Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-10 / 180. szám
XVíRYIDÉK. 1 augusztus 10 Trianon ntán. A parlamenti szünet az idén nem igen mondható a politikai nyári pihenőjének. Egymást érik a jelentősnél jelentősebb események, olyanok is, amelyek az ország külföldi kapcsolatait és anemzetnek ezekhez fűzhető aspirációit érintve, minden figyelmet magukra összpontosítanak. " Akarva, nem akarva e periódus mozzanatai számottevő mozzanatai közé kell helyeznünk annak a Pantheon-kiadásu, vaskos három könyvnek a megjelenését is, amellyel »Trianon után« cim alatt Lukács György dr. v. b. t. t. országgyűlési képviselő most lepte meg a magyar könyvpiacot. Lukács Györgynek a trianoni béke óta a különféle nemzetközi konferenciákon, parlamentben és parlamenten kivül mondott beszédeit, sajtóban megjelent cikkeit tartalmazza ez a három, valóban értékes kötet, amelyeknek kétségtelenül, előnyös szerep tulajdonítható abban, hogy a magyar ügy a nagyvilág rokonszenves érdeklődését egyre jobban magához köti, aminek Rothermere lord állásfoglalása is oly messze kiható bizonyítékát adta. Harminc esztendő óta szolgálja Lukács György kitűnő publiásztikaf tollal, mindig figyelmet kellő és figyelemre méltó szóval és cselekedetekkel a magyar közművelődést, az ország közegészségügyét a politikai és társadalmi élet első vonalában, szerényen, de ernyedetlen és megállapíthatjuk, sikeres munkával Kevesen emlékeznek már arra, hogy 1895-ben a polgári anyakönywezetést is Lukács György szervezte meg mind az ötödfélezer anyakönyvi kerületben. Mint békésmegyei főispán, Gyulán főgimnáziumot s a vármegyében egész sereg más kulturális intézményt létesített. Később, a Fejérváry-kormányban, alig 'néhány hónapos minisztersége alatt, hathatós intézkedéseket tett a magyar nyelvnek a nemzetiségi vidékeken való eredményesebb oktatására, egyszerűsítette az érettségi vizsgálatokat, kodifikálta a bap'ista felekezet elismerését, rendszeresítette az iskolákban az iszákosság és tuberkulózis ellen való védekezés oktatását stb. Ezek mellett szakított időt, egyes jogi s akkoriban nagyon aktuális agrárszociális kérdéseknek tanulmányozására, kiváló értekezésekben való fejtegetésére s az országgyűlési Nemzeti Munkapárt soraiban is ilyirányu felszólalásaival tűnt ki. 'Ezután éveken keresztül csak a tüdőbe egek gyógyításának rendezése s ebben a »József királyi herceg szanatórium egyesülete ügyeinek vezetése foglalkoztatta. A'második nemzetgyűlés óta mint képviselő, bámulatos energiával dolgozott és dolgozik a kisebbségi és ezzel az egész magyar kérdésnek halasztást nem tűrő, európai kérdéssé tételén. A »Trianon után« első kötete Lukács Györgynek a népszövetségi (liga-unió ülésein és az interparlamentáris konferenciákon elhangzott beszédeit adja eredeti francia szövegben és magyar fordításaibanA trianoni tragédia jórészt arra vezethető vissza, hogy a külföld bennünket csak ellenségeink hazug propagandájából ismert, amint ezt legutóbb Rothermere lordnak B-neshez intézett nyilt levele is félreérthetetlenül megállapította. Nos, erre csakugyan nem tehetünk egyebet, minthogy, ha megkése te i is, de megfelelő ellenpropagandiva a magyar igazságnak minél teljesebb képét tárjuk a világ elé. Ismerjenek meg és ennek alapján értékeljenek bennünket, akik rólunk, nálunk nélkül Ítéltek. És Lukács György ebben az örökké emlékezetes propagandamunkában valóban kitűnő mesternek bizonyult, igaz, hogy jóformán minden tevékenységét ennek szolgálatába is állította, a magyar lélek hazafias tüzével, az igazsag győzelmében való rendületlen bizakodással. A második kötetben 18 parlamenti felszólalás van, (1922 julius 14-től 1927 március 30-áig) jórészt belpolitikai, Különösen közigazgatási, közművelődési és közegészségügyi kérdésekről. Meg kell adni egytől-egyig komoly, szakszerű észrevételekkel, megállapításokkal bővelkedik. A harmadik kötet művészeti és más kulturális mozzanatok kapcsán mondott beszédekből, továbbá jórészt külpolitikai vonatkozású, főleg a kisebbségi kérdést illető publicisztikai cikkekből áll. Ezek között találni azokat is, amelyekkel, , idők során Lukács György a mi ) lapunkat szerencséltette. Belsacar, babilóniai király, lakodalmas házára irta egy titokzatos kéz: mene, mene, teke], ufarszin. A nép álmélkodva taláígatta a különös négy szó értelmet, amig ezt Dániel próféta meg nem fejtene. A kisantant ölelkezéseinek, vi,adózásainak közepette is elő-előtünik ez a fenyegető prófécia, amelyet nemzetközi fórumokról hirdet, magyaráz Lukács György a ránk félve leskelődő zsákmányszö vétségnek: megmérettél, könnyűnek találtattál, szét fogsz törni! Nekünk pedig azt mondja ez a könyv, azt mondják Lukács György fejtegetései: megvirrad még valaha! Tegnap kezdték meg a nyíregyházi vízvezeték első végleges kntjának fúrási munkálatait. A város képviselőtestülete a vízvezeték és csatornázási müvek részletes tervének kidolgozásával Becsey Antal kir. kormányfőtanácsos, mérnököt bizta meg. A tanács felhatalmazást kapott, hogy a kutak számára szükséges egy hold földet vásárolja meg vagy sajátíttassa ki Kótajtól keletre elterülő szintiföldön lesznek. Itt *a város ery magyar holdnyi területet megvás.'ról, vagy szükséghez képest kisajátittat. Itt előbb szondirozó fúrásokat végeznek a talajviszonyok ellenőrzésére, majd a szükséges depressziós tanulmányokat végzik el. Előreláthatólag két kutat ke i fúratni a nyíregyházi vízvezeték ellátására, de ezek mellett lesz egy harmadik kut is, hogy ha valamiféle vizszolgáltalási zavar állna elő, Nyíregyháza akkor se maradjon víz nélkül. A végleges kut fúrásával előreláthatólag decemberre készülnek el. A vízvezeték és csatornamüvek részletes tervei valószínűleg csak januárban kerülnek a közgy űlés elé. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tudósítójától.) Nyíregyházán, ahol évtizedeken át állandó volt a panasz az egészséges ivóvíz hiánya miatt, a közeljövőben megvalósul a lakosság régi álmai, megépítik a vízvezeték ies csatornázás müveit. Az előmunkálatok befejezést nyertek és a város julius havi közgyűlése felhatalmazta a tanácsot a végleges munkálatok eszközlésére. A vízvezeték és csatornázási müvek részletes terveinek elkészítésére dr. Becsey Antal kir. kormányfőtanácsos, budapesti mérnök kapott megbízást, aki aZeddigi munkálatokat olyan kiváló eredménnyel végezte. Becsey kutatásai olyan gazdag vízforrást tártak fel a Tisza régi medrének helyén, hogy ez az eredmény hydrológiai szempontból országos vonatkozásban is nagy figyelmet leitett. ^A város képviselő-iesiüle'ér.elc legV utóbbi közgyűlése felhatalmazást adott a tanácsnak arra is, hogy megfúrássá az első végleges kutat is. Ennek a kútnak fúrási munkálatait tegnap kezdték meg. A fúrási munkálatok 112.000 pengőbe kerülnek és ezeknek a munkálatoknak elkészítésével a város Lapp Henrik Mélyfúrási R.-t. Budapest vállalatot és ve e együttesen Bászler Béla nyíregyházi kútfúrót bizta meg., A végleges munkála.ok megkezdése előtt megjelent Nyíregyházán a népjóléti minisztérium műszaki osztályának vezetője, Hoffmann Károly miniszteri tanácsos, továbbá Makó Kléger Sándor min. tanácsos, a nyíregyházi vizvezeték és csatornázási ügy refe- ; rense, akik dr. Bencs Kálmán kir. t kormányfőtanácsos polgármesterrel és Szohor Pál főjegyzővel, továbbá a városi mérnöki hivatal h. vezetőjével, Kovách Tiborral kiszá.ltak a kutak helyén. A végleges kutak a Hallatlan OlCSÓ árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanesz cégnél, hol orias^i választékban a legfinomabb bútorok és mindenemü lakberendezési cikkek kerülnek eiadasra. bútorgyáros Üzlet: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. Telefon: 319. 1890 DIADAL f 021 V KERT MOZI hétköznap 5 és 7 < rakor, vasárnap 3,5,7,9 órakor. mindennap 9 órakor. Katonazene kísérettel. Ma kedden utoljára: Vőlegény a láthatáron Vidám történet 7 felvonásban. Főszereplő: Bebe Daniels. Két bakkancsos Vígjáték 7 felvonásban. — Főszereplő: Wallace Berry. Előzetes jelentés: Augusztus 10-én és 11-én, szerdán és csütörtökön Emil Jannings, Conrad Veidt, Elísabeth Bergner. A nyíregyházi ág. hitv. evangélikus egyház bérpalotája május elsejére beköltözhető lesz. Szeptember elsején kiírják a ver. senytárgyalási hirdetményt a há_ romemeletes palota felépítésűre. Nyíregyháza. {A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi evangélikus egyház, amely tudvalevőleg egy három emeletes "bérpalotát építtet, megbízta Kocsis István müegyeemi tanárt a részletes terveknek és a végrehajtásra vonatkozó versenytárgyalási hirdetménynek elkészítésével. A versenytárgyalás zártkörű leSiZ és ^:on csak a felszólított építők vehetnek részt. Az ajánlatokat szeptember 10-ére kell benyújtani' és a bizottság szeptember 15-én már ki is fogja hirdetni a versenytárgyalás eredményét. A palota építéséhez már szeptemberben hozzáfognak. Arra számítanak, hogy a falazó munkálatokat tiz hét ala.t elkészítik és igy ebben az évben tető alá kerül az uj palota. A tél folyamán elkészítik a vízvezetéki, csatornázási és az asztalos munkálatokat, ugy, hogy május elsejére már beköltözhető lesz a palota;, amely a háború óta az első nagyobbszabásu uj épülete lesz Nyíregyházának. A palota lakásai közül már húszat lefoglaltak és megindult a kereslet az üzlethelyiségek után is. — Bűbájos április. Ez a cime egy regénynek, amelyet a »Szerelem« névtelen szerzője irt és amely Singer és Wolfner kiadásában most jelent meg. A nagyszerű regény 4 P. 50 fillér, kapható az UiságboltbanU.