Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-20 / 213. szám
Nyíregyháza, 1928. szeptember 91. * Csütörtök XLIX. évfolyam. 207. szám Előfizetési árak helyben és vidéken: Sgy Mra 2'60 pengd. Negyedévre 7'60 pengő, ütteüwtviafti^knek és tanítóknak 2P/« engedmény. •Mi Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. MciBnHanHnBaHKiH Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYl-UT 9. SZÁMTelefon szám 139. Postachequa Kéziratokat nem adunk vissza. megujult tornádó Newyork felé közeledik I Newyorkból jelentik: Az Amerika partjain pusztitó vihar ma eléri Newyorkot is. A tornádó sebessége 60 mérföldet tesz ki óránként. A nagy vihar Jeljesen megbénította az Európa felé irányuló hajóközlekedést, ugy, hogy NewYork kikötőjét egyelőre egy hajó sem hagyhatja el. A floridai parton levő nyaralókban banditák fosztogatnak s a milliomos tulajdonosok kincseit lopkodják. A garázdálkodás megfékezésére valószínűleg kihirdetik a környékre a haűiállapotot. A floridai vihar áldozatainak szá mát még nem sikerült véglegesen megállapítani. Csak egyes helyekről érkeztek jelentések. Egy kisebb helységben 68 ember vesztette életét. Számos helységnek valamennyi "háza romokban hever. A tengerparton Annapolisig mintegy 2000 angoi" mérföld hosszú- | ságban romok jelzik a vihar útját. Tegnap ujabb tornádó pusztított s Portoricótól északkeleti irányban haladva teljes kört irt le a pusztulás utja. Newyorkból jelenti a Wolff-ügynökség. Nagyon aggódnak Römer Ferenc német hajós sorsa miatt, aki tudvalevőleg összehajtható csónakban vágott neki az óceáninak s a jelek szerint Miámi környékén érhette utói a vihar. Römer annyira bizott vállalkozása sikerében, hogy ruháit előre küldte Newyorkba. Washingtoni jelentés szerint az orkán katasztrófának Floridában több, mint kétszáz halottja és ötszáz sebesültje van. Palm-Beachban az amerikai milliomosok kedvenc fürdőhelyén 85-én haltak kérdesben. Ezzel kapcsplatban azt a felvilágosítást nyertük, hogy a nagykanizsai választásnak a miniszterelnök nem tulajdonit nagy fontosságot. Ha a kormány harcot akart volna provokálni, Kállay Tibor hivatalos ellenjelöltjét már régen kijelölte volna. A miniszterelnök valószínűleg honorálni akarja azt, hogy Kállay már eddig is képviselte a kerületet és nem álmeg. A Bahama-szigettel minden összeköttetés megszakadt és igy még nem tudják milyen méretű a pusztulás a szigeten. Az orkán most a mexikói partok felé tart. Az Egyesült Államok déli partvidékén és a Kisantillák szigetén pusztított tornádó 1300 emberéletet követelt, amiből magára Portoricóra mintegy ezer halott esik. Az anyagi kárt, csak az Egyesült Államok partvidékén 20 millió dollárra becsülik. (B. É.) Atlanta: Palm-Beach vöröskereszt egyesületének elnöke jelentést kapott, mely szerint Palm Beach környékén a tornádó ötmillió fontsterling kárt okozott. A halálos áldozatok száma 250-re tehető, mig a sebesülteké állítólag többezer. A kormányzót fölkérték, hogy hirdesse ki az ostromállapotot. (B. É.) lit vele szemben hivatalos jelöltet. Bethlen István gróf miniszterelnök elismeri Kállay Tibor érdemeit és azt, hogy helye van a parlamentben, már pedig, ha a kormány hivatalos jelöltet állit Kállay Tiborral szemben, aligha lehetne újból tagja a törvényhozásnak. Az eddigi jelek szerint valószínűnek látszik, hogy a nagykanizsai kerületben nem is lesz választási harc, hanem Kállayt egyhangúlag fogják ismét megválasztani képviselőnek. Algimnáziummá degradálták az ősi szatmári kollégiumot Angelescu román közoktatásügyi miniszter a szatmári három évszázados református főgimnáziumot algimnáziummá degradálta. A csikvármegyei felekezeti kisebbségi iskolák tanév megnyitását pedig megakadályozták a román hatóságok. (B. É.) Egy nagykanizsai ügyvéd lép föl Kállay Tibor ellen A »Pesti Hirlap« nagykanizsai jelentése szerint egységespárti nem hivatalos programmal föl lép a ^választáson, Hajdú Gyula nagykanizsai ügyvéd. (B. É.) A szovjet északsarki expedíciót tervez, amelyben Nobile tábornok is résztvenne Milánói jelentés szerint a Róma melletti repülőgépgyárban uj kormányozható léghajó készül, amelyről azt beszélik, hogy uj sarki expedícióra indul. Az expedíciót az orosz szovjet vezetné és ébben részt venne Nobile tábornok is. Tiz százalékkal emelkedik a novemberi házbér A ^Budapesti Hirlap« egyes napilapokban megjelent téves hírekkel szemben közli, hogy a novemberi házbér, ellentétben az eddigi 5 százalékos emelkedéssel, most 10 százalékkal fog emelkedni. (B. É.) Olasz egyetemi tanár könyve a magyar revízióról Milánói jelentés szerint Rodolfó Mosca, a páviai egyetem tanára könyvet irt Magyarországról. A fiatal tudós könyvében a trianoni szerződés tarthatatlanságát és a revízió elkerülhetetlen szükségét fejtegeti. (B. £.) Jugoszlávia hivatalosan elismerte az albán királyságot A jugoszláv kormány utasításába a tiranai jugoszláv ügyvivő tegnap hivatalosan bejelentette az uj albán alkotmányforma elismerését. (B. É.) Uj Bálán bukkant fei a csiki havasokban A csiki havasokban ismét fölbukkant egy haramia. Különös véletlen, hogy ezt a banditát is Balánnak hívják, kényszermunkára ítélt fegyenc, aki egy ó-királyságbeli sóbányából szökött meg. (B. É.) Tőzsde A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90.555 volt. Valuták: Angol font 27.80—95, Cseh korona 16.95—17.30, Dinár 10.00—06, Dollár 570.90—572.90, Frank 22.35 —55, Leu 29.95—30.20, Marka 136.45—95, Osztrák korona 80.60 —95, Svájci frank 110.20—60. Terménypiac: Buza 77 kg. 25.95 —26.15, 78 kg. 26.15—30, 79 kg. 26.40—60, 80 kg. 26.60—70. Rozs: 24.75—80. A kormány nem állit ellenjelöltet Nagykanizsán Budapestről jelentik: Politikai körökben nem csupán ellenzéki, de az egységes-párt köreiben is élénk diskusszióra adott alkalmat az a hir, amelyről a Nyirvidék hétfői számában megemlékeztünk, hogy tudniillik Bethlen István gróf miniszterelnök nem hajlandó megszakítani szabadságát és feljönni"-'Budapestre és ennek megfelelően az egységes párt értekezlete és elnöki tanácsának az ülése, amelyen Erdélyi Aladár és társai a gazdasági minisztérium felállításává! és Gömbös államtitkári kinevezésével kapcsolatban akarták észrevételeiket előterjeszteni, elmaradt. A Nyirvidék budapesti munkatársa igen beavatott helyről információt kért arra vonatkozóan, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök miért nem jön fel Budapestre. Következő választ kaptuk: — Bethlen István gróf miniszterelnöknek egyáltalán nem volt szándékában Budapestre jönni. Igaz ugyan, hogy Almásy László a kormánypárt elnöke kilátásba helyezte az elnöki tanács és a kormánypárt összehívását. Ez a kijelentés azonban csak elvi jelentőségű volt. Nemcsak Bethlen István nem akart Budapestre jönni, de konkrét formában a kormánypárt összehívásáról sem volt szó. Beavatott helyen ugy tudják, hogy a miniszterelnök a kilépési akciókat nem tartja alkalmasnak arra, hogy emiatt különösebb intézkedésre lenne szükség. A Nyirvidék budapesti munkatársa érdeklődött még a miniszterelnökhöz igen közelálló helyen aziránt, hogy miért történik meg az, hogy a nagykanizsai kerületben mindezideig a kormánypárt nem állított ellenjelöltet? Megkérdeztük, hogy ki lesz Kállay hivatalos ellenjelöltje és egyáltalában a miniszterelnök milyen állást foglal el ebben a hercegprímásnak a pápa felajánlotta a bibornok államtitkári tisztet. Budapestről jelentik: Katholikus egyházi és világi körökben egyaránt emlegetik néhány hét óta, hogy Serédi Jusztinián, Magyarország bíboros hercegprímása, akit a pápa mintegy egy esztendővel nevezett ki Magyarország főpapjává, megválni készül állásától és véglegesen Rómába tenné át székhelyét. Az elterjedt hirek tudni vélték, hogy Serédi Jusztinián hercegprímást a pápa a nyugalombavonulni készülő Gaspari bibornok államtitkár helyére hivta meg, mint. aki egyrészt a pápa legbensőbb embere volt római tartózkodása idején, másrészt pedig köztudomásu, hogy az egyházjognak a legalaposabb ismerője és római körök felfogása szerint a legméltóbban tölthetné be Gaspari bibornok államtitkár helyét. Azt is tudni vélték, hogy Serédi Jusztinián helyébe dr. Rott Nándor veszprémi püspök, ez utóbbi helyébe pedig Shvoy Lajos székesfehérvári püspök fog kerülni. A legilletékesebb helyről a következő információt kapta munkatársunk: — Tény, hogy Öeminenciája meghívást kapott, hogy nem volna-e kedve a római szentszéknél a bibornok államtitkári tisztet elfogadni, mert őszentsége rendkívül nagy súlyt helyezne arra, hogy a nyugalombavonuló Gaspari államtitkár helyét ő töltse be, mint aki az egyetemes katholikus egyházi kérdésekben egyike a legverzátusabb főpapoknak. Öeminenciája azonban bár kijelentette, hogy a legnagyobb készséggel engedelmeskedik a pápai parancsnak, tekintettel arra, hogy Magyarországon ugy az egyházi viszonylatban, mint állami szempontból az integritás kérdésében rá, mint Magyarország főpásztorára nagy feladatok várnak, amelyeket még a jövőben kell megvalósítania, ezenkívül az egyházi viszonyok jelenlétét csaknem megkövetelik, alázatosan azt kérte, hogy Őszentsége tekintsen el ettől a megtisztelő meghívástól. Értesülésünk szerint Róma minden tekintetben hajlandó honorálni a hercegprímás kérését és ennek megfeiélőleg öeminenciája továbbra is Magyarország bíboros hercegprímása marad. Sikerült az uj Zeppelin próbautja Az uj Zeppelin-léghajó tegnap több, mint három óra hosszat tartó sikeres próbautat végzett a Bozeni-tó felett. (B. É.) .Egyes szám ára 16 fillér.