Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-13 / 35. szám
Nyíregyháza, 1957. februtr ?3 * Vasárnap SLLVilL ^vi'oiyaKí. 35, Stfám, EidfizoieeS árak helyben és vidéken: Sgy hér» 2'őO pengő. ííogyedévre 7 60 pengd. K&ztííütYíSciókuek « tanítóknak 2U°/« engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANOOR. Szerkesztőség ás kíadáhívatai: SZÉCHENYI-UT 0. SZÁM. Telefon szám 138. Postachsqua 2S Kéziratokat neia adunk vissza. Angol pénzember Mr. Osborne a Bank of England •gyík igazgatója Budapestre érkeaett, ahol beszélgetést folytatott az •gyik legnagyobb budapesti lap munkatársával. Kijelentette, hogy európai körúton van, amelynek során az összes nagyobb jegybankokat meg fogja látogatni.' A mi büszkeségünket, a Magyar Nemzeti Bankot már meg is látogatta s ott beszélgetést folytatott PopovicsSán dórral, a Nemzeti Bank elnökével fcs Schober Bélával, a bank vezérigazgatójával. Mr. Osborne kijelentette, hogy nem üzletet kötni jött Budapestre, de ,tette hozzá finoman, egy üzletember sohasem tudhatja, hogy ha még nem is ez volt a közvetlen célja, mikor köt üzletet. Nagy elismeréssel nyilatkozott a budapesti Értéktőzsde forgalmából s küelentette, hogy a pengő egyike a legjobb valutáknak. Az általa tett kijelentések közül éppen ez a legfontosabb. Egy ió és szilárd valuta minden gazdasági életnek az előfeltétele § bizvást merjük mondani, hogy a Magyar Nemzeti Bank megteremtése megérte az érte hozott áldozatokat. Áz ország lakossága talán nem is tudja, hogy milyen óriási feladat egy zuhanó valutát egy olyannal kicserélni, amely a nemzetközi pénzpiacon komoly értékelésre talált. Minden egyes valutáris reformnak meg van az a nehézsége főleg, ha az uj pénz a súlyosabb valuták közé tartozik, hogy nyomába többé-kevésbbé gazdasági zavarok lépnek. Ezek azonban még mindig sokkal csekélyebb jelentőségűek, mint egy hanyat-hom" lok zuhanó valuta. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a pengő megteremtése es stabilizálása kitűnően sikerült, hiszen elég utalnunk arra a nálunk kevésbé Ismert tényre, hogy Belgium csak nemrégiben teremtett egy uj értékes valutát, a »Belgát«, de csak miután már egyszer meghiusult a valutáris reform. Pedig Belgium a győztes államok között foglal helyet és szerencsés fekvése, továbbá természeti kincsei folytán nagyobb erőforrásokkal rendelkezik, mint Magyarország. Mégis egy sikertelen kísérlettel kellett vállalkozásáért fizetnie; mig a magyar jegybank alapítása egy csapásra sikerült. Mr. Osborne nyilatkozatai nem puszta udvariasságot fejeztek ki, mert meg van a jól megalapozott okuk. A pengő tényleg ma egyike a legértékállóbb valutáknak, hiszen csaknem a teljes jegyforgalom fedezve van a Nemzeti Bank aranykészlete és devizái által. Tudvalevő, hogy egyedül Angliában van száz százalékig arannyal fedezve a kibocsájtott bank jegymennyiség, de ott úgynevezett kincstári utalványok is léteznek, amelyeket nem számítanak' az arannyal fedezett bankjegyek közé. A többi nagy európai bankjegyek közül a Nemzeti Bank egyike azoknak, amelyeknek jegyforgalma a legnagyobb százalekig van fedezve arannyal. Becsüljük meg az oly nagy nehézségek által megteremtett" pénzünket, hiszen mint számos külföldön elhangzott nyilatkozat mutatja, a külföld is megbecsüli. E nyilatkozatok sorában a Mr. Osborné csak egy, de természetesen jól esik újból és újból hallanunk, hogy a magyar adófizető polgárság óriási áldozatkészsége nem volt hiábavaló s pénzünk állandósága felől nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket. A szilárd alapok megvannak s most már csak a nemzet egészségének SZÍVÓS és kitartó munkája kell ahoz, hogy nemcsak pénzünkről, hanem egész gazdasági életünkről is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozzanak a külföld arra érdemes szakértői. Hfiregvháza vízvezetéke számára kifogyhatatlanéi gazdag vMcrrés! találtak. A Tízzel telt fcatalmas kfmesos medence Sóstó és Eótaj között van. — Becsey Antal főmérnök beíefeste a vígkutatásra irányai© munkáitokat, amelyekről kimerítő jelentést tett. — A nyíregyházi csatornázás ügyét kettes csatorna rendszerrel kell megoldani. — A nyíregyházi eredményeket tudományos körök is nagy örömmel fogaáták. 27 német keménységi fokozatú, tehát nem jó ivóviz. A budapesti viz vezeték vizének keménységi fokozata 13—14. Vannak ugyan magasabb keménységi fokozatú ivóvizek is, mint pl. Tirolban, ahol 40—50 fokos viz is van, de ez a kemény ivóviz okozza ott a golyvásodást. Lőczy Lajos geológiai térképe nyomán. Becsey Antal főmérnök Lóczy Lajos geológiai térképének tanulmányozásából indult ki. Nyíregyháza közvetlen közelében lösszt, nyirkos, iszapos agyagot jelez a térkép. — A város északi részétől kezdve azonban a térkép szerint kedvezőbb rétegek vannak. Becsey a geológiai utmuíatás nyomán északi irányban a Sóstó felé indult meg vízkutató munkájában. A íalajrétegeződés városunk körül a következő: aluviális réteg, diluviális, alatta a levantei két féle, felső és alsó réteg, alatta a pontusi réteg, a vizet át nem eresztő vastag agyagréteg. Megtalálják a gazdag vízforrást, A Sóstón lévő 189 méter mély kutat, azután a Jármy-tanyán egy régebben furt kutat. Azt tapasztalta, hogy ebben az irányban továbbhaladva mindig vastagodik és durvul, szélesedik a vízhordó réteg. Nagyszemü homok, kavicsreteg ez, amely 42 százalék vizet tartalmaz, míg a finomabb homokos rétegben csak 28 százalék viz van. A bővizű vizhordóréteg széles, hatalmas vízmedence, kifogyhatatlanul gazdag forrása a nyíregyházi vízvezetéknek. A két régi kut között furt kut azt bizonyította ugyanis, hogy a vízhordó réteg észak felé lejt és vastagodik. Becsey főmérnök itt 31 méter vastag elsőrangú vizhordóréte(A »Nyirvidék« tudósítójától.) Nyíregyháza vízvezetéke egy hatalmas lepéssel jutott közelebb a megvalósuláshoz. A vízvezetéket előkészítő munkálatok első mozzanata, a vízforrás kutatási, befejezést nyert. A nyíregyházi vízvezeték számára kifogyhatatlanul gazdrg vízforrás áll readelkízésére olyan helyen, ahonnan a vizet könynyü szerrel vezetheiik Nyi egyházára. Becsey Antal kir. kormányfőtanácsos, főmérnök Nyíregyházára érkezett, hogy a vízkutató munka befejezése alkalmával részletesen tájékoztassa dr. Bencs Kálmán kir. tanácsos polgármestert a nagy sikerrel végződő eddigi munkálatok eredményéről. Becsey Antal főmérnök mindenekelőtt kijelentette, hogy nem remélt nagyszerű eredményt ért el és igy a vizszerzés kérdése abszolút megoldottnak tekinthető Nyíregyházán. Becsey Antal dr. ismertette a régebbi vizkutatásokat, amelyek nem vezettek kellő sikerre. Az előző fúrások sikertelensége. A legutóbbi jelentősebb fúrások az akkori miniszteri vízrajzi osztály utasítására a két vasúti sin között és a Bujtoson kísérelték meg a vizkutatást. Ezek a fúrások iszapos, nyirkos talajra akadtak esnem találtak megfelelő mennyiségű és kvalitású vizet. Tizenöt-husz kut sem lett volna elég a vízvezetékeilátására. Ma is megvannak ezeknek a régebbi fúrásoknak szelvényei, amelyekből Becsey főmérnök megállapítja, lio^V semmi jót nem Ígérnek. A két vasúti sin között megfúrt kutak vize nem is lett volna élvezhető. A régebbi furái sokat ellenőrző kontroilfurások is i ezt bizonyították. A vegyelemzás ! megállapította, hogy keménységük get talált, ahol a kut másodpercenként öt liter vizet ad. Ez a viz a legkitűnőbb ivóviz lesz, ha előbb vastalaniíjuk. Pávay Vajna Ferenc főgeológus kutatásai is ebbe az irányba mutattak s így a vízkutatás további munkája feleslegessé vált. A vízkutatás problémája meg van oldva. Becsey fúrásainak eredményeként véglegesen eldöntőttnek tekinthető a vízkutatás kérdése. Most már tudjuk, hogy óriási víztartály áll a város lakosságá-iek rendelkezésire. Nem kérdés többé, hogy lesz-e viz vapr sem, most már arról kell beszelnünk, hogy milyen elhelyezkedésben, miféle rendszerben legyenek a kutak. A talált meder jellegzetes ártézi képződmény és most azt fogják megállapítani hogy hol van legmélyebb pontja. Ezért még öt fúrásra van szükség. Becsey főmérnök aztán a legközelebbi teendőnek azt tartja, hogy egy végleges tipusu kutat fúrjanak itt. — Ezen a végleges tipusu kúton minden további megfigyelést el lehet majd végezni. Ez a kut már meg fog maradni a vízvezeték számára is, azért olyan kut lesz, amelynek csöve 420 mm szélességben végződik. A vízvezetéki és csatornázási tervek va nak most már soros?. A másik teendő most már a vízvezetéki és csatornázási tervek é« szabályrendeletek elkészítése. — Becsey főmérnöknek az a véleménye, hogy a viz kitűnő, de a vízvezetékhez vaslatanltó berendezési fc k-H felszerelni. A további kérdés a vízvezeték forráskutatóinak területén a telektulajdonosokkal való egyezk-dési tárgyalások megindítása,-végül a villamos műnek ide való kivezetése. Kettős csa omarendszer Nyíregyházán. A vízvezetékkel párhuzamosan ja csatornázás kérdését is meg kell oldani és ez még nagyobb probléma a vízvezeték kérdésénél is. Becsey főmérrök vtLmeny e az, hogy a nyiregyházi csatornázást elválaszd rendszerrel kell megoldani. — Külön csatornázás kell a felszíni vizeknek, csapadékoknak és külön csatornázás a fekáliák elvezetésére. A fekáliát nem az Érbe vezettetnék, hanem egy telepre, ahol magas víznyomás alatt szagtalan rothasziással értékes trágyát lehet készíteni belőle. A Hydrológiai Tfrsaság örömin 1 fogadta Be:s y nyíregyházi kuta ásain- k eredményét Becsey főmérnök a Hydrológiai Egyes szám ára 1© fillér.