Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-24 / 166. szám

2 1928 juli us 2 4. ig—BtmimiMMiiMi iík. Várjimk-é a vízvezeték létesítésével? A Nyirvidék mult vasárnapi szá­mában e lapok főszerkesztője, dr. sasi Szabó László m. kir. kormány­főtanácsos barátom és kedves fő­nököm az újságírás terén, annak a felfogásának adott ismételten ki­fejezést, amely szerint a vízvezeték és csatornázás létesítése elsőrangú fontosságú kérdése Nyíregyházává rosnak, de a mai gazdasági de­presszió és ennek folytán a pénz­tőke drága volta miatt, egy-két esz­tendeig még várni kellene a kér­dés megoldásával. Minthogy ez a második cikke és felfogása állítólag vertikálisan el­lenkezik azzal a cikkel és felfo­gással, amelyet a Nyirvidékben kifejtettem, de különösen azért, mert hiszen ez a kérdés, a meg­valósítandó létesítmények hom­lokterében áll és a város minden lakosát egyaránt érdekli és fog­lalkoztatja, szükséges, hogy reflek­táljak az elmondottakra, az e tárgyban már egynegyed század óta vallottak alapján is. Sasi Szabó László dr. cikke szerint azért kellene várni a lé­tesítéssel, mert erős a re­mény, hogy ugy a pénzví' szonyok, mint a munka­bérek terén, csökkenésre lehet számítani, amely csökkenés, a vizmü költ­ségeit is lecsökkentheti. Taga­dásba veszi a cikk, hogy a nyír­egyházai vízvezeték és csatornázás költségei a 7—8 millió pengőt megütik-é? Reméli, hogy 4—5 millióból megépíthető a mü. Ami az utóbbi kérdést illeti, elég arra hivatkozni, hogy a víz­müvek tervezője, Becsey Antal m. kir. kormányfőtanácsos gépész­mérnök, ilyen összeggel irányozta elő a költségeket. Ezt azokon az értekezleteken jelentette: be a ter­vező, amelyeken egész tervezetét bemutatta és amely értekezleteken sajnálattal nélkülöztük sok neves képviselőtestü­leti tagnak, köztük a cikk­írónak is jelenlétét. Mert há akkor ezt a kérdést a cikkíró felvetette volna, való­színű, hogy a kellő felvilágosítást is megadta volna a tervező gé­pészmérnök. Más kérdés, vájjon remélhető-é a költségeknek, valamint a pénz-* tőke kamatlábának csökkenése ? Már régebben és több cikkem-, ben kifejtettem, hogy az árviszonyok alakulása, hova—tovább, állandó emelkedést mutat. Ezt mindén szemlélő tapasztalhat­ta, ha a kérdésnek figyélmet szen­telt. Az árviszonyok emelkedésére időlegesen hatással van a pénz­tőke kamatlábának magasabb vob ta is, azonban ez nem döntő jelen­tőségű, ha a felfogásom adtá viszo­nyokat vetjük egybe a cikkben fog­lalt felfogással. Éppen a napókban láttam olyan pénzintézeti ajánlatot, amely száz százalékos kifizetés mellett, 35 évre* tőketörlesztéssel és kamat­tal együtt fizetendő évi 8.94. százalékos kamatfizetést kiván, ak­kor, amikor a Nemzeti Bank ka­matlába 6 százalék. Tehát a bankráta felett, törlesztéssel együtt, 2.94 szazaié kot kelt fizetni. Ha a kölcsöntőke összegét 35 évre elosztjuk, akkor 1, évre, an­nak 2.86 százaléka esik, amit mindenesetre vissza kell fizetni, ha a kamatot nem számítjuk is. A kettő közötti különbség tehát, (2.94—2.86) kitesz 0.08 százalé­kot, tehát a mai bankkamatlábnál, csupán ezt a 0.08 százalékot fizet­jük felül, ha egyszerű kamatozást számítunk. A cikkben kifejezett reménynek beteljesedésénél, t. i. a kamatláb csökkenésénél, aligha gondolha­tunk nagyobb csökkenésre, inint 1.— százalék, vagy 1.05 száza­lékra, amikor a bankkamatláb 5—4.5 százalék lenne. Ez tehát az a reménybeli differencia, amely­lyel többet fizetnénk az egy, il­letve két évre, mely ideig való várásra a cikk felhiv. Tehát a vizmü létesítésének összköltségei legfeljebb 3 százalékával emelkedné­nek, ami 210000, illetve 240000 pen­gő beruházási költségkülönbséget tenné a 7—8 millió pengős beru­házásnak. Ez a differencia lenne, mert hiszen fel kell tételezni, — hogy a kölcsönszerződésnek egyik pontja kell, hogy legyen annak ki­kötése, hogy a kamatláb, a válto­zásnak megfelelőleg csökkennék, vagy a kölcsön konvertálható len­ne. A létesítés költségénél, a mun­kabérek csökkenésére számítani alig lehet. A munkabérek alább nem száUanak, azok inkább növekszenek. De általános nemzetgazdasági szempontból s em megokolt a bér­leszállitás, mert ez a fogyasztókf pesség sülyedésével és a fogyasi tás csökkenésével is járna. Ami az anyagárakat illeti, a most kifejlett kartell alakulatok mellett ezek aligjha csökkennek. Most, amikor a középeurópai cső­kartell is működik már és ennek hatása a csőáraknak cca duplá­jára emelkedésében nyilvánult meg, a békeideivel szemben, árleszállításra gondolni nem lehet. A kartellek nem az árleszállításra alakulnak. Az áralakulások grafikonja, még a nemzetközi árviszonyok terén is, állandóan emelkedő. Ez évi 2—3 százalékra tehető. Régebbi cikkeimben kifejtettem ennek — előttem ismert — okait. Senki sem cáfolta meg őket. De, amint emiitettem, ezt felületes szemlélet is megállapíthatja. Ha mindezeket egybevetjük, ak­kor meg kell állapitanunk, hogy a várakozás, pénzügyi tekintetben nem jelentős, anyag és munkabér viszonyokat te­kintve pedig nemhogy negativ, ha­nem inkább pozitiv irányú eltoló­dást jelent, a költségek emelkedése terén. Ha már most a beruházási tőke mai árviszonyának, a cikk szerint remélt javulását és az anyagár és munkabér viszonyok­nak ezzel szemben emelkedését vetjük egybe, akkor azt kell kon­klúzióként levonnunk, hogy a vizmü költségeinek növekedése és illetve csökkenése tekintetében, — ha a csökkenést negatívnak, az emelkedést pozitívnak vesszük, — a pozitiv eltolódás nagyobb az idők folyamán. Ebből az lehet csak a végkö­vetkeztetés, hogy a várás, a remélt ered­ménnyel nem járhat. De, mi a várások terén igen hajlamosak vagyunk. Világsztárok versenye az Apollóban! Á bánatos uccában: Greta Garbó Eszterházy Ágnes Tolstoy grófnő Einar Harison Asta Nielsen A halálrózsákban: Conrad Veidt Werner Krausz Bruno Kastner Valter Rilla Camilía Horn Szerdán és csütörtökön három órás műsorban. Hétfőn 3 órás előadások: 6 és 9 órai kezdettel! Keddfen HERCZEG FERENC világhírű színdarabja filmen: "QyurKovics lányok. H. G. WELLS, a nagy író izgalmas regénye: BÜftTÖK TŰKRE A két attrakció 19 felvonásban. Szerdán Csütörtökön 3 órás műsor: 6 és 9 órai kezdettel: HUGÓ BETTAUER világhírű regénye filmen! „„„„ Greta Garbó, Asta Nilsen, Tolstoj grófnő, Uttu L 8r s Hanson, Werner Krausz szereplésével ITalálwWeálr CONRAD VEIDT világfilmje. JDLrtictiJ. UZiOCMV A k ét attrakció 19 felvonásban. És itt emlékezetbe kell idéznem azt a megállapítást, amely szintén a Nyirvidékben látott napvilágot és ameiy nagy anyagi veszteséget mutat Nyíregyháza lakosságára. Ez pedig a vasúti felüljárón tör­ténő szállításoknál éven­ként bekövetkező 300000 pengős veszteség. Amikor ezt tárgyalta a Nyir­vidék, alig szólt hozzá valaki is, az érdekelt fuvarozókon kívül. Pe­dig, ha alattomban is, külön nem könyvelten elvész Nyíregyháza la­kosságának 300000 pengője éven­ként, ez még nem jelenti azt, hogy károsodás nem lenne. Ez a tőkésitetlen és az előbb emiitett 8.94 százalékos amortizációs ka­matlábat tekintve, közel 3.5 mil­liónyi tőkeösszeget reprezentáló összeg, a vizmü létesítésnek majd­nem felét teszi ki. És ezt a nagy vérveszteséget minden szemhunyo­rítás nélkül fizetgeti el Nyíregyhá­za anélkül, hogy valaki is felesz­mélne reá. Racionális várospolitika kell, hogy mindazt figyelemre méltassa, ami a a városgazdaság területét érinti. Ha tehát egyfelől szembe­szegezzük a létesítmények költsé­geit és terheit, a városfejlesztés nagy conceptiójával, lehetetlen, hogy ugyanugy reá ne mutassunk azokra a veszteségekre, amelyeket meg takarítani kötelesség. A MÁV ezéd költségvetésében nem szerepel a felüljáró helyett, a teherpályaudvar áthelyezésének megoldása. Ámde a város polgár­mestere már eljárt en­nek a kérdésnek mi­előbbi rendezése dolgá­ban. Ha megfelelő energiával ez meg­oldható lesz, ugy a vizmü létesítés költségeinél ezt a megtkaritást is figyelembe kell venni. Fontos azonban, hogy a mai nyomasztó gazdasági helyzetben munkaalkalmak biztosíttassanak. Ezeket is szolgálnák az említett lé­tesítmények. Lecsökkentlietjük azonban a vizmü létesítés költségeit . az ön­segély alkalmazásával a kamat­tterhek tekintetében, amint ezt előző cikkemebn irtam. És ha mindezeket egy eredőre hozzuk, akkor valóban követjük az ősö­ket, akiket nem én emlí­tettem, hanem igen he­lyesen a város polgár­mestere, mert áldozat­készségben nyomukba ju­tunk. Ha végül a vizmü létesítésével paralell a város szétterpeszkedése is megszűnik, ami sok más okból is súlyosan fontos lenne, akkor kü­lönösen most, amikor a periferikus építkezések rohamosan szaporod­nak, olyan áldozatról lehet csak beszélni, amely nem is áldozat, mert várospolitikai fontos célt szolgálna minden tekintetben. Szük e lapok kerete, hogy bő­vebb megokolást adjunk, de hi­hető, hogy ha csak egy, vagy két évi várakozást — az építkezés ide­jének megfelelőt — ajánl dr. Sasi Szabó László főszerkesztőnk, ak­kor a «vertikális» különbség fel­fogásaink között eliminálódott. Pisszer János. fi? W lllttl

Next

/
Oldalképek
Tartalom