte, hogy egy diáktársáról van szó, nem törődött tovább az éjszaka csend­jében kutatóval. A helyszíni szem­lén Obis Gyula szemére vetették, hogy lehet olyan szívtelen, hogy szegény diákok ruháját lopja el. — Viselte már eleget, hadd vi­seljem én tovább — félelte cini­kusan. — Hátha magától lopná el va­laki télviz idején az egyetlen ru­hát, mit szólna hozzá ? — Lopnék másikat — mondja Obis. — Azt tetszik hinni, hogy ami rajtam van, azt vettem ? Lop­tam ezt is. A lopott ruhák a rendőrségen vannak és a károsultak ma délelőtt jelentek meg a rendőrségen, hogy átvegyék a Miskolcról Nyíregyhá­zára szállított ruhaféléket. Obis Gyula az elmebetegség szín­lelésével huzni-halasztani, enyhíte­ni akarja a ráváró büntetést, de a bizonyítékokkal szemben kudarcot vall alattomos kisérlete. ceau teadélutánt adott Anday Pi­roska tiszteletére. »Silvia Neri:; Erdős Renée kis regénye a Szín­házi Élet e heti számának irodalmi szenzációja. Incze Sándor népsze­rű hetilapja rengeteg érdekes cik­ket, novellákat, gyönyörű mély­nyomású képeket, nagy társaság rovatot, rádiórovatot, könyvrova­tot, mozimellékletet, nyolc oldalas nagy alakú kottát és külön ti­zenhat oldalas regénymellékletet ad e heti számában. Darabmellék­let: az öt legmulatságosabb Nóti bohózat. Egyes szám ára i P, negyedévi előfizetési díj io pengő. Kiadóhivatal, Budapest, VII. Er­zsébet körút 29. — Marad a régi mértékkel való mérés Nyíregyházán. A vár­megye jóváhagyta a város képvi­selőtestületének azt a határoza­tát, hogy nem követeli a nyír­egyházi termelőktől a kiló és a liter mérték alkalmazását. Igy marad minden a régiben és a nyíregyházi piacon továbbra is bögrével és literessel mérik a burgonyát a termelők. — Mi újság az anyakönyvi hiva­talabn? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban november 21-én a kö­vetkező bejelentések történtek: Születtek: Juhász György ref. Visnyik Margit Erzsébet r. kath., Nádasi János András ág. h. ev., Grünvald Éva izr., Murin Erzsé­bet r. kath., Bellér Júlia r. kath., Kósa Zoltán Lajos r. kath., Frcska Erzsébet ág. h. ev. — Házasságot kötöttek: Czin Jakab Salamon pincemunkás izr. és Fried­mann Róza izr. — Fedor Mihály földmives g. kath. és Pristyák Er­zsébet r. kath. Meghaltak : Zo­vát Péter ág. h. ev. 1 hónapos, Grencsó Julianna ág. h. ev. 7 hó­napos, Sipán Margit r. kath. 8 hó­napos. — Gyors teherautó megrendel­hető Csépánynál, Bessenyei-tér 7. Telefon 4-56. ? — Meghívó. Az izr. nőegylet november 25-én vasárnap délután fél 4 órakor választmányi és vi­galmi bizottsági ülést tart a hit­községi tanácsteremben. Tekin­tettel a tárgyak fontosságára a ta­gok feltétlen megjelenését kéri az elnökség. ^ 2x — Orvosi hír. Dr., Balogh László operatőr, volt klinikai mű­tőorvos, a Társadalom Biztosító intézet nyiregyházi fiókjának se­bészorvosa, rendelését a róm. kath bérpalotában megkezdte. — Madarász és Hella és Társa fényképészeti műterme Luther­liáz A. II. emelet 4. Lift. 2x — Zeneisfcolaáthelyesés. — V. Volkmann Róz« zongoraiskoláját a Luther-ház B. épület I. era. 1. s»ám alá helyezte át. Telefon: 2-88. «x SPORT A Ny KISE saját pályáján, a NyTVE Debrecenben vívja döntő csatáját vasárnap. — KSE-NyKiSE a Bethlen-uti pályán A bajnoki tabellán a vezető Nykise mellé szorosan felzárkózott a Nytve. Egy pontkülönbség vá­lasztja el két első osztályú nyir­egyházi egyesületünket és igy most a szezon végével különösen fontos­sággal bírnak az utolsó mérkőzé­sek, melyek könnyen nagy változást okozhatnak az élcsapatok sorrend­jében. A Nytvét nehéz feladat elé állítja Debrecenben a Dkase csapata, mig itthon sem lesz könnyű dolga a Nykisének a veszélyes Kse ellen. A kisvárdai együttes már sok kellemetlen percet szerzett a Nyki­sének. Tavaly egyetlen vereségét Kisvárdától szenvedte el a Nykise és a Kse volt az egyetlen csapat, amelyet nem tudott legyőzni. Ezt akarja reparálni a Nykise, de nem engedheti ki a kezéből a győ­zelmet, ha vezető helyét már egé­szen a tavaszi szezónig nem akarja átengedni. A Kse-Nykise mérkőzés vasárnap délután háromnegyed 2 órakor lesz a Bethlen-uti pályán. A mérkőzésre minden férfi néző. egy hölgyet vi­het magával díjmentesen. A gör. kath. templomtól a pályára autó­busz indul. — Itafmérők részére egészség­ügyi rendelet kapható a Jóba­nyomdában, Széchenyi ut 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom