Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-04 / 200. szám

2 JNfYÍRVIPEK. 1928. szeptember 4. mmmmmtmmmmmmmat^mmmmmmmmmm mi iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiwmbwwbmhmmbmmmmmbm wmmBma^mmmmammmmmmmmmmmmm Kiváló minőségű iskolai gyermekcipők és patentharisnyák (riási választékban beérkeztek és legolcsóbban beszerezketök Llchtenberg Sándor cipóáruházában, Nyíregyházán, (Bethlen uccai barak.) — Telefon szám: 3—51. «» ErSs Ukolaeipék árai: g Fekete 36—40 számig P 17 50 | Barna leényka majas sdri P 50 — Fekete 26-29 számig P 10 — | Barna 26-29 számig 11 — I Fekete leányka magas ízárú , 16 — Fekete 30-35 tzámig , 18 — | Barna 30—35 számig , 14 — | Fekete é

s barna Trottőr cipőt •. .. „ 18 — „Alig virrad, máris alkonyul" irta: Ivánffy Tamás. Ennek a gyönyörű, régi magyar nótának bánatos melódiáját visszhangozza a kishitű magyarok lelke. Hány ajakról hangzott fel itt is, ott is: «Valahogyan nem ugy mennek a dolgaink, mint ahogyan vártuk! -Mi van a Rothermere-akcióval ? Hát ez alighanem befagyott, vagy be fog fagyni! Magyarország dolga valahogy nem halad előre! — Az optánsok dolgában a világ napirendre akart térni. Területi engedményekre egy szomszéd állam sem hajlandó. A lordra saját hazája sem ad sokat. Mit várjunk tőle ?!» stb. stb. Az ilyen és hasonló kesergések és kifakadások a magyar tömegpszihének igen jellegzetes, sőt azt is mondhatnánk: jellemző kifejezései. Mireánk, magyarokra még az sem áll egészen, amit az egyszeri ember a maga naivitásában e klasszikus mondatban örökitett meg az utókor számára: «Egyszer hopp, — másszor kopp!» A mi impressziókra oly fogékony és annyira túlérzékeny lelkünk kizárólagosan a hoppra, vagy koppra, a két végletre, a két szélsőségre van berendezve. Ha a nyul felbukkan a határon, a vadász nálunk már a tarisznyában érzi. Ha pár napig szakad az eső, mi már a vizözönre gondolunk. A mi lelkünkben a nap felkelte és lenyugta perceken belül egymást kergeti. Mi, a világ egyik legtehetségesebb és a legnagyobb tulajdonokkal és képességekkel pazarul megáldott nemzete, dgyhez nem értünk, egy nagy tudományhoz, a minek a neve: várás. Ezt a mi fogyatékosságunkat jellemzően adja vissza egy régi mondásunk: «Adj Uram, de mindjárt!» Az Úristen malmaival szemben kifogást emelünk nem egyszer lelkünkben. Ha kerekeit gyors és ránk nézve kedvező forgásban nem látjuk, akkor kétségbe vonjuk azt is, hogy megőrlik-e a szemet valóban? Pedig megtanulhattuk volna százszor is, ezerszer is, ugy a saját vérrel, könnyel és verejtékkel megirt történelmünkből, mint a világtörténelem egész folyásából azt, hogy Isten malmai szünetlenül őrölnek, de «lassan 3rölnek». Ha jó a mag, jó a föld, jó az. időjárás és irtjuk a vetés ellenségeit, ugy bizonyos az, hogy az -Ivetctt mag kikel ís kilátásunk van aratásra. De már a mag kikelését siettetni nem lehet és nem szabad. Annak a természet törvényei szerint egy meghatározott ideig a föld mélyében kell megpihennie. De ha már ki is kelt, akkor is mily hosszú idő választja el a vetést az aratástól. Mindezt mi magyarok, mint gazdanép, a természet életében beh jól tudjuk és mégis mennyire elfeledjük, iia nem fizikai, ha nem szellemi magvetésről van szó. Ily szellemi, ily lelki magvetés a nemes lordnak alig egy évvel vagy valamivel hosszabb idővel megkezdett akciója. Tegyük hozzá még azt is, hogy a legkedvezőtlenebb körülmények között ss a leghálátlanabb talajba, a sziklára ejtett magvetés volt az övé. 1927 év juniusának 21-ik napjáig a világ közvéleménye Trianon pusztításáról, mint reá nézve felnézve teljesen közömbös és érdektelen, mint saját sorsával, az ő hite szerint a legkisebb összefüggésben sem álló eseményről, tudomást sem vett. Mi a világot ez ideig még anynyira sem érdekeltük, a mi sebeink a világot még annyira sem izgatták, mint bennünket jelenleg az, hogy Khinában az északiak, vagy a déliek győznek-e ? Mit nekem Hekuba ?!: ez volt ez ideig a világ álláspontja velünk szemben. Mi az egész világ Hekubái voltunk. A cigánysoron mi voltunk az utolsók. Ezt mind tudta az a nemes barátunk, kit ma egyenlő joggal hívunk a «mi lordunk»-nak, «M'agyarország bajnoká»-nak, mint akár (és ez nem túlzás) a «legmagyarabb magyar»-nak. Mindé.** tudta és mégis hozzákezdett elkedvetlenedés nélkül akciójához: A magvakat befogadni nem akaró sziklakemény talajra termőmagot szórt már első cikkével. És ai elsőt hány hasonló követte! Ki volt az, aki a mi ügyünkért nem restelt Amerikába, Olaszországba elmenni ? Ki volt az, aki Páris jégpáncélján is rést nyit lassacskán szmunkra ? Ki az, akinek sikerült egy éven belül ezt a nem ismert és félreismert parányi országot a világérdeklődés középpontjába állitani? Ki az, aki egyaránt megnyerte nekünk az angol mult és angol jövő két egymással szembenállott, talán még ma is szembenálló két ellenkező pólusát: Georgot és Mac'Donaldot ? Kinek j! interwiewjára nyíltak meg először | az egész világnak szólóan Mussolininak addig hallgatagon összeszorított ajkai ? Ki nyerte meg akciójának Amerika legnagyobb külügyi hatalmasságát: Borah szenátort? Ki tanulta meg egy éven belül hazánk történelmét oknyomozólag oly alapossággal, mely egy magyar történelemprofesszornak is becsületére válnék ?! Van-e, vagy volt valaha külföldi, ki a magyar nép lelkébe annyira behatolt volna és azt annyira ismerné, mint megint csak a mi lordunk? — És végül ki az, aki hétről-hétre nem unja el nekünk megüzenni azt: «Ne csüggedjetek, a ti dolgotok jól áll I» Ss akkor még mindig akadnak kishitűek, akik azért, mert a világ máról-holnapra nem változtatja meg a trianoni határokat, mert a nemes lord terjesztette fénysugár világító csóvájába időközönként árnyak is lopóznak, mert a hatás és ellenhatás örök törvényéből kifolyólag az ő akciója többé-kevésbbé sikeres ellenakciót is vált ki, mindjárt elcsüggednek és már alkonyra gondolnak?! Félre a kishitüekkel!! Íz evangélikus egyház Nyíregyháza egész társadalmának részvéteiével ünnepelte a jubiláló Geduly Henrik püspököt, (A »Nyirvidék« tudósítójától). Amikor belépünk az ev. templom virágokkal diszitett bejáratán, már ember-ember hátán szorong a hatalmas hajókban. A földszint és az óriási karzat valamennyi üló'helye tömve, a padsorok között lévő utakon pedig szorongva állanak a hivők és nagyközönség tömegei. A kóruson felhangzik az ének. Az ev. vegyes énekkar nyitja meg a Geduly Henrik püspök lelkészi működésének 40 éves évfordulójára rendezett jubileumi ünnepséget, Krecsák László karnagy lendületes vezényletével. Az oltár lépcsőzetén virágok, pálmák. Fehér virággirlandból font számok kockás keretben: 40 a közgyűlési Röviden méltatja a nap jeleíiWífcégét, s Oeduly Henrik 40 éves lelkészi müdödésének érdemeit, amelynek elismeréséül az akkor még hatal mas kerület 1911 ben püspökké választotta meg. Sajnos, Magyar, ország feldarabolásával a kerületet is nagy csapás érte. Legnagyobb részét elrabolta Trianon. Azonban hisz a magyar igazságban, amely szerint eljön még az idő, amikor Oeduly Henrik egészen Brassóig terjedő egyházkerületnek lesz a püspöke, amihor ismét boldog lesz az egész ország. Pál apostol a Korinthusbeliekhez irt leveléből vett idézette! fejezi be megnyitó beszédét Bencs Kálmán elnök, majd az Isten kegyelmét és áldását kéri Geduly Henrik további munkásságára. Ezután üdvözli a megjelenteket, a testvér-református egyház és a többi felekezet megjelent képviselőit, a hadsereg és hivatalok tagjait és az összes vendégeket, ivajd a jegyzőkönyv hitelesitésére^-AJ/Ar/er Sándor, Csengerv Kálmán Paulusz Márton, Barzó Pál és Garai János egyháztanácsi tagokat jelöli ki, végül felkéri dr. Vietórisz Józsefet üntrapi beszédének elmondására y Vietérisz József dr. beszéde: Az oltár elkerített részén kívül hatalmas zöld asztalnál ülnek; Geduly Henrik ev. püspök, tőle jobbra dr. Bencs Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos egyházfelügyelő, Szohor Pá[ pénzügyi bizottsági elnök, Mikler Sándor iskolaszéki elnök, balra Paulik János igazgató-lelkész és l/ietórisz Jószef nyug. reálgimnáziumi igazgató tanácstag. Az ének elhagyása után dr. Bencs Kálmán elnök nyitja meg Méltóságos és főtisztelendő püspök ur, tisztelt ünnepi közgyűlés! Az isteni gondviselés úgy hozta magával, hogy hivatalos és mágán minőségben egyaránt sokszor kellett föllépnem az üdvözlő, méltató, magasztaló szónok szerepében; cfe talán sohase éreztem magam annyira meghatottnak és elfogódottnak, mint a jelen pillanatban, amikor egész gyülekezetünk nevében • egy hosszú, értékes és áldásos emberélet méltatásának ép oly nehéz, mint megtisztelő feladata elé állított hittestvéreim bizalma. E bizalomból azonban bátorságot meritek, a felém sugárzó együttérzésben pedig az erőt is megtalálom arra, hogy mindnyájunktól nagyrabecsült főpásztorunkat lelkészi működésének negyvenedik évfordulóján szivem szerint a legmelegebben üdvözöljem. Negyven év hosszú idő, s a maga napról-napra változó fordulataival kemény próbára te-